LFG.HU

fbdbh
ismertető

Telik az idő, de felnőni még mindig képtelenség, így a Balu kapitány kalandjai után ésszerűnek tűnt tovább csemegézni a Disney Afternoon sorozataiból. Ezek, amellett, hogy (még mindig) lekötik és szórakoztatják a gyerekeket, egy-egy jól definiált zsánert is kihasználnak úgy, hogy az érettebb néző is felfedezhessen utalásokat, amelyek egy felnőttkori újranézés során kattannak csak igazán a helyükre. A Disney-sorozatok reneszánszát elindító prototípus-sorozat, az édesség-inspirálta Gumimacik gerincét a középkorias fantasy általános hangulata, sablonjai-toposzai alkotják, és meglepetten tapasztaltam, hogy talán ez a sorozat működik a legkevésbé ebből a szempontból.

Előre leszögezném, hogy ha választanom kellene, melyik sorozatot ajánlanám a fiatalabb nézők figyelmébe, mindenképpen ezt említeném elsőként. Naiv, de kihangsúlyozza a család összetartásának fontosságát (még ha a szereplők közötti rokoni kapcsolatokra nem is derül fény), hangsúlyt fektet a bátorság, a leleményesség bemutatására különböző szituációkban, és a mindennapi marakodásokat más problémákhoz viszonyítva nevetségessé teszi. Minden apróbb epizód egy-egy tanulsággal zárul, van némi erkölcsfilozófiai máz mindegyik történeten, s általában nem is túl zavaró.

Viszont amennyire jól működik a többi Disney-sorozat a maga zsánerében, a Gumimacik annyira gyengén ragadja meg a fantasy gyeplőjét. Tulajdonképpen a legelső ígéretek még érdekesek: a gumimaciknak már nevük és puszta létezésük ténye is egy nevetséges mesét sejtet, amit az emberek nem hisznek el a történeten belül sem. Csakhogy léteznek, és veszélyes titkot őriznek: a gumibogyószörp receptjét. Ez a macikon egyszerű hatást vált ki, történetesen nagyobbat tudnak ugrani, de az embereknek jelentősen megnöveli az erejét, ha csak egy kis időre is. Ez egy viszonylag jó mágiarendszer lehetne: szükség van alapanyagra (gumibogyó), a hatás véges, kiszámítható, van előnye-hátránya. A gumimacik, miközben az embereken segítenek, egy, a saját létezésüknél is nagyobb titok őrzői.

Csakhogy, ahogy halad a sorozat, úgy ismerünk meg további „mágiarendszereket”, amelyek aztán felrúgnak minden szabályszerűséget és logikát. A gumimacik szenilis öregje képes bármilyen hatású varázslatot kikeresni a nagy Gumimaci-kódexből, és működik is, ha egyáltalán el tudja mondani rendesen az igét. Egy manó örök álmot tud bocsátani a gumimacikra, de képtelen ezt megtenni az óriásokkal. Egy térkaput használó varázsló a pálcájával tehet meg akármit. Akárhogy nézzük, a gumibogyószörp jelentősége hamar semmissé válik, a sorozat pedig ritkán használja konfliktusforrásként.

Zavart továbbá a szereplők motivációja is: a gumimacik nem önszántukból cselekednek jót, hanem mert egy véletlenül odatévedt emberfiú emlékezteti őket arra, hogy a legendák segítőkész gumimacikról szólnak – majd ezt a kódex meg is erősíti. Nem tudom, ez miféle örökségi kényszer, de látszólag elég ahhoz, hogy az otthon üldögélő-evő-takarító-játszadozó macik egyszer csak észrevegyék a körülöttük zajló világ komolyabb problémáit.

S ha már itt tartunk, a fő antagonista, Igthorn herceg motivációi sem olyan kifinomultak és ideológiailag ésszerűek, mint pl. Don Kartácséi a Balu kapitány kalandjai-ban. Ő egyszerűen és tudatosan egy gonosz zsarnok. Egyetlen célja: lerombolni/elfoglalni Dunwyn várát, hogy ő uralkodhasson. Ehhez általában mindig valami monumentális ostromtalálmánnyal próbál nekilátni, a hibát viszont ott követi el, hogy ostoba hordalényekkel veszi körül magát (angolban ogre, magyarban óriás vagy szörny). Az egyetlen, ami megmenti az ő történeti porcióját, hogy viccesek a beszólásai, a gyagyás Tódival való civakodása pedig primitív, de legalább őszinte szórakoztatást biztosít a nézőnek.

Azt természetesen nem lehet mondani, hogy a Gumimacik egy rossz, vagy igénytelen sorozat lenne, épp ellenkezőleg: apróbb inkonzisztenciáit leszámítva rendkívül kedves és kalandos sorozat, jól körülhatárolt, felismerhető karakterekkel, mellékszereplőkkel és környezettel. Lovagok, manók, varázslók, várak, egy királylány és egy inasfiú… meg gumimacik. Bármikor újranézhető instant rajzmágia, szintén a magyar szinkron fénykorából, már csak ezért is értékelendő, hogy a digitális kultúra megőrzi ezt a kis remeket. Érdekesség még a fordításban, hogy teljesen békén hagyták az angol neveket (és velük együtt a szóvicceket is), mégis, a hideg rázna, ha egy új szinkronnal találkoznék. A Gumimacik nem túl eredeti fantasy, de ellenállhatatlan és örök értékű mese, ami biztosan túl fog élni még néhány generációt.



A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához