LFG.HU

Nero
ismertetőCimkek

Papok, paplovagok

Meg kell valljam, – az utóbbi néhány MAGUS-kiegészítő példáján
okulva – némiképp félve vettem a kezembe a papokról szóló
kézikönyvet, ám a későbbiek során – némi kivétellel – kellemesen
kellet csalódjak.

A könyv külseje nem túl csábító ugyan, de lehetne rosszabb is. A
belső oldalakon designes kis keret övezi a szöveget, a fejezetek
határán ügyes kis falanxharcosok őrködnek, a borító pedig – bár
szerintem sehol nincs a régi szép idők Maxos külsejétől – nem
olyan rossz. A középpen figyelő kopasz fazon még ismerős is lehet
a szemesebb szerepjátékosoknak.

A felépítésre sem lehet semmi komolyabb panasz. Néhány dolgot
mondjuk nem épp ott említenek meg, ahol annak helye volna, de
azért követhető a lényeg. Minden istennel és egyházával külön
fejezet foglalkozik, nem túl kimerítően, de összehasonlíthatatlanul
bővebben, mint eddig.

Mi is van a könyvben? Elsősorban az egyes istenek ismertetése,
követőstül, egyházastul. Le van persze írva a pap főkaszt
általánosságban is, szerepel néhány képzettség is benne,
valamint az utolsó fejezet a Manahálót taglalja. Sajnos csak
a pyarroni illetve a dzsad istenek kerültek bele ebbe a kötetbe;
a kyrekre és az egyistenhitekre még várni kell egy keveset.
(Szerintem úgy két-három évet.) Most sorra venném a fejezeteket,
saját (esetenként elfogult) szemszögemből értékelve azokat.

1. A Főkaszt: Semmi lényeges újdonság, leginkább helykitöltő rizsa.
A fejezet végén szó esik az Inkvizícióról és a Papi Székről is,
de csak nagyon szűkszavúan.

2. Adron: Átformálták ugyan az előző, Rúnás változatot, de ez
is elég hangulatos lett. Szerintem a mágiája némileg fel is
tápolódott. (Autómatikusan 9 mp/szint) Kissé bővebben kifejtik
a rubinszemet, továbbá (mint az összes többi istennél is) van
néhány egyedi varázslat is.

3. Alborne: Félvér bárdok; szerintem nem lett túl fantáziadús.
Van két irányzat, használják a bárdvarázslatokat és annyi.
Nemigen sikerült egyedi ízt adniuk a kasztnak.

4. Antoh: Öt is átírták a Rúna óta. Kellemes lett; különösen a
holdak állásával együtt változó hangulatuk ötletes. Itt le van
írva két tápos Antoh-küldött; amolyan elementálúr-félék.

5. Arel: Ezzel a fejezettel lett a könyv a szivem csücske.
Igaz hogy föltápolta kissé az Arel-papok harcértékeit (különösen
a CÉ-t), de ugyanakkor egyszerre csak két szférát engedélyez
a híveinek, a pszijüket pedig visszavette Af-ra. Sok más egyéb
korlátozó intézkedést is tett, ami egész a játszhatóság szintjéig
szelidítette a kasztot. Azonkívül az Arel-pap hangulatát is
sikerült végre rendesen megfogniuk; azt hiszem lesz az országban
egy-két átgondolandó Arel-pap. A mi partinkban is van egy. :)

6. Darton: Erről nincs sok mondanivalóm. Szinte egy az egyben
átvették Thaur testvérünk Darton-papját, ami ugyan (Darton-papot
játszó barátom szavait idézve) dobogós helyet ért el a
táptalansági versenyen, de azért szerintem roppant hangulatos.
A paplovag viszont jobb lett, mint volt: a pajzs és a sisak
hiánya okozta tápbeli hátrányt kellemesen ellensúlyozza a már
második szinten mesterfokú fegyverhasználat és a harmadik szinten
mesterfokú pusztítás.

7. Della: Ez megint csak nagyon jól sikerült. A Della-pap nem vált
ugyan egy világverő karakterré (ki is várná el tőle), de az
biztos, hogy ezzel a leírással három kedvenc pyarroni istenem
egyike lett. Sikerült a mindeddig nem túl kidolgozott Művészetek
Patrónusát egy tébolyult, őrült zsenivé változtatni, akinek a
papjai is hozzá hasonlóan bomlott elméjű, kiszámíthatatlan
megszállottjai a szépnek, aminek a Fátylak Takarta Arcú Hölgy
olyannyira híján van. Della küldöttei kivájt szemű, összevarrt
szájú angyalok, mindketten úrnőjük rémítően rút vonásait
örökölték. Finom. Nagyon finom…

8. Dreina: Elég alaposan kidolgozott vallást találhatunk ebben a
fejezetben. Olvashatunk Dreina egyházának kettészakadásáról; az
ortodox, békés pyarroni ágról, és a harcimarcik alkotta
Oroszlánszív-rendről. Nem valószínű, hogy az itt írottak hatására
hirtelenjében nekiállok Dreina-papokat kitölteni és vadul játszani
velük, de nem mondanám haszontalan olvasmánynak sem.

9. Ellana: No ez már kissé felpiszkálta az agyamat. Hangsúlyozzák
ugyan, hogy nem kurtizánok, hanem istennőjük elkötelezett szolgái,
de engem valahogy nem sikerült meggyőzniük. A Lótusz Lányai, az
még OK, tetszik az ötlet. De amikor leírják, hogy az
Ellana-szerzetesek dolga, hogy a szerintük összeillő párokat
varázslatokkal egymásba bolondítsák, valamint az ifjak `férfivé
avatási szertartását` elvégezzék, az már kicsit sok. Ezek szerint
Yneven az ember nem azzal áll össze, akivel akar, hanem akivel egy
Ellana-ribanc összeboronálja. Azért ennél több szabad akaratot
várna el az ember egy liberális egyháztól… Az már csak hab a
tortán, hogy az Ellana-papnők oszlopos tagjai az inkvizíciónak,
és ötödik szintű korukra három fegyverrel mesterfokon bánnak.
(Bár ebből kettő szerintem csak elírás.) Azért igen komoly
szegénységi bizonyítvány egy harcos és néha titkosan munkálkodó
szervezetnek, hogy a léhaság és csalfaság istennőjének szolgáira
kénytelenek bízni bizonyos felelőségteljes feladatokat.

10. Gilron: Nem varázsolt el igazán, de – főleg a Mérnökök – üdítő
színfolt lehetnek két orkvértől gőzölgő mesélés között. Bár attól
tartok, hogy a puskaműves papok elterjedése bizonyos körökben hamar
olcsó CP-meséléssé zűleszti majd a hősi küldetések sorát.

11. Krad: Megint csak a könyv egyik erőssége következik. Csak ezt
az egy fejezetet olvasva legalább féltucat kalandötlet születik
meg az ember fejében. Elég mélyrehatóan boncolgatják az
Krad-egyházat, a hangulatot is ügyesen érzékeltetik és a szabályok
szerinti kidolgozást sem szúrták el. Sikerült a kaszt Indiana
Jones-feelingjét tovább erősíteni, ami meglehetősen fel tudja
dobni az egyszeri Dungeon Hhack-játékok színvonalát. Ugyanakkor
nemigen bántak bőkezűen az egyedi varázslatokkal; mindössze
egyetlen egyet találhatunk belőlük.

12. Kyel: Ismét egy gyöngyszem. Ez sem lett az Isten Ostora, de
azért panaszra sincs oka. Pöttyöt jobb harcos a többi papnál és
egy idő után a pszije is mesterfokú lesz. Ami igazán vonzóvá teszi
Kyelt, az a borongós, pesszimista, fatalista hangulat, ami
körüllengi. Radikális, könyörtelenségig szigorú papok,
hajlíthatatlan, minden körülmények közt egyenes hívek – ez az
igazi Kyel. Ha ilyen pappal akarunk játszani, sokszor fog
karakterünk szélsőséges helyzetbe sodródni, de az élvezet
megéri a fáradságot.

13. Noir: Szerintem valahogy befejezetlen. Itt is van két
irányzat, meg mindenféle képzettségek, még az Antiss, az álomsík
taglalásába is belekezdenek, de semmi konkrétumot nem írnak róla.
De azért a leírás ad annyi támpontot, amiből egy kreatív mesélő
kiindulhat. A kaszt egyébként ott áll a Darton-pap mellett a
táptalansági dobogón, de azért elég gazdag tárházát szolgáltatja
a szerepjáték-lehetőségeknek. Ha valaki azonban hasznos
karakterrel akar egy partiba beilleszkedni, annak semmiképp nem
javasolnám ezt a kasztot – igazi haszna csak az Antisson van,
oda meg a többi karakter nemigen juthat el túl gyakran. Kb olyan
szerep hárulna tehát rá, mint a CP-játékokban a Netrunnerre.

14. Orwella: Kettős érzelmeket hagyott bennem ez a fejezet.
Egyrészről a leírás, az jó, nagyjából ugyanaz, amit már régebbről
ismerhettünk és megszerettünk. Másrészről viszont ott vannak az
illusztrációk, amikről ugyan összességében később akartam írni,
de itt meg kell áljak egy gondolat erejéig. Megszokhatuk ugyan,
hogy a szerepjáték-szabálykönyvekben véres, olykor erotikus
tartalmú képekkel is találkozunk, de nem hiszem hogy sokat
javítana a szerepjáték megítélésén, ha a szabélykönyvekben
ezekhez hasonló képek jelennek meg. Nem vagyok prűd, de nem
hiszem, hogy pont ezek az – egyébként nem is túl látványos –
rajzolmányok hiányoztak innen. (Igazából csak az egyik kép
piszkálja a csőrömet; egy elég röhejes bőrcsizmás-harisnyatartós-
bugyitlan-borotvált*-ú orwella papnő kelleti magát rajta – a
testtartás egyébként kísértetiesen emlékeztet egy gyakran látható
Naomi Campbell-fotóra)

15. Uwel: Na ez már mindjárt más. Újabb bizonyítéka, hogy Ynev
szép lassan tolódik el a hősi fantasyí felől a dark fantasy
irányába – ez a folyamat azonban egyáltalán nincs ellenemre.
Uwel itt van, itt marad és tökösebb, mint valaha. Az első
kiadásban szerplő Uwel-paplovaghoz képest ugyan ez a paplovag
csak szánalmas paprikajancsi, de rá is áll, ami Kyel papjaira:
a feeling minden elvett tápért kárpótol. Itt is lapul egy-két
mesélésötlet, van egy-két legenda is; és ami a legszebb: az
Uwel-paplovag fegyvere. Ez azért valamennyit visszaad a
bosszúállóknak kijáró félelemmel vegyes tiszteletből.
Kilencedik szintű korukra már lehet egy negyedik fokozatú
rúnatárggyal felérő fegyverük, ami ezután már csak tovább
tápolódik.

16. Inkvizítorok: Rövid, de velős összegzés a Pyarroni
Inkvizícióról. Már épp itt volt az ideje valami ilyesminek,
bár én valami kimerítőbb leírást vártam.

17. Dzsadok: Érdekes adalékok. Dzsad őstörténelem, az istenek
leírásai, a papok képességei, stb. A papok ugyan inkább
hangulatfestő elemek, mint ténylegesen használható kasztok,
de ahol nem a táp fontos, hanem a minél érdekesebb karakter,
ott jó eséllyel indulnak a füstösök is. A dervis talán a
legérdekesebb közulük – amolyan paplovag-féleség. Eléggé jól
néznek ki, amint szent őrülettől vezérelve két jatagánnal
kaszabolnak; csak a mágiájuk röhejes.

18. Új képzettségek: Nem egy rossz fejezet. Megintcsak antitáp,
de annál érdekesebb képzettségek leírása szerepel itt – egy-két
kivétellel.

19. Manaháló: Szép és jó. De azért arra kiváncsi vagyok, hogy a
számolgatás-megszállott partikon kívül ki fogja a szabályokat
használni. Az ötlet jó, de azt hiszem, én inkább mesélői
belátásomra fogom bízni, mikor fogyott ki a mana a környéken;
az itt leítakat legfeljebb támpontnak használom. Szerintem eléggé
unalmas egy több varázshasználót felvonultató partinál kiszámolni,
melyik mikor mennyi manát használt el a környékről; az mikor jön
vissza, mennyi jut belőle az egyes mágiahasználóknak, stb. Pláne,
ha még egy-két varázshasználó NPC is van a környéken, ne adj`
isten egy nagyobb hatalmú varázstárgy.

20. Karakterlap: Szerintem randa és rossz.

Összegezve: Néhol ugyan meglátszik a könyvön, hogy nem a Nagy
Öregek stílusában és színvonalán készült, de azért érdemes
megvenni, ha az 1490 Ft kissé sok is egy ilyen vékonyka kötetért.
A fogalmazás itt-ott pongyola, a szokásos bug-ok ott figyelnek a
táblázatokban, de ezek fölött már szinte rutinnal tér napirendre
a tapasztalt MAGUS-olvasó. Mindenesetre azok, akik a `régi` MAGUS
hívei és vehemensen berzenkedtek a Summárium újitásai ellen,
azoknak nem sok jót igér a könyv.

Az illusztrációkat méltatnám még röviden. (Bár ez tényleg egyéni
izlés dolga.) Az mondjuk kétségtelen, hogy Max távozása óta nem
láttak igazán színvonalas grafikát a MAGUS-kiadványok, de azért
egy-két aranyos kép itt is megbúvik. Az Antoh-papnál szereplő két
igen csinos alkotást nézve az ember szinte meg is feledkezik a
warhammerből lopott orkfejekről, a kéttucat tökegyforma paparcról
és a pornókirálynő-Orwella-papnoről. Viszont a grafikák többsége
jó esetben is csak középszerűnek nevezhető – és ez szomorú, mert
ezeknek kellene igazából közvetíteni a játék hangulatát,
atmoszféráját. De hát ez van.

Ennyi.

Salute
Nero


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.