LFG.HU

Leaxe
ismertetőCimkek

A Dice Town után egy újabb vadnyugati játékról közlünk le cikket. Nem részletes ismertetőt, csak egy rövid kedvcsinálót, azaz a teljes szabályrendszert nem fogom leírni, csak nagy vonalakban írok róla.

Aki már játszott a Carcassonne bármelyik változatával, annak nem lesz nagyon idegen ennek a játéknak a mechanizmusa sem.
A szabályok nem bonyolultak, így elég könnyen megtanulható, ráadásul a játék elemei nyelvfüggetlenek, emiatt nyelvtudás nélkül is játszható.

A játék az 1846-ban játszódik. Szekerek tömege tart nyugat felé keresztül a hegyeken, völgyeken, új földeket foglalni. Az egyik úticél Oregon volt, ahol a telepesek hamarosan épületeket emeltek és benépesült a táj.

Külalak:
A játék táblája, a lapkák és a kártyák is szépek. Franz Vohwinkel most is hozta a tőle megszokott minőséget grafikai téren (Puerto Rico, Tikal stb.). Igazán jól mutat az asztalon. Mind a négy lehetséges játékos kis cowboy figurákat is kap a játékhoz.

Hogyan játszuk?
A játékosok célja, hogy a területek legjobb kihasználásával, embereik optimális elhelyezésével és a megfelelő időben történő építkezéssel a legtöbb pontot összegyűjtsék. (Az előkészületekről, kezdésről nem írnék, akit részletesen érdekel, elolvashatja a szabálykönyvben.)

Amikor mi vagyunk soron, két lap kijátszásával kezdhetjük el felrakni embereinket és az épületeket.

Forrás: http://www.deskovehry.com/

A tábla igazából egy torpedó játék táblájához hasonlóan működik. A játékosok a kártyáikkal tudnak épületeket emelni és embereket a táblán elhelyezni.

A kártyákkal adjuk meg a koordinátákat, tehát, ha én kijátszok egy bölény és egy sas kártyát, akkor ez megadja azoknak a mezőknek a helyét, ahova letehetek embert. (A bölény és sas sorok és oszlopok kereszteződéséhez rakhatjuk le telepeseinket.) Mi döntjük el melyik kártyát használjuk az oszlophoz, és melyiket a sorhoz. A kereszteződés általában hat mezőt jelent, ide kell valahova elhelyeznünk kis fa cowboyunkat.

A lapjárás nem mindig kedvező, de szerencsére van egy Joker lapkánk, amivel bármilyen lapot helyettesíthetünk, bár ekkor a Joker inaktívvá válik. Aggódni nem kell, lehet újra aktiválni bizonyos épülettel. Arra is lehetőségünk van, hogy a másik bonusz lapkánkkal még egy akciót végrehajtsunk (azaz újabb ember vagy épület lerakására nyílik lehetőség a kártyák kijátszásával.)

Épületeket ugyanígy rakhatunk le. Az épületek szintén kártyán vannak, így ha kijátszok egy sas kártyát és egy posta kártyát, akkor a sas sorba, vagy a sas oszlopba kell letennem.

Embereinket bárhova lehetetjük, ha még üres a terület (kivéve vízre). Az épületeket viszont csak az épületlap hátterének megfelelő területre, azaz a templomot (zöld) nem rakhatjuk vasútvonalra (sárga).

Forrás: http://www.deskovehry.com/

Pontozás figura lerakása esetén:
Egy cowboy figura lerakása után ideális esetben pontokat is kapunk. Pontokat kapunk a figuránkkal szomszédos épületekért (szomszédos = a körülötte lévő 8 mező). A lerakott embereink a térképen maradnak, tehát alaposan fontoljuk meg hova tesszük őket. Ha legalább egy hármas csoportot kialakítottunk saját figuráinkkal, azonnal kapunk 5 pontot.

Postaállomás: 3 pont
Kikötő: 4 pont
Templom: a játékos a templommal szomszédos összes figura után kap 1 pontot (5 ember = 5 pont, maximum 8)
Szénbánya: egy szén lapkát kapunk ami a játék végén ér pontot (a lapkák értéke 1-3 véletlenszerűen)
Aranybánya: egy aranylapkát kapunk ami a játék végén ér pontot (a lapkák értéke 3-5 véletlenszerűen)
Raktár: 1 pont, és aktiválhatjuk a Joker lapkánkat
Vasútállomás: csak 1 pont, viszont aktiválhatjuk az extra akció lapkánkat

Összesen 21 épületkártya van a pakliban, fajtánként 3. Épületlapokból 28 darab van, ebből 7-et a kezdéskor használunk csak.

Pontozás épületlapka lerakása esetén:
Ha nem cowboy figurát teszünk a táblára, hanem épületlapot helyezünk el, szintén pontokat kapunk. Sőt, sokkal többet kaphatunk, mintha csak cowboy rakunk le, de mások is profitál(hat)nak ebből.
Épületlap lerakásakor a pontozás hasonló, mint a figuráknál, de itt a már a táblán lévő bábuk után kapnak pontot a játékosok, nem csak mi.  A frissen általunk lerakott épület körül álló figurák mindegyike pontokat ér a saját gazdájának.

Postaállomás: 3 pont minden saját figuráért az épület körül
Kikötő: 4 pont minden saját figuráért az épület körül
Templom: a játékos minden figurája a templom mellett annyi pontot hoz nekünk, ahány figura (összes szín) a templommal szomszédos. Pl. hat figurából kettő az enyém. 2×6 pontot kapok a templom felépítése miatt
Szénbánya: egy szén lapkát kapunk minden saját figuráért az épület körül
Aranybánya: egy arany lapkát kapunk minden saját figuráért az épület körül
Raktár: 1 pont minden saját figuráért az épület körül, és aktiválhatjuk a Joker lapkánkat
Vasútállomás: csak 1 pont minden saját figuráért az épület körül, viszont aktiválhatjuk az extra akció lapkánkat

Ha már cselekedtünk, lapot húzunk, hogy ismét 4 legyen a kezünkben.

A játéknak vége, amint X db épületfajta elfogy. (X a játékosok számától függ)

A végén még összeszámoljuk a szén és arany jelölők után járó pontokat. Aki a legtöbbet gyűjtötte, nyert.

A szabályok könnyűek, a játék pergő ütemű. A lapkák és a cowboyok elhelyezése gyorsan megy, de nagyon nem mindegy mit és hova teszünk és az is nagyon fontos, hogy mikor rakunk le valamit.

Tippek: A joker és az extra kör jelölő újabb stratégiai lehetőséget biztosít. A kártyák megfelelő használata az egyik kulcsa a győzelemnek. Ha valamelyik lap nem kell, inkább dobjuk el.

A játék elsőre nagyon egyszerűnek tűnhet, de van mélysége. Szerintem, ha valakinek van rá lehetősége kipróbálni, mindenképpen ajánlom.

2-4 játékos számára
Tervező: Henrik Berg, Åse Berg
Grafika: Franz Vohwinkel
Kiadó: Hans in Glück
Játékidő: 45-60 perc


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához