LFG.HU

gillz
ismertetőCimkek

Épp nagyon fogékony hangulatban jutottam a könyvig, és tovább, úgyhogy nem tudom, mennyiben tudom visszafogni a rajongói hangvételt, mert az objektivitást kevéssé segíti elő, hogy élőben megbizonyosodhattam Hannu Rajaniemi izgalmas érdeklődési köreiről, amik úgy önmagukban számomra már-már a nagybetűs tudományos-fantasztikum területén helyezkednek el. Oké, persze, bizonyos szempontból (rád nézek, gyerekkorom) a sci-fi-ben élünk mi is.

http://lfg.hu/wp-content/uploads/2013/05/872120_4.jpg

Gyorsan essünk túl a kötelező körök maradékán is: a Fraktálherceg egy sci-fi trilógia második része, a jövőben játszódik, a Naprendszerben, emberek és… maradjunk ennél, szóval alapvetően emberek között.  A regény ugyan önmagában, különálló írásként nem állja meg a helyét, egyértelműen folytatás, mi több, átvezetés a trilógia záró darabjához, viszont, ahogy az előző résznek, ennek is van saját, tisztességesen felépített íve, lezárt története –  nem csak azért külön kötet, hogy ne legyen olyan nehéz cipelni.

Továbbra is a tolvaj, Jean Le Flambeur életét és munkásságát ismerhetjük meg, egyre tovább haladva mind előre, mint visszafelé, a múltba. Vele párhuzamosan bomlik ki az emberiség legutolsó valahányszáz éve, és, ugyan nem unalmas maga a történet se, számomra a világ és a világ múltja a legérdekesebb. Talán azért is, mert nem adja magát könnyen.  Erről gondoskodik a nézőpontok megválasztása: főszereplőnk még mindig nincsen teljesen tisztában önmagával, a regény másik főszereplője pedig a szűkebb helyszínt – a Földet -, ismeri annyira, hogy ne nagyon kelljen kérdeznie.

Ja, igen, megint nyomoznak, mármint abban a történetben, ami a Földön játszódik, és persze ezzel párhuzamosan Jean halad tovább egy homályos cél felé, megszakítva azzal, hogy túl kell élnie mindenkit, aki el akarja kapni, vagy egyre inkább csak pusztítani.

A terv mögött tervek, a történetekben ezeregyéjszaka módra további történetek motívuma határozza meg az egész regényt, ez jól megy a nyomozáshoz, a politikai háttérkavarásokhoz meg az elbeszélés módjához is. Meg a címéhez is, igen.

A karakterek szerethetőek és hitelesnek tűnnek (ami számomra mostanában egy fontos érv egy regény mellett),  mi több, a mellékszereplők sorsa is érdekeltté tesz a történetben. Az például kifejezetten tetszik, hogy nem csak egy fontos nőnemű karaktert látunk, hanem legalább hármat, és mindegyik a helyén van.

Az érthetőségről szólva megint vissza kell utalnom az első kötetre, ugyanazt kapjuk, minimális magyarázatokat és inkább a történet folyamán kibomló világképet, mint ismertetőket. Ahhoz, hogy minden egyed mondatot és bekezdést megértsek időnként le kellett állnom és végigpörgetnem a gyorsan halványodó emlékeimet az első részről – nem ártott volna szószedet, vagy valami külső háttértár, vagy a szavak alapján triggerelődő mesterséges emlékkép (ha már az enyéim nem jöttek elő) -, de tulajdonképpen nem kellett mindent felfogni a maga teljességében ahhoz, hogy élvezhető legyen a történet.

A regény legnagyobb érdemének a mitikus-technológiai világképet tartom, ahol ugyan mindennek van tudományos magyarázata, mégis, a történetek és a különféle interpretációk szövedékében tökéletesen értelmes magyarázat egy-egy jelenségre a dzsinn, a történetek fertőző-képessége, vagy akár a sárkányok.  Ha akarjuk hullám, ha akarjuk részecske.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához