LFG.HU

Leaxe
hírekCimkek

“Az Év játéka” – Németország

Kiderült végre melyik játék nyerte a németországi “Év játéka” (Spiel des Jahres) díjat. A rangos elismerést idén Donald X. Vaccarino Kingdom Builder című játéka nyerte a főleg családokat megcélzó játékok kategóriájában. A másik kategóriában (Kennerspiel des Jahres) Inka és Markus Brand közös alkotása a Village nyert. Az utóbbi kategóriát tavaly vezette be a szakmai zsűri az összetettebb játékoknak, melyek célcsoportja nem a családok, hanem a tapasztaltabb társasjátékozók.

Osztrák Játékdíj

Az Oszták Játékdíj is kiosztásra került nemrég. A nyertes a Hans im Glück kiadó játéka a Santa Cruz. A csodaszép grafika mögött egy remek játék rejtőzik. A szerzőnek (Marcel-André Casasola Merkle) nem ez az első sikeres játéka. Sok rajongót szerzett a Taluva, Attika, Meuterer és a furcsa témájú Funny friends is. A jelöltek teljes listája is olvasható az oldalukon.

 

Magyar Társasjátékdíj

Szintén kiderült mely játékokat jelölte a zsűri a Magyar Társasjátékdíjra, melyet a magyar nyelven megjelent játékok kaphatnak meg. Az elsősorban családi játékokra koncentráló zsűrinek idén sem volt könnyű dolga.

A szavazás során két területuralós, egy logikai és egy gyűjtögetős játék került be a legjobb 4 közé. A továbbjutók között van az Aranyváros, a Samarkand, a Qwirkle és a Mamutvadász, de nem sokon múlt az Atlantis továbbjutása sem.

Közösségi szponzoráció

A Sedition Wars: Battle for Alabaster című figurás társasjáték minden rekordot megdöntött a közösségi szponzorációs oldalon, a Kickstarteren saját kategóriájában. A 4278 támogató összesen 951254 dollárral (több mint 222 millió Ft) támogatta a játék létrejöttét. A remek kinézetű figurákkal tömött doboz az év vége fele jelenik meg majd az amerikai boltokban. Amint megkapjuk saját példányunkat, mindenképpen készül hozzá ismertető.

Indult egy magyar lista is a hasonló projektek szemmel tartására, és a közös beszerzésre.

 

A vasfüggöny lehull…

A nagyon sikeres, a hidegháborút felelevenítő Twilight Struggle (NEM vámpíros játék!) nyomában jelenik meg a sok magyar vonatkozást is tartalmazó 1989: Dawn of Freedom, mely a vasfüggöny megszűnésének korszakába vezet majd minket. Aki átélte ezeket az eseményeket, annak roppant furcsa lehet majd ezekkel egy társasjátékban találkozni. Az elődjét ismerve, valószínűleg remek élményt nyújt majd két játékos részére.

GenCon

44 év óta minden évben megrendezik a GenCon-t, ami a világ egyik legnagyobb játékokkal kapcsolatos rendezvénye. Az idén augusztus 16-19-ig tartó forgatagban rengeteg újdonságot mutatnak majd be. A rendezvény után igyekszünk egy kis, színes hírcsokrot összeszedni nektek.
Itt
egy kis előzetest is olvashattok a rendezvényről, egy csinos listába szedve az érdekességeket.

Merchant of Venus

Fura helyzet alakult ki 2011-ben, amikor két kiadó is bejelentette pár nap eltéréssel, hogy újra kiadja a régi klasszikust, a Merchant of Venus társasjátékot. Az egyik fél a tervezővel, a másik a korábbi kiadóval állapodott meg. A cégek úgy tűnik megoldották a kínos szituációt, és nem estek egymás torkának. Végül a Fantasy Flight Games adja majd ki a játékot. Ami még jobb, hogy a tábla kétoldalas lesz, egyik oldalán a Stronghold Games által kiadni kívánt klasszikus térképpel, a másik oldalon a Fantasy Flight Games új változatával. A civilizált megoldásnak a játékosok örülhetnek a legjobban, akiknek nem kellett éveket várni egy megoldásra. Mindkét cég rájött, hogy sokat rontana az imidzsükön egy ronda pereskedés.

Alien Frontiers: Aurora

Úgy tűnik, mégsem lesz magyar változata az Alien Frontiers játéknak. Tervbe volt véve egy nagy kiadó által egy nyugat európai kiadás, de nem lett belőle semmi. Ezek után olvastam egy többnyelvű változatról is (melyek egyike lehetett volna akár a magyar is), de végül Európában csak francia, német, spanyol, olasz és portugál nyelven jelenik majd meg, ha a közösségi szponzorációs kampány sikeres. A kis lengyel kiadó, a LocWorks próbálja meg életre hívni ezt a projektet.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához