LFG.HU

Brain
RPG mesélőknekCimkek

Legutóbbi szilárd elhatározásom egy játékos váratlan kiesésén hullott el. Úgy volt, hogy nem is én mesélek, de valaki az utolsó pillanatban lemondta, és csak egy kisebb csapat jött össze. Egy kisebb csapat, akinek már van egy megkezdett kalandja. Pont ez. Így pár órám van csak végiggondolni az eseményeket. A legfontosabb dolgokat mindenképpen ki akartam találni: Hogyan is megy a lovagi torna, miről is fog szólni a mostani alkalom, és miért nem fogja a varázsló mindenki fejéből kiolvasgatni a kaland megoldását.

Ez utóbbival kezdem, mert ez a legégetőbb és legkellemetlenebb mind közül. Eddig szerencsére nem érezte úgy, hogy szüksége lenne a gondolatolvasás használatára, de ez nem fog sokáig váratni magára. Az első elakadásnál meg fogja próbálni. Egy nem túl elegáns, de annál hatékonyabb módszert eszelek ki. Minden fontosabb pozícióban lévő NPC olyan nyakláncot visel, ami megakadályoz mindenféle azonosítást (Nondetection). Ezt muszáj meglépnem, mert ugyan a gondolatolvasás ellen van mentődobás, de nem szeretném egy “kidolgozott” kaland izgalmát és érdekességét egy kockadobásra bízni. Így elveszem a karaktertől az egyik fontos információszerző varázslatát. És ha már itt tartunk magamban tisztába rakom, hogy egy “valódi” királyi kastélyba valószínűleg nem lehetne láthatatlanul ki-be repkedni az ablakon. Hiszen így bármilyen kósza orgyilkos pár perc alatt végezhetne a királyi családdal. Szerencsére ez a mostani kaland szempontjából nem fontos. Az egész kastély csak a díszlet része, és mivel ismerem a játékosaimat annyira, hogy nem fognak rajta fennakadni, nem fecsérelek több időt a kastély védelmi rendszerére. De ha már erre járok fejben, akkor eldöntöm, hogy a király szolgálatában nem áll más jelentős varázsló vagy pap. Az egész papságot nem szívesen keverném bele a dologba, mert egy komolyabb hatalmú pap jelenléte, egy lehetséges gyilkosságot tenne futó kellemetlenséggé egy feltámasztással. Így elhatározom, hogy ha papokra lesz szükség, akkor koldus Ilmater papokat fogok mesélni. És ha valaki kérdi, hogy milyen nagy hatalmú papság van jelen a városban, akkor rávágom, hogy Umbrelee, aki a tengerek gonosz istene. Hozzájuk legalább nem mennek feltámasztásért.

Miután tisztáztam magamban a háttér díszlet részleteit, jöhet egy komolyabb jobban kidolgozott részlet: A lovagi torna. Addig megvan, hogy egy négy nap hosszú eseményt kell összehoznom, és lesz benne kopjatörés. De nem a kopjatörést akarom a csúcspontnak. Abba nehezen fér bele egy gyilkossági kísérlet az álruhás király ellen. Inkább valami kézitusa kellene, de a könyvben található mód, hogy egyszerre sokan küzdenek, és a kavarodásban esetleg valaki meghal, nem igazán tetszik. Inkább kitalálok egy a kopjázáshoz hasonló egyenes kieséses párharcot, ami éles fegyverekkel megadásig megy. Egy fantasy világban papok között ez nem igazán halálos, és nem kell félni az elveszített végtagoktól sem, de azért kellőképpen életveszélyes. Tehát két versenyszám már van. De kellene még egy harmadik. Ezen sokat töröm a fejem, végül egy lovas akadálypálya és a célba dobás kombinációja mellett döntök. A lovagnak egy körpályán kell végigmennie, és közben a középen elhelyezett oszlopnak mind a négy oldalán el kell találni a céltáblát a saját választott távolsági fegyverével. A céltáblák az akadállyal szemben vannak, így, amikor a legjobb célpontot nyújtják a lovasnak éppen másra kell figyelnie. Persze megteheti, hogy hamarabb lő, de akkor meg nem biztos, hogy talál. Elvileg addig kell menni, amíg mind a négy találat meg nincs, de általában ez az első körben megtörténik. Közben egy hatalmas tartályból homok folyik egy vödörbe. A végén az nyer, akinek a vödre a legkönnyebbnek bizonyul a kétkarú mérlegen. Ez ugyan csak három szám a négy napra, de a kézitusát két naposra tervezem.

Közben persze a köznép számára is rendeznek számokat: Íjászverseny, ökölharc, birkózás. Mivel nem hiszem, hogy ide keverednek a karakterek, ezért erről elég ennyi is. Bár megfordul a fejemben, hogy a király elleni gyilkossági kísérlet úgy történik majd, hogy a pórnép íjászversenyéről eltévedt nyílvessző csapódik be a királyi páholyba, de nem igazán tudom, hogyan lehetne ezt kivitelezni. Felmerül még egy olyan ötlet, hogy ott valaki szándékosan magasan lő egy nyílvesszőt, és valaki más a tetőről meg megereszt egy célzottat, de ez sem tetszik. Szerencsére ezzel még ráérek. A cél, hogy a vacsorát lemeséljem, és utána fejezzük be.

Na de mi is legyen a nagy esemény a vacsorán. Mivel nincs időm végiggondolni az egész kusza történetet, megint meg kell elégednem egyetlen szállal, amit majd később illesztek be a helyére. Abban biztos vagyok, hogy egy igazán jó kavaráshoz szükséges, hogy a királyi hírszerzés vak legyen. Ezért lefejezem. Az árnyak mestere két hete meghalt vadászbalesetben, a segédjét pedig azóta nem találják. Ez lesz az az információ, amit meg akarok osztani a karakterekkel. A részleteket még nem tudom, de valahogy majd csak összejön.

Szerencsémre ez valamiért egy különösen rövid játékalkalom lett. Viszont a napokat megint sikerül elkevernem. Ugyanis másnap délelőttel indítom a kalandot, az előző nap délutánja és a vacsora helyett. Elvileg ez már a csere délelőttje lenne, de nem ezt mesélem, és nekem is csak később tűnik fel, hogy elrontottam. Mivel a játékosok nem vették észre, lényegtelen. Egy nap ide vagy oda már nem számít. Szóval Leopold reggel jön, és odaadja az amuletteket, amik hasonló védelmet biztosítanak nekik, mint minden más kulcsszereplőnek. Ezt igazából csak azért kapják, hogy tisztába kerüljenek a játékszabályokkal. Így meg sem fogják próbálni a gondolatolvasást, hanem a saját fejüket használják majd.

Aztán gyorsan előreugrunk a vacsorára. Még sakkoznak egy ideig, hogy pontosan ki milyen alakban jelenik majd meg, és kinek adja ki magát. A lovag nem jelenhet meg saját alakjában, mert többen ismerhetik az arcát, így másik fizimiskával, egyszerű kereskedőnek öltözve megy a vacsorára. A varázsló pedig a hipogriff idomárjának adja ki magát, és a saját arcát viseli. A vacsoránál próbálom felidézni azt a jelenetet a könyvből, amikor Robert király Deresben megjelenik a vacsorán. Pont kapóra jön, hogy a könyvben lévő Havas John hasonló szemszögből nézi végig az eseményeket, mint a karakterek. Sajnos nem igazán sikerül visszaadnom a hangulatot. Ez főleg annak köszönhető, hogy a nemesi házaim főbb karakterei nincsenek rendesen kidolgozva, így nem tudok részletes leírást adni róluk. No meg annak is, hogy nem is igazán tudom, hogyan zajlik egy ilyen lakoma.

Mivel kértek, kaptak maguk mellé egy fiatal srácot, aki ki-kicsodát tart nekik, így megismerik az összes főbb szereplőt. Próbálom a srác személyiségét kicsit színesebbre venni, ha már a vacsorát nem tudom részletesen leírni, így egy kicsit nagy arcú alakot adok elő, akinek mindenkire van egy extra megjegyzése. Aztán gyorsan rájövök, hogy megint csak szépen bemeséltem magam a csapdába, ugyanis elhangzik a kérdés, hogy kik is ülnek körülöttük. Te jó ég! Ezek most a szomszédikkal akarnak beszélgetni. Hirtelen próbálok olyan szomszédokat kitalálni, akikkel nem igazán tudnak beszélgetni. Szóval az egyikük egy hórihorgas szótlan alak, szemben velük meg egy fiatal pár ül, akik egymásba felejtkeznek. De nem akarom teljesen kizárni a beszélgetés lehetőségét, ezért az utolsó szomszédjuk beszédes lesz. Így nekem is csak egy NPC-re kell figyelnem. Hirtelen ötlettől vezérelve bemesélek egy kereskedőt a másik oldalukra. Legyen mondjuk Chalimshani (annak, aki nem ismeri Realmset: kicsit olyan Alibaba és a negyven rabló jellegű hely a világ túlsó oldalán). Na de hogy került ide? Teleporttal. Az marha drága, de ez egy jó gazdag kereskedő lesz. És miért érte meg neki kifizetni egy vagyont a teleportért? Mert mondjuk el akar adni egy hatalmas varázstárgyat a királynak. Ezeket persze úgy találom ki, hogy közben a kereskedő a karakterekkel beszélget. A kereskedő is kap egy elnagyolt személyiséget. Szeret hencegni, így mindezt, amit kitaláltam meg is osztja a karakterekkel. Nagy embernek képzeli magát. Csak azt nem árulja el, hogy milyen tárgyat is akar eladni. Azt elmondja, hogy 100000 aranyat ér. Ezt onnan tudom, hogy közben kinyitottam a DMG-t, és kinéztem egy kívánsággyűrű árát. Elvégre ha már nagyot mesélek, akkor meséljek igazán nagyot. Természetesen a karakterek nem néznek úgy ki, mintha lenne náluk ennyi pénz, így inkább azt ecseteli a kereskedő, hogy a királynak vagy valamelyik nagy ház fejének akarja eladni a tárgyat. Még nem tudom mit akarok ezzel, de a kavarásnál bármelyik fél hasznát látja egy ilyen tárgynak.

Ezután kicsit megpörgetem az időt, mert kitaláltam pontosan hogyan is fogom az árnyak mesterének halálát a karakterek tudomására hozni. Megérkezik Robert király is, és a szokásos formáját hozza. Már látszik, hogy felöntött a garatra, és ezen a fronton tovább erősít. Leopold időben szól neki, hogy ideje lenne cselekedni, ezért feláll, és odamegy a varázslóhoz, ahogy az előre kitalálták, és elviszi a főurak asztalához, hogy bemutassa, mint régi barátját. Itt adok egy kis ízelítőt a királynéból és a kettőjük viszonyából a karaktereknek. A királyné hidegen megkérdezi a királyt, hogy minden utolsó ivócimboráját ide akarja-e cipelni az asztalhoz, ezzel úgy sértve meg a varázslót, hogy nem is hozzá beszél. A király még egy széket is hozat, és leülteti az asztalhoz, csak hogy a feleségét tovább bosszantsa. A főuraknak ez nem igazán tetszik, de megszokták már a király hóbortjait, és folytatják a beszélgetést, ahol abbahagyták. Éppen traktálják a királyt a javaslataikkal, hogy ki legyen a következő árnyak mestere. A király megkérdezi, hogy van-e hír a segédjéről. A varázsló természetesen nem kérdez közbe a beszélgetésbe, de hogy tisztázzam számára a dolgot, Leopold a fülébe súgja a hiányzó előzményeket pár szóban. Ennyi elég is, nem akarom túlmagyarázni. A varázsló ezután visszatér saját asztalához. A király pedig, ígéretéhez híven, eszméletlenre issza magát, de előtte még az asztalon táncol, és nagy hangon énekel.

Ha már bemeséltem a kereskedőt, akkor már elmondom azt is, hogy megpróbál a királlyal beszélni sikertelenül, és végül a Maxim ház fejét sikerül elcsípnie pár szóra, mikor távozik. Úgy gondolom, hogy az öregnek van a legtöbb pénze, és talán ki tud fizetni egy ilyen értékes tárgyat.

Ezzel be is fejezzük az alkalmat. Tudom, hogy nem halogathatom tovább a felkészülést. A következő alkalommal már a cserét és a tornát kell mesélnem. Szép meg jó, hogy kitaláltam, hogy mik lesznek a számok, de szükségem lesz majd a versenyzőkre is. Csak azt tudnám, hogy miért kellett nekem pont egy komplett lovagi tornát mesélnem, ahol a fél királyság jelen van. A világ összes NPC-jét találhatom ki, mire a végére érünk.

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához