LFG.HU

Torn
humorkaCimkek

Az átlagos háziasszony üldögélt, és azt tette amihez a legjobban értett. Nézte a tévét. Egyrészt lustaságból, mert ki a fenének van kedve takarítani, másrészt lustaságból, hisz lehet, hogy a TV Shop kitalált megint valamit, ami a férje pénzéből könnyebbé teheti az életét. Kevesebb munka több szabadidő. És mivel töltené azt a kis szabadidőt? Hát többet nézné a tévét. Ördögi kör? Áh dehogy, nagyon is emberi.

A nő egy átlagosnak mondható helyen lakott, szokásos lépcsőház, szokásos lepukkant liftek, egyedül a szomszédok nem voltak azok. Merthogy süketek voltak. Talán ezért szerette ennyire ezt a helyet, elvégre kinek adatott meg panellakásban az, hogy szabadon hangoskodjon. Éppen énekelni kezdett volna, de kopogtak. Az asszony megfeszült. Ideköltözésük óta senki sem zavarta őket. A kezdeti rosszérzéseket egyből elsöpörte a kíváncsiság. Óvatosságból azért kitekintett a kémlelőnyíláson. Kitekintett és leesett az álla. Az idősödő fehéres hajú úriember és a kamerás társa sok embernek csak egy igen igen ismerős ember lett volna, de neki egyből leesett. A Calgonember! Hirtelen el sem hitte, hogy eljön hozzá, eljön ÉRTE! Olyan ez, mint amikor a fogtündér tényleg otthagy egy kis pénzt a párna alatt. Gyors mozdulatokkal rendbe szedte magát, és kinyitotta az ajtót.

Kint a jól ismert örökké őszinte mosolyú férfi fogadta:
- Jó napot asszonyom, megengedné, hogy bemenjünk?
- Hé maga nagyon ismerős nekem – mondta a nő az ezerszer hallott mondatot. És gyorsan beengedte őket. Elvégre az egyiknél kamera van, lehet hogy ezentúl saját magát fogja nézni a tévében?
- Elnézést asszonyom megengedi, hogy megnézzük a mosógépét?
- Persze nyugodtan – mondta a nő, de közben már sikoltott a gyönyörtől. Megnézik a mosógépem!

A mosógép mellé érve a férfi letette a táskát, amit hozott, kihúzta a mosógépet, majd elkezdte előpakolni a csavarkulcsok, és fogók színes, fémes kavalkádját. A nő agyán a gyanú halvány árnyéka suhant át. Nem ez határozottan nem volt benne a reklámban. Gyorsan végigfuttatta a képsorokat magában. Kopp kopp, bejönnek, szabad, hát persze, aztán… Szinte felsikoltott magában. Ezek szét akarják szedni a mosógépet! Ne! Ne szedjék szét! Igen, ezt akarta ordítani, de a kamera forgott, így nem mert semmit mondani. Biztos nem szedik szét, ha nem tudják összerakni. Próbálta nyugtatni magát, de egyre kevésbé tetszett neki ez a helyzet. Most már csak egy dolog miatt izgult. Mi lesz, ha vízköves lesz a fűtőszál?
- Mondja, egyébként használ Calgont? – nézett hátra szerelés közben a férfi. Mosolya őszintén érdeklődő volt, és bizakodó. Talán emiatt volt olyan nehéz kimondani.
- Nem – mondta gyorsan a nő, reménykedve, hogy megússza ennyivel. A férfire pillantott, és majdnem felsikított. A férfi mosolya sehol nem volt. A feje egy kitörő vulkánhoz volt hasonló, ami egyébként nagyon vicces lett volna, de a nőnek nem volt kedve mosolyogni.
- De nem is olyan kemény nálunk a víz – tette hozzá gyorsan, hogy megenyhítse a férfit, de az ettől még idegesebb lett. Már ha ez lehetséges.
- Hogy mondja hölgyem? Nem olyan kemény a víz? – látszott rajta, mennyire küzd magával, hogy nem ordítson. Minden egyes szóval egyre nehezebben vette a levegőt. Oldalra pillantott, ahol a nő reggeli fürdő vize volt, amit még nem engedett le.
- AZT MONDJA NEM IS OLYAN KEMÉNY?!? – tört ki belőle, és rácsapott tenyérrel a vízre. Iszonyatos csattanás hallatszódott. És mindent bepermetezett a víz. A nő sikítva kapta maga elé a kezét, de a férfi már talpon is volt, és megragadta a nő haját.
- NÉZD MEG MENNYIRE KEMÉNY CALGON NÉLKÜL!!! – üvöltött és belevágta a nő fejét a vízbe.
- Lágy? Simogató? Igen? – hörögte a férfi, mert a haragtól nem volt ideje levegőt venni.
- Ezt érzi a ruhád! Ezt érzi a mosógéped! Hát nincs benned semmi irgalom? – nézett a nőre kérlelőn, és a nő tényleg elhitte, ez a férfi sajnálja a ruhákat, és a mosógépet.
- Sajnálom, sajnálom, sajnálom – motyogta a szoba sarkában, ahova a férfi hajította. És most imádkozott. Nem a rendőrségért, nem a férjéért, csak, hogy a fűtőszál tiszta legyen. Tudta, a legapróbb vízkő is végzetes lehet. A mosógép még túlélné, de ő nem biztos.

A férfi szerelt tovább, és a szétszedett darabokat óvatosan maga mellé helyezte. És végül megtalálta a fűtőszálat. A nő megnyugodott, amint megpillantotta. Nem látta rajta a vízkövet. Sajnos a férfi igen. Felállt és odatartott a nő szeme elé. Az először nem értette mit akar még a férfi, majd észrevette a vízkövet sírni tudott volna, megmagyarázni, elszaladni kukoricáért, hogy legyen mire térdepelnie. De a férfi nem hagyta neki, hogy ennél továbbjusson gondolatban.
- Nem Mondtam, hogy használj Calgont? NEM MONDTAM EL, HOGY HASZNÁLJ CALGONT?!? NEM? AKKOR BELEVEREM ABBA A HÜLYE FEJEDBE! – őrjöngött, és közben ütötte nőt. Mintha a vízkövet a nő vérével akarná lemosni. Percekig őrjöngött, és kamerás fickó nem tett semmit. Legfeljebb néha letörölt egy vércseppet az optikáról. A férfi odalépett a táskájához, és kivett egy doboz Calgont.
- Látod ez az. Ismerős? Kibontod így, szórsz belőle egy keveset – kábé a felét a fürdőkádba öntötte- és kész. Olyan nehéz felfogni te? Odadobta a dobozt a nő arcába
- Nehéz he? – és odadobott még pár dolgot. Az egyik a alkatrész a nő szemöldökét találta el, halk reccsenés hallatszódott majd apró patakban vérezni kellett, de azt a nő már nem vette észre. Éppen a vállának csapódó franciakulccsal volt elfoglalva.
- Nem érdemled meg, hogy élj – ezt a férfi már teljesen nyugodtan mondta. Nem volt benne semmi harag, csak a megmásíthatatlanság érzése lengte körül. Odalépett a táskához, és kivett egy pisztolyt. Krómozottat, olyat amit sem calgoinázált, sem calgonizálatlan vízbe nem tesz jó érzésű ember. Egy ideig várt majd a nő hasán fekvő Calgon dobozba lőtt háromszor. A nő összecsuklott.
- Menjünk – mondta a férfi, intett a kamerának, és kiviharzott a szobából

Nem lehet így vége. A kamerás állt és ráközelített a nő arcára. Nem lehet így vége, gondolta és várt. Kintről még egyszer felhangzott a hívás, mikor a nő megmozdult. Halk köhögő rohama volt, mivel a köhögéshez levegő kellett volna, és annak éppen híján volt. A kamerás elmosolyodott, és kiment a szobából. Igen. Imádta a Happy Endet. Elvégre filmes volt. És ott vannak szabályok. A másiknak nem szólt semmit, csendben követte lefelé a lépcsőházban. Közben azon gondolkodott, miért nincs senki aki kijön a lövések zajára.

- Süketek!, senki sem jön segíteni, mert nem hallottak semmit. Pedig meglőttek. Itt elgondolkozott.
- Tényleg meglőttek? – valahogy nem úgy érezte. Jó volt fájdalom, de nem olyan. Megfeszítette az izmait, és levette magáról a Calgonos dobozt. Nincs lőtt seb. De hogy… kérdezte volna, mikor belepillantott a dobozba. A doboz belsejében ott volt a véres fűtőszál, három ólomgolyóval. És elkezdett nevetni. Úgy nevetett, ahogy életében még soha. Fájt mindene, lassan már sírt is, de nem hagyta abba a nevetést. Hogy min nevetett? Nem tudod? Pedig egyszerű.

A mosószer mos, a Calgon véd!


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához