LFG.HU

Nephryte
VegyesCimkek

kép: Erutulco Eruntano

Az öreg Bombadil Toma. A Gyűrűk Ura egyik talán legkevésbé kedvelt alakja. Gyerekes figuráját a könyv rajongói sem hiányolják a történet filmadaptációjából. Pedig ha jobban megnézzük, mit is ír róla valójában a könyv, máris egészen más fényben láthatjuk ezt a kedélyes karaktert.

Mert mit is tudunk tulajdonképpen Bombadil Tomáról? Kövér, vidám és mindig mosolyog. Barátságos, vendégszerető és mindig készen áll a bajba jutott utazók megsegítésére.

Csak épp ebből egy árva szó sem lehet igaz.

Gondoljunk csak bele: saját bevallása (és Elrond meglepően hézagos tudása) szerint Bombadil már azelőtt az Öregerdőben élt, hogy a hobbitok megérkeztek volna a Megyébe. Már azelőtt, hogy Elrond megszületett volna. Az Első Kor hajnala óta.

És mégsem hallott róla soha egyetlen hobbit sem.

Bombadil minden hobbitnál hobbitabb alakban jelenik meg Frodó és társai előtt: szeret enni, inni, énekelni – értelmetlen dalocskákat is –, és mindig örül a társaságnak. Ha valaha is találkozott volna vele egy hobbit, mesélt volna róla másoknak is. Ha valaha is megmentett volna egy hobbitot, úgy az dalba foglalná a nevét, és még inkább terjesztené a hírét. Trufa azonban – aki pedig betéve tudja Zsákföld történetét oda–vissza, és sokat kószált az Öregerdőben is – soha nem hallott Bombadil Tomáról. Amíg meg nem jelent előttük, Frodó és Samu – Bilbó lelkes deákjai – azt sem tudták, hogy a világon van. Az Öregerdőt a Megye minden hobbitja rémséges borzalmak tanyájaként ismeri – nem pedig egy vidám és meglepően vendégszerető, kövér fickó otthonaként.

Ha Bombadil valóban az Öregerdőben élt mindvégig, abban a házban, amely húsz mérföldnyire sincs Zsákföldtől, akkor nyilván logikus, hogy soha korábban nem találkozott még egyetlen hobbit utazóval sem, és főleg nem is mentette meg a biztos halál karmaiból. Egyetlen egyszer sem a Megye megalapítása óta eltelt 1400 évben.

Mit is tudunk valójában Bombadil Tomáról? Hogy nem az, akinek látszik.

Elrond, a Harmadkor legnagyobb tudású bölcse, soha nem hallott Bombadil Tomáról. Csak homályosan rémlik neki, hogy élt valamikor egy bizonyos Iarwain Ben-Adar (“Legvénebb Apátlan”), aki esetleg azonos lehet Bombadil Tomábal. És bár a Völgyzugolyt Szürkerévvel összekötő Nagy Út sem esik húsz mérföldnél távolabb Bombadil házától – amely egyébként Középfölde legvénebb erdeje mellett áll. Soha egyetlen tünde sem zarándokolt volna el az Öregerdőbe és találkozott volna össze ott Bombadillal az eltelt hosszú évezredek alatt? Ezek szerint nem.

Gandalf mintha többet tudna, ám azt megtartja magának. Amikor azonban Elrond Tanácsán felvetődik az ötlet, hogy esetleg elküldhetnék a Gyűrűt Bombadilhoz, Gandalf meglepően sok és változatos érvet sorakoztat fel ez ellen. És nem egyértelmű az sem, hogy a legfőbb – igazi – érvet elmondta-e egyáltalán.

Frodóval folytatott beszélgetése során, bár konkrétan nem mondja ki, de mégis utal Bombadil arra, hogy Zsizsik gazdától és Gildor tündéitől (akikről Frodó épp mesélt neki) hallott az érkezésükről. De ez sem lehet igaz. Zsizsik a Borbuggyantól nyugatra lakik, és ott is maradt Frodó távozása után is – mi több, soha még csak nem is tudott arról, hogy Frodó el fogja hagyni a Megyét. Ha pedig Bombadil valóban Gildor barátja lenne, akkor Elrond is tudna róla.

Mit is tudunk valójában Bombadil Tomáról? Hogy hazudik.

Kérdés: melyik a legveszedelmesebb hely egész Középföldén? Elsőként vitathatatlanul Mória Bányáit, a Balrog otthonát említhetjük. No és melyik a második? Bombadil Toma országa.

Ehhez képest még Mordor is egy kifejezetten biztonságos és rendben tartott környék, ahol két könnyű fegyverzetű hobbit napokon át kóborolhat anélkül, hogy bármi saját maguknál veszélyesebbe botlanának. Az Öregerdő és a Sírbuckák azonban – Toma országa – olyan veszedelmeket rejteget, amelyek a Gyűrű Szövetségének bármely tagját komolyan próbára tennék – talán csak Gandalfot kivéve.

A tolkieni kánon egyik alaptétele, hogy a komoly mágikus hatalommal bíró lények nyomot hagynak azon a földön, ahol megtelepednek: Galadriel békességgel és ragyogással itatta át Lórient, a Balrog pedig rémülettel és rettegéssel Móriát, más, csekélyebb gonosz lényeket vonzva oda. Hasonlóképp, Szauron uralma alatt Bakacsinerdőt is megfertőzte a gonosz és elárasztották a szörnyek.

És akkor ott van még Bombadil Toma országa is.

A hobbitok érzik a gyűlöletet az Öregerdő fáiban. Itt kivétel nélkül az összes fa – az összes – rosszindulatú huorn és gyűlöli az embereket. Az ősi királyok közeli sírbuckáiban pedig buckamanók kóborolnak. És bár Bombadil Tomának megvan a hatalma ahhoz, hogy kiűzze vagy uralja ezeket a lényeket, mégsem él vele. Inkább menedéket ad nekik, megvédve őket az emberektől és más hatalmaktól. Bombadil földje gonosz – és kizárólag gonosz – lények otthona. Ahogy Aranymag mondja, “Bombadil Toma a Gazda”, napszámosai pedig fekete huornok és buckamanók.

Mit is tudunk valójában Bombadil Tomáról? Hogy egyáltalán nem az a jószándékú figura, akinek látszik.

A Gyűrű hordozója előtt Toma kedélyesnek és barátságosnak mutatja magát; először kikérdezi és próbára teszi, majd olyan kardokat ad neki és a társainak, amelyekkel elpusztíthatják egy másik gonosz hatalom szolgáit. Erre azonban megvannak a maga okai.

Gondoljunk csak bele: többször is elhangzik, hogy az Öregerdő leggonoszabb és legveszedelmesebb fái a fűzek. A nóta pedig, amelyet Bombadil megtanít a hobbitoknak, amellyel szükség esetén hívhatják őt, szintén tartalmaz egy utalást a fűzfákra. Bombadil hatalmának részét képezik tehát a füzek is, és általuk lehet hívni őt. Azok pedig az átkozott Fűztekeres folyóból, az Öregerdő minden gonoszságának forrásából merítik az erejüket.

A Fűztekeres forrása pedig közvetlenül Bombadil Toma háza mellett fakad.

És akkor ott van még Aranymag is, “a folyóasszony lánya”, akit Bombadil a feleségeként mutat be: egy valószerűtlenül szépséges, királynői megjelenésű jelenség, aki egyből elbűvöli a hobbitokat. Kapunk utalást arra, hogy ő egy vízi tündér, és hogy úgy fésüli hosszú, szőke haját, mint egy sellő. (Ezen a ponton érdemes eszünkbe idézni azt a tényt, hogy a sellőket eredetileg szörnyetegeknek tartották, akik bár a víz felett szépségesek, alatta rémségesek, elcsábítják, vízbe fojtják és megeszik a tengerészeket.) Szerintem azonban ez a név inkább arra utal, hogy eredeti, igaz valójában Aranymagot a Folyó táplálja – vagyis a közmondásosan gonosz Fűztekeres.

A legendák és a folklór gyakori motívuma – amint azt maga Tolkien is jól tudhatta –, hogy különböző varázslatos lények is ölthetnek ugyan emberi alakot, de mindig marad bennük valami az igaz valójukból. Mi is lehet hát Aranymag valójában? Magas és karcsú – konkrétan, “karcsú, mint a fűzfa ága”. Zöld ruhát visel, folyóvízzel töltött edények közt ül, és függönyként keríti körbe arany haja. Szerintem ő egy emberi alakba bűvölt fűzfa, egy rosszindulatú huorn, olyan, mint Öreg Fűzfa–apó, aki elől csak épp nemrég menekültek el a hobbitok. Vagy akár éppen ő maga.

No de ha ez igaz, akkor miért menti meg és segíti Bombadil a Gyűrű hordozóját és társait? Talán mert ők azok, akik megbuktathatják Szauront, Középfölde Sötét Urát. Ha pedig Szauron elbukik, akkor a többi gyűrű is elveszti a hatalmát, a tündék és a varázslók is elhagyják Középföldét, és így csak egyetlen utolsó, nagy hatalom marad: maga Bombadil.

Saját országa határát Bombadil valamiért nem tudja vagy nem akarja átlépni – valami odaköti. Cserébe pedig egyetlen tünde vagy varázsló sem háborgatja sem őt, sem a földjén menedékre lelt gonosz lényeket, akiket a védelmébe vett.

Amikor a hobbitok visszatérnek a Megyébe Mordorból, Brítől nem messze Gandalf elválik tőlük, és Bombadil országa felé indul, hogy elbeszélgessen vele. Hogy miről, azt nem tudjuk. Gandalfot azonban Szauron ellen küldték Középföldére, és miután feladatát bevégezte, távoznia kell. Bombadillal már nem dolga szembeszállni, Középföldét pedig tehetetlen emberekre és hobbitokra kell bíznia – Bombadil pedig türelmesen várja, hogy eljöjjön az ő ideje.

Hogy vajon mindezt maga Tolkien is így tervezte? Nem hinném, de mindenféleképpen érdekes spekulációnak tartom.

És ha már spekuláció, akkor dobbantsunk még utoljára egy jó nagyot:

Bombadilt talán még maguk a valák börtönözték be az átkozott földjére hosszú évezredekkel ezelőtt, hogy megvédjék tőle a tündéket és az embereket. A kötés azonban gyengül. Néhány évtizedet, vagy talán néhány hobbit–nemzedéket még kibír. Amikor azonban az utolsó tündék is kihajóznak Szürkerévből, és az utolsó gyűrűk és varázslók és elvesztik a hatalmukat, a börtön is szertefoszlik. Iarwain Ben-Adar pedig, a Legvénebb Apátlan, Középfölde első, Szauronnál és Morgoth–nál is ősibb sötét ura az első nap hajnala előttről újra visszaszerzi örökségét. És eljön a sötét éjszaka, amikor a vénséges vén fák megindulnak nyugat felé, a Megyébe, hogy kiélhessék ősi gyűlöletüket. Bombadil pedig, felöltve végre eredeti alakját, ott táncol majd közöttük és dalolja érthetetlen nótáit, miközben ősi átkaikat mormolják a fák és rajzanak körülötte a rémséges, éjsötét buckamanók. Ő pedig derűsen mosolyog.

Eredeti: Loose Connections

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához