LFG.HU

HammerTimeCafe
lethys
novellaCimkek

“Crossing alone the nighted ferry
With the one coin for fee,
Whom on the wharf of Lethe waiting,
Count you to find? Not me.”
(Crossing Alone the Nighted Ferry
A. E. Housman)

A sötét, csillagtalan éjszaka kényelmesen terült el a réven, magához ölelve mindent. Társául szegődött a hideg és a köd is.
A folyó lomhán haladt tova a medrében, csupán az ezerféle hajókon megtörő víz alig hallható zúgása töltötte be az átkelőhelyet. Ekkor a mindenre ránehezedő csöndet megtörték a nedves, korhadó fán tévelygő cipőtalpak zaja. A ködből egy alak bontakozott ki.
Határozatlan léptekkel járt a rév néma lakói, a hajók között. Egy középkorú teljesen átlagos testalkatú férfi, hosszú ballonkabát védte őt a hidegtől. Csapzott barna haja ide-oda vergődött, ahogy a fejét kapkodta. Fáradt szemei egy ladikot kerestek.
Tekintete végigsiklott a jachtok, vitorlások, csónakok, tutajok és egyéb járművek végeláthatatlan során.
“Kinek mi jutott.” Gondolta magában. És csak keresgélt, perceken, vagy talán órákon keresztül, nem számított. Végül egy luxusjacht árnyékában megakadt a tekintete egy ütött-kopott kis ladikon, ami a fényűző óriás mellett csak szánalmas hajóparánynak tűnt. Közelebb érve sem nyújtott bizalomgerjesztőbb látványt. Mindenféle édesvízi hajóparazita ette már, mintha csak a gondviselés tartotta volna a víz felszínén, de ő tudta, hogy az a fatákolmány többet élt már meg, mint az összes többi hajó ebben a révben együttvéve, és mikor a többit már rég elnyelte folyó, ez még mindig itt lesz.
Gyorsan a jobb zsebébe nyúlt, és riadtan kapkodott levegő után, mikor nem talált benne semmit. Ideges mozdulatokkal kezdett másik kezével a bal zsebében turkálni. Tüdeje megint nyugodt tempóban pumpált a fagyos esti levegőt, mikor megtalálta, amit keresett.
Várt; várt; várt és várt… Várta a révészt. De nem jött. Kezdett egy furcsa gondolat tanyát verni a fejében, miszerint ebben az átkozott révben nincs senki rajta kívül.
Gondolatmenetét egy rekedtes hang szakította félbe.
-Ide vár?
-Igen.
-Akkor jöjjön barátom.
Most fordult csak meg. A hang egy öregembertől jött. Lehetett vagy hatvan év körüli, feltűnően karikás, beesett fáradt szemek, mint, akit valami szörnyű betegség emészt. Szegényes öltözet, szakadt, jobb napokat is látott mocskos kabát. Ahogy kezet fogott vele érezte, hogy a fás kézben, és hihetetlenül csontos és vékony ujjakban, a ladikos testalkatát meghazudtoló erő lapul.
-Odaadom a r…
-Ráér a túloldalon-, mondta az öregember.
Azzal beszálltak a ladikba, a vén lélekvesztő gyötrelmes nyikorgással fogadta őket. A révész meggyújtott egy viharlámást és a ladik orrára függesztette azt, majd elindultak. A köd szép lassan elnyelte őket.
Percekig haladtak némán a folyással szemben. A férfi csak bámulta révészt, ő az orráig sem látott, az öregember úgy szelte a vizet, mintha maga a folyó súgná, merre kell mennie. “Rutin” gondolta a férfi, majd önkéntelenül is megkérdezte:
- Régóta csinálja?
- Igen, már nagyon rég óta. Ja igen el is felejtettem mondani, ne nyúljon a vízbe, nem biztonságos.
-Miért?- kérdeztem, de csak az orra alatt mormolt valamit.
Újra csönd telepedet rájuk, az öregember csak egykedvűen hajtotta a ladikot. A férfi csak most vette észre, hogy milyen hatalmasnak is tűnik így hátulról a révész, korához képest elég jól tartja magát. A monoton vízsusogást a ladikos repedtfazék hangja törte meg.
-Mivel foglalkozik?
-Üzletkötő vagyok.
-Mindig ilyen hideg van itt?
-Nem. De a köd, az gyakori vendég a folyónak ezen a szakaszán. Miért az én ladikomat választotta, mehetett volna valami jobbal is.
-Úgy hallottam, önnel biztosan átér az ember a túloldalra.
-Ez így igaz.
-Család?- kérdezte
-Van feleségem és egy négy éves kisfiam.
-Mi hozta ide?
-A kétség.
-Talán elhagyta a felesége?
-Nem, nem hagyott el.
-Voltak barátai?
-Igen, sok barátom volt. Volt egy igazi jó barátom is.
-És mégis itt van.
-Tudja, hogy van ez. A szokásos sztori, az embert behálózza a kétség, aztán szép lassan megmérgezi a lelkét, mint valami undorító pók. Nem akar senkit sem belerángatni, vagy leterhelni vele. Egy idő után elhatárolja magát mindenkitől, végül egy nap úgy kel föl, hogy elveszített mindent, kicsúszott az élete a kezéből, és ha nincs szerencséje, itt köt ki.
-Értem.
Közben a köd átláthatatlan fala oszlásnak indult és egy partszakasz sejlett ki az éjszakából. A ladik halk koccanással jelezte, hogy elérték a túloldalt.
-Megérkeztünk- mondta az öreg.
-Köszönöm a fuvart.
Azzal a férfi kilépett a partra és pár perc álldogálás után zavartan belenyúlt a bal zsebébe, ahonnan elővett egy rézérmét. Kharon elvette a kezéből, arcára kiült valami fáradt mosoly féle és már el is lökte a ladikot a parttól. Indult vissza, hiszen tudta, hogy bármelyik pillanatban egy újabb magányos lélek keresheti a révben, hogy átvigye őt biztonságosan a Styx folyón.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához