LFG.HU

Daum Roland
RPGCimkek

Ezt a harcművészeti ágat a niarei, kolostorokban oktatják. Az ott élő szerzetesek két csoportra oszthatók. Azokra a papokra, akik a hit, elmélkedés, meditáció tanaival foglalkoznak, és az őket védelmező harcosokra. Sok évvel ezelőtt a rendházakban nem folyt harci oktatás. Történt egyszer, hogy az egyik kolostorba tévedt egy nemes, aki a lelki megnyugvást, az utat kereste. A szerzetesek nem engedték be a rendházba, mert nem bíztak benne. Ezért a nemes úgy döntött, hogy egy közeli barlangba költözik. A barlangban élt hónapokig a civilizációtól teljesen elzárkózva. Szigorú edzéstervet állított össze magának, amivel a fizikumát és meditációs készségét tökéletesítette. Mikor a szerzetesek látták a kitartását, maguk közé fogadták.

A nemes ottléte alatt azt tapasztalta, hogy a szerzetesek csiszolt elmével rendelkeznek ugyan, de testük nagyon gyenge. Ezért kidolgozott egy harci irányzatot a papoknak, amivel sikeresen meg tudják védeni a kolostort, a saját, és mások épségét. Így terjedt el a Mova Cossery irányzat, a Béke Művészete, amit azóta számos kolostorban oktatnak. Ez az irányzat a béke és a természet harmóniájának megőrzésére tanít. A Béke Mûvészete az ellent nem állás törvénye. Mivel nem áll ellent, már a kezdetekkor győz. A rossz szándékúakat és a vitázókat azonnal legyőzik. A Béke Mûvészete legyőzhetetlen, mivel semmivel sem verseng. Az irányzat nem zárja ki más stílusok tanulását, sőt ösztönöz mindenféle tudás elsajátítására, de megszorításokat tartalmaz. Elmélkedjünk a világ mûködésén, hallgassuk meg a bölcs ember szavait és tégy magadévá mindent, ami jó. Erre alapozva nyiss ajtót az igazság felé. Ne csukd be szemed az előtted lévő igazság előtt. Tanulmányozd hogyan folyik a patak vize a völgyben, simán és szabadon a sziklák között. Tanulj a szent könyvekből és a bölcs emberektől is. Minden – még a hegyek, folyók, növények és fák is – a tanítód legyen.

Az újonnan tanult stílus nem lehet romboló, megsemmisítő stílus, az ellenfél legyőzését kell, hogy szolgálja, nem pedig elpusztítását. Az ellenfél megsebesítése önmagad megsebesítése. A Béke Mûvészete az agresszió kontrolálása anélkül, hogy sérülést okoznánk. Nincsenek versenyek a Béke Mûvészetében. Az igazi harcos legyőzhetetlen, mivel nem verseng semmivel. A győzelem azt jelenti, hogy legyőzzük a versengés szellemét, ami bennünk lakozik. Úgy győzd le az ellenfelet, hogy közben te magad állandóan biztos és támadhatatlan helyzetben legyél; ekkor senkit sem ér veszteség. A Béke Mûvészete négy fő erényen alapszik: a Bátorságon, a Bölcsességen, a Szereteten és a Barátságon, amelyeket a Tûz, a Menny, a Föld és a Víz szimbolizál.

A stílus a pusztakezes harcot ismeri el legfőbb fegyverként. Három fegyvert tanulnak csak meg használni a tanoncok, és kettőt dobni. Ezeket Chi harcban nem tudják használni, és Mf -on sem tanulják meg soha. A fegyvereik: hosszú bot, tőr, mesterkard, dobótőr, slan-csillag. Ezek alkalmazása a pusztakezes harcművészet tökéletes elsajátítását könnyíti meg. A tanulás segítése a cél ezek oktatásakor. Ezért szinte soha nem használják harcban. A tudományos képzettségekre is nagy gondot fordítanak. A művészet legnagyobb mestere, az alapító Yvel Shinei Taido, aki a harc mellett olyan képességeket is adott a tanítványainak, amivel elboldogulnak Ynev kegyetlen világában.

Képzettségek:
Mova-Cossery
Vakharc Af
Lefegyverzés Af
Belharc Mf
Földharc Af
3 fegyver használata Af
2 fegyver dobása Af
Kínzás elviselése Af
Írás/olvasás Af
Úszás Af
Futás Af
Lovaglás Af
Herbalizmus Af
Éneklés/zenélés Af
Tánc Af
Etikett Af
Pszi Slan-út
Mászás 20%
Esés 35%
Ugrás 30%

További Tsz:
2. Sebgyógyítás Af
4. Lefegyverzés Mf
5. Vakharc Mf
6. Sebgyógyítás Mf

% / Tsz: 22%
Kp/Tsz: 5,
Kp alap: 4

Fp, ÉP Ua. harcművész

Mova-Cossery:

 SPTÁM
Védő2119K6/21
Támadó9171K6+32

Induló felszerelés.: k3 arany, nagyon sűrű szövésű többrétű selyem ruházat. A tűz nehezen égeti el, fizikailag jól ellenálló.

Harc lényege:
Három féle technika ismert:
- Az agresszívebb technika, amiben a láb használatát dominál 60-40%. Ilyenkor a támadónál feltüntetett értékek számítanak bele az alapba. 2 támadás lehetséges. 16 feletti gyorsaság, ügyesség felett 4. Mikor ezt a módszert alkalmazzák, akkor villámsebesen erőteljes csapást mérnek az ellenfélre, még mielőtt az véghezvihetné a támadást. Főleg akkor alkalmazzák, ha az ellenfél nehéz páncélban van, mert ilyenkor nehéz kibillenteni, és fogást találni rajta.

- A második taktika a védekezésre összpontosít. Erre a kezeket használják inkább 70-30%. Ilyenkor a védőnél feltüntetett értékek számítanak bele az alapba. 1 támadás lehetséges. 16 feletti gyorsaság, ügyesség felett 2. Ekkor a harcművész együtt mozog a támadóval, az ő lendületét, erejét használja ki köríves, légiesen könnyű, táncszerű mozdulatokkal. Feszítéseket, leszorításokat, kézcsavarásokat, dobásokat, ritkán lábsöpréseket alkalmaz.

- A harmadik, és egyben a legbonyolultabb, mikor a fent említett 2 technikát együtt alkalmazzák. Ekkor egyesülnek a támadó és védő taktika előnyei. Csak sok gyakorlással lehet elérni, ezért csak 6. és a feletti szinteken lehet használni. A harcértékek ekkor módosulnak KÉ: 8 TÉ: 14 VÉ: 17 SP: K6+3 TÁM.: 2 v. 4
A küzdőstílusából kifolyólag rá nem érvényesek a “Harc az ellenfél foglyul ejtéséért” negatív módosítói, viszont “rohamban” csak +5 TÉ -t és -35 VÉ -t kap.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához