LFG.HU

Schundi
RPGCimkek

Üdvözlégy, barátom! Oly sok év szállt el a sivatag homokja felett, mióta utoljára együtt iddogáltunk Torozon nagyhírű tavernájában. Azt mondod, szépen megszedtem magam azóta. Én inkább azt mondanám, sikerült egy keveset visszavennam abból, ami születésemkor megadatott nekem. Még soha nem beszéltem a családomról? Töltsd tele a kupákat, elmondom hát!

A sivatagban születtem, egy azóta elfeledett oázisban. Atyám –ki a Nagyok és Győzők népéből való – palotáját elhordta a szél, betemette a homok. Az egykor oly díszes árkádok alatt sakálok tanyáznak, a hűs kertekben már csak a szél zenél az édes hangú hárfák helyett. Atyám, Ahmed al Hasszan ibn Battuta al Sharverezdera, a kicsiny oázis emírje az idők végtelenébe tudta visszavezetni vérünk fonalát. Hogy meddig? Azon időkben a ti fajotok még nem emelkedett ki az állati lét mocsarából, de családom palotája már ott magasodott a susogó fák alatt. Igen, ott egykor fák magasodtak, nem kis erőfeszítést követelt népemtől a számunkra oly kedves sivatag megteremtése. Vad háborúkat vívtunk, elleneink a Szépek Népének gyermekei, és a sivatag szörnyszülött fattyai valának. Oly erőket használtunk, amit a ti elmétek felfogni sem bír, nemhogy uralni, ahogy mi tettük egykoron. De vérünk meghigult az ezredévek alatt, erőnk elhagyott. Mindazonáltal győztesnek véltük magunkat, hiszen csak mi maradtunk talpon a három népből. Legalábbis ezt hittük, nem is olyan rég még. De ama kékszemű sakálok előtörtek elfeledett vackaikból, lerohanták kertjeinket, megölték asszonyainkat, meztelen kötözték ki férfiainkat a nap kegyetlen sugarai alá. Atyám ott esett el a palota kertjében, szablyájával a kezében. Ezzel a szablyával, ni! Hogy került vissza hozzám? Az is megér egy estét…

De azt mondhatom, vérrel fizettem minden csepp kiontott vérért. Én miképp vészeltem át ezt a szörnyű öldöklést? Fiatal voltam, meggondolatlan és ostoba. Alig tizennégy esztendeje jártam még a sivatagot, de ott küzdöttem Atyám mellett, már amennyire szerény tudományom ezt engedte. Az Ősök szavaihoz még gyengén csordogált a vérem, és azóta azt is beszennyezte az emberasszonyok érintése. Atyám ott a palotakertben az Örök körforgásba küldte világszép anyámat, és arcán sötét elszánással vetette magát a támadó hordák elejbe. Vérét vette számos sakálnak, és rettentő bűvigéivel utat vágott nekem, és nevelőmnek, Musztafának. Az öreg dzsad zenész, mintha nem is ötven év nyomná a vállait, úgy száguldott velem a sivatagon keresztül. Abadanába jutottunk, nagy nyomor és veszedelmek között. Ott aztán rokoni kezek fogadtak be minket, és adtak szállást fejünk felé. Mustafa kioktatott a lant titkaira, megtanított megidézni a fények játékát, s a dal hatalmát. Nem éltünk szegényen, de az elveszett paradicsomhoz képest nyomorgó koldusok lettünk csupán. De van egy szörnyű hibám. Szeretnek a nők. Ne nevess, nagyobb csapás ez egy férfiemberen, mint Ranagol átka! De ezt akkor én nem tudtam…

Kedvem leltem az asszonyi ölelésben, és minél előkelőbb karok közt szédültem bele a szerelem örvényébe, annál boldogabban szárnyalt a lelkem. Így kerültem Jasmina ágyába. Jasmina… a sivatag gyönyörű rózsaszála, a kelő hajnal pironkodva búvik a felhők közé, ha sugarai az ő arcára ragyognak! De az atyja, Ibrahim! Krán mélyéről szalasztott pokolfajzat! Mikor szerelmünk gyünölcse beérni látszott, a bősz atya hurkosokat küldött a nyakamra! Álruhában, rongyos csavargóként érkeztem Erion falai közé. Itt csakhamar társakat találtam magam mellé, jó barátokat, kikkel sokáig jártuk a kalandot keresők ösvényét. De nyughatatlan vérem ismét bajba sodort. Vesztem okozója ki más is lenne, mint egy nő! Vad, kiforratlan szépség, de oly buja, oly csábító a maga északi módján, hogy tudtam, nem hagyhatom, hogy a lángok emésszék meg édes húsát. Levágtam hát a cölöpről, mely alatt buzgón rakták a tüzet Dreina elvakult szolgái.

Így hát Erenből is menekülnünk kellett. Számos kaland után tértem vissza szülőföldemre, sarkamban a shadoni alvilág válogatott gyilkosaival, kiket egy bősz férj, egy felszarvazott nemesúr küldött a nyomomat szaglászni. Oly botor voltam, tudhatnám már, a gyülölküdő szív nem felejt! A shadoni kutyák támogatóra leltek Ibrahim kebelén, és én csakhamar egy levegőtlem cellában vártam az Arctalan Embert. De életem fonalát nem úgy szőtték, hogy itt érjen dicstelen véget. Társaim, hű barátok a szükségben, nem hagytak el. Jasmina és az ő segítségükkel megmenekedtem innen is. Ők azok ott, a szomszéd asztalnál. Igen, a vörös köpenyes, és a fekete páncélos. Egyikük a tüzek avatott mestere, a másik pedig Kyel felkent szolgája, és a Vak Orca prófétája. Majd róluk is mesélek, de vegyük fel ismét történetünk fonalát! Menekültünk ismét, de üldözőink veszett farkasokként loholtak a nyomunkban. El Sobira romlott falai közt leltünk kis időre menedéket. Pénzre volt szükségünk, mégpedig nem csekély mennyiségre. Felbéreltünk hát egy rablóbandát, néhány mágiatudót, és bevetettük magunkat a mélysivatagba. Alig egy hát múlva, vérezve, fáradtan jöttünk ki onnan, csak mi hárman, de ládánkat majd’ százezer arany súlya préselte bele a homokba. Az Al’Bahra Kharem nem olcsó portéka… Északra mentünk tehát, hiszen Ynev kedvesebbik felén sokan nem néztek minket jó szemmel. Ekkor született az a mondás, hogy annyit érünk, hogy egy bankházat lehetne ránk alapítani. Persze ezt nem hangoztattuk…

Krán sötét keze azonban messzire elér. A sötét árnyakat egy még sötétebb oszlatta el a fejünk fölül. Három vadász tört az életünkre, s minden istenek nevére, inkább jött volna egy tucat, mint az az egy, akinek később az életünket köszönhettük! Galradzsa megmondhatója, hogy találtak ránk, de egy este berobbant az ablakunk, és három ördög tombolt a szobánk közepén. Meglepődni sem tudtunk, és már mind a három holtan hevert. Aki azonban felettük állt, maga volt a megtestesült iszonyat. Embernek tűnt, de bőrét fém fedte, fém, ami feketébbnek tűnt a csillagtalan éjnél, és együtt moccant a Birodalmi Vadász minden porcikájával. Némán átadott egy pecsétes passzust, majd eltűnt az éjszakában. A pecséten tizenhárom sequor fénylett, a levélben pedig a legnagyobb megdöbbenésünkre úti pátens. Hogy mi végre? Hidd el, nem akarod te azt tudni! De hogy mégis? Na jó, egy nevet mondok neked. Könnytelen Öreg, Shramass-Daquín, vagy mi a krán ura.

