LFG.HU

HammerTimeCafe
Nocturna
RPG mesélőknekCimkek

Fantasy kalandmodul közepes szintű Kalandozók számára

Írta: Nocturna / 2009 (2012)
Köszönet Coldheart-nak az értékes segítségéért

Előszó a Mesélőnek

Az alábbi történet eredetileg a M.a.g.u.s. rendszere alá íródott. Mivel azonban már régen sem nagyon rendelkezett Ynev-specifikus elemekkel, és a megszokottnál sötétebb a hangvétele, így véleményem szerint nagyon könnyen átemelhető bármilyen mocskosabb, komorabb, „low-end fantasy” hangulatot megcélzó kulisszák közé. „Wylheim tornya” eredetileg egy „sandbox” jellegű kampány egy helyszíneként szerepelt, de egy kis háttérmunkával önálló helyszínként is bedolgozható a vadonbéli barangolás-orientált kampányokba. A kalandmodulban meghagytam az eredeti, ynevi elnevezéseket (helyek, istenek), de ezek könnyedén helyettesíthetőek megfelelőikkel az adott világ és igények szerint.

A kalandmodul maga nem rendelkezik igazi eseményfonállal: tulajdonképpen egy szabadon bejárható környék, kidolgozott múlttal, néhány alaposan kidolgozott szereplővel és lehetséges történésekkel, illetve néhány ötlettel az esetleges folytatáshoz. Mivel a csapatot semmilyen fizikális vagy egyéb korlát nem tartja a helyszínen, így a Mesélőnek azt javaslom, hogy legalább a Játékosok egy részének adjon valamilyen komoly motivációt arra nézvést, hogy kitartsanak, és felderítsék a hely rejtélyeit. (A romok közül előtúrható kincsek és varázstárgyak ígérete, meg a szokásos „kalandozó hajlamra” építés szerintem itt önmagában kevés.) Ennek hiányában könnyen lehet, hogy a Játékosok a fenyegetést megismerve egyszerűen úgy döntenek, lesétálnak a térképről.

Noha a történetben szereplő néhány ellenfél nehézségi szintje akár nagyon magasra is emelhető (anélkül, hogy ez erőltetetté válna), én a mesélését mégis közepes szintre és legfeljebb 3-4 Játékosnak ajánlom. A karakterek közül szerencsés, ha legalább az egyik valamely jó jellemű vallás elkötelezett és hithű, vallásgyakorló tagja. A kalandmodul Játéktechnikai információt és harcértékeket nem, vagy alig tartalmaz, ezt minden Mesélő alkossa meg saját világára és csapatára szabva.

I. Háttér – a vidék jelene és múltja

I. 1. A „Virágzó Kereskedelem Útja” – a múlt

Egykor Virágzó Kereskedelem Útjaként ismerték és emlegették az utat, mely egy régi kyr út alapjaira épült, s az Onporok között kanyarogva Abaszisz déli pusztaságainak tartományát kötötte össze a virágzó, tengerparti sávval. Az út az aszisz kereskedelmi úthálózat legdélebbi, mára teljesen használaton kívüli szakasza. Hosszan kígyózik az Onporok vonulatai alatti síkvidéken, a hegylábakat kerülgetvén, mígnem aztán Kelarion városát utolsóként is maga mögött hagyva a bércek közé vág, hogy a várostól számított jó másfél hét múlva elérje Wylheim hegyi erődjét – az egyetlen erősséget, mely a nyugalmat vigyázza ezen a szakaszon. Az útszakasz, mely Kelariontól az erődig, és még onnan is északabbra tart, mára azonban jóformán lakatlan, és csak a Holt Kereskedelem Útjaként ismeretes.

A Véres Agyar Liga

A kereskedelmi út mintegy negyven esztendeje rekedt be véglegesen, amikor felbukkant a mára legendássá lett, Méreggyilok néven elhíresült martalóc, és megszervezte a Véres Agyar Ligát. Mindmáig nem tudni, honnan jött, kicsoda ő, és hogyan vitte véghez tetteit, ám a tény bizonyos: néhány röpke hónap alatt sikerült neki az Onporok déli régióinak összes útonálló bandáját, fosztogató csoportját, hontalan rabló lovagját és csavargóját egy pálca alá terelnie, és létrehívni a hírhedt ligát.

A Véres Agyar Liga kíméletlenül sarcolni kezdte az utat; kiszámíthatatlan támadásaik, kegyetlenségük és vérszomjuk csakhamar sötét hírnevet szerzett nekik – azt is rebesgetni kezdték, hogy a Liga sorai közt nem csak emberek, hanem mindenféle inhumán kreatúra is megtalálható. Alkalmanként még a legjobban felfegyverzett és őrzött szállítmányok sem voltak tőlük biztonságban, a Méreggyilok vezette brigantik pedig valahogyan minden kelepcét elkerültek, átláttak a cseleken, és soha egyetlen együk sem került élve kézre, hogy kínpadon bírhassák szóra. Táborhelyeiket folyton változtatták, a főhadiszállásuk felkutatására irányuló minden kísérlet rendre kudarcba fulladt. Egyetlen esztendő alatt ellehetetlenítettek mindenféle áruforgalmat az úton: egyre több kereskedő tartotta távol a málhás állatait a veszedelmes környéktől, a hathatós védelemmel ellátott karavánok fenntartását pedig hosszú távon nem lehetett finanszírozni. Az út kezdett elnéptelenedni, az eddig épségben maradt utaspihenők, kereskedelmi állomások és vendégfogadók bezártak, a települések lakói elköltöztek.

„A Vérengzések Ideje”

Harmincöt esztendővel ezelőtt azonban a vidékre érkezett Vasakaratú Thornbald, Dreina igaz, szentéletű lovagja s inkvizítora, és hercegkapitányi pénzen sokat látott veteránokból, hithű lovagokból és kalandozókból verbuvált csapatot. Isteni küldetésben járt el, istennője útmutatása szerint pedig célja nem kevesebb volt, mint helyreállítani a rendet a káoszba fulladt kereskedelmi úton. Thornbald istennője sugallatait követte, s fanatizmusba lovallt katonái véres rendet vágtak a banditák sorai között. Kíméletlenül pusztítottak el mindenkit, eszközeikben nem ismervén válogatást. Nem kegyelmeztek senkinek: a Ligába felcsapott martalócok, kalandorok tucatjai útszéli akasztókon és jelöletlen, sekély sírokban végezték, a kiszáradt földben. Thornbald csapatai módszeresen haladtak végig a vidéken, és tisztító hadjáratuk eredményeképpen végül megszabadították a kereskedelmi utat a Liga befolyásától.

Thornbald és Méreggyilok összecsapására végül a Véres Agyar Liga főhadiszállásának, a Rókavárnak a füstölgő romjai közt került sor, és… annyi bizonyos, hogy a katakomba-szerű, földalatti erőd kiégett, és hogy a csatára pár nappal Dreina lovagja lassú kínhalállal kiszenvedett. Hiába a sok ráolvasás és ima, szervezetében olyan méreg munkált, mely felemésztette a férfi erejét, és harmadnapra megtért istennője kebelére. Méreggyilok sorsa azonban ismeretlen. A históriások krónikái és udvari feljegyzések szerint Thornbald szent pörölyével a másvilágra küldte az istentelen martalócot – a történetek hitele ugyanakkor kétséges, hiszen a sorsdöntő összecsapáskor egyetlen történetíró sem volt jelen. Más balladák és csapszéki énekek szerint Méreggyilok végül, sebzetten bár, de egérutat nyert. Annyi bizonyos, hogy amennyiben túl is élte az összecsapást, többé nem adott hírt magáról, s nem bukkant fel sehol.

A két emberöltővel ezelőtti eseményeket manapság csak a Vérengzések Idejeként emlegetik az Onporok bércei között élő emberek, s az anyák azóta is Méreggyilok felbukkanásával riogatják esténként a nyugovóra térni nem akaró gyermekeiket…

I. 2. A „Holt Kereskedelem Útja” – a jelen

Az egykori virágzó karavánutat a kereskedelmi járatok manapság igen messzire elkerülik. A múlt sötét árnyai távol tartják innen a legtöbb utazó lelket, az utat szegélyező hajdani települések manapság kísértettanyák csupán. Az egykori kereskedelmi állomások mára leromlottak, a kiégett fogadók sakálok tanyáivá váltak, bestiák kóborolnak a romok között. Az itatók és kutak zömét befújta a szél, kőomlások nehezítik a járást a szurdokokban és nyárvégi porviharok száguldanak az út fölött.

Ahol még a síkságokon, az Onporok száraz, déli lankái közt kanyarog, ott az ősi kőút a legtöbb helyen manapság is elfogadható állapotban van; bár köveit itt-ott már száraz fű és tüskés bozót verte fel, és a szárazságtűrő, szúrós akác-ligetek is évről-évre közelebb nyomulnak szegélyéhez. Az út mentén sokhelyütt napszítta bitófák sorakoznak, varjak pislognak róluk az erre járó balsorsú utazókra. A vöröses talaj repedezett, porfelhőket és ördögszekereket sodor a szél; a mindenütt gyakori sírhalmokon fekete, tüskés, barátságtalan bokrok tenyésznek, s nem egy tövében fehérlenek kikapart emberi csontok. A magasabb régiókig, az üdébb fennsíkig elérvén a tiszta víz bizony nagy kincs… Ez a barátságtalan vidék a Holt Kereskedelem Útja, mely felett mindmáig őrködik Wylheim tornya.

Wylheim varjúfészekhez hasonlatos kis erődje az utolsó, kicsiny falutól négynapnyi lovaglásra, északra, az Onporok bércei között áll. Valódi sorsát manapság senki nem ismeri már. A kereskedelmi út elnéptelenedésével az erőd léte gyakorlatilag értelmét veszítette, s lassan a feledés fátyla borult rá – a civilizáltabb vidékeken egyre kevesebben akadnak, akik egyáltalán hallottak róla valamit. A falubélieknek nincsen dolga már ily messze a bércek között – ha még oly ritkán utaznak is, inkább délnek veszik az irányt, a síkságok gazdag városai felé; az utolsó ide tartó katonát pedig legalább másfél emberöltővel ezelőtt látták errefelé.

Mesélő! Az csakis Rád van bízva, hogy a vidék múltjából mennyi információt osztasz meg a Játékosaiddal. Civilizált vidékek kódexei, parasztok mendemondái egyaránt forrásául szolgálhatnak az efféle tudásnak.

I. 3. Wylheim tornya – a múlt eseményei

A Vérengzések Idején Thornbald és megmaradt emberei (lovagok és kalandozók egyaránt) a toronyban szálltak meg a végső összecsapás után, de az inkvizítor ekkor már erejének végén járt. Méreggyilok halálos mérge delíriumos állapotban tartotta őt, és hasztalan imádkoztak megmaradt emberei és a toronybéliek, együttes erejük is kevés volt ahhoz, hogy Thornbald új erőre kapjon. Vasakaratú Thornbald, Dreina szentéletű lovagja négy nappal a Rókavárban lezajló, végső összecsapás után, lassú és fájdalmas gyötrődés közepette végleg kiszenvedett.

Eme négy nap azonban elegendő volt Méreggyiloknak arra, hogy összekaparja megmaradt erejét, és bosszúért lihegve a lovag után vonszolja magát a vadonban. Méreggyilok a Rókavár ostromakor életveszélyes sebet kapott az inkvizítor pörölyétől, és Thornbald istennőjétől a fejére hívott égi átok is folyamatosan apasztotta sötét erejét – az inkvizítorral való összecsapásból hajszál híján sikerült csak kereket oldania. Méreggyilok könnyen bejutott Wylheim erődítményébe, azzal, hogy otthonát és megélhetését veszített földönfutónak álcázta magát – ezekben a vészterhes időkben mindennapos volt az ilyesmi errefelé, Wylheim irgalmas lovagjai pedig segítettek, akinek csak tudtak.

Hiába érkezett meg, Méreggyilok mégis lekésett a bosszújáról: a világtalan Éjközépi órán, mikor átlépte az erőd küszöbét, a kutyák és sakálok mind egyszerre vonítottak fel az égre, Thornbald szeme pedig felpattant, és utolsó szavai elhaló sóhajként hagyták el vértelen ajkait: „A Gonosz… itt van!”. Az inkvizítor ezt követően visszahanyatlott derékaljára, és nem mozdult többé. Végleg megtért Dreina kebelére, utolsó szavai értelmét pedig senki nem tudta kihüvelyezni.

Thornbaldot hű emberei még azon éjjel nyugalomra helyezték a földalatti kápolnában, majd összeszedelődzködtek, s útjukra indultak – parancsuk értelmében újabb harcok vártak rájuk Méreggyilok szétfutott erőivel. Egyikük, a leghűségesebb maradt csupán hátra a wylheimi lovagokkal: Uwel felszenelt katonája, Marcus, ki három napos virrasztással akart tisztelegni barátja és bajtársa emlékének.

Méreggyilok lelkében harag és csalódottság munkált, a bevégezetlen bosszú kudarca mardosta, emellett a be nem gyógyuló seb – Thornbald szent pörölyének nyoma – is egyre gyengítette őt. Rövid töprengés és tervezgetés után, míg kivárta, hogy a távozó lovagok és kalandozók mögött leszálljon az út pora, elszánta magát: parttalan dühét a torony lakóin tölti ki. Átkaival, rontásaival és az elméket befolyásolván csakhamar végzett minden teremtett lélekkel, kik Wylheimet lakták: a gyanútlan katonákkal, lovagokkal, cselédekkel. Csupán egyetlen cselédfiúról, Orwellről feledkezett meg, ki ekkor már épp a pince padlatát súrolta nagy buzgalommal, miközben egyre csak a haldokló inkvizítor és annak véletlenül elhallott utolsó szavai jártak a fejében.

Méreggyilok utoljára a kápolna mélyén, némán virrasztó Marcust hagyta hátra, aki ekkor már hosszú órák óta zsolozsmázott Thornbald sírja felett. A szentély falai oly vastagok voltak, s Marcus annyira belemerült az ájtatosságba, hogy a külvilág ingereiből semmi nem jutott el hozzá. Marcus lovag azonban átszellemültségében látomást kapott Uweltől, a kérlelhetetlen Igazság és Bosszú Atyjától, így Méreggyilok orvtámadása nem érte váratlanul, a kápolna szentsége pedig megóvta attól, hogy tüstént kilehelje lelkét a vajákos rábocsátott igéitől.

A Bosszúangyal és Méreggyilok összecsaptak, kard és isteni kegy szegült szembe a fekete mágiával és méreggel, míg végül, heves küzdelemben a mostanra már számos sebből vérző vajákos kerekedett felül. A haldokló Marcus lovagot a kihalt erőd toronyszobájába vonszolta, és felhúzta a csillárra. Ezután átkozott rituálét hajtott végre rajta: egy alsóbb síkokról származó démont kötött a lovag testéhez, amely kaput nyitott a Tűz Elemi Síkjára, és olyan folyékony tüzet idézett Marcusra, mely elborítja őt, és lángjaival folyamatosan perzseli; meghalni azonban soha nem képes tőle. Ördögi bosszújában így fordította ki Méreggyilok Uwel aspektusát, mellyel az istenség a fájdalom szentsége fölött bír – szenvedjen hát felkentje az idők végezetéig, és állja ki a kínok kínját újra s újra úgy, hogy közben tudja meg: kínjai nem enyhülnek, a feloldozást jelentő halál pedig soha nem jő el érte. A démon azóta is Marcus testéhez van kötve, benne lakozik, és folyamatosan fenntartja szenvedéseit. A megszentségtelenített toronyszobán fekete mágia lenyomata uralkodik, gonosz kisugárzása mindenkit megérint, aki csak belép oda.

Méreggyilok ezután kitámolygott a várudvarra, és ereje végét járván minden bizonnyal itt is végzi, ha ekkor a vak véletlen nem vezérli Wylheim erődjének közelébe az egyik hajdani emberét, ki az elmúlt napokban az erdőben bujdokolt. A gazfickó, ki Görbe Kés névre hallgatott, egyike volt azoknak, akik Méreggyilok Mozaikkövének egy darabját viselték nyakukban, egy amulettbe foglalva. A Mozaikkő annak idején Méreggyilok hét embere között osztatott szét, mindegyik darabjában élet- és varázserőt felhalmozva, melyet szükség esetén a vezér bármikor felhasználhatott. A medalion megérezte Méreggyilok közelségét és ura szükségét, így Görbe Kést tehetetlenül a várba vonszolta, a várudvaron pedig, létrehozója akaratának engedelmeskedve letépte a szerencsétlen bandita fejét, és urához lebegett. Méreggyilok így annyi erőhöz jutott, hogy képes volt összeszedni magát, és eltűnni az Onporok között… hogy soha többé ne adjon hírt magáról.

Görbe Kés azonnal szörnyű halált halt, a testéből erőszakosan kitépett lelke azonban (a fekete mágiának köszönhetően) az Anyagi Síkon rekedt, és megszállta az első lehetséges porhüvelyt, akit talált: Orwellt, a reszketve lapító inasfiút, a wylheimi mészárlás egyetlen túlélőjét.

Mesélő! A Thornbald halálának éjszakáján történtekről senki emberfiának nincsen tudomása, hiszen a jelenlévők közül senki nem élte túl Méreggyilok tombolását – persze Orwellt kivéve. A férfi azonban nem éppen egy egyszerű eset, ahogy az alábbi bekezdésekből ki is derül majd. A végzetes éjszaka mozaikdarabkáinak összerakosgatása lényeges része a történetnek.

I. 4. Wylheim tornya – a jelen

A történések óta mintegy harmincöt esztendő telt el, és a hajdanán fiatal fiúcska mára az ötvenedik életéve környékén jár, és eléggé megsínylette a remetéskedést. A felfordulás után legjobb tudása szerint, egymaga temette el az összes elesettet az udvaron, és a torony alatti sírkamrákban. Mindez nagyon megviselte a fiút, és az is, ahogyan titokban szemtanúja volt a mészárlásnak, a lovag és a garabonciás között dúló végső összecsapásnak, utóbb pedig hallotta Marcus toronyszobából leszűrődő üvöltéseit, amint Méreggyilok felvonszolta oda. Ezek az emlékképek rémálmaiban máig gyötrik a férfit, de elméjét annyira megviselték a magány és az átélt borzalmak, hogy a múltból (a mészárlásból) csak szedett-vedett töredékekre emlékszik, és azokra sem szívesen.

Orwell testén azóta a nap óta két lélek osztozik, elméje pedig meghasadt, amiről ő természetesen mit sem tud: az esetek többségében Orwell valódi lelke irányítja a testet, és a férfi kedves, rendszerető, ám kissé zavart és gyenge idegzetű, a torony egy részét pedig mindmáig pedánsan gondozza. Azonban éji órákon, mikor a Vörös Hold világít, Görbe Kés tébolyodott lelke átveszi az irányítást a férfi teste felett, és Orwell ilyenkor kegyetlen, agyafúrt bestiává változik. Ilyenkor a férfi koránt sem az a gyenge, jámbor és tehetetlen öreg, akit napvilágnál megismerhet az erre tévedő: a hajdani gyilkos ösztönei, vágyai, minden tapasztalata és tudása vezérli ekkor tetteit – márpedig Görbe Kés életében igazán jól értett ahhoz, amit csinált. A megszállott ilyenkor (nagy ritkán) behatol a kápolna alatti csontkamrába, és felforgatja a sírokat, lakmározik a csontokon és maradványokon, hogy aztán másnap, a napvilágon semmire sem emlékezzen az egészből. A jámbor Orwell valami kóborló bestiára, sakálokra gyanakszik, és mindig helyrehozza a károkat, melyeket az „éji fosztogató” okoz.

Orwell nem képes elhagyni a helyet, ennek oka pedig a benne lakozó sötét lélek, mely halála helyéhez van bilincselve. Ha a bátorságát összeszedvén, úrrá is lett zavarán, hiába próbálta a napvilágnál elhagyni a tornyot, másnap reggel mindig újra Wylheim erődjében ébredt. Mostanra teljesen beletörődött a dologba – emellett az árvaként idekerült, egész életét magányosan töltő remetének nem is volna hová mennie. Szerettei, ismerősei semerre nincsenek, az egyetlen hely, amit ismer, az Wylheim erődje.

Mesélő! A történet idején a Vörös Hold teljes korongjával tündököl az égen, és a Mesélő akarata szerint, kevés felhő esetén időnként nappal is látható, haloványan. J

 

II. Wylheim tornya manapság

II. 1. Bemesélési lehetőségek

  • A csapat egy részét felbérelheti egy tengerparti kereskedelmi liga megbízottja, mivel a kereskedők azon töprengenek, hogy újjáélesztik a hajdani kereskedelmi utat. Így jó pénzért zsoldba fpgadnak pár talpraesett embert, hogy egy hatvan esztendővel ezelőtti térképpel vágjanak neki a vidéknek, és készítsenek minél aprólékosabb feljegyzéseket az út környékéről. Minden érdekli őket, ami lényeges lehet: a gázlók, itatók állapota, vízlelő helyek, az út járhatósága, és legfőképpen a lehetséges veszélyforrások, aprólékosan részletezve. Wylheim erődjének állapota és erőforrásai a felújítási költségek becslése miatt különösen lényeges tényezőnek számítanak.
  • A csapat egy egyházi rend (itt pl. Kyel, a Kétarcú Úr) megbízatásából is útra kelhet, egyenest Wylheim erődjébe. A kietlen, veszélyes vidékre tett utazás lehet egyházi próbatétel, esetleg vezeklés is. A cél az, hogy Wylheim erődjéből elhozzanak egy mindmáig elfeledett, kisebb hatalmú ereklyét, Szent Trivius Jobbját, mely a nemrégiben előkerült feljegyzések szerint a wylheimi felekezet erősítését szolgálta hajdanán.

Mesélő! A fentebbi lehetőségeken túl természetesen más motivációkat is adhatsz a Játékosoknak, de az nem árt, ha a kíváncsiságukon és kalandvágyukon túl akad valami komolyabb késztetésük is az erőd múltjában történő vájkálásra, a hely ugyanis igen komolyan próbára teheti őket (főleg a démon révén).

II. 2. Helyszínek

Az erőd helyszíneit ABC sorrendben ismertetem, a név mögött zárójelben szereplő szám a térkép számozására utal. A földalatti és épületeken belüli helyiségeket nem tüntettem fel a térképen, így számmal sem rendelkeznek. Ezekről, és az épületek belső felépítéséről rajzot nem mellékeltem, ezeket készítse el minden Mesélő magának, ha szükségesnek ítéli. A mellékletek között akad pár illusztráció az erőd néhány helyszínéről (forrás: internet).

A vár

Az erősség egy hegyorom tetején lévő sziklaplatón, egy szakadék peremén áll, falainak tövét mostanra már elérte a fenyves. Az erőd kapuja csukva van, de nekiveselkedve felnyitható. Látszólag minden elhagyatott, az udvart gaz veri fel, kövezete foghíjas, sáros pocsolyák ásítoznak rajta. Az épületek ablakainak spalettái lógnak vagy hiányoznak, a vakolat megrepedezett, de alapvetően egyik épület sincsen életveszélyes állapotban. Az udvaron és az épületekben alaposan körülnézve egy idő után feltűnhet, hogy az várban vannak tisztán és rendben tartott részek.

A várba késő délután érkezhetnek meg, Orwell pedig már akkor figyeli őket, amikor még csak a hegyoromra felfelé kaptatnak. Ha a Játékos Karakterek egy kicsit is szemfülesek, egy idő után feltűnhet nekik, hogy valaki lopva leselkedik utánuk az udvar gyilokjáróin. Orwell elkapható, vagy előjön akár kitartóbb kérlelésre, esetleg elég kitartó fenyegetésre is. Ha maguktól le akarnának menni a kriptákba vagy a lovagtorony lezárt ajtaját firtatnák, akkor azonnal előbújik, hogy eltérítse őket a szándékuktól. Jó belépési pont lehet Orwellnek még az is, ha az egyik Játékos lábán egy méretes farkascsapda csattan. J

Kyel jelképét sehol nem lehet látni, Görbe Kés mindenünnen eltűntette, lekaparta, szétverte, kivéve a kápolna szentélyéből, ahová nem tudja betenni a lábát.

A várudvar (1)

Az udvarra beérve a kapu mellett tágas istálló (kb. tucatnyi lónak) és egy kocsiszín áll, hátrébb pedig a négy emelet magas lovagtorony, mely az erőd legmagasabb épülete (ennek toronyszobájában senyved Marcus).

A várudvar közepén kis liget zöldell, az elburjánzott fák között asztallal és néhány paddal (itt kallódik az amulett és Görbe Kés koponyája, szerepüket lásd később).

A liget mellett omladozó kávájú kút áll, a borostyán befutotta, de a vize tiszta. A falában rozsdás kapaszkodók sorjáznak (70 kg fölötti terhelésnél kiszakadnak), melyeken leereszkedve egy falból nyíló járaton az erőd alatti katakombákba lehet jutni (ez az egyik bejutási pont a katakombákba).

Az udvar egyik épülete a hajdani kápolna is, kisebb harangtoronnyal és az épület körüli sírkerttel. A kápolnaudvart alacsonyabb, díszesebb fal választja le az udvar többi részétől.

A kapuval átellenes falnál egy három emelet magas lakótorony (katonák hajdani szállása, itt van Orwell lakrésze is) áll, a falához tapasztva a kantin, amellett pedig raktárépület (Orwell ebben tartja a galambjait, ketrecekben). Ezen a hátsó udvarrészen található az egykori gyakorlótér is, íjászpálya, és egy hajdani karám a lábasjószágoknak. Egy félreeső zugban, a fal tövében sírhalmok állnak, nem sokkal mellette pedig Orwell kicsiny veteményeskertje.

Az udvar gazos területein elszórva és elrejtve néhány igen veszedelmes farkas csapda van felállítva, jellemzően az udvar hátsó szegletében (pl. a lakótorony közelében), és a sakálodú környékén. A gyanútlan belelépővel nagyon csúnyán elbánhat egy!

Altemplom

Az erőd alatti katakombák egy távoli, nehezen elérhető szegletében található a hajdani altemplom, az Óriás Pók tanyahelye mögött. Mindössze egy emlékfal, néhány térdeplő, kicsiny kegyhely és irattartók találhatóak itt (az egyik tekercsen pedig a Feloldozás Rítusa, melynek Sir Morven szellemének megbékéltetésében lehet lényeges szerepe, lásd később). A helyet örökmécsesek lángja vonja félhomályba.

Csontkamrák

Az udvaron álló kápolna alatt található sírhelyek rendszere, mára felszenteletlen terület. A csontkamrákba a kápolnából, egy nehéz, vasalt ajtón át lehet lejutni, melynek kulcsa mindig Orwellnél van. A lejárathoz közeli terem viszonylag tiszta és portalan, leégett gyertyacsonkok, száraz virágcsokrok, lezárt sírok találhatóak itt (Orwell ide temette az erőd lovagjait és katonáit, valamint időről-időre lemerészkedik ide rendet tenni). Fénynél alaposabban körülnézve a porban emberi lábnyomok (részben Orwellé) kesze-kusza csapásai fedezhetőek fel a teremben. A sírok látszólag egyáltalán nincsenek megbolygatva (Orwell rendet tart itt), de felnyitva őket kiderülhet, hogy több test is ki van kezdve… Innen egy hosszú, sötét folyosó vezet a katakombák régebbi szakaszaiba, az altemplom felé. Orwell nem meri betenni a lábát azokra a folyosókra, fél a sötéttől és a szellemektől, meg ki tudja, mitől nem.

Katakombák

Számos teremre oszlik, az alagutak falaiban lévő üregekben, kőlapok mögött nyugszanak Wylheim elmúlt évtizedeinek katonái, lovagjai. A legrégebbi kivehető sírfelirat több mint 350 éves. A katakombákat sötét, száraz, alacsony mennyezetű, több vakon végződő vagy éppen egymásba torkolló járatok és alacsony termek alkotják. Termei elhanyagoltak, por és pókháló borít mindent, patkányok lakják. A sírok egy része megbolygatott, a csontokon állati rágásnyomok éktelenkednek (valójában Görbe Kés ghoul természetének nyomai).

Orwell panaszkodik a Játékosoknak a sírhelyek nyugalmát zavaró bestiákról, és arról is, hogy hiába állt őrt a lépcsőnél többször is, mégis megtörtént a baj. Ha kiderül, hogy a sírokat megzavarták, a bajt jóhiszeműen a sakáltanya lakóira fogja. Esetleg megkérheti a Játékosokat, hogy vigyázzanak a sírok nyugalmára éjjel…

A katakombákba több úton is le lehet jutni:

1. a kápolnából a csontkamrán keresztül (Orwell és Görbe Kés is ismeri);

2. a kút beomlott falán keresztül (Görbe Kés ismeri);

3. a sakáltanyán át, egy omlás nyitotta hasadékon keresztül (Görbe Kés ismeri);

4. van egy barlangjárat az erdőből is, nem messze a vártól (senki nem ismeri).

Veszélyek a katakombákban:

Óriás pók: az erdőből nyíló barlangjáratot, és a katakombák hátsó, alsóbb folyosóit és termeit egy hatalmas mérgező pók bitorolja, a kicsinyeivel egyetemben. A barlang körüli erdőrész pókhálóval sűrűn borított, a póktanyába számos állat kiszipolyozott tetemét vonszolták be a bestiák.

Omlás: a katakombák padlata néhol beomolhat, ilyenkor a lezuhanók könnyen a pók birodalmába kerülnek.

Csapdák: Orwell a farkas csapdáiból a katakombák folyosóira is helyezett el néhányat, az egyiket már kapásból a kápolnából levezető főlépcső aljába (gyanútlan karakter 50%-os eséllyel lép bele, az árnyékok miatt, a lépcső tövében nehezen venni észre). A JK-k megérkezése után Görbe Kés már jóval szemetebb csapdákat rakosgat ki, ha van egy kis ideje (pl. mellkasnak irányzott számszeríj, lezúduló kövek), ráadásul Orwell csapdáit is átrakosgatja titokban – Orwell egyébként sem tudja számon tartani az összes csapdáját, így azonban már teljesen összekavarodik.

Szellem: a kápolna alatti főterem egyik megzavart lovagsírjának szelleme itt bolyong, és néha megjelenik a katakombákban. Sir Morvent lásd később, a „Szereplők” fejezetben.

Kápolna (2)

A várudvar egy cifra, csipkés szegélyű fallal lehatárolt terecskéjén áll, az egyik várfal tövében. Körülötte egykor zöldellő gyep terpeszkedhetett, mára ezt az udvart is méretes gaz borítja. Az épület homlokzatán lévő dombormű szét van verve.

A kápolna egyetlen helyiségből áll, két sor paddal, pulpitussal, és egy ácsolt karzattal, ahonnan a kápolna harangját lehet megszólaltatni. A szobrok arcai le vannak verve, a domborművek, feliratok szét vannak roncsolva. A hely semmilyen Szent Aurával nem bír. Az oltár mögül ajtó nyílik az apró szentélybe, a hátsó falból pedig lejárat a csontkamrákba és a katakombákba. Egy kis medencében szentelt víz található.

(A szentségeket Görbe Kés pusztította el, mivel a látványukat sem bírta elviselni. Orwell természetesen mit sem tud az egészről, még azt sem képes felidézni, hogy mikor pusztultak el a faragványok.)

Csapda: a karzatra (a haranghoz) vezető falépcső tartóállványait gondosan elfűrészelték, így ha 70 kg-nál nagyobb terhelés éri, leszakad. A zuhanás, a lezúduló törmelék és a hegyes karók okozta sebzés: 2d6+6 Sp + MGT (az Állóképesség értékét meghaladó Sp az ÉP-ből vonódik le)

Lakótorony (3)

Három emelet magas, hasas torony, Orwell ide vette be magát.

A földszintjén található egy konyha, hajdani éléskamra, a személyzet apró szobái, egy vívóterem és egy fegyverraktár (ez utóbbi masszív ajtaja zárva, Orwell sem rendelkezik ide kulccsal. Ám Görbe Kés titokban, a kamra padlatán keresztül átfúrt ide egy járatot, amit többé-kevésbé el is rejtett). A fegyverraktárban a legtöbb fegyver és páncél már kissé rozsdáll, de akadnak itt még használható darabok is, valamint egy mágikus tüskés buzogány, lándzsa és rövidkard. A földszintről nyílik ajtó a szomszédos kantinba is.

Az első és második emeletre csigalépcső visz fel, az itteni nagyobb szobák a katonák közös szállásaiként szolgáltak egykor. Az egyik ilyen teremben rendezkedett be Orwell is (holmija között sok kacat, ám vannak itt kódexek is: pl. heraldikai, Wylheim múltjával foglalkozók).

Liget (4)

Kusza fák és aljnövényzet alkotta kis pagony, fái alatt sokéves avarral. A hajdan ápolt kis liget lekövezett ösvényeit mára gaz verte fel, ám innen kerülhet elő egy viharvert ékszer (a hajdani Mozaikkövet hordozó amulett) és egy porban fehérlő koponya (Görbe Kés hajdani maradványa).

  • A test csontjai nincsenek itt, a fal tövében domborodó halmok mélyén pihennek (ezeket Orwell eltemette, ám a messzire gurult fejet soha nem találta meg, bár nem is hiányolta igazán).
  • A medál foglalatából hiányzik egy kő, maga a fém pedig kormos és megolvadt, ám a lánc sértetlen. Annak ellenére, hogy jelenleg már semmilyen mágikus erő nem lakozik benne, alaposabb fürkészéssel halovány mágikus aura lenyomata tapogatható ki rajta. Mivel manapság már nem bír aktív mágikus erővel, akár el is pusztítható.

Amennyiben az amulettet Orwell látja, úgy egyáltalán nem reagál rá, számára érdektelen. Görbe Kés viszont révetegen bámulja, és egy alkalmas pillanatban megpróbálja a medált titokban visszaszerezni az azt birtokló Játékostól. Célja nincsen vele, csupán birtokolni akarja az ékszert: érzi és emlékszik, hogy ura reá bízta a nyaklánc őrzését, és ebben a feladatban nem hibázhat, mert féli Méreggyilok haragját (erre akár utalhat is valamikor – és arra is, hogy Méreggyilok szerinte nem halt meg).

Lovagtorony (5)

Kb. 25 méter magas épület, csúcsos cseréptetővel, melynek párkányán vízköpők ücsörögnek. A bejárat felett egykor szimbólum lehetett, mára azonban ki van vésve, felismerhetetlen (Kyel szimbólum, Görbe Kés rongálta meg). Masszív ajtaja zárva van (kulcs Orwellnél).

A földszint egyetlen tágas fogadóterem, a mozaikkőzet középen fel van verve (Kyel szimbóluma volt), falain poros, régi drapériák, zászlók (Abaszisz, hercegkapitányi zászló, életképek, stb.), kétoldalt pedig egy-egy lépcső kanyarodik fel az első emeletre. Az első emelet két teremre osztott: a lovagterem (trófeák) és az ebédlő található itt, majd innen egy központi lépcsőházban csigalépcső vezet fel a lakószintekre. A második és harmadik emeleten a hajdani lovagok és vendégek szobái helyezkednek el körben a csigalépcső körül, míg a negyedik emelet egyetlen toronyszobája le van zárva (ld. a „Toronyszoba” bejegyzést). Orwell még a toronyba is alig mer belépni.

Sakálodú (6)

Az udvar egy hátsó szegletében, a várfal tövében tátong egy méretes lyuk is az udvar földjében. Ez egy sakáltanya bejárata, nem messze tőle pedig emberméretű repedés a várfalban, mely az erődön kívülre vezet. Ide egy elvadult sakálfalka vette be magát évekkel ezelőtt, amiről a környéken terjengő szag is árulkodik. A sakálok legfeljebb alkony után mutatkoznak, azonban mostanra mindösszesen egy-két egy maradt – a többi az évek alatt Görbe Kés kegyetlenkedéseinek és étvágyának áldozata lett. Orwell erről persze mit sem tud, ő gyáva leereszkedni a járatba, és azóta is kitartó harcot folytat a dögevőkkel. Kifüstölésükkel többször próbálkozott már, és biztos, ami biztos, az üreg környékét is alaposan becsapdázta (az avar és gaz alatt jól elrejtett hurok- és fogazott farkas csapdák vannak, sebzésük pl. 2d6 Fp, 1d3 Ép), és kifüstöléssel is próbálkozott már. A sakálodúból szintén le lehet jutni a katakombákba.

A sakálüreg legtágasabb pontján is akkora, hogy egy felnőtt férfi négykézláb éppen elkúszhasson benne. A kotorék járataiban harcolni szinte lehetetlen, a sötétség, a fojtogató levegőtlenség és a nagyon szűk tér elég embert próbáló kombináció lehet bárki számára – ilyen körülmények között még egy kotorékát féltő sakál is kellemetlen ellenfél lehet.

Toronyszoba (lovagtorony)

Éjjel, meglepő módon tűz meleg fénye szüremlik ki az ablakain. A toronyszoba mintegy húsz méter magasságban, a torony tetőterében, a vár legmagasabb pontján található. Az ide futó lépcső tetején mázsás vasalt tölgyajtó, rajta lezárt pántok, lánc és méretes lakatok egész sora. Bezúzni vagy lakatjait leverni, kinyitni nem egyszerű feladat, mindkettő csak kitartó é fárasztó munkával sikerülhet. Az ajtó mögül érezhetően melegebb levegő és égett dolgok szaga szivárog ki, a fekete mágia hullámai pedig émelyítően, kellemetlenül hatnak mindenkire még az ajtón keresztül is (Élet jellem, elf vér, stb.).

Orwell már az ide vezető lépcsőre sem nagyon mer rálépni, próbálja lebeszélni és innen távol tartani a Játékos Karaktereket (erőszakot nem alkalmaz, csak rimánkodik). A lakatok kulcsai a nyakában lógnak, és semmi pénzért nem adná oda őket – egyre csak azt hajtogatja, méghozzá elég meggyőzően, hogy a „halál lakozik odabent, és nem szabad kinyitni az ajtót!”. Görbe Kés közömbös a toronyszobával kapcsolatban.

A toronyszoba egyetlen tágas helyiség, egykor a taktikai és tanácsterem lehetett, mára azonban teljesen ki van égve. Odabent perzselő forróság uralkodik, az ajtót felnyitva égett hús bűze csap a kutakodók orrába. A terem közepén csillár lóg, melyre egy eleven fáklyaként lángoló emberi test van felhúzva – borzasztó látvány, mely könnyen rettegést, vagy páni félelmet csalhat a legbátrabb szívekbe is. Az alak szeméből lángkönnyek folynak arcára, bronzra sült húsa fortyog, lángfröccsenések közepette széthasad, hogy aztán újra összeforrjon. Mellkasán kétarasznyi fényes, tátongó nyílás éktelenkedik, a lángok innen csapnak ki újra és újra, soha le nem lohadva. Ő Marcus lovag – legalábbis az, amit Méreggyilok átka meghagyott belőle. A teremben tartózkodni igazán embert próbáló feladat: a forróság, a bűz, a látvány és az aktív fekete mágia együttesen a legkeményebb szívű és legszívósabb ember akaraterejét és állóképességét is kikezdi.

Marcus nem halt ugyan meg, de állapota életnek sem nevezhető. Időnként remegés fut rajta végig, vagy artikulátlan hangon üvölt maga elé, máskor pedig csak némán csüng. Kommunikálni képtelenség vele, aki pedig megpróbálja vele Pszí útján felvenni a kapcsolatot, és megnyitni előtte az elméjét, arra azonnal, válogatás nélkül rázúdítja kínjainak emlékképeit. Az őrületből bármit is kihüvelyezni szinte lehetetlen, a Játékos Karakter pedig Asztrál próbát köteles tenni -4-gyel: vétés esetén maradandóan megőrül, siker esetén csak kómába zuhan d6+6 órára, Asztrál értéke pedig maradandóan csökken eggyel.

A teremben Átok hatása uralkodik, amely mindenkire negatívan fejti ki a hatását, aki csak belép ide: akin a hatás megfogan, annak sebei ezután lassabban gyógyulnak, levertség és folyamatos balszerencse kíséri (25 E, Egészség próba -2, hatás 2 hónapig). Hallgattak volna Orwellre. J

Sírhalmok (7)

A sekély sírhantok az egyik fal árnyékában, Orwell apró veteményeskertje mellett sorakoznak. Összesen kilenc található itt: négy cselédé (a neveik a fejfán, Orwell ismerte őket), a négy menekülté (üres fejfák), és egy a „fejnélküli emberé(rajta a felirat). A sírokon látszik, hogy többször is bolygatva voltak (Görbe Kés, sakálok műve), kivéve egyet, a fejnélküli ember sírját. Ha kérdezgetik, Orwell zagyva beszámolójából kiderülhet, hogy a „fejnélküli embert” soha nem látta korábban (ezt a felszereléséből, ruházatából tudta megállapítani, ezek nem menekültekéire hasonlítottak), és hogy összesen öt menekült volt, akik aznap este érkeztek – sír mégis csak kilenc van, pedig az ismeretlen fejnélkülivel együtt tíznek kellene lennie, hisz mindenki meghalt…

A „hiányzó”, tizedik sír természetesen Méreggyiloké volna, aki magányos menekült álcájában (ötödik menekültként) érkezett a várba, a másik négy embernél valamelyest később. Orwell természetesen azt feltételezi, hogy a többiekhez hasonlóan ő is elpusztult – ám nem tudja, hová lehetett, de míg erről nem faggatják kitartóan, nem is foglalkozik a dologgal.

Szentély (kápolna)

A kápolna belsejében áll, egyedül itt található meg Kyel szimbóluma az egész várban. A szentély Szent Aurával bír, és ez az egyetlen hely, ahová Görbe Kés nem képes belépni (Orwell igen). A helyiség mindmáig magán viseli Marcus és Méreggyilok küzdelmének nyomait: megperzselt fal és drapériák, széthasított dombormű, alvadt vér a falon, stb.

Itt található Thornbald sírja, egy puritán, ám teljesen érintetlen kőszarkofág képében. A szarkofágban Thornbald talpig páncélos teste fekszik érintetlenül (nem indult oszlásnak!), mellkasán pedig a Békéltető, szent pörölye pihen.

Sir Morven szelleme védelmezi a kápolnát, Thornbald sírjának bármilyen megbolygatására azonnal haragra gerjed, és pár körön belül megjelenik a sír mellett, hogy megpróbálja lecsapni a sírban kutakodókat. Ha egy ideig nem piszkálják a sírt, újra elfelejti az egészet (ld. a szellem ismertetésénél).

 

III. Dramatis Personae

III. 1. „Orwell”

Rendes, segítőkész, jámbor, de elég félénk alak, sokszor dúdolgat magában. Szívesen áll a csapat rendelkezésére, fekhelyet készít nekik, főz is rájuk, és jó néhány balladát, dalt is tud, melyet szívesen elő is ad a tűz fényénél. Úgy nevezi magát, hogy az „udvarmester”.

Barátságos, ám elég szedett-vedett odút alakított ki magának a lakótorony egyik emeleti szobájában, és a torony egy részét mindmáig rendben tartja: mindennap kényszeresen takarít, portalanít, újra és újra összepakolja a dolgokat. Bogarassága ellenére alapvetően egy nagyon kedvelhető, kissé gyámoltalan alak.

A kápolnába nem szívesen megy, az alatta álló csontkamrákba pedig csak rábeszélésre. A lakótornyi tetőszoba ajtajának lakatjait folyamatosan zárva tartja: a toronyszobába a világ minden kincséért sem menne, tiltja onnan a Játékos Karaktereket is – de beszélni sem akar róla. (Mindmáig ott szenved Marcus lovag, Orwell pedig képtelen szembenézni a múlt szörnyűségeivel, inkább próbál nem tudomást venni a dologról.) Kulcsait mindig a nyakában hordja.

Az idő folyásával, az évek múlásával alig van tisztában, a múlt nagyrészt összefolyik az emlékeiben, emlékképei sokszor zavarosak, hiányosak.

Emlékek & információk (Orwell):

  • Néhány éves korától az erődben szolgált, miután szüleivel, és szülőfaluja nagyjával egy járvány végzett. Egy szerzetes adta be ide, már nem tudja, hány téllel ezelőtt. Gyakorlatilag azóta soha nem hagyta el Wylheimet, nem is volna hová mennie. A kapu küszöbét sincsen már mersze átlépni.
  • A végső napon 7 katona és 5 lovag szolgált itt mindösszesen: a többiek még korábban elhaláloztak a Liga elleni harcban, ahogyan Ribald atya is, Kyel papja. Volt itt még akkoriban 4 cseléd, és 5 menekült is, akik aznap éjjel érkeztek. A nevek és arcok zömére emlékszik.
  • Emlékszik Thornbald lovagra, az agóniájára, és a lovag halálának éjszakájára – arra is, ahogyan a szent ember kilehelte a lelkét. Ő hordta a vizet az ágyához, míg a lovagjai imádkoztak érte. Aznap este egy kisebb csoport menekült érkezett a falak közé.
  • Thornbaldot a kápolna szentélyében helyezték nyugalomra, sírját azóta is Orwell gondozza (a sír és a szentély máig szentséget sugároz, így Görbe Kés nem férhet hozzá).
  • Thornbald lovagjai még éjjel távoztak, kivéve egyet – de Marcusról nem akar beszélni, csak nagyon nehezen húzhatók ki belőle a dolgok, közben pedig folyamatosan a toronyszoba felé pillantgat…
  • A végzetes napról annyira emlékszik, hogy a pincéből feljővén üvöltéseket és sikolyokat hallott, látta, amint az egyik lovag minden pórusából vér tör elő; ahogyan két bajtárs vak dühvel, foggal és körömmel esik egymásnak; majd ahogyan egy súlyosan sebesült, sötétbőrű alak („a fekete ember”) a grabancánál fogva vonszolja fel a tehetetlen Marcus lovagot a toronyszoba felé. Azután pedig az üvöltések… azóta is kísértik álmában.
  • Az udvaron talált koponyáról (Görbe Kés maradványa), és az amulettről semmit nem tud, nem is érdekelte soha – a koponyát nem találta meg soha, vagy ha rá is akadt, hát nem érdekelte.
  • A közembereket (értsd: várvédelemre fel nem esküdöttek, tehát a cselédek és a menekültek) a várfal tövébe földelte el, de addigra már kikezdték őket a dögevők, varjak. Kivéve egyet, a fejetlen, tetovált bőrű tetemet (Görbe Kés hullája) – de őt korábban soha nem látta az erődben.
  • A csontkamra a kápolna alatt van. Orwell magától nem említi, de ha le akar menni oda valaki, akkor próbálja az illetőt lebeszélni róla. Ha úgy érzi, hogy takarítania kell odalent, akkor esetleg megkérheti az egyik Játékos Karaktert, hogy tartson vele, mivel ő eléggé fél a sírok között kódorgó szellemtől…
  • Ő temette el a lovagokat egymaga, de erről egyáltalán nem akar beszélni. Időnként lejár a csontkamrába takarítani, de fél odalent, mivel valami időről-időre feldúlja a sírok nyugalmát (Görbe Kés az). Emellett szellemek járják a helyet.
  • Sir Morven: a szellemről nem tudja, hogy Sir Morven az, ő maga még soha nem beszélt vele, nem is vette szemügyre a fakó arcvonásokat, hiszen fél tőle (joggal). A lovag páncélján lévő címert említve előkereshet egy heraldikával foglalkozó kódexet, amelyben Wylheim lovagjairól is szó esik. Innen derülhet ki Sir Morven neve. Orwell annyit tud a lovagról (a neve után, hisz ismerte életében), hogy nagyon mélyen vallásos volt, és hogy a kápolna, a sírhelyek és az altemplom védelmére esküdött fel, na és persze a csodálatos ereklye védelmezője is volt egyben (melyről semmi konkrétat nem tud).
  • A várban megfordult idegenekről: az erőd pusztulása óta többször is jártak erre utazók, kalandorok, stb. A legtöbbjük elől elrejtőzött félelmében. Az ereklye tolvaj csapatot látta (ld. később), de elrejtőzött előlük, így valójában nem is tudja, hogy mit akarhattak. Látta, amint egyszer felbontják a földet az udvaron és aláereszkednek egy résen, majd sietősen távoznak. Nem emlékszik rájuk, de a lovaikon látott billogot (lerajzolva egy abasziszi város címerére ismerhetnek, mivel a lovak az ottani ménesből származnak).

Tipp:

Orwell felkérheti a Játékosokat arra, hogy éjjel őrködjenek a sírok nyugalma felett, tartsák szemmel a csontkamrát, a sakálodút, stb. Ő maga ugyanis hiába őrködött eddig. Ekkor Görbe Kés akcióba léphet: áthelyezi a csapdákat a JK-k útjába, merényletet kísérelhet meg inkognitóban, és odalent még Sir Morven is a nyakukba szakad – eközben Görbe Kés rájuk zárhatja a csontkamrák ajtaját (később persze arra hivatkozik, hogy nagyon megijedt a szellemtől)

Mesélő! Orwell kulcsfigura a történetben. Az ő halálával Wylheim legtöbb titka végérvényesen feledésbe merül, arról nem is beszélve, hogy valóban egy ártatlan lélekről van szó, akinek halála akár tragédia is lehet. Jó jellemű Játékos Karakterek komoly erkölcsi dilemmába kényszeríthetők akkor, amikor oda kerül a sor, hogy Orwell másik természetét megismerve döntsenek sorsáról. Hogy Orwell megszabadítható-e nem kívánt énjétől, és ha igen, úgy miként, ezt döntse el minden Mesélő maga – ez lehet további kaland kiindulópontja.

III. 2. „Görbe Kés”

Orwell alteregója. Alakoskodó, számító, kegyetlen, ártó szándéktól vezérelt alak, igazi hétpróbás törvényen kívüli. A Mozaikkő egykori hordozójaként Méreggyilok egyik legkiválóbb orgyilkosa volt. Amikor ő van jelen, Orwell tartása, ha kicsit is, de megváltozik, erő költözik tagjaiba. Nyakán ilyenkor egy keskeny, perzselt sebhely nyoma éktelenkedik – a medalion láncáé, mely a fejét letépte. Ezt kámzsájával el is rejti, ha tudja (erre nehéz Észrevétel próba tehető alkalmanként).

Görbe Kés alig konyít a főzéshez, és egyáltalán nem ért az énekhez és a zeneszerszámokhoz sem, dalra sem lehet bírni. A lélek azonban távolról sem ostoba, próbálja leplezni magát, hogy közben az utazók elveszejtésén munkálkodjék. Nagyon tehetségesen hazudik, és alibiként előszeretettel használja ki Orwell szerencsétlen és zavart természetét. Csapdákat állít, elszúr nekik dolgokat, esetleg megmérgezi őket (ha a csapatnak ő főz, ez könnyen előfordulhat!), és ha teheti, egyesével végez velük, hogy zabáljon a húsukból. Ha óvatosak vele szemben, és nem tudja egyiküket sem külön lekapcsolni, akkor behatol a csontkamrába, és éjjel ott csillapítja fertelmes étvágyát. Ha itt megzavarják, először próbál rejtve maradni a sötétben, és úgy kereket oldani, hogy a Játékos Karakterek ne ismerhessenek rá, és így ne lepleződjön le.

Görbe Kés csakis a Vörös Hold idején veheti át az irányítást a test felett, és uralma addig tart felette, míg a holdfény töretlenül tündököl – így a felhőtakaró függvényében váltakozhat, hogy ki uralja a testet, akár nappal is.

A várban több helyütt is vannak titkos rejtekhelyei, ahol alkalmanként elbújhat, vagy éppen fegyvert, saját maga által kevert mérget rejthet el – csak hogy mindig legyen kéznél gyilkolásra alkalmas szerszám.

Információk csakis akkor nyerhetők tőle, ha valahogy túljárnak az eszén, vagy kihasználják tajtékzó dühét, mivel az önkontroll nem az erőssége. Fenyegetéssel semmire nem mennek, hiszen Görbe Kés életében sem volt éppen ijedős, mióta pedig meghalt, végképp nincsen veszíteni valója. Tisztában van Orwell jelenlétével, és szánalmas kis szarházinak tartja – azonban szükség esetén szemrebbenés nélkül fenyegetőzik azzal, hogy megöli magát, s így elpusztítja Orwellt is. Emellett (ha már szembesült azzal, hogy ő maga tulajdonképpen halott) hatásos lehet, ha beblöfföli azt is, hogy halála esetén újabb testet szállhat meg… akár az egyik Játékosét is (ez persze nem igaz).

Csapdák

Elfűrészelt grádics (a kápolna karzatára vezető lépcsőn), számszeríj, áthelyezett vadcsapdák, megmérgezett étel, stb. Sebgyógyításra is ajánlkozik, ekkor elfertőzi az illető sebét, stb.

Emlékek & információk (Görbe Kés):

  • Görbe Kés saját végzetéről mit sem tud, élete utolsó pillanatairól lelke mélyén néhány porosodó képet őriz csak (pl. amikor megpillantotta Wylheim erődjét). Nem is törődött a kérdéssel igazán, hiszen komplett őrült, aki csak sötét vágyainak él.
  • Méreggyilok: emlékszik rá, és emlékszik a Rókavárban vívott utolsó küzdelemre is, valamint arra, hogy ott az ura, komoly sebet kapván elmenekült, míg Dreina lovagját megmaradt emberei támogatták el. Annyit tud a vezéréről, hogy a mérgekhez és a fekete mágiához legalább annyira értett, mint a csendes gyilkoláshoz, és mindenki rettegte a tekintetét. Ezen kívül mindenféle agyament dologgal traktálhatja a Játékosokat, kénye-kedve szerint.
  • Görbe Kés a nyakán lévő sebhelyet tapogatva (ill. a régi, várudvaron porosodó, kiégett amulettel szembesítve) ködösen emlékszik a ceremónia néhány részletére is (bár nem érti azt), amelynek során uruk szétosztotta a Mozaikkő szilánkjait hetük között (a „Kiválasztottak”). Uruk mellkasából halovány fénykacsok tekeredtek elő, és a hét szilánkba költöztek, majd a láncok eltéphetetlenül összekapcsolódtak mind a hetük nyakán.
  • A csontkamrába ő szokott bejárni időnként, és a hajdani lovagok és katonák sírjait háborgatja – mint mondja, időnként olyan éhség hajtja, melyet közönséges táplálék ki nem olthat… Arról, hogy az egyik lovag szelleme időnként a teremben kóborol, és dühében meghajtja őt néha, nem szól egy szót sem; úgy van vele, hogy emiatt fájjon csak a Játékosok feje.
  • A halála tényével nem igazán foglalkozik, ha felhívják rá a figyelmét, közömbös marad: azt érezte, hogy valami nem olyan, mint régen volt. Neki így is jó. Halállal fenyegetni értelmetlen, ilyenkor esetleg vérfagyasztóan elmosolyodik, és tesz egy-két célzást a leendő gazdatestére. J

 

III. 3. „Marcus”

A démon egy idő után megérzi a Játékos Karakterek jelenlétét. Első látogatásuk alkalmával még semmit nem reagál, csak felméri őket, kiolvassa elméjükből szándékaikat, megtudja kik is ők. Érzékenyebb elmék érezhetnek valamilyen enyhe, futó érzést, mintha figyelnék őket, ill. valakinek víziója is lehet, melyben mintha a lobogó ember hirtelen felkapná a fejét, és parázsló tekintettel az arcába nézne, esetleg kivágódik a kapu, stb.

Az emberi látogatókat megismervén összeáll a terve, és lassan manipulálni kezdi a Játékos Karaktereket. Álmok, suttogások útján szól hozzájuk, hívogathatja őket, az ajtó is feltárulhat (álom) illetve Marcus száján keresztül, eltorzult hangján akár meg is szólalhat – arra akarja rávenni őket, hogy végezzenek vele. Nagyon gyenge hatással lehet csak az Anyagi Síkra, manipulálni is csak korlátozott mértékben képes (a Játékosok szerencséjére). Mostanra nagyon unja már a játékszerét, és jól tudja, hogy Marcus porhüvelyét elpusztítván az Uwel lovag szelleme a várhoz lesz kötve. Márpedig a mostani Marcus mind őrültségét, mind pedig hatalmát tekintve halálos veszélyt jelent mindenkire. A démon tervei szerint a falak között kóborló Marcus kísértete ekkor sokkal nagyobb pusztítást végezne majd, különösen akkor, ha az egykori karavánút (a Játékosok munkálkodása révén) újra beindulna… Az uwelita kísértete felett továbbra is befolyással bírna majd, ráadásul a jövőben a Marcus által elpusztított emberek lelkei is mind hozzá vándorolnának…

Hogyan végezhetnek Marcus porhüvelyével?

A forróság és a tűz miatt megközelíteni sem egyszerű, a lángok valósággal naftaként fröcsögnek belőle (ez egy sok E-s Hőaura). A közönséges fegyverek által okozott sebek azonnal bezárulnak rajta. Mágikus fegyverekkel és erős sebző mágiával azonban elpusztítható – és ez pontosan megegyezik a démon akaratával. Ebben az esetben Marcus kísértete néhány napon belül megjelenik az erődben, és ettől fogva újra és újra feltűnik majd, hogy őrületét a világra szabadítsa…

Marcus megváltása

Az egyetlen jó megoldás az, ha Marcust az egykori inkvizítor, Vasakaratú Thornbald szent pörölyével, a Békéltetővel pusztítják el. A pöröllyel elegendő egyetlen érintés is Marcus testére, ami a sokat szenvedett lelket megváltja, a démoni köteléket széttépi, a testet pedig elpusztítja. Természetesen a démon be van rezelve a pöröly láttán, és minden erejével azon lesz, hogy ebben megakadályozza a Játékosokat: hamis képeket villant fel, kisebb tüzeket idézhet, illetve Mágikus Tekintet révén lebénítja az adott karaktert, majd Marcussal megpróbálja magához ölelni és halálra perzselni az illetőt, stb.

Ha sikerül a pöröllyel pontot tenni Marcus kálváriájának a végére, a démon végül utoljára még eltorzult arccal kiszól Marcus száján, és az őt száműző JK arcába meredve azt suttogja, „Megismertelek halandó, a lelkedbe láttam! Soha nem menekülhetsz már tőlem, az enyém leszel!” (Hogy ez igaz-e vagy sem, minden Mesélő maga döntse el J).

Marcus porhüvelyét (akárhogyan is) elpusztítva a Tűz Kapuja csakhamar összeomlik, de előtte még egy pusztító lángvihar képében salakká és üveggé változtatja a szoba maradványait is. Jó tehát ezt tisztes távolságból szemlélni…

III. 4. „Sir Morven”, a kísértet

Sir Morven egyike volt azon lovagoknak, akikkel Méreggyilok végzett, és akit Orwell rakott kriptába annak idején. A lovag még életében esküt tett Wylheim védelmére, azon belül is a kápolna, és az alant húzódó csontkamrák nyugalmának szavatolására. A kápolna és a sírok védelmezőjeként övé volt az a fontos feladat is, hogy a Szentség Kamrájának ajtaját őrizze, akár az élete árán is. Ez a kamra a kápolna alól induló katakomba-járatokból érhető el, de ajtaját mindmáig sértetlen pecsétek és mágikus kötelékek zárják le. Sir Morven felesküdött feladata volt, hogy Wylheim erődjének szent, védelmező kegytárgyát, Szent Trivius Jobbját minden fenyegetéstől megóvja. Feladatát próbálta teljesíteni akkor is, amikor azon a végzetes napon, a kápolna védelmében elesett Méreggyilok mérgezett pengéitől.

Sir Morven lelke visszatért a halálból, és azóta bolyong itt, mióta Görbe Kés megzavarta sírját, és megcsócsálta tetemét. Az esküje értelmében óvja a sírokban nyugvó egykori bajtársait, a Wylheimben korábban szolgált lovagok nyugalmát, továbbá a Szentség Kamrájába vezető lezárt ajtót, melynek másik oldalán nem járt még soha – sem életében, sem pedig halálában.

A szellem páncélján közelebbről kivehető a lovagi címer, mely két öklelő szarvasbikát ábrázol (Sir Morven saját címere, a kódexekből kiderülhet).

Az Ereklye

Noha Sir Morven nincsen tisztában vele, de esküje mostanra már részben érvényét veszítette: a Szentség Kamrájának lezárt ajtaja mögött ugyanis már rég nincsen semmilyen ereklye. Az ereklyét bő 15 esztendővel ezelőtt egy dörzsölt kalandorokból álló csapat meglovasította: miután a szellem első alkalommal, az ereklye védelmében kiűzte őket a katakombákból, csakhamar visszatértek, és a felszín köveit áttörve, felülről ereszkedtek alá egy kis hasadékon, hogy magukkal ragadják a Szent Jobbot, gyakorlatilag Sir Morven háta mögül. A szellem mindezzel nincsen tisztában, az esküjének értelmében strázsál az ajtó előtt, és megjelenik, ha valaki be akar jutni a kamrába. Elméje ködös, meg sem fordul benne a gondolat, hogy az ereklye már nem lehet a helyén – hiszen az ajtó ép, neki pedig semmi dolga nincsen a Szentség Kamrájában.

Sir Morven értelme eléggé megfakult mostanra, már saját nevére sem emlékszik. A hozzá intézett kérdések egy részét mintha meg sem hallaná, szavakat ismételget elhalón, esküt és szent feladatot említ, a sírok bolygatójáról motyog, feladatát gépiesen teljesíti, stb. Sok esetben megjelenik, majd hosszabb időre eltűnik, vagy épp csak bámul maga elé és mormog. Egy alkalommal sokáig soha nem marad, időről-időre elsodródik az evilági partokról.

Azt is elfelejtheti, hogy már beszélt egyáltalán a Játékos Karakterekkel, többször is idegenként tekinthet rájuk. A sírok (beleértve Thornbaldét is) háborgatóit megtámadja, a föld mélyét és a szentély területét azonban nem hagyja el (tehát csak itt képes megjelenni).

Orwell fél tőle, mint a tűztől, és ez nem is csoda: a szellem, ha teheti, megtámadja őt, hiszen alakjában ráismer a sírok feldúlójára (azt nem tudja, hogy a sírgyalázó valójában Görbe Kés, de ha elmondják neki, sem fogja fel, vagy törődik vele). Amennyiben a nyaklánc valamelyik Karakternél van, úgy a szellem, bárhogyan is viseltetett korábban az adott JK irányában, agresszív lesz vele szemben és megtámadja (ezt ösztönösen cselekszi, nem tudja megmagyarázni).

Kapcsolat teremtése Sir Morven szellemével

Ha a szellem az egyik Játékos Karakternél Kyel valamely jelképét felismeri (az erődben ilyen már sehol nincsen, a szentély kivételével), vagy egy fohászt hall, akkor beszünteti a harcot: ledermed, elmereng és csak az adott dologra figyel – ekkor lehetséges vele kommunikálni. A háttértörténetből, saját halálából tetszés szerint megoszthat részeket a Játékosokkal, valamint, ha a sírok fosztogatójáról kérdezik, elmondhatja, hogy a legutóbbi éjjelen is látott lent valakit, aki az áthelyezett csapdák körül ólálkodott…

„Bizony mondom néktek: midőn eljövend ama vész, amiről az én Uram a halott orcájával beszélt nekem, ti jámborok, valahányan csak vagytok, nyüszítve fogtok szertefutni előle mind… Én viszont, én majd itt maradok, hogy szembenézzek vele…”

Sirthan Harabullas, a Kettős Orcák Könyve

Ebből az írásból Sir Morven idéz, sokszor ezt hajtogatja maga elé. Egy pyarronita pap, vagy Kyel vallású JK (esetleg Vallásismeret képzettséggel rendelkező tanultabb JK) ismeri is az eskü szövegét, és be tudja fejezni a szellemmel együtt – ez szintén segíti a kommunikációt. Ebből a passzusból könnyen kitalálható, hogy a szellem valamilyen fogadalom miatt bolyong még mindig evilágon…

Sir Morven megbékéltetése

1. Amennyiben a szellemet megölik (mágikus fegyver, mágia), úgy utolsó erejével még kardját szorítván bosszúra szólítja hajdani lovagtársait, akik szintén a vár védelmére esküdtek fel egykor. Sir Morven önmagában is nagyon kemény ellenfél (életerő elorzás, paralízis, stb.), ám ha az egykori bajtársak szellemei megjelennek sírjaik mellett, akkor az utolsó bosszút, és Sir Morven kérését teljesítve elpusztítanak/kiűznek minden eleven embert a várból. Ebben az esetben a JK-k többé csak úgy léphetnek be az erődbe, hogy ezzel a túlvilágiak haragját kockáztatják. Nem tanácsos hát erőszakkal megoldani az ügyet, jobban járnak, ha a fejüket használják, esetleg békén hagyják a szellemet.

2. Amennyiben felajánlják neki Görbe Kést (mint a sírok megszentségtelenítőjét), úgy a lovag ítéletet mond felette, majd kivégzi. A sírgyalázó halálával és az amulett elpusztításával Sir Morven is megnyugszik. Görbe Kés azonban soha nem kerülne kettesbe az őrző szellemmel, ehhez a JK-k „közbenjárása” szükséges. Lényeges megjegyezni, hogy Görbe Késsel egyetemben Orwell is meghal, aki pedig ártatlan – ez moralizáló JK-k (Jó jellem) esetében komoly fennakadást is okozhat.

Ebben az esetben Sir Morven spontán nem jelenik meg többször, csakis akkor, ha a szent kamra lezárt ajtót feszegetnék, vagy a sírokat megszentségtelenítenék.

3. Amennyiben sikerült szembesíteni a lovagot azzal, hogy az esküje értelmetlenné vált, úgy feloldozható a hiábavaló szolgálat alól. Ez azonban nem könnyű feladat, mert makacsul és szilárdan ragaszkodik feladatához, a kamrába pedig önmagától nem megy be. Gondolati sémái meglehetősen leegyszerűsödtek mostanra, sokszor teljesen logikátlannak hat a viselkedése. Amennyiben az ereklye hiányával szembesül, úgy a helyzettől függően könnyen lehet, hogy először a Játékosokat gyanúsítja meg a tolvajlással és nekik támad.

Ha sikerül ráébreszteniük a hiábavaló szolgálatra (és kudarcára), akkor még hátravan a feloldozás ceremóniája – mivel azonban Kyel tisztelete nem éppen a rugalmasságról híres, és a szellem mostanra egyébként is igen rögeszméssé vált, ez csakis a Feloldás Rítusát elvégezve valósítható meg. E nélkül a rítus nélkül nem lehet felmenteni valakit egy eskü alól – hiszen amit évszázados formulákkal köttettek meg, azt nem lehet érvénytelenné nyilvánítani köznapi szavakkal. A ceremónia hivatalos szövegét, sok más szakrális szöveggel együtt az altemplomban találhatják meg, ahová pedig a katakombákon, és az Óriás Pók területén keresztül vezet az út…

Az esküje értelmetlenségével szembesítve és a feloldást elvégezve Sir Morven elbocsátható evilágról, és nem is tér vissza többé soha.


A jutalom

Mesélő! Ez a bekezdés teljesen opcionális, ám további kalandok kiindulásaként szolgálhat.

Amennyiben feloldozzák őt (3. pont), úgy távozása előtt a szellem egy kilazítható kőre mutat az egyik falban, amely mögött van valami, ami talán a JK-k hasznára lehet. Egy utolsó szívességet kér még (esküt nem vesz érte J): ha tudják, szerezzék vissza az ereklyét és jutassák vissza az egyházhoz vagy egy Kyel számára kedves helyre. Utóbb elmondja, hogy sok-sok évvel ezelőtt egy férfi rejtett el a kilazult kő mögé valamit. A férfi egy csapattal érkezett, akik egymás torkának ugrottak azért azért a valamiért. A férfi lemenekült a katakombákba, ahol elrejtette azt a valamit, mielőtt legutolsó társa leszúrta volna. Az utolsó életben maradttal Sir Morven végzett, amikor az a sírok fedeleit próbálta emelgetni… – mutat egy poros csonthalomra, majd végleg eltűnik. Hogy az a valami pontosan micsoda, az a Mesélőre van bízva.

Az ereklye felkutatása

A Szent Jobb a sírrablóktól azóta Abaszisz egy városának tulajdonába került (erre csakis a lovakon látott billog utalhat egyelőre). Az akkori városvezetés naiv módon, komoly összegért vásárolta meg a borostyánba foglalt jobbot, majd pedig a városi kórház és ispotály egyik termének ajtóboltívébe építtette. Az ereklye azóta ott, a Krad jámbor szerzetesei által működtetett Fehér Kéz ispotályban fejti ki áldásos hatását az épületben gyógyulókra. Hogy a Játékosok ezt megtudván hogyan cselekszenek, és mi lesz az ereklye sorsa, az már csakis rajtuk, és a megbízásukon múlik.

A modul a kapcsolódó képekkel együtt letölthető PDF formátumban is
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához