LFG.HU

HammerTimeCafe
CikkBot
hírekCimkek

A Microsoft következő konzolját számos kritika érte megjelenése óta: kis túlzással állítható, hogy a gép jelenleg az internetes közösségek egyik kedvenc pofozózsákja. A cég a kommunikációs bakikon kívül – melyek közül a legismertebb Adam Orth elhíresült twitter-üzenete – a nem éppen a játékokra fókuszáló bemutatókkal is kiverte a biztosítékot, azonban kétségtelen, hogy a legnagyobb felháborodást a játékokkal kapcsolatos politikájuk okozta.

Mint megírtuk, számos, a játékosok által heves tiltakozásba ütköző korlátozást terveztek bevezetni: a legnagyobb ellenkezést a kötelező online bejelentkezés, valamint a játékok profilhoz kötése, a használt játékok eladásának korlátozása valamint a kölcsönadás lehetőségének limitálása váltotta ki.

A rosszul sikerült bevezető kampány jelentős mértékben a Sony malmára hajtotta a vizet, de úgy néz ki, hogy az erőviszonyok ismét kiegyenlítődnek.
Egy új bejelentés ugyanis alapvetően változtatja meg a helyzetet: egy közleményben a Microsoft csaknem maradéktalanul visszavonja a problémásnak tartott intézkedéseket: a naponkénti – illetve egyes esetekben óránkénti – online bejelentkezés helyett elég lesz, ha a konzol megvásárlása után egy alkalommal felcsatlakozunk az internetre: innentől kezdve korlátozás nélkül játszhatunk a lemezen megvásárolt játékokkal. A régiózárat is feloldják, mint ahogy a használt játékok értékesítésének/kölcsönadásának korlátozásának tervéről is letettek.

http://lfg.hu/wp-content/uploads/2013/06/New-XBOX-ONE-0161.jpg


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához