LFG.HU

Chaos
novellaCimkek

Eredeti (egy barátnőmnek írt levél részlete, nyelvhelyességi és helyesírási hibák kijavítva):


Kezem, mint már mondtam, kerékpáros balesetben törtem el. Van pár verzióm, ahogy ezt el&otilde szoktam adni, de most azt hiszem, egyszerűen csak leírom a baleset menetét.
Adott két utca, amik teljesen véletlenül keresztezik egymást. (Ady és Ságvári, de te úgysem tudod, hisz nem Szolnokon laksz.) Szóval mentem végsebesség környékén a Ságvárin, persze a járdán, az alkonyi fényben. Mit ad isten, jön szembe az Ady. (Persze nem a költ&otilde.) Na, mondom, kanyarodjunk be. Annak rendje és módja szerint jobbra rántottam a kormányt és gyönyör&ucirc ívben ráfordultam az Adyra.

Itt aztán óriási meglepetés ért egy betonoszlop formájában. Ilyenkor szokta mindenki azt hinni, hogy nekimentem az oszlopnak, de persze nem. Szóval mikor az emberrel szembejön egy oszlop, akkor az ember óriási problémában van. Ez a probléma pedig egy döntéshelyzet, mégpedig: “Merr&otildel kerüljem ki az oszlopot?” El&otildeször arra gondoltam, hogy balról. Ez egy nagyon jó döntés lett volna, mivel ekkor nagyobb ívben mehettem volna. Csakhogy az oszlop és a padka között úgy éreztem, hogy nincs elég hely (40 centi). Ami persze nem lett volna probléma, ha alacsonyabb sebességen megyek, de féltem, hogy lesodródok. Szintén nem lett volna baj, ha kicsit világosabb lett volna, vagy lett volna lámpa a cangán, mert akkor lementem volna az útra. Így viszont jobbnak láttam jobbról megkerülni az oszlopot, úgyhogy még egy kicsit jobbra fordítottam a kormányt. Ez még nem is lett volna baj, de utána, hogy egyenesbe hozzam a biciklit, hirtelen (megjegyzem, túl hirtelen) balra rántottam. És annak rendje és módja szerint meg is csúszott az istenadta, csak az út mellett lév&otilde kavicságy fogott meg. (Ismét egy megjegyzés: az egész városban egyedül itt van kavics az út mellett.)

Na, attól, hogy a földöm fekszem, ahelyett, hogy a kerékpáron ülnék, kicsit agresszív lettem. Gondolom, érthet&otilde. Apróbb szitkok közt felpattantam, felkaptam a cangát, és visszaültem rá. Gyerünk! (Ugyanis versenyeztem anyámmal, aki kocsival volt.) Szóval tekertem tovább, mint a fél&otilderült. Persze pár másodperc múlva már megint a kerékpár mellett voltam. Ugyanis lánc nélkül elég nehéz biciklizni. Szóval visszatettem a láncot (nem egyszer&ucirc feladat) és továbbindultam.
Kicsit fájt a kezem, de probléma semmi. Persze anyum hamarabb odaért, mint én. Bepakoltuk anyám apró, n&otildei kocsijába a kerékpárt, és hazamentünk. A kezem az enyhén fájt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Inkább csak röhögtem, hogy mekkora állat vagyok.

Olyan este tizenegy körül viszont már nem voltam ennyire boldog. Ugye nehéz monoton fájdalommal a csuklómban álomba szenderülni. Szóval elmentünk a kórházba. Fél óra várakozás után el&otildekerült az orvos is, aztán tíz perc, és jött is a fürd&otildeb&otildel a két röntgenes leányzó. A gipszel&otildes emberre már messze nem kellett ennyit várni. Szóval szépen sínbe tették a kezem. Azóta meg már van szép kék m&ucircanyag-gipszem is. Jöv&otilde pénteken már le is veszik!

Fantasy I. (m.a.g.u.s.):


Van a mi városunkban két utca, amik teljesen véletlenül keresztezik egymást. (A szélmalomhoz vezető és a Chei királyról elnevezett utcák, de te úgysem tudod, hisz nem Ru-Shennonban laksz.) Szóval vágtattam már fáradó paripámon a malom felé az alkonyi fényben. Mit adnak az istenek, jön szembe a Chei. (Persze nem nagyrabecsült királyunk.) Na, mondom, itt jobbra, és irány a di Draquoe kastély. Annak rendje és módja szerint jobbra rántottam a kantárt és Szélvész gyönyör&ucirc engedelmesen fordult.
Itt aztán óriási meglepetés ért egy törött tengelyű szekér formájában. Ilyenkor szokta mindenki azt hinni, hogy nekimentem a szekérnek, de persze nem. Szóval mikor az emberrel szembejön egy szekér, akkor az ember óriási problémában van. Ez a probléma pedig egy döntéshelyzet, mégpedig: “Merr&otildel kerüljem ki a szekeret?” El&otildeször arra gondoltam, hogy balról. Ez egy nagyon jó döntés lett volna, mivel ekkor nagyobb ívben mehettem volna. Csakhogy a szekér és az épületek között úgy éreztem, hogy nincs elég hely (olyan két láb lehetett a távolság). Ami persze nem lett volna probléma, ha csak léptetek, de féltem, hogy nekicsapódok a falnak. Szintén nem lett volna baj, Mennydörgésen lovagoltam volna, de Szélvész még fiatal és néha engedetlen. Így viszont jobbnak láttam jobbról megkerülni a szekeret, úgyhogy még egy kicsit jobbra húztam a kantárt. Ez még nem is lett volna baj, de utána, hogy egyenesbe hozzam a paripám, hirtelen (megjegyzem, túl hirtelen) balra rántottam. És annak rendje és módja szerint meg is botlott az istenadta, és oldalára esett a macskakövön. (Ismét egy megjegyzés: az egész városban egyedül itt van macskaköves út.)

Na, attól, hogy a földöm fekszem, ahelyett, hogy a lovon ülnék, kicsit mérges lettem. Gondolom, érthet&otilde. Apróbb szitkok közt felpattantam, talpra parancsoltam Szélvészt, és visszaültem rá. Gyerünk! (Ugyanis versenyeztem apámmal, aki a hintónkkal volt.) Szóval vágtattam tovább, mint a fél&otilderült. Persze pár pillanat múlva már megint Szélvész mellett álltam. Ugyanis nyereg nélkül elég nehéz lovagolni. Szóval visszatettem a lecsúszott nyerget (nem egyszer&ucirc feladat) és továbbindultam.

Kicsit fájt a lábam, de nem találtam komolynak. Persze apám hamarabb hazaért, mint én. Bekötöttük az istállóba Szélvészt, és bementünk a házba. A lábam az enyhén fájt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Inkább csak nevetgéltem, hogy milyen figyelmetlen vagyok.
Olyan éjfél előtt viszont már nem voltam ennyire boldog. Ugye nehéz monoton fájdalommal a combomban álomba szenderülni. Szóval elküldtünk a borbélyért. Fél óra várakozás után meg is érkezett, majd kicsivel később előkerült a vajákos asszony is a fürdőből. A vajákos asszony tett rá valami főztet, majd a borbély rögzítette a combom, és meghagyta, hogy ne nehezedjek rá. Két hét múlva viszont már leveszik a rögzítőkötést!

Fantasy II. (m.a.g.u.s.):


Van városunkban két utca, amik teljesen véletlenül keresztezik egymást. (A régi várfal helyén lévő Kereskedők útja és a palotához vezető Herceg útja, de te úgysem tudod, hisz nem abadamai vagy.) Szóval egy ügető ló sebességével repültem a Kereskedők útjának közepén az alkonyi fényben. Mit ad Galradzsa, jön szembe a Herceg. (Persze nem ez a hitvány félnótás.) Na, mondom, irány a palota. Annak rendje és módja szerint gondolataimmal jobbra irányítottam szőnyegem és gyönyör&ucirc ívben ráfordultam a Hercegre.

Itt aztán óriási meglepetés ért két vitatkozó paraszt formájában. Ilyenkor szokta mindenki azt hinni, hogy átgázoltam rajtuk, de persze nem. Szóval mikor az emberrel szembejön két semmirekellő, akkor az ember óriási problémában van. Ez a probléma pedig egy döntéshelyzet, mégpedig: “Merr&otildel kerüljem ki őket?” El&otildeször arra gondoltam, hogy átrepülök felettük. Ez egy nagyon jó döntés lett volna, mivel ekkor nagyobb ívben mehettem volna. Csakhogy a fejük fölött egy szárítókötél volt kifeszítve néhány nedves ronggyal az épületek közé. Ami persze nem lett volna probléma, ha lassabban megyek, de féltem, hogy a kötelet már nem tudom átrepülni. Szintén nem lett volna baj, ha kicsit hamarabb észreveszem és a kezem ügyében van a szablyám, mert akkor elvágtam volna a kötelet. Így viszont jobbnak láttam elhúzni a két senkiházi mellett, úgyhogy még egy kicsit jobbra irányítottam szőnyegem. Ez még nem is lett volna baj, de utána, hogy egyenesbe hozzam, hirtelen (megjegyzem, túl hirtelen) balra fordultam. És annak rendje és módja szerint elvesztettem egyensúlyomat és nekicsapódtam egy kereskedő bódéjának. (Ismét egy megjegyzés: a Kereskedők útján meg van tiltva a bódék állítása.)

Na, attól, hogy a gyümölcsök közt fekszem, ahelyett, hogy a szőnyegen ülnék, nagyon mérges lettem. Gondolom, érthet&otilde. Néhány cifra átok közt felpattantam, magamhoz hívtam a szőnyeget, és visszaültem rá. Gyerünk! (Ugyanis versenyeztem Jaszebbel, aki úgy vélte, gyorsabban nyit térkaput, minthogy én a palotába érek.) Szóval röpültem tovább, mint a fél&otilderült. Persze pár pillanat múlva már megint a földön voltam. Ugyanis két szemtelen árus lekapott a szőnyegről, mert nem tetszett nekik, hogy ledöntöttem a bódét. A verseny miatt nem akartam megleckéztetni őket, úgyhogy közéjük dobtam pár aranyat és folytattam utamat.
Kicsit fájt a kezem, de ez most nem volt fontos. Persze Jaszeb hamarabb odaért, mint én. Szőnyegemmel átrepültem a kapuján, és kifizettem neki a fogadás összegét. A kezem az enyhén fájt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Inkább csak kacagtunk a történteken.
Olyan éjközép körül viszont már nem voltam ennyire boldog. Ugye nehéz monoton fájdalommal a csuklómban álomba szenderülni. Napközben próbáltam enyhíteni a fájdalmon elmém erejével, de ekkorra már gondoltam, hogy nagyobb a baj, így hát megittam egy gyógyitalt. Még kicsit zsibbad a csuklóm a hatásától, de hamarosan a régi leszek.

Cyberpunk:


Adott két utca, amik teljesen véletlenül keresztezik egymást. (A Washington és Central Street, de te úgysem tudod, hisz nem Night Cityben laksz.) Szóval izomból téptem végsebesség környékén a Central Streeten, persze a járdán, az a zuhogó esőben. Erre jön az a rohadt Washington. (Persze nem a volt elnök.) Na, mondom, kanyarodjunk be. Annak rendje és módja szerint jobbra rántottam a kormányt, lábam kicsit a földhöz érintettem és befordítottam cangám a Washingtonra.

Itt aztán óriási meglepetés ért egy acélkonténer formájában. Ilyenkor szokta mindenki azt hinni, hogy nekimentem a konténernek, de persze nem. Szóval mikor az emberrel szembejön egy szeméttel teli acélkonténer, akkor az ember rohadt nagy szarban van. Ez a szar pedig egy döntéshelyzet, mégpedig: “Merr&otildel kerüljem ki azt a kib*szott…?” El&otildeször arra gondoltam, hogy balról. Ez egy nagyon jó döntés lett volna, mivel ekkor nagyobb ívben mehettem volna. Csakhogy a konténer és a padka között úgy éreztem, hogy nincs elég hely (20 centi). Ami persze nem lett volna probléma, ha alacsonyabb sebességen megyek, de féltem, hogy lesodródok. Szintén nem lett volna baj, ha nem ömlik az eső, vagy nem lett volna rajtam a napszemüveg, mert akkor be tudtam volna mérni rendesen a távolságokat az optikával. Így viszont jobbnak láttam jobbról kerülni a konténert, úgyhogy még egy kicsit jobbra fordítottam a kormányt. Ez még nem is lett volna baj, de utána, hogy egyenesbe hozzam a biciklit, hirtelen (megjegyzem, túl hirtelen) balra rántottam. És annak rendje és módja szerint kicsúszott alólam az egész ezerdolláros dróttenger, ellenére a high-tech cuccaimnak. (Ismét egy megjegyzés: az egész városban én vagyok a legjobb cybercangás, és mégis.)

Na, attól, hogy a földöm fekszem, ahelyett, hogy a kerékpáron ülnék, rohadt agresszív lettem. Gondolom, érthet&otilde. Sűrű anyázások közt felkeltem, felkaptam a verdát, és visszaültem rá. Rock’n’roll! (Ugyanis versenyeztem a srácokkal, akik azt hitték, hogy egy Toyotával jobban lehet manőverezni a belvárosban, mint cangával.) Szóval tekertem izomból, mint állat. Persze pár másodperc múlva már megint a gép mellett voltam. Ugyanis egy rohadt jack-dugó kiszakadt a fékrendszerből. Szóval visszacsatlakoztam a hátsó fékbe (nem egyszer&ucirc feladat) és továbbindultam.
Kicsit fájt a kezem, de no problem. Persze a nyomorultak hamarabb odaértek a Toyotával, úgyhogy szégyenszemre feldobtuk a gépem egy Jeep hátuljára, és téptünk a kocsmába, ahol leróhattam tartozásom. A kezem az enyhén fájt, de nem nagyon foglalkoztam vele. Inkább csak röhögtem, hogy mekkora állat vagyok.

Olyan este tizenegy körül viszont már teljesen ideg voltam. Ugye nehéz monoton fájdalommal a csuklómban durmolni. Szóval eltekertem a kórházba, ahol adtak valami drogot, és azt mondták, rögtön jön a doktornő. Fél óra várakozás után végülis előkerült az a hülye picsa a fürdőből, és nyavalygás közben megröntgenezett és sínbe tette a kezem. Adott valami szart is rá, hogy gyorsabban gyógyuljon, de vagy két hétig így is rajtam kell legyen ez a rohadt plasztik-karkötő.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához