LFG.HU

D. P. Manfréd
ismertetőCimkek

Miután befejeztem az olvasást „de ja vu” (azt hiszem, így kell írni) érzésem támadt. Valahol, valamikor én ezt már… láttam. Napokig tartó töprengés és szitkozódás után végre beugrott: egy film, melyben Peter O’Toole játszotta az őrült gyilkost. Ennél többre egyébként nem is emlékeztem, hiába próbálkoztam. Ezt mondjuk annyira nem sajnáltam, de ezek után mindig O’Toole megszállottan csillogó tekintete, és karcsú alakja jelenik meg előttem, ha a gyilkosra gondolok. Egyébként az egész morfondírozást megspórolhattam volna magamnak, ha veszem a fáradtságot és elolvasom a hátsó borítót.

A könyv egyébként nem háborús regény, hanem bűnügyi történet (mondhatni krimi), amely csupán mondandója kiemelésére használja a történelmi hátteret. Az alapötlet ettől függetlenül tetszett, hiszen olyasmit feszeget, mint a nagyon fontos emberek törvényen kívül állósága. Ez mostanában úgyis nagyon divatos dolog.
1942-ben a megszállt Varsóban brutális módon megölnek egy utcalányt. Az áldozat mellékesen a németeknek IS dolgozott, ezért a katonai elhárítás hamar átveszi a nyomozást. Grau őrnagy nem tud felhőtlenül örülni a feladatnak, ugyanis előkerül egy tanú, aki az illemhelyen üldögélve jól látta a gyilkost, jobban mondva az öltözetét. Elbeszélésből pedig egy német tábornoki egyenruha bontakozik ki.
De hát egy tábornok, aki ezreknek parancsol, nem lehet mániákus gyilkos? Vagy mégis?

Rövid nyomozás után három(?) gyanúsított marad, akik az adott éjszakára nem tudnak (és nem is akarnak) alibit felmutatni. Mielőtt Grau túlságosan messzire jutna, érdemei elismeréseként áthelyezik a kontinens másik felébe. Párizsból pedig már nem tudja befejezni az ügyet, amit nem sokkal ezután lezárnak.
Legközelebb két év múlva találkozunk az őrnaggyal (aki még mindig az elhárítás tisztje), mégpedig egy, az előzőhöz nagyon hasonló gyilkosság kapcsán. Mondanom sem kell, a múltkori három tábornok is éppen a Szajna parti városban tartózkodik. Grau ismét nekilát az igazság kiderítéséhez, és 1944. július 20-án elindul a tettes letartóztatására.
Rossz napot választott, hiszen a Hitler elleni merénylet alaposan felkavarja a hadsereget. A nagy zűrzavarban ő is meghal. Úgy tűnik a gyilkos megússza. Vagy ki tudja?

Végezetül: Meglepő módon a történet lezárása nagyjából a könyv negyedét elfoglalja. Az eredeti alapötletnek köszönhetően kellemes krimihez van szerencsénk, amelyben a nyomozás izgalmait csak felerősítik a háttérben zajló történelmi események. A gyilkos alakja (köszönhetően Peter O’Toole-nak) maradandó élmény (ideális gonosz) – talán majd egyszer bemesélem valahová.

Magyar Könyvklub (2002)
Ára: 2200 Ft (keménytáblás változat)


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.