Galradzsára, nem tehettünk mást! Elindultunk. Elbúcsuztunk mindentől, ami nekünk kedves, és paripáink orrát a Fekete Határ felé fordítottuk. Az a papír magát az életet jelentette! A bűzhödt sikátorokban csakúgy, mint a rengetegekben, ahol prédára éhes fenevadak lapulnak, a kétlábú fajtából… Átverekedtük magunkat a fenyveseken, a hegyeken, nem tudtuk, hová tartunk, a papiros vezette lépteink. Egyszerre ott találtuk magunkat egy feketén örvénylő száj elött. Beléptünk a térkapuba, de valami nem úgy sült el, ahogy kellett volna. Egy szigeten tértünk magunkhoz, körülöttünk orkok nyüzsögtek. De ezek másoknak tűntek, mint az ugoni csürhe. Hosszú kardokkal jártak, beszédük kifinomult, ruhájuk míves. Ők uralták azt a létsíkot, a Vizek Honát, Arguth Nathai-t, ahogyan ők nevezték honukat. Császáruk elé vittek, ki hallhatatlan vezette népét. Rést ütött a síkok szövetébe, és mi repültünk ismét. Az Elátkozott Vidék földjének nem örült még ynevi halandó úgy, mint ahogy mi csókolgattuk akkor a posványt. Fájt is a szám, három hétig… Évek szálltak el itt, emlékünk megkopott ellenségeink fejében, kiket addigra új viszályok kötöttek le. Előkapartuk nehezen megszerzett vagyonunkat, és belevágtunk addigi legnagyobb vállalkozásunkba. Zsoldossereget toboroztunk, és hosszú hónapok harcai után kihasítottunk egy részt magunknak Ynev földjén, mi hitünk szerint minket megillet. Felsorakozott ellenünk mindenki, kiket sértett a puszta létünk is, a csatatéren pyarr lovagok küzdöttek vállvetve shadoni lovagokkal, és ereni kékköpenyesekkel, de a mi oldalunkon egy Regitor Imperialis serege állt, kihez erős eskü, concordia fűzött minket. Elfoglaltuk a kiszemelt területet, elűztük a nemességet, és mindenkit, akik veszélyeztették volna uralmunkat.

Nem, nem mészároltuk le őket, sem a papokat! Ez aljas rágalom! Persze történtek némi túlkapások, de hát melyik háborúban nem? Micsoda? Azt kérded, a pyarroniak miért küldtek sereget ellenünk? Kyel szolgája miatt. Álmot látott ugyanis a balga, meg talált egy buzogányt reggel maga mellett, és onnantól kezdve szent meggyőződésévé vállt, hogy ő a Vak Arc Prófétája. Lehetett valami a dologban, mert mívelt ugyancsak csuda dolgokat! Özönlöttek zászlaja alá Kyel elvakult hívei, és persze a papi széknek ez bökte a csőrét. Kiátkozták, úgy ahogy azt illik. Országunkat El Dzsennának neveztük el. Tudom, rendben, nem egy fantáziadús név, de nem ez a lényeg. Sok dolgot vezettünk be, amit még az orkok földjén láttunk, például eltöröltük a nemességet, kötelező és ingyenes oktatást vezettünk be, törvénykezést választott képviselőkkel, és ehhez hasonlók. Szépen működött a dolog, de egy idő után unalmassá kezdett válni. Így hát leraktuk a díszes palástot mindannyian, és elindultunk régi számlákat rendezni. Csak mi hárman, mint a régi szép időkben…

No lám, kiürült a kupa! Töltsd hát tele, barátom, és hajtsuk le eme nemes nedvet! Egészségedre! Látod ott azt a szemrevaló fehércselédet? Míly kívánatosan riszálja a csípejét! Azt mondod, nem érdemes kikezdeni vele? Miért? Dorio Racchini lányunokája? Kezd érdekelni a dolog…


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához