LFG.HU

Morak
ismertető

Azért, hogy ne söpörjön el a népharag egy vallomással kezdeném. Szeretem Tim Burtont. A filmjeit legalábbis szeretem. Eddig nem tudott mellényúlni, bármikor is ültem le a filmjei elé tudtam, hogy garantált a szórakozásom. Eddig. Aztán elkészítette a Dark Shadows (Éjsötét Árnyék) cimű… fogalmazzunk úgy, hogy művét.

Nagyon minimális elvárásaim voltak a filmmel kapcsolatban, lévén a bemutató alapján szimpla pénzcsináló mozinak tűnt. Valami olyasminek amit mostanában Adam Sandler művel. Viszonylag kevés kreatív munkával, többnyire jól megválasztott szereplőgárdával, a sablonok huszonhatmilliomodik felhasználásával egy könnyed, emészthető popcorn-mozi elkészítése. Nem kimondottan sikeres benne Sandler úr sem, lévén pénzt ugyan keres vele, de a megítélése rohamosan csökken. Ki tudja… talán pont erre játszik.

Ami gond, hogy Burton eddig nem ilyen volt. Minőséget alkotott. Maradandót. Emlékezetest. Olyan filmeket amikről évek múlva is beszélni fognak, vagy évtizedek óta. Hogy mi a bajom, az most ebben a cikkben remélhetőleg kiderül. Igyekszem szofisztikált lenni, és már napok óta érlelem magamban a kritikát, mert ha akkor ülök neki, amikor megnéztem, akkor káromkodások hosszú sora lett volna ez a kis cikk.

Az alaphelyzet ismerős lehet félmilliárd filmből. A főhőst elárulják, és évszázados álomra kényszerül, s mire felébred, már a modern korba csöppen. Hasonló filmeket felsorolni sem érdemes, az önmagában megöltene két A4-es oldalt. Itt annyi a fűszer ebben a híg és ízetlen levesben, hogy a főhős egy vámpír, akit ki más alakítana, ha nem Burton kabalaszínésze Johnny Depp.

A bemutató azt próbálta velünk elhitetni, hogy a film többségében azokra a helyzetkomikumokra fog építeni amikor a „múltból jött primitív” rácsodálkozik a modern világ mesés újdonságaira. Muszáj elárulnom egy titkot. Az összes ilyen jellegű poént ellőtték a trailerekben. Ja, hogy az csak kettő? Az nem az én hibám. De nem leszek ilyen szőrös szívű. Van egy harmadik is (azt is elárulom, amikor kiássa a kotrógép, amit persze mi másnak hívna, ha nem nagy, sárga, vasfogú sárkánynak). Komolyan, tényleg kedvem lett volna egy széket hozzávágni a vászonhoz. Akár úgy is, hogy benne ül valaki.

Szóval a film a másik, kevéssé ismert bemutató film szerint működik, mégpedig Barnabas Collins (Johnny Depp) és az őt elátkozó és boszorkánysággal vámpírrá varázsoló Angelique Bouchard (Eva Green) párharcáról szól. Ugyanis szegény Angie reménytelenül „szerelmes” az ifjú Barnieba, pontosabban szólva birtokolni kívánja testestől és leginkább…nem, tényleg csak testestől. Barnie viszont nem őt szereti, hanem Victoria Vinterst (Bella Heatcote) aki sajnálatos módon meghalt, viszont szerencsére újjá is született Josette DuPres (szintén Bella Heatcote) személyében, így ismét fellángolhatnak a szenvedélyek.

Ez igen csak széles választékot kínált a rendezőnek, hogy minél ötletesebb, komikusabb, vagy, ha már Burtonről beszélünk, szürreálisabb helyzeteket teremtsen. Nem élt vele. Családi vígjátéknak is gyenge, amit kihozott a nyersanyagból.

Legelső gond, hogy a film teljes egészében kiszámítható. Természetesen nem fogok spoilerekkel teletömött kritikát írni, végigkínlódtam ezt a szörnyűséget, ha valakit tényleg érdekel, próbálja meg végignézni, ha meri.

Egyes esetekben még azt is ki lehetett találni, hogy ki mit fog mondani!

Másik probléma a „poénok”. Azok sajnos nincsenek. Ami lenne, azt a színészek rontják el. Láthatóan nem voltak motiváltak a szerepben, amelyik igen, azok meg túljátszották. Nevetségesen eltúlzott mozdulatok, idióta – de nem vicces – arckifejezések, és az eredeti szinkronban is felfedezhető rettentő hangsúlyozás. Ezt „szerencsére” áthozták a magyar szinkronszínészek is (vagy szinkronizáló színészek, kinek melyik verzió tetszik), ezért magyarul, ha lehet, még elviselhetetlenebb.

Depp próbál némi színt vinni a játékába. Ezt azzal éri el, hogy Collins egyszerre Jack Sparrow, Ollókezű Edward, Willy Wonka és valamilyen olcsó Rómeó utánzat. Sajnos nagyon rossz hatással volt rá a Karib-tenger sorozat… mert leginkább Jack Sparrow hófehérre mázolva, napszemüvegben, Fedora kalapban és hosszú kabátban. Azért legalább próbálkozott elszakadni a figurától, ez is valami.

Ami viszont furcsa, és abszolút érthetetlen, hogy Eva Green lejátszik mindenkit a pályáról. Igen, néha túljátssza a szerepét (bár mindenki így tesz), viszont ő csak épp annyira, ami ehhez a szerephez ideális. Imádtam utálni! Ha valaki esetlen nézte a Dallast és emlékszik Jockey Ewing alakjára, akkor nagyjából el tudja képzelni, mire gondolok. Csak ellentétben Jockeyval, Eva Green valami elképesztően szexi! És ahogy korábban írtam, az érdemei tényleg nem csak ebben merülnek ki.

Aki maximális csalódás volt, az Burton asszonya, Helene Bonham Carter. A karaktere jellegtelen, az alakítása érdektelen, a filmből a kilépése felejthető és semmitmondó. Az nem az ő hibája, hogy a szinkronhangja a legpocsékabb, amit az elmúlt 20 évben valaha kapott.

Ó, és a film bemutatja a világ legantipatikusabb „apját”. Soha ennyire gyűlöletes figurát még nem találtak ki, pedig még csak nem is veri a gyerekét! Ó nem… még csak nem is molesztálja. De higgyétek el, hogy változatos kínhalált fogtok kívánni neki.

Ha valami működik akkor az a látványvilág. Ez nem okoz meglepetést, lévén a Mester egyik védjegye a néző elkápráztatása. Ami az összképet rontja, hogy a vizuális orgia elmarad – bár nem tudom, volt-e ilyen célja a filmmel –, viszont a dizájn csak a történet és a színészi játék (hiánya) miatt kiemelkedő! Sajnos. Az egyedüli, ami tényleg tetszett és komolyan elismerő grimaszokat váltott ki belőlem, az Angelique végső harca volt Collins ellen. Az a „harc” úgy, ahogy van, abszolút eladható, tisztes iparosmunka.

Ami még szánalmat keltően elpuskázott, az a „mágia”. Angelique boszorkány, ezért elvárható módon tud varázsolni. Ami furcsa, hogy időnként a legegyszerűbb varázslathoz is percekig kell mantráznia, máskor egy elég összetettnek tűnőt pedig elintéz egy szigorú tekintettel. Mindkét idősíkban (múltban és jelenben is). Collins meg alapvetően nem tud varázsolni, csak hipnotizálni. Gondolom Dracula gróf előtt próbáltak tisztelegni ezzel. Ami érdekes, hogy a hipnotizáláshoz néha Depp igen idióta és nevetséges ujjtáncot lejt az áldozat tekintete előtt és láthatóan le kell dominálnia (ez mondjuk pozitívum), máskor meg az új áldozat egy fél mondattal le van rendezve. Normál dramaturgia mellett a néző szájbarágás nélkül is tudja, hogy az egyik áldozat akarata gyengébb, a másiké meg gyémántból van… de itt nem érzékelhető ok-okozati összefüggés. Ez nem zavaró, igazán aprócska valami a többi negatívumhoz képest. Csak a fantasyn és egyéb mágiát is alkalmazó világokon kinevelkedett geek tábor szemét esetleg bökheti eme tény. Nem feltétlen, de az enyémet bökte.

Zárszóként annyit, hogy ez a film nem érdemli meg, hogy siker legyen. Egyszerűen nem! Vélhetően mégis kaszálni fog. Bár miért lepődjünk meg, Adam Sandler is folyamatosan bevételeket termel a minősíthetetlen és kritikán aluli borzalmaival, tehát Burton nem nyúlt mellé. Csak aki Burton minőséget vár, az ne nézze meg a filmet! Aki nem ismeri a rendező előéletét, és megelégszik egy történet nélküli, átlagos családi mozival, annak sem ajánlom nyugodt szívvel, de róluk el tudom képzelni, hogy élvezni fogják.

Köszönöm a figyelmet.

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához