LFG.HU

HammerTimeCafe
naheha
RPG mesélőknekCimkek

Az erőd titka (5. forduló)

Június 24-én, a hónap utolsó vasárnapján a Serpa klub adott otthont a Négykapu Társaság M.A.G.U.S. szerepjáték-versenyének. A nyári uborkaszezon ellenére, a szervezők nagy meglepetésére a rendezvény a szokásos érdeklődésre tartott számot.

Az Ynev minden tájáról összesereglett kalandozók ezúttal az Inkvizítorok Szövetségének hála lépéselőnybe kerültek a Kitaszított híveivel szemben, s ezt kihasználva próbálták meg leleplezni, a nevükben igen komoly gaztetteket elkövető orwellánusokat.

 

Versenybeszámoló + spoiler
A szálak Yblith városába vezettek, amely a kékfestők céhéről híres, hisz Abaszisztól Pyarronig ez az egyetlen hely, ahol képesek előállítani a céh nevét adó királykék selyemfestéket, Erion hercegének színét. A Játékosoknak a város hatalmasságai közt egyensúlyozva kellett kideríteniük, hogy vajon a rabszolgakereskedők-, a pénzváltók-, vagy épp a kelmefestők céhének elöljárói tértek-e Orwella hitére, miközben nem ártott, ha eltüntetik az alteregóik által felhalmozott terhelő bizonyítékokat, amelyek kitudódásával biztosan a bitófán végezték volna.

A csapatokat persze nem kellett félteni… volt aki szerint az inkvizíció által javasolt “csendes” nyomozásba még bőven belefért a város felgyújtása, egy rabszolgalázadás kirobbantása vagy épp a kelmefestők céhházának ostroma. Akadtak persze olyanok is, akik addig próbálkoztak az alteregóiknak mutatni magukat, hogy egyszerre csak azon kapták magukat, hogy Orwella szentélyében a papnők veszik körül őket. Voltak azonban olyanok is csak későn kaptak észbe, hogy a nekik eladott ágyasrabszolga valójában boszorkány…

Mindezen fennakadások ellenére azonban a csapatok derekasan helytálltak és sikerült fényt deríteni a titokra: hogyan tudják az élőholtak immár két éve tartani a Nekropolisz nyugati kapuerődjét, most mindenki abban bízik, hogy végre sikerülhet az erődöt visszahódítani az élőholtak markából.

Akik a modult szeretnék elolvasni / lejátszani, megtalálják PDF formátumban a Letöltés rovatunkban:

Az erőd titka – versenymodul

Az első pecsét (6.forduló)

2012 szeptember 2-án ismét a Serpa klubban került megrendezésre a versenysorozat hatodik fordulója. Szervezőként igen nagy érdeklődéssel vágtunk neki a szeptember eleji rendezvénynek, mivel a kalandmestereknek tartott próbajáték során az egyik KM csapatnak sikerült a földdel egyenlővé tenni az erioni Nekropolisz nyugati kapuerődjét és a környező negyedek egy részét, egészen a Nagy csatornáig.

Versenybeszámoló + spoiler
A csapatok a mostani modulban igen különös helyzetbe kerültek, a Nekropolisz nyugati kapuerődjében kellett rábukkanniuk egy árulóra. A helyzetet persze bonyolította, hogy a szó hagyományos értelmében nem volt senki, aki az orwellánusoknak kémkedett volna. Ehelyett viszont akadt rengeteg lator, bukott hatalmasság, sorozatgyilkos vagy épp méregkeverő, akik egykori elfogatásuk után Darton kegyelméből immáron Ynev népeinek javát szolgálva törlesztenek a Nekropolisz falának seregében. Ezek az egykorvolt bűnösök persze mindjárt a csapatok igazságérzetének  fókuszába estek. Voltak, akik önhatalmúlag akartak ítélkezni felettük, sőt voltak olyanok is, akik egyfajta második megváltást ajánlottak fel nekik. Akik azonban egyszer felesküdtek Darton seregébe, azok mindörökre a Nekropolisz katonái maradnak, így egy csúfos mentési kísérletnek is szemtanúi lehettünk. Igaz, egyes játékosokra a sötét fenség is kábítólag hat, ezért kedvenc sorozatgyilkos NJK-nk több női játékosunk szívét is megdobogtatta.

A kockacsörgetéstől sem mentes kalandmodul az évad eddigi legkeményebb megmérettetésének bizonyult, ám a legnagyobb bonyodalmat mégsem az élőholtak, hanem maguk a csapatok jelentették, akik kíváncsiságukban néha nagyobb pusztítást végeztek – hála a Fal kiismerhetetlen, ősi szerkezeteinek, pincéinek és átjáróinak -, mint a támadók. Akadt persze olyan csapat is, akinek sikerült magát egy teljes napra bezárnia az erőd pincéjébe vagy épp a lovagterem padlására.

Noha egyetlen csapat sem maradt szégyenben, amikor arról volt szó, hogy a zaurakokat kell örök nyugalomra helyezni, mégis kevés kalandozó volt elég bátor ahhoz, hogy behatoljon a belső kapuerődbe és harcba szálljon a lesath-tal, aki így elég időt nyert szolgáinak, akik ki tudták menekíteni a Káosz egy Pecsétjét, Orwella hatodkori ereklyéjét, amely horgonyként szolgál a téren és időn kívül sodródó légióinak…

Ahogy az már többször is megtörtént a versenysorozat három éves indulása óta, a karakterek ismét beleszóltak Ynev történelmének alakulásába, így a versenysorozat idei még hátralévő négy fordulója a szokásosnál is nagyobb meglepetéseket tartogat majd a játékosok és kalandmesterek számára egyaránt.

Akik a modult szeretnék elolvasni / lejátszani, megtalálják PDF formátumban a Letöltés rovatunkban:

Az első pecsét – versenymodul

Hangulatkeltő:

Dorin már oly régóta tartotta összeszorítva állkapcsát, hogy félt soha nem tudja többé kinyitni.

– Dreina védelmezz és adj erőt!… Ne zúgj már, te rohadék!… hogy hűen szolgálhassalak, vitézül… Hagyd már abba!  …vitézül küzdhessek a Te igazságodért! Erősítsd meg karom, hogy… Meg fogok őrülni én is!  …Erősítsd meg karom, hogy a gyengéket védhessem, s erősítsd meg lelkem, hogy kétely soha ne férkőzzön szívembe! Ragyogjon be fényed, s engedd, hogy ellenségeidet elpusztítsam, hűen szolgálhassalak Téged!”…

- FEJEZD MÁR BEEEEEEE! – üvöltött rá az ifjú lovag a ládára, amelyet egy kordén húztak a Megtisztulás útján. Öt napja, öt rohadt napja tart ez a lidércnyomás. Félnapnyira Yblith városától kezdődött az egész. Dicsőséges győzelmet arattak, a kalandozók és Dreina lovagjai elűzték a lidércet, megszerezték a kardját és minden kígyószívűt kiirtottak a városban. A gond az után kezdődött, hogy elindultak. Azt a gyönyörűen munkált kardot, amelyet a szellem használt, ládába rakták, fel egy szekérre és útnak eredtek Erion felé. Tíz lovag és két varázstudó volt a kíséret. A többiek még átkutatják a környéken a kisebb tanyákat, biztos ami biztos. Persze eleinte nem ilyen puritán megoldást választottak volna, de a két varázslóra fél napot kellett várni, mire vissza tudták bűvölni magukat a városkába, mert ők ugyan eltűntek, a térváltó varázsnak köszönhetően, de a kard, melyet ketten fogtak maradt ahol volt. Mikor jobban megvizsgálták rájöttek, hogy ez valami szent fegyver lehet, és olyan mintha saját akarata lenne, mint ha Élne! Nem hatott rá semmiféle térmágia, így hát a hagyományos módszert választották. Nem is lett volna semmi gond, mígnem ez a „dreinaverte” penge el nem kezdett zúgni. Eleinte nem volt hangos és talán csak kicsit zavaró. A mágiatudók azt mondták, hogy bár furcsa, de biztos a mágikus erővonalak változásaira reagál ilyen furán ez az óidőkből származó penge. Ez rendben is lett volna, hanem aztán egyre hangosabban zúgott. Olyan volt már, mint ha ezernyi darázs ette volna be magát az ember fülébe. A lovak nem is bírták. Ott kellett hagyni mindet egy tanyán, mert már az istennek se akartak a láda közelében maradni. Irány tovább gyalog… Gyalog, egy lovag! A tudorok próbáltak pár dolgot, hogy elcsendesítsék, de nem használt semmi. Már nem is a fülükkel hallották, hanem a csontjaikban érezték. 

 –  A lelkem remeg. – mondta az egyik lovag valamelyik este. De akkor már aludni sem tudtak. Négy napja nem aludtak, mert nem lehetett. – Hát ki a csuda tudna így aludni? –. Szép lassan kezdtek megőrülni mind. Tegnap Varyn lovag üvöltve felugrott a kordéra és szétverte a ládán a saját fejét..

– Most pedig én üvöltözök itt a ládával! Dreina segíts!

A ládakísérők vert menetként érték el Erion falait, szinte már alig éltek. A magiszterek sem voltak jobb állapotban, bár talán őket jobban védte az állandó meditáció, mint a lovagokat, akiknek nem maradt semmijük csak a hit. A városkapuban gyorsan gárdistákra cserélték az Oroszlánszív Rendieket és két új magiszter vette át a ládát, melyet egyenesen az Inkvizíció székházába vittek. Itt már várták őket a varázstudók és Dreina beavatott papjai. A kardot egy fegyverállványra akasztották, melyet egy mágikuskörben helyeztek el, amelyet a varázstudók jelei mellett a papok is elláttak a szent pecsétekkel. A varázsjel sarkaiba a magiszterek álltak, míg a papok közöttük foglaltak helyet. Szinte egyszerre kezdtek bele. Az atyák Dreinát hívták, hogy védje őket Orwella mocskától, s hogy a jelenlévők lelke el ne tévelyedjen, míg a varázstudók az ereklyét átitató mágiát kezdték vizsgálni. Kezdő akolita nem hibázik annyit, mint ahányszor a papok és a varázslók eltévesztették a formulákat. A kardból áradó zúgástól már a tartógerendák is remegni kezdtek. Ekkor az egyik pap rádöbbent ez a zúgás nem csak hang, ez az elmét is támadja, így fátylat borítottak a mágusokra elrejtve őket a mentális támadások elől. Ekkora azonban már vér folyt majd mindegyik varázstudó füléből és orrából. Oly megerőltető volt számukra a koncentráció fenntartása, hogy abba más már belepusztult volna. De akkor megtalálták! Ott volt az a vékony ám annál erősebb fonál, mely a lesath-ot a karddal összekötötte. Haragoszölden pulzált, s csápokkal tapogatózott körbe, hogy fogódzót találjon valamely élő elméjében. Hatalommal telt szavak nyesték le ezeket a csápokat, s az öt magiszter együttes ereje csapott le magára a fonálra is. Válaszként éles sikoly harsant, tűk ezrei martak a lelkekbe. Fájdalmukban vinnyogva görnyedtek össze a varázstudók, Dreina papjai már üvöltve szavalták a litániákat, melyek távol tarthatják a túlvilág lényeit. S mikor már csendesült volna a lelkeket marcangoló kakofónia, mikor a varázsszövők újra a lesath ellen tehettek volna, villámok csaptak ki a kardból a papok felé. Sistergő, recsegő színtiszta nyers mágikus energia vágódott a kegyeltekbe, kit a falhoz vágva, ha a szent szimbólummal találkozott a pusztító erő, kit keresztül égetve terített le. Az egyik magiszter is fennakadt szemmel borult arccal a földre, mikor az egyik pap diadémjáról lepattanó csapás pont tarkón találta. A többi mágus rájött itt a finom módszerek nem segítenek, ellenfelük maga sem finomkodik. Egyikük hatalmas erejű csapást mért az élőholtra az ereklyén keresztül, míg társai a kardra zúdították az elemek haragját. A fegyver egy pillanat alatt izzott fel fehéren, s olvasztotta meg a fegyverállványt, majd pattogva hűlt ki úgy, hogy alatta a márvány is megfagyott, s körötte zúzmaraként csapódott ki a pára, csak hogy újra vörös izzóvá váljon az acél. Az utolsó magiszter, mikor már érezte, a lesath visszább húzódott a csapás következtében kinyúlt szellem kezeivel, megragadta a markolatot és a pengét, majd elméje minden erejét, a manahálóból kiragadható minden csepp manát egyetlen mozdulatba sűrítve kettétépte a pokoli fegyvert. A robbanás mindenkit a falig repített, s tán ez volt a szerencséjük, mert még a plafon is leomlott, maga alá temetve az egykori lélek-horgonyt. Verlon magiszter, ki meghátrálásra késztette az élőholt szörnyet, a bezárt duplaszárnyas ajtót szakította át, s a folyosón várakozó lovagok közé csapódott. Azok megtartották, bár maguk is épp csak talpon maradtak. Kapitányuk a varázslóhoz lépet, aki egy pillanatra felnyitotta fáradt szemeit s csak ennyit mondott:

- Az ereklye elpusztult, most már meg lehet ölni… – majd elernyedt s többé nem lélegzett. A lovagok óvatosan lefektették az élettelen testet, majd vezérükre néztek várakozón.

- Hívjatok össze mindenkit és sorakozó a Holtak sugárútjánál. Teljesítsük a herceg parancsát! A lesath fejét magam akarom a lábai elé helyezni!


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.