LFG.HU

taverna
celsior
hírekCimkek

Hamarosan megjelenik a Ronin sorozat következő köteteként Alan O’Connor legújabb műve, Síró fém címmel. Bram Boreillo aszisz mesterdalnok és ifjú tanítványa, Sianis Ramraquo két korábbi kalandját ismerhetjük meg a kisregényekből.



Síró fém:
Ezredévek óta halott városok árnyékában. Felhők között szárnyalva, avagy száz láb mélyen a tenger színe alatt… ha a kérdés szerelem vagy túlélés, halandónak és halhatatlannak egyaránt csak rossz választása lehet.

Eleven tűz:
Az istenek hallgatnak; egyszer végre a próféták is befoghatnák a szájukat. A bölcsek állítják: a szabad akarat adományát ezerszer is megbánták már az Örökkévalók. A véletlen pedig nem válogat az eszközökben: mindig a vak oldalról támad.

Rövid részlet a Síró fémből:
Éjközép felé járt az idő. Sianis kimerülten nyúlt el az ágyon és álomtalan alvásba zuhant. Nem sokáig mert… az óriás álomalak visszatért. Jobbjában másfélkezes karddal, baljában széles pengéjű tőrrel közeledett. Tisztelgett: egy ezredévek óta halott kultúra rítusával nyitotta meg a párbajt. Mert a mozdulatai egyértelműen jelezték: párviadalra készül. Fojtottan sziszegtek a ködös ürességben kígyózó, fojtó, szürke – fehér fények.
(
Ó neee…! Az erioni arcára sötét árnyék vetült. A fiú nyöszörögve markolta meg a takarót és…)
Sianis ökle ökölbe szorult – és jobbja a csuklyás nőalakot formázó markolatra kulcsolódott. Egy pillanatra elviselhetetlenné súlyosodott a csend, aztán…
A nehéz mellvértet viselő, köpönyeges kyr hatalmas termetét meghazudtoló gyorsasággal zúdult Sianis felé. A felhőkből vágódó mennykő villanásával sújtott a fiúra, aki kitért és döfött… de a harcos széles pengéjű, balkezes hárítótőre megakasztotta a riposztot. Ugyanazzal a lendülettel vissza is támadott. Az elemi erővel felrántott, másfélkezes pallos ragyogó félkörívet írt le fejmagasságban, hajszál híján lefejezve a hanyatt vetődő erionit…
(
a hollóhajú fiú teste ívbe feszült az ágyon).

Sianis hátrált, de a kyr hatalmas léptekkel zárta a távolságot. Csapása védhetetlen volt, akár a leomló kőgörgeteg… a fiú nem is próbálta pengéjével megállítani. Erion kocsmáiban tanult csellel lapult a földre, akár a szélben meghajló nád… és megperdült a sarkán, az utolsó előtti pillanatban fordulva ki a lesújtó pallos elől…
(a dalnok aggódva nézte az ágyon hánykolódó, hörgő tanítványt. A fiú felett hűvös hullámokban suhant tova a szoba sarkaiból áradó sötétség. )
… túlfordulva azonban elsodorta az egyik csizmás lábat….
Az óriás megingott, de nem esett el,
…és kígyóként felszökkenve támadott…
Mielőtt a kyr harcos visszanyerte volna az egyensúlyát, kék pengéjű, könnyű kard döfött a sisakja alá, ott ahol a nyakkal találkozik.
Szemfájdító, kék villanás. Hosszú, fojtóan süket, ködfehér csend.
Az álomvilág fénylő végtelene és a közepén a csuklyás idegen. Tisztelgésre emeli pallosát
- Yeorach!
Eszelős harci kiáltása még sokáig visszhangzott az ágyon ordítva felülő fiú fülében.
- A poklokra, fiam! Mi volt ez már megint?
- Nem tudom. – motyogta Sianis rosszkedvűen. Száját összetapasztotta a nyál, fázott és hosszú pillanatokig fogalma sem volt, hol az ördögben van egyáltalán. És olyan sötét volt körötte minden, nagyon sötét.
- Nem szeretem az álmaidat. – dünnyögte Bram Boreillo fejcsóválva – Amikor ilyeneket álmodsz…
- Akkor meghal valaki – bólintott a tanítvány. Az emlékek komisz dolgok. Sokáig hallgattak, majd Sianis visszakérdezett: – Te nem aludtál?
- Nem hagy nyugodni, ki lehetett a tolvajok csuklyás megbízója. Miért gyűlölheti annyira Noir papjait? Kíváncsi vagyok, mihez kezd, ha kiderül, hogy éppen mi szerződtettük a városi gárdát az álompapok védelmére…
Megtudták. Túlságosan is hamar.

A hasadó fa olyan hangot adott, mint a sorozatosan megroppanó bordák: egyszerre szakadt be mindkét ablaktábla. Faforgácsok és zsírozott disznóhólyag foszlányai záporoztak a hűvös éjszakai szélben. Három… négy macskamozgású, bőrvértes alak érkezett puhán. Baljuk még a sodorkötelet markolta melyen belendültek, de jobbjukban már célra tartott a könnyű számszeríj.
Mire a dalnokmester hanyatt vetette magát az ágyon, Sianis már a padlón hasalt. Vairo torz, kurta vakkantást hallatott, mint a pusztai kutya, mikor zsákmányt szimatol. Fel sem egyenesedett, ahogy a tengelye körül megperdülve maga köré csavarta a dohos pokrócot. A nyilak félresiklottak a sodródó kelmén, a fiú mégis előrezuhant, mint akit találat ért.

Az árnyékok elnyelték az ilanorit, óvó fekete lepelbe vonták. Az orvlövészek hasztalan kémlelték a sötétet. Mi a pokol? Amikor kikerült a támadók látómezejéből, Vairo rugóként vetődött tovább. Egész testével elcsavarodott a padlón és a támadók térdének vágódott. Kettőt le is vert a lábáról – fojtott kiáltások szaggatták az éjszaka csendjét, sziszegő nyilak fúródtak a mestergerendába. Az elvágódó orgyilkosok tőrt rántottak, és káromkodva vetették magukat a homályban lapuló, acsargó ilanorira. Ketten, két oldalról támadták az eleven sötétséggel együtt kúszó alakot.
Reccsent az aszisz dalnok ágya, de a kettőnek nem maradt ideje, hogy felnézzen – soha többé. Egyikük sem látta már a fejük felett ikerszárnyként libbenő, páros rövidkardot.

A kurta pengék egészen az állcsontig hasították a két koponyát.
A harmadik támadó vaktában lőtt a lesújtó mesterdalnokra – nem is láthatta célpontját a párnától, melyet Sianis hajított az arcába. A párnát a mécses követte és… az erioni vaktában tapogatózott a következő mozdítható tárgy után.
A negyedik számszeríjász egy pillanatig habozott, hogy a földön lapuló, acsargó nomádba, vagy a páros kardot forgató aszisz dalnokba repítse vesszejét.
Sianis ujjai a hosszú kyr markolatra fonódtak. Arcán árnyék suhant végig. Háromezer éves árnyék.
- Yeorach!
Ősi, eónok óta feledett csatakiáltás visszhangzott a Szellemsíkon.
A pocakos aszisz három lépésnyire volt a lövésztől. Áthidalhatatlan távolság egy rövidkard számára. Szemvillanásnyi halál, ha számszeríjat szegeznek az emberre. Erre a három lépésnyire szűkült be Bram Boreillo világa és arra a szívdobbanásnyi időre, míg pattant a húr… Nehéz köpönyeg libbent. Ezüstfehér fények sikoltottak egy másik valóságban. A Szellemvilág zord álomharcosa és az erioni kalandozó egyszerre vetődött…
… és a nyílvessző átszisszent az éjszakán.
a negyedik gyilkos számszeríja elé.
Későn? Kéken ragyogott a keskeny penge amint felfelé vágott az ég felé, és csavarodott…

Fémen sikoltó fém. Acélforgácsok. És egy hasznavehetetlen fapálca.
Nem látta egyikük sem a nyilat, melyet pengéjével védett ki az ősi kard – valamennyiüket elvakította a villanás, amely hosszában kettészelte a daroveeni gyilkost. A következő körív az ablaknál lapuló, negyedik orvlövész felé villant… a fej kifelé esett, az utcára.
– Mi… – hőkölt vissza tátogva a mesterdalnok, aki még mindig nem fogta fel, hogy ezúttal megkímélték életét az istenek.
Vagy valaki más?
- Sianis? – hunyorgott az ifjúsámán is. Az erioni nem válaszolt, pedig üvölteni tudott volna a kíntól. Csontjai, izmai égő fájdalommal tiltakoztak az idegen erő ellen, mely az idő törvényeivel dacolva átrántotta a törékeny testet a három lépésnyi távon.
Egy szívdobbanás századrésze alatt.
Sianis úgy érezte, mintha minden porcikája felfúvódott volna. Forrón zuborgó buborékok pattantak szét ereiben és ő még csak nem is ordíthatott a fájdalomtól. Hiszen nem kapott levegőt. Az álomharcosnak azonban nem volt szüksége levegőre. Megperdítette az idegen embertestet és az ajtónak rontott.
Nem vesződött a zárral.
A kifelé robbanó ajtó forgácsain túl még négyen lapultak. Villámgyors nyolcast írt le a penge… azután már csak ketten.
- Sianis! – kiáltott utána a mester.
De a tanítvány már nem hallgatott rá. Az orgyilkosok után eredt. Együtt robajlott a sötétséggel: hosszú, döngő léptei alatt felsírtak a padlódeszkák. Utolérte a másik kettőt is. Sikoltani sem maradt idejük.

A szomszéd szobákban alvók még fel sem ocsúdhattak, és már vége is volt. Egy pillanatra sűrű, baljóslatú csend ülte meg a fogadót, és mintha nehéz köpönyeg libbent volna suhogva valahol…
Bram Boreillo és a nomád szorongva néztek össze. Az ajtón a nyurga erioni rohant ki, ám a folyosón közeledő mázsás léptek szálfatermetű harcost sejtettek, súlyos vértekkel a vállán. Nem áltatták magukat.
Az ajtóban Sianis állt. Mintha megnőtt, megöregedett volna és… a másik kettő úgy meredt rá, mint aki kísértetet lát. Az arc az erioni ifjúé volt – és mégsem. Az éles, idegen vonásokra egy kyr harcos diadalmosolya vetett árnyékot.
Még egy lépés.
Sianis kezéből kihullott a kard és átzuhant a küszöbön.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://ronin.rpg.hu/]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához