LFG.HU

dekszter
ismertetőCimkek

“Ha egyszer megízlelted a repülést, utána úgy fogsz járni a földön, hogy szemed az eget fürkészi, mert ott voltál fent és oda vágysz vissza.”
Leonardo da Vinci

Kezdjük az elején: tériszonyom van. Ettől függetlenül rajongok a repülőkért és valami megmagyarázhatatlan, furcsa vonzalom fűz a magas épületekhez és magához a magassághoz is. Így érthető, hogy boldogan ültem le a Skydive Proximity Flight című játék elé, amiben az orosz Gaijin Entertainment (Birds of Steel, Apache: Air Assault) a légi sportok talán legextrémebb műfaját, a szárnyas ruhás (wingsuit) repülést vitte a Playstation 3 és Xbox 360 tulajdonosok szobájába, akik a Playstation Network-Xbox Live duóról tudják letölteni a játékot.
A pofonegyszerűnek tűnő, mondhatni szűkös alapokat (elvégre csak egy szárnyas ruhában “zuhanunk”) a játék elég széles körben kihasználja. Gyakorlatilag minden lehetőséget megragad, hogy igazi madárembernek érezzük magunkat a Grand Canyon, Death Valley szűk kanyonjai között vagy Svájc havas hegycsúcsai mellett süvítve.
A játék természetesen rendelkezik Move/DS3 mozgásérzékelő/Kinect támogatással. Nekem csak a „hagyományos” DS3 kontroller és annak mozgásérzékelős kipróbálása jutott – bevallom, nekem az utóbbi irányításmód nem nyerte el tetszésem.

A menüben három fontos pontot találunk: Challenges, Adrenaline Race, Freestyle.
A Challenges pont lépésről-lépésre vezet be minket a repülés rejtelmeibe, ügyességünk pedig 1-3 csillaggal jutalmazza. A legalapvetőbb próbák közé tartozik (és eleinte könnyűnek is tűnik) az adott útvonalon való repülés. Egy magas pontról indulva (ami lehet egy szikla széle vagy akár egy hőlégballon kosara is) “A” és “B” pont között jókora gyűrűkön kell átrepülnünk az adott utat lekövetve. Eleinte ez gyerekjáték, de aztán rohamosan nehezedik, ahogy a gyűrűk alacsonyra vagy veszélyes helyekre kerülnek – maximális számú csillagért pedig őrült sebességgel kell repülni gyakorlatilag az ugrástól kezdve az ernyő nyitásáig.
A legtöbb sportjátékhoz hasonlóan (gördeszka, snowboard) itt is vannak feladatok, ahol különféle trükkök bemutatásával kell a lehető legtöbb pontot elérnünk. Pöröghetünk, foroghatunk vagy szabadesésben, torpedóként száguldhatunk a föld felé, de a legtöbb pontot hozó dolgok természetesen egyben a legveszélyesebbek is: trükkök bemutatása a lehető legközelebb a földhöz, fákhoz vagy hegyoldalakhoz.
Amíg messze vagyunk a földtől, a zuhanás ténye annyira nem szembeötlő. Érezzük, hogy az édes Anyaföld húz magához, de mivel minden messze van, így viszonyítani nem tudunk. Földközelben aztán hirtelen minden mintha begyorsulna és átmenne gyorsított felvételbe. A sebességérzet nagyon jó lesz, a szél hangja keveredik a szárnyas ruha lobogásával, fák, épületek és folyók fölött hasítunk el észvesztő tempóban. Ennél a sebességnél a legkisebb hiba is azonnal game overrel végződhet, ha túl nagyot ütközünk. Nagy magasságban a játék nagyon megbocsátó: jókora mennyiségű pontot ugyan elveszítünk, de a csattanás után folytathatjuk a repülést.
A legsúlyosabb hiba azonban árnyékunk hiánya. A játék hatalmas hangsúlyt fektet az alacsonyan történő repülésre, de ehhez tudnunk kell, hogy nagyjából milyen magasan vagyunk. Hűséges árnyékunk ebben hatalmas segítség lenne, “magányosan” repülni több mint rizikós, legtöbb esetben az újrakezdési lehetőség megnyugtató ténye mellett (ami a való életben nem adódna) már-már kamikaze szinten repülünk. Izgalmas, de roppant idegesítő, amikor nem tudjuk felmérni a pontos magasságunkat, és emiatt zuhanunk le.
Ha már a hibák felsorolása került elő, akkor megemlíteném még a zenét, vagyis annak hiányát. A menüben ugyanaz a dal ismétlődik újra és újra (amivel nem is lenne baj, lévén elég fülbemászó a dallama), de a játék indítása után az első ugrástól ugyanazt a gitárszólót halljuk végtelenítve. Verseny alatt, a menüben, visszajátszásokkor… mindig!

Számomra a legizgalmasabb játékmód (mondhatni természetesen) a verseny volt (Adrenaline Race), ahol három másik Supermannel vehetjük fel a versenyt. Itt trükközni már nem érdemes: őrült tempóban kell hasítani a levegőt, és ha jó idővel szeretnénk győzni, akkor nem árt pár próbarepülést tenni a pályán. Mivel a legtöbb verseny szűk kanyonokban vagy hullámzó földfelszín fölött zajlik, ezért a memorizálás győzelemről vagy vereségről dönthet. Térképet nem kapunk – csupán társaink húznak füstcsíkot maguk után -, ezért különösen figyelni kell a környezetünkre. Egy útvonal van, de az roppant széles lehetőségeket ad: repülhetünk őrült módon, közel a sziklákhoz, vagy éppen alacsonyan, esetleg a szintkülönbségeket kihasználva gyűjthetünk lendületet, hogy nagyobb előnyre tegyünk szert… vagy beérjük az előttünk repülőket.
Ez a játékmód kapott egy korlátlan visszatekerési opciót. Ha lezuhanunk, akkor a játék automatikusan felajánlja a visszatekerés lehetőségét. Ez remek ötlet, de sokszor elég érdekes helyzeteket szül, mert könnyen lehet, hogy rossz helyre teker minket vissza, vagy picit más kameraállásban. Nem egy alkalommal volt, hogy 5-6 csattanással dekoráltam ki egy tíz négyzetméteres falrészt egy verseny során.
Ide kívánkozik, hogy a játék minden pontunkat és elért teljesítményünket elmenti valamint összehasonlítja barátaink eredményeivel, a szó szoros értelmében vett multiplayer nem szerepel a Skydive-ban. Ouch…
A Freestyle játékmódban teljesen szabadon választhatunk helyszínt, ugrási pontot, időjárást, napszakot, hogy a ponttáblázat tetején ülőket letaszítsuk az élről. Nincsenek útvonalat mutató gyűrűk, nincsenek ellenfelek, csak mi, a pontok és a csökkenő magasság.
Minden menet előtt lehetőségünk van karaktert választani, akiknek külön neve, megjelenése (a kedvencem egy Dracula “jelmezes” fickó) és tulajdonságaik vannak: sebesség, manőverezőképesség és súly. Ez utóbbi fontosabb lehet, mint azt elsőre gondolnánk, de hamar kiderül, hogy oldalszélnél vagy teljes sebességű zuhanásnál jól jön, ha gyorsulni szeretnénk.

Apróbb hibáit figyelembe véve, egy ötletes és hangulatos játék a Skydive. Nekem, aki valószínűleg soha életében nem fogja elhagyni a biztos földet, külön élmény az ilyen módon bemutatott repülés. Az irányítás roppant egyszerű, adott esetben „pass the controller” módon akár bulikon is elő lehet venni, hogy ki tud messzebb repülni vagy több pontot gyűjteni.
Ki tudja, talán Bruce Wayne is ilyennel gyakorolta a siklást…


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához