LFG.HU

HammerTimeCafe
CikkBot
hírekCimkek

A Master of Magic egy 1994-ben megjelent körökre osztott stratégiai játék. Népszerűségét és sikerét mi sem mutatja jobban, mint hogy számos „minden idők legjobb játékai” toplistán előkelő helyet foglal el, mégpedig jó okkal: a körökre osztott fantasy stratégiai játékok számos elemet vettek át tőle a későbbiekben. Többek között a Master of Magic-ben vehettünk fel először a csapatunkba önálló egyéniségként viselkedő hősöket, akiket nem szabhattunk át igényeink szerint. A Wastelands Interactive úgy döntött, itt az ideje, hogy méltó utódja szülessen a játéknak: illeszkedve a mostani trendhez, Kickstarter-gyűjtést indítottak, hogy finanszírozzák a játék kiadását, és fejlesztését.

A Worlds of Magic alapkoncepciója gyakorlatilag megegyezik a nagy elődével: egy mágusfejedelem bőrébe bújva kell uralmunk alá hajtani valamennyi létsíkot, hogy mi legyünk a leghatalmasabbak. Lehetőségeknek nem leszünk híján: nyolcvan különböző egységet irányíthatunk a harcmezőn, háromszáz varázslattal segíthetjük saját csapatainkat, vagy éppen keseríthetjük meg az ellenfél életét, és szabadon alkothatjuk meg saját karakterünket, amennyiben a tíz alapfigura közül egyik sem nyeri el a tetszésünket. Mindemellett negyvennél is több hőst fogadhatunk majd fel, akik különböző képességekkel segítik majd a seregünket – vagy éppen egyéb módokon járulnak hozzá győzelmünkhöz, mert a készítők szándéka szerint nem csak erőszakos megoldásokkal nyerhetünk: a kereskedelemnek és a diplomáciának is szerepe lesz, így a program többszöri újrajátszás után is tartogat majd kihívásokat.

A Worlds of Magic Kickstarter gyűjtés oldala az alábbi linken érhető el: http://www.kickstarter.com/projects/304725524/worlds-of-magic-a-new-classic-4x-fantasy-game

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához