LFG.HU

flyinghair
EseményekCimkek

Essen. Minden társasjáték-rajongó titkos álma, az európai gamerek Mekkája, ahova minden év októberében tízezrével zarándokolnak el a társasok szerelmesei – idén sem volt ez másként. Az Internationale Spieltage (avagy Spiel) 4 napja alatt 156.000 látogató tolongott 48.000 m²-en, akik a 39 nemzet 828 kiállítójára és azok több mint 800 újdonságára/világpremierjére voltak kíváncsiak. Ebbe csöppentem bele én is.

A munkával terhes októberi hónap nem kedvez a ráhangolódásnak. Csak az indulást megelőző hétvégén lobban be a szikra, akkor döbbenek rá hirtelen, hogy mindjárt indulunk, és már igencsak illene készülődnöm. Ez alatt persze nem csak a tiszta pólók megfelelő számának táskába tételét értem. Nem, a tavalyi első esseni kiruccanásom egyik legfontosabb tapasztalata az, hogy ha valamit meg akarok szerezni, akkor meg is kell tudnom találni. Ekkora tömegben, ekkora területen ugyanis, ha az ember fia nem céltudatosan cselekszik, akkor simán arra eszmélhet, hogy másfél órája szájtátva lődörög a színes forgatagban, és kétpercenként elereszt egy ‘tschuldigung!-ot miután újra és újra sikerül nekimenni a Spiel leggyakoribb jelenségének: a hat tömött szatyorral billegő gamertársnak. Így aztán elkészül a terv: szép, fehér papírra nyomtatott két A4-es oldal, rajta az előrendelt játékok kiadóinak standja, a barátoknak beszerzendő tételek, illetve a kipróbálandó, érdekes társasok listája, természetesen szintén helyszínmegjelöléssel. Persze, ami késik az általában a MÁV, de ahogy a magyar vonatok is begördülnek előbb-utóbb a célállomásra, úgy szivárog szépen, lassan a tudatomba az Essen-láz. Az indulás előtti szendvicskészítés közben már alig bírok magammal, már csak az a röpke 20 órás buszút áll köztem és a Spiel között…

Befele menet – fotó: Kardos Ábel

2013. október 25-én délelőtt 10 órakor végetlenül elgémberedetten, kialvatlanul kúszik elő 12 fős csapatunk a kisbuszból. Hogy nyúzottságunkban vajon a Mercedes gyár szadista buszülés-mérnökei, a Pálinkatörvény 2010-es módosítása vagy Pataky Attila: Világslegerek c. CD-je vállalt nagyobb szerepet, azt ekkor már senki sem firtatja, hiszen a város levegője a frissen bontott társasjáték illatától nehéz, és ez azonnal felvillanyoz minket. Pár perc gyaloglás után már csak egy gyors jegylecsippantás választ el a bejutástól. Az előcsarnokban a hatalmas tömegből kimagaslik Stefan Feld, néhányan beszélgetnek vele, de mivel nem különösebben kedvelem a játékait, a Halle-k felé veszem az irányt. Idén 3 csarnokra korlátozódik a Spiel, de ezek egyesével akkorák – különösen a harmadik -, hogy Howard Hughes leggrandiózusabb álmait is megépíthetnék benne. Így fordulhat elő, hogy majdnem két órával megérkezésünk után is csak az 1-es csarnokban robogok fel alá, egyre nagyobb táskákkal, hogy az előrendelt és másoknak megígért játékok nagy részét mielőbb beszerezzem és a pihenni térő buszban tudhassam, hogy ne nekem kelljen a szállásra cipelni késő este tömegközlekedéssel. Kötelességeim egy részét  ily módon letudva dél körül, végre átadhatom magam a puszta élvezeteknek, és elkezdhetek játszani…

Használt játékot valaki? – fotó: Kardos Ábel

Na mármost lehet, hogy 800 játékot lehet kipróbálni a Spiel kisebb-nagyon asztalain, de ha valaki napi 5 játéknál többhöz le tud ülni, az valamit nagyon tudhat. Essenben ugyanis a tömött táskákkal való közlekedésnél már csak egy megerőltetőbb feladat van, kipróbálni azokat a játékokat, amiket szeretnél. Általában minden asztalnál ülnek, és minden játékkal éppen játszanak, ráadásul ők maguk sem tudják, hogy mikor végeznek, így mire odaérsz, már egy kisebb tömeg biztosan csoportosul ott szintén a sorára várva. Ha egyedül próbálsz meg helyet szerezni magadnak, még vannak esélyeid, egy-egy hely ugyanis gyakran akad, de ha harmadmagaddal szeretnél játszani egy adott játékkal, hát kösd fel a gatyád! Így nem sikerül első nap kipróbálnunk a Qunatum-ot, a Lost Legends-et, a Dark Darker Darkest-et. Csalódottságomat feledteti viszont, hogy a Machnia Arcana demójához kis várakozás után le tudunk ülni. Ezt a játékot egy horvát fiatalember tervezte, és november hónaptól egy Kickstarter kampány keretében szeretne pénzt szerezni a kiadáshoz. Nagy reményekkel huppanok a székembe, hiszen a steampunk környezetbe helyezett kooperatív Cthulhu-s játék már itthon felkeltette az érdeklődésemet. Sajnos egy órányi játék után kiderül azonban, hogy a játék inkább szép, mint jó. Bár vannak benne remek mechanikai megoldások, összességében nem üti meg nálunk a mércét. Inkább egy tápolj-harcolj akcióhentelés ez, mint kooperatív rejtélyes nyomozás, ráadásul elég sok minden tűnik ismerősnek a Rettegés Arkhamban c. játékból.

X-Wing party – fotó: Kardos Ábel

Így kicsit csüggedten indulunk tovább, hogy felfedezzük a harmadik csarnokot. Ez sajnos elsőre szintén hiú ábrándnak bizonyul, hiszen hamar kiderül, hogy ez önmagában nagyobb, mint a másik kettő együttvéve.
A délután közepére egy party Carnival Zombie-nál kötünk ki. Az Albe Pavo kiadó már az elmúlt években is gondoskodott arról, hogy témáját tekintve meghökkentő játékokkal öregbítsék az olasz csizma társaskiadásának hírnevét. A milánói ragnarök (011) és a  tavalyi sötét hangulatú mesejátékuk (Winter Tales) után ez évben Velencének kell zombitámadást elszenvednie. A Carnival Zombie igazi témajáték, ahol hőseinkkel éjszakánként a város különböző részein elbarikádozva próbáljuk túlélni a közeledő zombik hordáit, míg napközben a városban mozgunk, és tárgyakat keresünk, hogy végül vagy elmeneküljünk az egyre süllyedő városból, vagy legyőzzük a leviatánt. Bizony! Ez a játék igazán bejön a csapatnak, így rögtön ki is köt egyikünk szatyrában. A torinói néni is örül a vásárlásnak, és mi is: win-win, az élet játékelmélet.

Elszakadok a többiektől, mert még van egy-két restanciám és félő, hogy a Might and Magic Heroes-ból nem jut haza, ha nem sietek, na meg a karácsonyi jótékonysági licithez kapott felajánlásokat is át kell vennem még. Ráadásul megígértem Ignacy Trzewiczek-nek is (Stronghold, Robison Crusoe), hogy megyek pacsizni, ami nyilván nagyobb élmény nekem, mint neki, így aztán illene nem elkésnem a megbeszélt találkáról. Egy órával később, túl a vásárláson és smúzoláson kezdenek elhatalmasodni rajtam a kialvatlanság tünetei és szatyros lépegetővé válok, aki hiába hívná telefonon a többieket, a Deutsche Telekom nem kegyelmez neki, és nem kapcsol. Az idő csordogál, egyre többen esnek át rajtam, mire sikerül megtalálnom társaimat, akik segítőkészen tehermentesítenek. Sose örültem még nekik ennyire. Az egyre nyomasztóbb tömegből egy party Origin jelenti a kiutat. A vásár egyik legnagyobb slágere szabad asztalt kínál, amire ketten le is csapnánk, de a többiek leszavaznak. Ők már mennének, ennének, így meghajolva a többség akarata előtt, hátrahagyjuk a Matagot standját, és bízunk benne, hogy vasárnap sikerül játszanunk az emberiség eredetét táblán kínáló játékkal. Ekkor pillantom meg Uwe Rosenberg-et. Vele szívesebben beszélgetnék, mint Feld-del, de a fáradtságtól már képtelen vagyok német nyelvű mondatokat érthetően megfogalmazni. Ezért jobb híján csak intek neki, így köszönöm meg az Agricola-t és különösen az At the Gates of Loyang-ot, de mivel háttal áll nekem, nem hiszem, hogy különösebben meghatódik a gesztusomtól.  Fél órával később és jó pár kilométerrel arrébb aztán hiába ennénk egy jót abban a kis tavalyi kínai étteremben, be kell érnünk a helyén nyílt dönneressel, ahol magas fokú német tudásunk ellenére sem értik meg, hogy melyik ételből hányat kérünk. Jóllakottság, vonat, S-Bahn és bőrig ázás jellemzi a hazajutásunkat, és mindenki fogadkozik, hogy zuhanyzás után már csak az alvás jön.

Kockaparádé – fotó: Kardos Ábel

Persze kölyökkorunkban sokan táboroztunk a Balaton-partján vagy a váraljai német olvasótáborban, ezért pontosan tudjuk, hogy aludni ráérünk Magyarországon is. Így aztán a tisztálkodás után durván belevetjük magunkat az éjszakai életbe: fogunk pár újdonságot, és a szállásunk társalgójába caplatunk, ahol már igazi nemzetközi közösség verődött össze. Európa legkülönbözőbb nemzeteinek képviselői, fiatalok, kisgyermekes családok és idősebbek ülnek az asztalok körül és bújnak meg a társasjátékhegyek között. Mindenki a friss zsákmányt ízlelgeti: dobozok nyílnak, felcsapódnak a szabálykönyvek, és mindenki a legnagyobb békességben játszik. Ez tesszük mi is, és az egyetlen szabad asztalon egy sör mellett lejátszunk egy party Qunatum-ot. A játék, amely úgy reklámozza magát, mint egy stratégiai, birodalomépítő játék 30 percben. “Na persze, birodalom 30 perc alatt” – ülök le kételkedve, és háromnegyed óra múlva elégedetten állok fel az asztaltól. A dolog működik, bár a játék -  amelyben az űrhajóinkat dobókockák képviselik-, sokkal inkább taktikai, de a hangulat bizonyítottan ott lappang: az űr meghódítása.

Qunatum - tömör ismertető

Sok asztalnál sok ember – fotó: Kardos Ábel

A maximum 4 faj egymásnak feszül, hogy lehetőleg ő tudja legelőször elhinteni az élet magvait – a quantumkockákat – az univerzum planétáin, ezzel megszerezve a többiek előtt a győzelmet, az örök dicsőséget, meg a fele királylányt stb. Ehhez az elején 3 űrhajódobókockánk van, amelyek annál gyorsabbak minél magasabb a pontértékük, viszont annál törékenyebbek a csatában. Emellett persze minden hajónak van valami speciális tulajdonsága az egyik átlósan is tud lépni, a másik képes más hajókat szállítani vagy a szomszédból is tüzelni. Ha rajtunk a sor, 3 akciónk van (lépés, quantum kocka telepítés, technológia kártya vásárlás, hajó áttervezés (értsd: újragurítás) stb.), ezen kívül pedig használhatjuk minden hajónk speciális tulajdonságát is egyszer. Ha egy helyen köt ki két ellenséges hajó akkor pedig – dobpergés – csata következik. A támadó és a védő is gurít 1d6-tal, amit aztán hozzáad a hajó értékéhez. A kisebb nyer. Ennyi? Igen ennyi. A játék a moduláris pályáival, a folyamatosan változó hajókkal és variálható technológiákkal meglehetősen változatos taktikai csatákat kínál. Aki elől van az kap mindenkitől, így surranópályán is célba lehet érni, igaz nekem nem sikerül. Száz szónak is egy a vége: egyszerűen érthető szabályok, változatos taktikai lehetőségek a hajóink felhasználásában, de a kockagyűlölők kerüljék, mert a csatákat – ahogy említettem – 1d6 dönti el.

Alvás. A szombati napot Amszterdamban töltjük, amire ez a beszámoló nem óhajt kitérni, majd vasárnap újra megyünk a Spiel-re. Hogy miért bontjuk meg a látogatás két napját? Egyszerű: a második nap még szinte minden újdonságot kapni. Az utolsó nap – az új megjelenéseket leszámítva – majdnem minden nagyon olcsó és akciós.

Játék az Artipia standjánál – fotó: Kardos Ábel

A vasárnap egy újabb elázással, majd egy vonatlekéséssel kezdődik, így csak nem érünk be nyitásra. Miközben a belépőmet tuszkolom vissza a táskámba, konstatálom: az utolsó nap sincsenek kevesebben, mint eddig. Megnézem a listámat, hiszen a két napos tervhez tartanom kellene magam. A vásárlások 95%-a letudva, a kipróbálandó játékok listáján azonban csak annyi pipa van, mint a megtanult tételekén egy héttel vizsga előtt. Nem is áltatom magam: ezzel nem végzek zárásig sem, így a legfontosabbra koncentrálok: Eldritch Horror. Ugyan a Fantasy Flight Games új Lovecraft játéka csak novemberben debütál a boltokban, egy hard proof példányt ki lehet próbálni a német testvérkiadónál.

Eldritch Horror - tömör ismertető

Az Eldritch Horror a Rettegés Arkhamban továbbgondolása, amit nem is rejt véka alá a kiadó, hiszen már a dobozáról is lerí a hasonlóság. Csakhogy most a gonosz nem Arkham városára koncentrál, hanem a világ minden táján felbukkannak a gonosz manifesztációi. Nyomozóink, a Rettegés Arkhamban kiegészítőiből ismert figurák ezekre a helyekre utaznak, hogy megakadályozzák az elkerülhetetlent. Bár az Eldritch Horror tényleg a nagy múltú elődből indul ki, a játékot játszva mégsem emlékeztet rá. A mechanika karcsúbb és áramvonalasabb, kevesebb benne a körök közti szöszmötölés, tologatás stb. A körök gyorsan pörögnek még úgy is, hogy alig ismerjük a szabályokat.
Az első fázisban minden játékosnak két különböző akciója lehet (jegyvásárlás, mozgás, eszközök beszerzése, pihenés stb.), majd az interakció fázisban mindenki kapcsolatba lép a környezetével. Üdítő, hogy egy-egy helyszínen különböző típusú kalandokba keveredhetünk, és magunk dönthetjük el, melyik típusú pakliból akarunk húzni. Szintén nagyon örömteli, hogy a játékban semmi sincs ingyen, még egy nyom felvétele is különböző próbákat von maga után, és a játéktérnek nincs olyan pontja, ahol nem történik velünk semmi. A harmadik fázisban jön a mítosz és a mérhetetlen vén gonoszságával telik meg a játéktér. Szerencsére minden ellenség a saját mítoszpaklijából dolgozik, és mindegyik ellen különböző küldetéseket kell teljesítenünk, hogy megállítsuk. A győzelemhez azonban nem árt jól gurítanunk, hiszen a  játék feladatait különböző tulajdonságpróbákkal vészeljük át, csak itt a statjaink némileg állandóak.

Játék a Queen-nél: Itt spekulálgattunk – fotó: Kardos Ábel

Mivel a játék nagyon tetszik, ezért kicsit szomorúan állok fel mellőle egy óra múltán, de megyünk tovább. Illetve csak mennénk, mivel egy elkóborolt társunk nem ér vissza időben a találkozóponthoz, így aztán egy kedves lány beszervez minket a szomszéd asztalnál zajló Blood Bound partyba. Itt két egymással rivalizáló vámpírklán tagjait alakítjuk titokban, és megpróbáljuk kideríteni, hogy ki lehet az ellenséges klán vezére, majd megpróbáljuk megölni. Sajnos a játék csak kb. 2 percig izgalmas, akkora már szinte mindenki ki tudja számolni ki lehet a célpont és onnantól már csak azon múlik a játék, hogy melyik főnök hátsóját hányszor képesek megmenteni a saját csapattársai.

Köszönjük ebből elég is volt, és most már tényleg megyünk tovább kipróbálni a Spekulation-t. Többen ajánlották nekünk Dirk Henn újra kiadott tőzsdés játékát, és hát 3 közgazdász ezt nem hagyhatja ki… Fél óra múlva múlva már biztosan tudjuk: de igen, ezt nyugodtan kihagyhattuk volna. Ebben a játékban igen kevés döntési lehetőségünk van. Valamikor kereskedhetünk, valamikor nem, az meg hogy éppen melyik részvény értékét nyomjuk feljebb mindig a kezedben lévő véletlenszerűen húzott két kártyából dől el. Olyan a játék, mint amikor a spórolt pénzeddel mész a tőzsdére, vajmi kevés ráhatásod van az értékpapírpiac érdemi részére, ebben a játékban nem nagy-befektető vagy az tuti. Hiába díszeleg Frankfurt bikája a dobozon, inkább lóverseny ez, ahol vagy bejön a fogadásod vagy nem, de te azért hangosan biztatod a zsokét. Kellemes semmi a Spekulation, de legalább tisztességesen túl is árazták. Nem is vesztegetünk rá több időt – sok a teendő, hosszú a lista. Maró éhségünket egy duplawurstos hot doggal csillapítjuk, és robogunk tovább, hiszen Knizia újdonságát a Prosperity-t még nem próbáltuk. Hamar kiderül, együtt nem is fogjuk lévén a felszabaduló asztalnál csak két szabad hely van. Így egyikünk marad, ketten pedig bejárjuk a kettes csarnokot…

A kettest eddig hanyagoltuk, ez a tér ugyanis sokkal inkább a szerepjátékos és képregényes vonalról szól. Mikor már azt hiszem, hogy itt tényleg semmi nem köti le a figyelmemet, megakad a szemem egy D-Day Dice-on, amiről kiderül, hogy utolsó példány. Mivel máshol nem láttam, nem hagyom ki a kínálkozó lehetőséget és a kooperatív II. világháborús kockadobálós csoda máris a szatyromban figyel, én pedig egy újabb tételt húzhatok ki. A Prosperity party még nem ért véget, ezért a közelben felszabaduló Trains and Stations mellé kuporodunk érdeklődve. Essen amúgy is olyan, mint egy lakodalom: sz*rt sem ér vonatozás nélkül. Az idei év pedig egyébként is nagyon erős ezen a vonalon: a Russian Railroads nagy sikert arat a maga eurogame jellegével. Az AEG Trains című pakliépítős játékát is igen sokan méltatják, így úgy döntünk, mi sem megyünk haza vasútfejlesztés nélkül. A WizKids újdonsága valószínűleg legkönnyedebb idén ebben a témában. Kockákat dobálva jutunk pénzhez, megfelelő kombinációkat gurítva pedig hoteleket, ranchokat és bányákat építünk az USA városaiban, és legfőképpen városokat kötünk össze egymással (a kockákat vonatos oldalukkal a táblára helyezve). Amíg két település közt nincs befejezve a vonal, a kockák fennmaradnak, ha pedig elkészült visszavesszük, így egy pályát többször megépítünk a játék folyamán. Az érintett települések bányái, hoteljei és ranchai pedig további pontokat hoznak ilyenkor a játékosoknak. Jópofa családi játék, kicsit Ticket to Ride kockamódra, és csak egy hajszálon múlik a győzelmem. A vereség okait elemezni azonban nincs idő, lévén két óra múlva zár a kiállítás.

Tömeg – fotó: Kardos Ábel

Újraegyesült triónk talál egy szabad asztal Origin -t, két napja nem tudtunk kipróbálni, most azonban mellételepszünk. Kis várakozás után felbukkan egy nagyon fáradt francia úr, aki bár belekezd a szabályok magyarázatába angolul, mégis úgy érezzük, ezt most franciául sem tudná már elmondani. Azért idővel csak összeáll a kép, és megkezdhetjük a föld benépesítését, hiszen a játék az emberiség hőskorába kalauzol minket. A gyönyörű elemekkel ellátott társas nem is okoz csalódást, egy igazi családi absztrakttal van dolgunk, amit rögtön meg is vennék, de sajnos már szombaton elfogyott az összes példány. A Matagot-nál eltöltött idő alatt célegyenesbe ér az idei Spiel, fél óra van már csak hátra, újra elválok a többiektől, mert találkozóm van David Ausloos-zal a Panic Station, Rogue Agent és a Dark Darker Darkest szerzőjével, ő a Spiel előtt jelezte, hogy a Rogue Agent szabályaiban nyújtott segítségemért cserébe nekem ajándékozná a játék prototípusának egy darabkáját.
Bár először a Stronghold Games-nél beszéltünk meg találkát, végül a White Goblin Games-nél találom meg. A pár perces beszélgetésben elmeséli mennyire felemás, de összességében pozitív élmény számára idén Essen, hiszen a Rogue Agent nem ért oda a vásárra, de a Dark Darker Darkest hatalmas sikert aratott. Megköszöni a segítségemet, majd elnézést kér  és faképnél hagy, prototípus darabkát viszont megdöbbenésemre nem kapok. A kijárat felé veszem az irányt, de megakad a szemem a Kosmonauts-on. Bár semmit nem tudok a játékról, de a retro sci-fi hangulat, ami a borítóról árad és a csábító 9 €-s ár meggyőz. Egy esseni túra úgysem lenne az igazi egy-egy impulzusvásárlás nélkül.

Elindulok a kijárat felé, még egyszer alaposan körülnézek. A standok mögött álló kimerült emberek nyúzott tekintete és az egyre ritkuló tömegben, a hatalmas zsákmányukat cipelő játékosok mosolygó arca arról árulkodik, hogy Essen városa idén is sikeres nemzetközi játéknapokat tudhat maga mögött. Nagyobb csapatunk a bejáratnál gyülekezik, mindenki büszkén mutogatja az aznapi szerzeményeket, és fantasztikusnál fantasztikusabb kedvezményekről mesélnek. Miközben összepakolunk és kikérjük a ruhatárból a kabátjainkat, szomorúan konstatáljuk, hogy újra bőrig fogunk ázni.
Fáradtan lépek ki az esőbe, a szatyor játékokkal a fejem élmények kavalkádjával tele. Nincs más hátra – gondolom -, csak egy nyugis buszút hazáig…

Végül: A zsákmány (benne minden saját játék és szívesség) – fotó: Hauszknecht Imre

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához