LFG.HU

flyinghair
ismertetőCimkek

Miközben a görög gazdaság romjaiból próbál talpra állni, addig a hellén társasjáték-kiadás egyre inkább előtérbe kerül. Két nagy kiadójuk a Mage Company és az Artipia Games gondozásában több társas is a boltok polcaira került az elmúlt években. A két cég közül elsősorban az utóbbinak sikerült jobban beszivárognia a gamer köztudatba, amit elsősorban a Drum Roll c. játéknak köszönhetnek. Bár nem játszottam a cirkuszmenedzselős társassal, de a Spiel11 után kifejezetten pozitívan vélekedtek róla a játékosok, a téma frissessége mellett a jól összerakott mechanikát és gyönyörű grafikáját is méltatták a kritikusok. Bár maga a Drumm Roll nem került be a BoardGameGeek.com top 100-as listájába, de biztosan feltette Görögországot a társasjáték-kiadás világtérképére. Az Artipia Games pedig ki is használta a hirtelen jött ismertséget. A Drum Roll szerzőinek új alkotása, a befektetős/beruházós/gazdálkodós témájú, pakli építő játék, a Briefcase, éppen úgy sikert aratott tavaly Essenben, ahogy a cikk címadó darabja az Among the Stars is.

Vangelis Bagiartakis kártyajátékának története szerint a galaxis fajai 50 évi háborúzás, szövetkezés és árulás után, az utolsó, döntő ütközetre készülnek, amely végleg eldönti galaxisuk sorsát. A küzdelem, amely óriási veszteségeket követel a szemben álló felektől, hirtelen véget ér. Egy eddig ismeretlen faj tűnik ellő a semmiből és percek alatt megsemmisít mindent a csatatér(b)en. Ez az esemény felnyitja az egykori ellenségek szemeit (vagy más érzékszerveit), és rádöbbenti őket, hogy csak együtt van erejük és esélyük szembeszállni a közös ellenséggel. Az újonnan megalakult Szövetség azonnal elrendeli, hogy minden faj kezdjen űrállomások építésébe, melyeknek legfontosabb feladata a bolygóközi kereskedelem erősítésén és a diplomáciai kapcsolatok építésén túl, az ismert galaxis egy-egy részének figyelése…

Mi van a fedél alatt?

A dobozt felbontva kapunk 8 idegen faj lapot, 160 kártyát (116 helyszín, 12 konfliktus, 8 cél, 16 erőmű, 4 főerőmű, 4 segédlet) egy marék kartonkreditet, 20 db áttetsző energiakockát, egy pontozótáblát és pontozó jelölőket 4 személyre. Természetesen nem hiányozhat a 12 oldalas jól felépített, példákkal gazdagon illusztrált szabály, amelyet egyébként magyarul is elértek. Mindenképpen szót kell ejtenem a dizájnról: A játék grafikái, amelyekért Antonis Papantoniou és Odysseas Stamoglou együtt felelős szemkápráztatóan szépek. A páros nagyon jól eltalált, hangulatos képekkel dobja fel a kártyalapokat. Amikor megláttam az elsőt a BoardGameGeek.com-on, rögtön tudtam, hogy ha a játék mechanikája is meggyőz, azonnal beruházok rá.

A doboz tartalma

Milyen a motor?

A játékban 2-4 játékos vehet részt – elvileg 10 éves koról – és valamelyik alien fajt irányítjuk és űrállomásunk megépítésével erősítjük a hatalmunkat a Szövetségben, amelyhez olyan kifinomult eszközöket kapunk mint a jól bevált card drafting és hand management. A játék 4 játékéven át tart és minden év 6 körből áll. Előkészületként mindenki kap az egyedi képességű faja mellé egy erőművet ami két energia kockát termel, illetve 10 kreditet a további beruházások finanszírozására. A 8 célkártyából kisorsolunk négyet. Ezek teljesülését a játék végén ellenőrizzük majd. Ezután mindenkinek osztunk 6 kártyalapot, amelyek különböző űrállomás-helyszíneket jelenítenek meg.  A 6 lapból mindenki szimultán kiválaszt egy kártyát, melyekkel a következőket teheti:

A Qualeen faj

1. Beépíti a kezdő reaktora mellé (később nyilván máshova is tehet kártyát, csak oldalasan kell érintkeznie valamelyik előzőleg kijátszott lappal).

2. Eldobja a lapot és 1 kreditért épít egy erőművet.

3. Eldobja a lapot és kap három kreditet.

Ha kártyákat építünk le, egyrészt ki kell fizetnünk a lap árát kreditben, másrészt figyelnünk kell, hogy van-e energiaszükséglete a beépítendő helyszínnek. Ha van, akkor egy megépített erőművünk kettessugarú környezetébe kell letennünk, különben nem jut neki kakaó. Ha nem tudjuk, akkor rápacsáltunk, másik lapot kell választanunk. Miután mindenki végzett a körével, a maradék öt kártyát továbbadjuk.

Az épületeknek különböző színe van, (kék – adminisztráció, lila – rekreáció, zöld – diplomácia, sárga – kereskedelem, piros – katonai) amelyek beépítése után azonnal megkapjuk a rajta lévő pontokat, illetve ha fehér szövegdoboz van a kártyán, akkor végrehajtjuk a leírtakat, ha sárga hátterű a szövegezés, akkor a játék végén nézzük meg mi áll ott. Megsúgom: bónuszpontok. Egy év addig tart, amíg mindenkinél el nem fogynak a lapok, vagyis miután mindenki kijátszott 6 kártyát. A 2. év elején újra kapunk hat helyszínlapot és 10 kreditet és már játszhatunk is tovább. A 4. év végén pedig megszámoljuk a végső pontokat: a játék alatt gyűjtött pontszám + kártyák bónuszpontja + erőművek + 3 kreditenként egy pont. Ehhez adjuk hozzá a célkártyák által adott pontok számát, ha teljesítettünk közülük egyet vagy esetleg többet.

Az Among the Stars kétféle játékmódot is kínál. A békéért való küzdelem folyhat passzívan és agresszívan is (lám-lám). Ez utóbbi verzió nyílt konfrontációkra ad lehetőséget: ilyenkor ugyanis nem 6 lapot osztunk ki, hanem hetet, lévén előzőleg belekeverünk a pakliba jó pár konfliktus kártyát. A játékos dönthet úgy, hogy ezeket a lapokat használja, viszont ez esetben nem beépíti a konfliktus kártyákat, csak egy kreditért kijátssza, mint eseményt, és várja a hatását.

Milyen játék az Among the Stars?

Bár nem feltétlenül eredeti az ötlet, hiszen gyakorlatilag minden mechanikai elemét láttuk már más-más játékokban, azért Vangelis Bagiartakis alkotása egy nagyon jól összerakott sci-fi kártyajáték, amelyben az egyszerű mechanika ellenére is könnyen beleélhetjük magunkat a játék hangulatába – köszönhetően a gyönyörű kártyáknak. Egy tudományos fantasztikus-köntösbe bújtatott 7 Wonders, amely könnyedebb nagynevű elődjénél hiszen kevésbé szerteágazó az erőforrás-menedzsment, így ritkán fordul elő, hogy csak használhatatlan kártyákat kapunk. Ebben a játékban viszont fontosabb szerepet kap a tér dimenziója, akár csak az Alhambra-ban, ügyelnünk kell arra mit, mikor hova építünk és ez megadja a játék dilemmáit is. Mi éri meg jobban? Beépíteni egy azonnal pontot adó helyszínt, vagy kockáztassak és próbáljam meg úgy alakítani az állomásomat, hogy egy adott sárga laphoz igazodjon? Ezt döntse el ki-ki maga, de az biztos, hogy nagy asztal és sok hely kell majd az egyre gyarapodó állomásoknak.

Mivel egy party folyamán nem kerül játékba mind a 116 helyszín kártya, illetve az egy kézbe jutó lapok összetétele is mindig véletlenszerű, ezért az Among the Stars újrajátszhatósága igen magas. Ugyanakkor a kiadó egészen biztosan tervez kiegészítőket és/vagy további játékokat a az AtS univerzumában, hiszen nemrég indult el az egyelőre még nem túl informatív www.ats-universe.com honlap, amely előbb-utóbb nyilván megtelik tartalommal.

A játék lapjai angol szövegeket tartalmaznak, így ez lehet az egyetlen akadálya, hogy kisebbekkel játszunk, mert ezt leszámítva egy igazán családbarát játékkal találjuk szembe magunkat,  ami nem csak a  famíliákat, de a sci-fi rajongó baráti társaságokat is egyaránt kiválóan szórakoztatja. Harcra Békére fel!


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához