LFG.HU

mudleeska
ismertetőCimkek

A játék elnyerte 2011-ben Magyar Társasjáték Díjat (bár ez csak megvásárlás után derült ki), mindössze a dobozon levő gyümölcsök és a mosolygó emberek miatt vettük meg a játékot.

A játék célja

A játék készítői nem gondoltak túl mélyeket, amikor kitalálták a szabályokat. Konkrétan a szigeten lévő földeken kell gyümölcsöket szüretelnünk, majd azokat a piacra leszállítani. Akinek a végén a legtöbb leszállított gyümölcse van, az nyert. Igazából az egész játék ekörül forog: gyümölcs és szállítás.
Ez a komponenseken is látszik, mert (kis túlzással) szinte mindenen legalább egy gyümölcs képe megtalálható.

A játék végére komolyan megkíván az ember egy jó kis fügét például. :)

A játék menete

A játék egyik fő eleme a szélmalom. Erre kell felhelyezni a lapátjait, melyek egy-egy gyümölcsöt képviselnek.

Mindenki egy gazdát játszik, amit egy szín jelöl. Ezeket a gazdákat helyezzük el egyesével ezen a szélmalmon, majd miután mindenki lent van, felváltva lépkedünk velük. Amelyik szélmalom-lapátra rálépünk, abból a gyümölcsből kapunk annyit, ahányan éppen állnak rajta (velünk együtt).

Egy idő után lesz egy csomó gyümölcsünk, tehát valószínűleg ezek jók valamire. Jók bizony! Mégpedig arra, hogy amennyi gyümölcsöt összegyűjtöttünk, annyit lesz lehetőségünk leszállítani a piacra. Viszont ahhoz, hogy szállítsunk, kell egy szamár is, akit akkor kapunk meg, ha a szélmalom lapáton levő két pont egyikén áthaladunk az egyik gazdánkkal.

Ilyenkor lehetőségünk van maximum 6 gyümölcs leszüretelésére és szállítására. Szüretelés alatt azt értjük, hogy az egyes telkeken lévő lapkákat levesszük és megtartjuk (a játék végén ezek is pontokat fognak érni). Viszont arra figyelni kell, hogy csak olyat tudunk leszüretelni, amihez előzőleg a malomlapátokról összegyűjtöttük a megfelelő számú gyümölcsöt.

Ha egy telken az összes lapát elfogy, akkor az ott (a játék elején) lehelyezett “finca lapkát” az a játékos kapja meg, akinek a legtöbb olyan leszállított gyümölcse van, ami ezen a lapkán szerepel. Ez amolyan bónusz, amiért a végén pont jár majd. Ezután lerakunk az üres telekre egy faházat. Ha X (játékosok számától függ) faház van a szigeten, akkor vége a játéknak és lehet kezdeni számolni.

Stratégia
Valójában van benne, bármennyire is azt hinnénk, hogy nem.
Nem mindegy ugyanis, hogy melyik bábuval mikor és hova lépünk. Nem mindegy, hogy mikor és mit szállítunk. Figyelni kell a többiekre vagy akár arra is, hogy eddig mit szállítottunk már el (bizonyos extra pontok miatt). Van benne némi kis egymás szívatása is: ha például olyan gyümölcsöt kellene a lapát szerint elvennem, ami már kifogyott, akkor a másik játékosnak vissza kell raknia az összeset(!), amit eddig összegyűjtött.

Apró segítségek:
Van még 4 akció-korongja minden játékosnak, amivel lehet operálni kicsit. Ezek különféle, bármikor bevethető extrák:

  • Akárhova mehetek a szélmalmon
  • Akár 10 gyümölcsöt is szállíthatok
  • Ha szállítok, eggyel kevesebb gyümölcs is elég
  • Kettőt is léphetek a szélmalmon

Ezeket szeretem, mert igen jó kis kombókat lehet vele előadni, vagy ha a játék nyelvén szeretnék beszélni: „igen jó széljárást lehet kifogni”. Mármint a malomnál….

Vélemények/Pontok
A játék nagyon egyszerű. Semmi komplikáció, semmi bonyodalom. A téma ugye relatív, hogy kinek tetszik, kinek nem – én az utóbbiba tartozom.
Hiába játszottunk vele többször, engem még nem sikerült meggyőznie. A kérdésre a válasz, hogy akkor miért játszom vele még mindig, az az, hogy a párom nagyon imádja és annyira azért nem rossz, hogy rosszul érezzem magam játék közben.

Az biztos, hogy ha valaki, aki teljesen „szűz” társasjátékos kérdez meg engem, hogy mivel kezdje meg a játékvilágba való belépést, a Finca-t biztosan tudnám ajánlani, illetve ha kisgyerek jön hozzánk (7-8+ éves), akkor jelenleg szintén ezt venném elő elsőnek.

Komponensek:
A grafikák szépek, de ez az ábrázolási stílus nem az esetem. Műanyagból nincs semmi, minden elem karton, vagy fa. Alapvetően rendben van, nem tudnék rá negatívat mondani.
Játékmechanika:
Egyszerű, kb. 5 perc alatt el lehet magyarázni, félreértésre semmi nem ad okot, ennél nem is vártam többet.
Ár/Érték:
Mi anno 6000 forintot fizettünk érte, ami úgy gondolom, hogy sok. Igaz, nem játékboltban vettük (ahol talán olcsóbb), hanem bevásárlóközpontban.
Újrajátszhatóság:
Végtelen. Mindig más a felállás.  Egyedül talán a játékmechanika monotonitása az, ami ezt veszélyezteti.
Téma megvalósítása:
Nem rossz, de nem teljesen értem, miért pont malomkerék dönti el, milyen gyümölcsöt kapok (ok, a széljárás meg minden…), és hogy miért kerül faház a leszüretelt kertre, de ez csak az én bajom. Mindenesetre én inkább próbáltam a stratégiát benne keresni, mintsem elmerülni a piacozás szépségeiben.
Játékidő:
Rövid, maximum 40 perc, ez is teljesen rendben van.

Kinek ajánlom: azoknak, akik szeretnének belépni a társasjátékok világába. Teljesen jó bevezető játék. Ajánlom továbbá olyan helyre, ahol van 1-2 kisgyerek, akiknek ez pont megfelelő bonyolultságú.

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához