LFG.HU

Vorador
ismertetőCimkek

A következő cikkben röviden (és szubjektíven értékelve) átnézem az összes olyan RPG-t, amelyeket végigjátszottam és tetszettek, a következő szempontokat figyelembevéve:

  • Grafika
  • Hang-zene
  • Történet
  • Karakterek
  • Rendszer
  • Pénzügyek (a játékban)
  • Harc

A játékok listája:

  • Baldur’s Gate
  • Baldur’s Gate 2 (Shadows of Amn + Throne of Bhaal)
  • Planescape: Torment
  • Knights of the Old Republic
  • Knights of the Old Republic 2
  • Dragon Age: Origins
  • The Elder Scrolls 3: Morrowind
  • Kingdoms of Amalur: Reckoning
  • Vampire: The Masquerade – Bloodlines (Fontos: a Bloodlines-hoz mindenképpen ajánlom fanpatch használatát, melynek legújabb, 8.9-es verziója letölthető a www.patches-scrolls.de oldalról.)

 

I. Grafika

Szerintem nem az a fontos, hogy a grafika technológiailag milyen fejlett, mert persze az első fél órában leeshet az állam attól, hogy a fűszálak életszerűen hajladoznak a széltől, de rövid idő elteltével már nem fog feltűnni, mivel hozzászokok a látványhoz, legyen benne akárhányszoros az élsimítás, stb. Ami igazán számít a grafikában (is), az a stílus, mert ettől lesz emlékezetes és időtálló egy játék megjelenése.

BG1, BG2, Torment

Mindegyik játékban nagyszerűen festenek a helyszínek, részletgazdagok, változatosak, egyszerűen kellemesek a szemnek. Nekem egy picit jobban tetszik a Torment, mivel a karakterek nagyobbak és kidolgozottabbak, mint a BG-ben. Persze ennek az az ára, hogy csak egy kisebb területet látsz egyszerre a képernyőn, de ezt nem bántam. Az embernél nagyobb lények azért a BG-ben is jól néznek ki.

KotOR 1-2, Dragon Age

Átlagos grafika, semmi bajom nem volt vele, de kiemelkedő dolgokat se tudnék mondani róla.

Morrowind

Hihetetlenül változatos tájak, minden egyedien és ragyogóan kidolgozott. Százszor izgalmasabb látványvilág, mint a 10 évvel későbbi Skyrim-ban.

Bloodlines

A helyszínek is teljesen rendben vannak, de ami igazán kiemelkedő, az a szereplők arca, mimikája, amelynél jobb megvalósítást azóta se nagyon láttam.

Kingdoms of Amalur

Jó példa a stílus fontosságára. Nagyjából egy időben jelent meg a Skyrim-mal, amelynek grafikája ugyan technikailag fejlettebb (pl. nagyobb látótávolság), ám a stílusa, művészi irányzata miatt mégis sokkal szebbnek tartom az Amalur-t. Míg a Skyrim többé-kevésbé steril és szokványos, addig az enyhén mesés beütésű Amalur látványa végig megőrizte frissességét. Sok helyszín dicséretet érdemlően különleges és szép volt.

 

II. Hang

1. Voice acting

BG 1, BG 2, Torment

Ezekben ugye a párbeszédek nagy része csak simán szöveg, nincs mindenhez hang. Felmerülhet a kérdés, hogy ez gond-e? Egyáltalán nem! Mivel gyorsabban olvasok, mint ahogy a szereplők el tudnák mondani a szövegeiket, így hacsak nem nagyon jó a szinkronszínész, akkor általában nem várom meg, amíg befejezi a sorait. Nem lelek nagy örömöt abban, hogy fél percig hallgassak egy közepes színészt, ha már 10 másodperc alatt elolvastam a szöveget. Vagyis hiába van hang minden párbeszédhez, ha annak a nagy részét úgysem hallgatom meg…

Nagyon jó tehát a fenti játékok azon megoldása, hogy általában csupán a szereplők mondandójának első mondataihoz van szinkron, mert egyrészt már ennyi is tökéletesen elég ahhoz, hogy életet adjon a karakterhez, másrészt legtöbbször észre se szoktam venni, amikor már csak szöveg van és nem beszélnek.

KotOR 1-2, Dragon Age

Minden szinkronos, melynek minősége a gyengétől a nagyszerűig terjed. A legtöbbet a csapattársaidat hallod és arra azért figyeltek, hogy ők jók legyenek. Az összhatás egyértelműen pozitív. A Dragon Age-ben ráadásul szerepel Simon Templeman, aki nyilván itt is kiváló.

Morrowind, Kingdoms of Amalur

A Morrowind a BG és a Torment, a KoA pedig a KotOR és a Dragon Age megoldását követi, sajnos mindkettő valamivel gyengébben.

Bloodlines

Teljesen szinkronos és ami az érdekes, hogy szinte minden NPC hangja nagyon jó. Itt nem nyomtam tovább a párbeszédeket akkor sem, ha már hamarabb elolvastam a szöveget, mert élvezetes volt hallgatni a szereplőket. Erősebb, mint a KotOR vagy a Dragon Age.

 

2. Zene

BG 1, BG 2, Torment, Morrowind, Bloodlines

Ezekben tökéletesen elégedett voltam a zenei anyaggal, tele vannak kiváló, de legalábbis átlag feletti szerzemények sokaságával. Még amelyik zene egyébként nem a stílusom, a játékon belül az is tetszett, mert annyira odaillő volt.

Következzen néhány kiemelkedő darab.

Bloodlines – Hollywood Theme

Morrowind – Main Theme

Torment – Credits Track

Baldur’s Gate 2 – Amkethran Theme

Baldurs’s Gate – Gorion’s Battle

Dragon Age

Itt szintén nagyon jó zenék voltak, de egy hajszállal mégis elmarad a fenti játékoktól.

Dragon Age – Market Place

KotOR 1-2, Kingdoms of Amalur

Rendben vannak zeneileg, de annyira nem keltették fel az érdeklődésem, hogy a neten külön rákeressek egyes számokra. A KotOR 2 zenéje jobban tetszett, mint az első részé, mert kevésbé volt a megszokott star wars-os stílusú.

 

III. Történet

1. Fősztori

BG 1, BG 2

Az első rész elég nehezen indul, egy ideig csak viszonylag érdektelenül sodródsz egyik erdőtől/bányától a másikig. Baldur’s Gate-be érve mozgásba lendül a cselekmény és végre indíttatást érzek, hogy utánajárjak az Iron Throne körüli ügyleteknek. Teljesen átlagos, célnak megfelelő főszál.

A folytatásban (Shadows of Amn) a Bioware sokkal erősebben teljesített, itt már az elejétől kezdve sürgetőbb motivációt kaptam a cselekvésre Imoen felkutatása révén. Az egész kaland elejétől a végéig érdekes volt, ha valamire, hát akkor erre illik az epikus jelző. Irenicus ügyesebben felépített főellenség, mint Sarevok az első részből, jó ütemben derül fény a múltjára, amely egészen váratlan dolgokat tartogatott.

A kiegészítő (Throne of Bhaal) sajnos visszaesést produkált, bár volt nem kevés jó pillanata is. Szerintem túl rövid, így nincs egy szép íve, hanem az egész elhamarkodottnak tűnik. A főellenség kidolgozottsága sem az igazi.

Torment

Az egyik legkiválóbb történet a játékok történelmében, valóban egészen kivételes. Nagyon kevés játékot tudnék említeni, amely történet terén egyáltalán csak megközelíti, ami pedig azonos szinten van vele, abból mindössze egyetlent (Legacy of Kain sorozat). A Torment-ben ritka módon nincs végveszélyben az ország, nem kell összegyűjteni a különböző fajok seregeit vagy egy széthasadt varázstárgy darabjait, hanem egy roppant személyes sztorival szembesülünk. Irigylem azt, aki eddig nem játszott vele, mert még előtte van a megismerés élménye.

KotOR 1-2

Az első rész egy nagyon érdekes fordulatnál éri el a csúcspontját, de előtte és utána is elég korrekt színvonalú a történet. Kicsit talán sablon, hogy egy négy részből álló térkép darabjait kell megkeresni a galaxis négy sarkában, de úgy van előadva, hogy egyáltalán nem zavar. Elégedett vagyok vele, nem tudok belekötni.

A második epizód (The Sith Lords) sztorija magában hordozta a lehetőséget, hogy akár még jobb is legyen az elődjénél, de nem tudott kiteljesedni. Ami jó benne, az nagyon jó, de sok helyen szinte érezni, hogy a fejlesztők itt már nagyon meg voltak csúszva a határidőkkel és nem tudták megvalósítani azt, amit elképzeltek.

Dragon Age

Tulajdonképpen elég gyenge a fősztori, melyben szörnyek fenyegetik a birodalmat, akiket csakis úgy lehet megállítani, ha valaki egyesíti az elfeket, törpöket, embereket. A Landsmeet mondjuk nagyon jó lett, de a fennmaradó részek valahogy nem álltak össze egy egésszé. A főellenség, az Archdemon egy nagy nulla, nevetségesen jellegtelen és kidolgozatlan. A másik főbb ellenfél, Loghain már jobb egy fokkal, de semmi extra.

Morrowind

Itt aztán sok időbe telt, mire egyáltalán belekezdtem a főküldetésbe, mert annyi más dolog van, amivel el lehet szórakozni. Viszont amikor nekiláttam, akkor elég változatosnak bizonyult, volt benne harc, nyomozás, némi politika, stb. Különösen érdekes és újszerű volt a dark elfek ábrázolása, elnyomottságuk, hiedelmeik és a belső ellentéteik.

Bloodlines

A történet mozgatórugója egy ősi szarkofág, melynek óriási jelentőséget tulajdonítanak, pedig senki sem tudja, hogy mit is rejt igazából. A történet ereje ebből a bizonytalanságból ered. Valaki szerint egy ősatya van benne és eljön a Gyehenna, ha felnyitják, más meg azt gondolja, hogy hülyeség az egész. Egyáltalán nem lehetett tudni, hogy mire megy ki a játék, ezért folyamatosan hajtott előre a kíváncsiság. Kis probléma, hogy a 3-4 helyen sokat kell harcolni és ott leül a történet, de ettől eltekintve nagyon élvezetes és hangulatos.

Kingdoms of Amalur

A gonosz főellenség hadsereget gyűjtött, pusztulással fenyegeti a vidéket és ha jól emlékszem, még istenné is akar válni. Valami Dragon Age kaliberű sztorit képzeljetek el.

2. Mellékküldetések

BG 1, BG 2

Az első részben jobban élveztem a mellékküldetéseket, mint a fősztorit. Elsősorban a humor tetszett bennük, többségük valami megmosolyogtató jelenet volt (pl. csirkévé változott mágustanonc). A BG2-ben továbbra is magas színvonalat hoztak a küldetések, és itt már nagyobb arányban fordultak elő köztük komolyabbak (pl. Keldorn családi válsága). A kiegészítő itt sem teljesít fényesen, összesen öt mellékfeladat lehet benne vagy annyi sem.

Torment

A Torment a mellékküldetések terén is talán a legjobb. Egyrészt itt nem csak szöveg, hogy békésen is meg lehet oldani a feladatokat, hanem valóban szinte mindenre van diplomatikus megoldás. Másrészt a küldetések végtelenül kreatívak és érdekfeszítőek, pl. az egyikben találkozol egy emberrel, aki öngyilkosságot tervez. Az egyik választási lehetőséged, hogy megölöd magad a fickó szeme láttára, hogy lássa, milyen meghalni és ez alapján döntsön. Nem hiszem, hogy sok más játékban lehetne hasonló megoldást alkalmazni.

KotOR 1-2

Sok és sokféle mellékküldetés, melyek nagyrészt jó minőségűek. Tetszett, hogy a világos és sötét oldalnak is különböző fokozatai vannak. Például azt látod, hogy két bandatag terrorizál egy férfit, mert az nem tudta megfizetni a tartozását. A szerencsétlen ugyan felajánlott nekik egy kisebb összeget, hogy haladékot kapjon, de láthatólag ez nem elég a maffiának – mit teszel?

-          nem avatkozol bele, sorsára hagyod az embert, úgy kell neki

-          megölöd a bandatagokat, azért mert megsértettek, amikor beszóltak neked, hogy ne pofázzál a dolgukba VAGY azért, mert meg akarod védeni az áldozatukat (előbbi esetben nem kapsz Light Side pontokat, utóbbiban igen)

-          ha megölted a bandatagokat, akkor te magad kizsarolhatod az áldozatból az összes pénzét vagy adhatsz neki elég kreditet, hogy rendezhesse a tartozását

Szerintem egy szimpla mellékküldetéshez képest teljesen korrekt, és ennél persze sokkal-sokkal érdekesebbek is vannak.

Dragon Age

Egy fokkal szimplább és kommerszebb küldetések, mint a KotOR esetében. Elég sok az olyan típusú feladat, hogy gyűjts össze 10 levelet, ölj meg 5 pókot, vigyél el valamit 5 különböző helyre, stb. Persze azért a jobb fajtákból is van a játékban. Az egyik ilyen érdekesebb küldetésben egy törpe nő kéri segítségünket, mert fia (Ruck) évekkel ezelőtt eltűnt a régi tárnákban. Némi kutatás után megtalálhatjuk a fiút, aki ugyan életben van, ám sajnos megőrült, mivel évek óta mérgező darkspawn húst tudott csak enni. Öljem meg, hogy véget vessek a szenvedésének? Mondjam el az anyjának, hogy Ruck megtébolyodott? Vagy inkább hazudjam azt, hogy a fia hősként halt meg? Nem volt egyszerű eldönteni, hogy melyik választás okozza a legkevesebb fájdalmat a feleknek…

Kingdoms of Amalur

Olyasmi a helyzet, mint a Dragon Age esetében, nem kevés az ölj meg X szörnyet, hozz ebből ennyit, stb. típusú feladat. Viszont itt is szerepel jó néhány érdekes küldetés, például a House of Ballads mellékszál. A Ballads egy olyan szervezet, mely a régmúlt idők tünde hőseinek történeteit játssza el újra. Ez nem pusztán színészkedés, mert Amalur világában az ily módon előadott balladák valósággá válnak. Például a „Ring and Reprisal” énekben a Troll ellopta a Szűztől a gyűrűjét, ezért a leány a Bajnok segítségét kérte. A Bajnok levadászott négy antilopot, fejüket levágta, majd négy oszlopra tűzte, így csalogatva elő a Trollt, akit végül legyőzött és sikerült visszaszereznie tőle a gyűrűt. A játékos úgy ismeri meg ezt a történetet, hogy összefuthat egy tolvajnővel, aki kitervelte, hogy feleleveníti a sztorit és megszerzi a mesés gyűrűt. A tolvaj lesz a Szűz, a játékos karaktere pedig a Bajnok, így nekünk is le kell vadásznunk négy antilopot, utána meg a négy oszlopra tűzni a fejüket. És ekkor valóban fel fog tűnni a Troll és tényleg nála lesz a mesebeli Szűz gyűrűje.

Morrowind

Több száz mellékküldetés, melyek köz akad jó és kevésbé izgalmas is. De itt még egy szimpla „öld meg a bányát fosztogató rablókat” feladat is jó, mert külön élmény elnavigálni a bányához pusztán az NPC-k útmutatása alapján.

Bloodlines

Maximálisan elégedett vagyok a mellékküldetésekkel, ötletesek, hangulatosak, több módon megoldhatóak. A harmadik városrész temetőjében pl. találkozol egy ghoullal (Romero), akinek a feladata az előtörő zombik kordában tartása. Romero nem hagyhatja őrizetlenül a posztját, ezért téged kér meg, hogy figyelj a zombikra, amíg elmegy a városba kiélni az ösztöneit. Ha elvállalod, akkor pár percig neked kell helytállnod egy elég nehéz harci rész erejéig. Ha sikerrel jársz, akkor megtarthatod a puskáját vagy kérhetsz tőle tréninget a Firearms skilledre. Ha viszont elbukod és kitörnek a zombik a temetőből, akkor kapsz egy mínusz Masquerade pontot. Ha túl gyengének érzed magad a harchoz, akkor felajánlhatod, hogy majd te hozol neki egy kurvát. Vagy ha női karakterrel vagy, akkor te magad is helyben is megoldhatod a problémáját (ekkor később kapsz tőle emailt is).

3. A szöveg minősége

BG 1, BG 2

Nagyon jó a szöveg minősége, még a naplóbejegyzéseket is élvezet olvasgatni. Érezni, hogy fejlesztők egy vicces jelenetet szívvel-lélekkel írtak meg, nem csak gépiesen összeraktak egy (akár nem is rossz) poént, mert olyannak is kell lennie a játékban.

Torment

Szintén egy olyan pont, amiben remekel a Torment. Talán játékban ez a legigényesebb, legsúlyosabb, legkimunkáltabb szöveg, amit csak olvastam. A szörnyen vicces, morbid humortól a filozófiai mélységű dialógusokig számos stílus képviselteti magát, mind a legkiválóbb színvonalon. Érdemes elolvasni pl. a főhős és Dak’kon közti „Do you know yourself?” témájú párbeszédet. Ebből megtudhatjuk, de legalábbis elkezdhetjük sejteni, hogy a „knowing” szó milyen speciális jelentéssel bír a githzerai faj számára: All things, whether structure or flesh – their existence is defined by their knowing of themselves.” Rengeteg dolog szóba kerül(het) ennek kapcsán, pl. mi a következménye, ha az egyén, egy faj egésze vagy akár egy város nem ismeri önmagát? Ezeket nehogy valaki céltalan, önmagáért való filozofálgatásnak higgye, mert az elhangzottak mind kapcsolódnak ahhoz, amit a játékban megtapasztalunk.

KotOR 2

Sokszor kifejezetten olyan érzésem volt, mintha a Torment-ből csúszott volna át ide pár beszélgetés. Persze összességében elmarad tőle, de mindenképpen az első rész felett áll.

KotOR, Dragon Age

A csapattársak párbeszédei nagyrészt elég jól megírtak, de a kevésbé jelentős szereplők szövegei közt sok az érdektelen töltelék. A Dragon Age codex bejegyzései egyáltalán nem kötöttek le.

Morrowind, Kingdoms of Amalur

Sok az átlagos szöveg, viszonylag kevés kiemelkedő momentummal, de azért akad az is. Viszont a Morrowind könyveit sokkal érdekesebbnek találtam, mint a Dragon Age kódexeit, pl. nagyon vicces volt a Picturebook for Barbarians, amiből a barbárok az ABC-t tanulhatják.

Bloodlines

Nagyszerű a szöveg, a legnagyobb kedvenceim közé tartozik. Minden dialógusban volt valami, ami tetszett, egyáltalán nem találkoztam töltelékkel. A kövér fegyverneppertől a rejtélyes Nagaraja vámpírig az összes szereplő szövege tökéletesen el van találva, az író teljes természetességgel mozog sok-sok különböző stílus között. Arról meg már nem is beszélve, hogy ha a Malkavita klánt választja valaki, az olyan lesz, mintha egy új játékot kezdene el – gyakorlatilag minden párbeszéd opciója más lesz, mint a többi hat klán esetén.

 

IV. Karakterek

BG 1

A felvehető csapattársak tekintetében nagy csalódás volt a BG1. Rengetegen vannak, de nincsenek kidolgozva, nem lehet beszélgetni velük, az egész játék során öt beszólást ismételgetnek. Mennyiség helyett jobban örültem volna minőségnek. Az egyéb NPC-k terén viszont jó a helyzet, sok elborult alakkal lehet összefutni.

BG 2

A csapattagok mérhetetlen fejlődésen mentek keresztül, pusztán Irenicus börtönében többféle dolgot mondtak, mint az első részben összesen. Rendszeresen beszélgetnek, hozzászólnak a küldetésekhez, ugratják egymást, szóval nem unatkoztam mellettük. Külön tetszett, hogy Athlaka-ban néhányuknak háza is volt (pl. Keldorn, Jan), ami még élettelibbé tette őket. Nem találkoztam mindegyikükkel, így csak saccolni tudok, de számukat tekintve valahol a BG1 és a KotOR/Dragon Age közt lehetnek. Behatóbban azt a hatot-hetet ismerem, akiket felvettem a csapatomba, így biztosan csak róluk állíthatom, hogy nagyszerűek, de gondolom a többi is hasonlóan jól kidolgozott karakter lehet.

Szimpatikus volt pl. Keldorn, akinek a hivatás és a család közötti dilemmája nagyon valódinak tűnt, így szívügyem lett, hogy helyrehozzam a kapcsolatát a feleségével. Jan Jansen végtelen sztorizgatásán rengeteget nevettem, mindig tudott mondani valami kamu hülyeséget. A legjobb az volt, amikor felvetődött, hogy istenné váljak vagy maradjak halandó, Jan pedig belekezdett, hogy „Bár ez a dolog talán nem tűnik mindennaposnak, de én véletlenül valamikor ’03-ban egy ideig isten voltam…”. A Minsc és Boo duó (miniature giant space hamster) pedig annyira abszurd, buta és jó szándékú, hogy soha nem volt szívem kitenni őket a csapatból. Jaj, meg az is milyen jó volt, amikor Jan el akarta lopni a hörcsögöt, és azt hazudta Minsc-nek, hogy testet cseréltek… A játék végén pedig egészen meghatódtam, amikor a csapattársaim további sorsáról olvashattam. Ez nagyon szép: „Well, what is Minsc without Boo? The two would never be seperated, and some say they are together still, up amongst the stars where hamsters are giants and men become legends.”

A lényeg tehát, hogy a BG2 a király a csapattagok tekintetében, mert egy picit jobb minőségű társakat hoz, mint a KotOR vagy Dragon Age, ráadásul kétszer akkora mennyiségben.

Torment

Itt igazán extrém társakat lehet felvenni, repülő koponyától kezdve egészen egy nem tipikus succubusig van minden, kivéve sima ember. Igazán érdekes karakterek, és bár egy picit talán keveset beszélnek egymással, de jobb útitársakat nehezen tudnék elképzelni a Nameless One mellé.

KotOR, Dragon Age

Érdekes és jól kidolgozott csapattagokat lehet felvenni (többnyire), de mióta játszottam a BG2-vel, úgy érzem, hogy ott egy picit élőbbek voltak a karakterek. De azért ennek a két játéknak se kell szégyenkeznie, rengeteg emlékezetes pillanat fűződik az itteni csapataimhoz is. A KotOR-ban Juhani kivételével mindenkit kedveltem, a Dragon Age-ben pedig ők jöttek be leginkább: Alistair, Leliana, Shale, Wynne. Ja, és a kutyákból is rengeteget kihoztak, főleg ahhoz képest, hogy nem tud beszélni.

KotOR 2

Érdekes helyzet állt elő, mivel a játék elején csatlakozó csapattársak (pl. Kreia, Atton) fantasztikusak, de későbbiek során egyre gyatrább és kidolgozatlanabb karakterekkel találkozunk. Disciple vagy GO-TO mennyire rossz volt… Előbbi tömény unalom, utóbbi meg haszontalan és összedobott. Nagyon fura ennyire hatalmas különbséget látni a csapatársak minősége között. De legalább Kreia valóban valami egészen kivételes lett.

Morrowind

Nem volt különösebben emlékezetes karakter.

Kingdoms of Amalur

Az alapjátékban nem találkoztam igazán ütős karakterrel, viszont az egyik DLC nagy meglepetést okozott. Ebben van egy Rast nevű hajókapitány(hölgy), aki nagy kedvencem lett, iszonyatosan viccesnek találtam. Nem tudom, miért kellett az alapjátékban titkolniuk, hogy ilyen jót is képesek írni.

Bloodlines

A Bloodlines-ban felvonuló szereplőgárda aztán nem semmi. A karakterek nagy része telitalálat, kapásból tudnék mondani egy tucatot, akik több mint jóra sikerültek. Hihetetlenül erősen átjön a szereplők kisugárzása, a féreg LaCroix-t egy kanál vízben meg tudnám fojtani, F-A-T Larry szövegét nem tudom röhögés nélkül kibírni, Gary bemutatkozásánál a rosszullét kerülget a nyugtalanságtól, Velvet bármire rá tudott venni, stb. A legnagyobb elismerésem illeti a Bloodlines íróját.

 

V. Rendszer      

BG 1, BG 2

A DnD3 után kicsit furák voltak ennek a korábbi kiadásnak a sajátosságai (pl. alacsonyabb védelem a jobb), de persze hozzá lehetett szokni. Néhány dolog volt csupán, ami nem igazán tetszett:

1) A tulajdonságok bónuszai elég egyenetlenül vannak elosztva, általában csak 14-es érték felett látod az előnyüket. Nem örültem annak, hogy a mágusom minden tulajdonsága 2-2 ponttal növekedett (BG1: könyvek, BG2: Mad Lum gépe), de ennek nagyjából semmi hatása nem volt azon kívül, hogy hússzal emelkedett a teherbírása és bármennyi varázslatot képes lett megtanulni az egyes szintekről.

2) Dual class, ami egy egészen torz és logikátlan elgondolás. Persze értem, hogy erős karaktereket lehet kihozni belőle (pl. kensai-ból lett mage), de ettől még értelmetlen ez az egész „elveszted az előző kasztod képességeit, míg az újjal el nem éred a régi szinted.”

3) Mentődobások. Egyrészt sokszor nem értettem, mi alapján döntötték el, hogy egy kasztnak jó vagy rossz lesz-e az adott mentője. Például Breath Weapon ellen miért a tolvajoknak a leggyengébb a mentődobása? Vagy miért van az, hogy a harcosoknak a Petrification és Polymorph saving throw-ja első szinten a legrosszabb, magas szinten viszont már a legjobb? Másrészt minek kellett ennyi fajta saving throw? Mitől különbözik egy simán varázsolt és egy pálcából kilőtt Fireball, hogy más mentőt kelljen rájuk dobni? A DnD3-ban a Reflex, Will és Fortitude hármas szerintem teljesen elég volt.

Viszont kifejezetten tetszett, hogy a faj/kaszt kombinációk terén voltak bizonyos megszorítások, pl. paladin csak ember lehet.

Torment

A BG-nél írtak egy része a Torment-re is vonatkozik, bár vannak eltérések, pl. a dual class itt másképp működik. Amit külön szeretnék kiemelni, az a játékmechanika és történet szoros összekapcsolódása, amit egy számomra nagyon emlékezetes esettel fogok szemléltetni. Morte nevű csapattársunk egyik különleges képessége a Litany of Curses, melyet aktiválva válogatott sértésekkel hergeli a célpontot, aki bizonyos eséllyel bedühödik és Morte-ra támad. A játék során beszélgetni kezdtem egy kurvával, de nem tudtam megegyezni vele, mert drágállottam 10 aranyat érte (vagy valami ilyesmi). Ennek heves szóváltás lett a vége és teljesen váratlanul fejlődött a Litany of Curses, mivel Morte bővítette repertoárját a kurva káromkodásával.

KotOR 1-2

Ez alapjaiban a DnD3 rendszere, nagyon kedvelem, mert logikus és könnyen átlátható. A KotOR 2-t külön megdicsérem ugyanazon okból, mint a Torment-et. Volt például egy rész, amikor Kreia megtanított az Erő segítségével való gondolatolvasásra, így beleshettem a csapattagjaim elméjébe. Egyiküknél fura dolgot észleltem, mert Atton valamiért pazaak kártyát játszott magában. Később személyesen megkérdeztem erről, és kiderült, pont azért csinálja, hogy elrejtse az Erő használók elől a gondolatait. Rá tudtam beszélni, hogy tanítsa meg nekem is ezt a fajta mentális védekezést, így +1 bónuszt kaptam a Will mentőmre.

Dragon Age

Teljesen rendben volt a rendszer, egy apróság zavart csupán: a tárgyak bizonyos értékeit nem egész számokban adták meg. Például egy bőrvért armor értéke 4,98. Miért nem lehet ez 5?

Morrowind

Érdekesnek találtam a szintlépés megvalósítását. Úgy működik, hogy a skillek a használattól fejlődnek, pl. ha sokat harcolsz nehéz vértben, akkor növekszik a Heavy armor skill. Ha pedig bizonyos képzettségeid összesen 10 ponttal fejlődtek, akkor szintet lépsz. Ekkor kapsz három pontot, melyeket tulajdonságaid közt oszthatsz szét, ám van benne egy csavar. Minden skill valamelyik tulajdonsághoz tartozik (pl. Mercantile – Personality, Heavy Armor – Endurance, Sneak – Agility), és amennyiben a fenti 10 pont nagy része azonos tulajdonságon alapuló skillekből jön össze, akkor az hatással van a szintlépésre. Ha mondjuk a Heavy Armor fejlődött nyolcat, a Sneak pedig kettőt, akkor az Endurance tulajdonság 4x-es szorzót kap, az Agility pedig 2x-est, tehát ha osztunk rájuk a szintlépéskor kapott pontokból, akkor ezek nem eggyel, hanem néggyel, illetve kettővel fognak emelkedni.

Bloodlines

Ez jelentősen eltér az eredeti szerepjáték rendszerétől, pl. az Animalism vagy a Presence diszciplínák teljesen mások, de engem ez nem zavart, mert játék közben jól működött a dolog (de persze nem tökéletesen).

Kingdoms of Amalur

A karakter fejlődése eléggé egyedien van megoldva, mert a játék elején kaszt nélkül kezdünk, és attól függően lépünk különböző kasztokba, hogy milyen skilleket tanulunk meg. A skillek három csoportra vannak osztva (Might, Finesse, Sorcery), mindegyiken belül különböző képességeket sajátíthatunk el. Ha  mondjuk egy varázsló karaktert képzelünk el, akkor nyilván Sorcery skillek felé irányulunk, és ha elég pontot teszünk rájuk, akkor belépünk az Initiate kasztba, ami a következő előnyökkel jár: +30% Elemental Damage, 13% Mana Cost Reduction. Még tovább fejlesztve a Sorcery skilleket idővel Seer-ré válunk, aki a mindenki számára használható félreugrást (dodge) egy rövid távú teleportálásra cseréli le. Persze több csoportból is tanulhatunk skilleket, amik új kasztokat eredményeznek. Például a Finesse és a Sorcery vegyítéséből származó egyik osztály a Shadowcaster, ami a bepánikolt ellenfeleket automatikusan kritikusan sebzi.

 

VI. Pénzügyek

Azt szeretem, amikor egy játékban viszonylag szűkösek a bevételi forrásaim, tehát nem tudok mindent felvásárolni. Ennek okai:

1) Egyszerűen idegesítő, hogy gyűlik a sok-sok pénz, de képtelen vagy hasznosan dolgokra elkölteni. Nincs értelme, hogy a játék közepétől semmit se volt érdemes venni, így milliónyi arannyal a zsebedben fejezted a kalandot.

2) Ha több pénzed van a kelleténél, akkor az súlytalanná tesz bizonyos szerepjátékosi döntéseket. Például a Baldur’s Gate sorozatban mindig rengeteg pénzem volt, egy csomó fegyvert, varázstárgyat, tekercset és egyebeket felvásároltam, de a közelébe sem kerültem, hogy lenullázzam magam anyagilag. Sőt, egy pont után már +2-es varázscuccokat is otthagytam a földön, mert nem volt kedvem eladni őket és egyébként is volt 100 ezer aranyam. Itt aztán nem sokat számított, ha egy küldetésben kenőpénzt vagy adományt kértek tőlem, mert kb. az összeg tízszerese sem hatott volna meg. Jó, persze a játék elején még nem dúskálunk a javakban, de viszonylag hamar tényleg mindenre lesz arany. És akkor a Pick Pockets opciót még egyáltalán nem is használtam!

Ezzel ellentétben sokkal szűkösebben kell boldogulnod a KotOR-ban, ami nekem jobban bejött ebből a szempontból. Persze itt sem vagy koldus, de nem tudod mindenből a legjobb cuccokat megvenni. Nem költöttem túl sokat a játék során, de amikor a vége előtt elmentem a Yavin űrállomásra, ahol eléggé top felszerelést kapni, akkor mégsem tudtam felvásárolni az egészet, hanem döntenem kellett, hogy melyik cuccokra van jobban szükségem. Azt vettem észre, hogy véges anyagi források mellett a küldetések során keletkező bevételekre és kiadásokra is jobban figyeltem. Vegyük példának a korábban említett mellékküldetést. Jó jedit játszva segítettem egy védtelen embernek az őt zaklató bűnözőkkel szemben, mert ezt éreztem helyesnek. Viszont amikor pénzt kért tőlem, hogy rendezze a tartozását, akkor már elbizonytalanodtam, mert nekem sem volt sok. Csak azt akarom kihozni az egészből, hogy nagyobb súlya van az adakozásnak, ha kevésből teszed, mintha sokból, mert nagyobb áldozatot kíván tőled.

BG1, BG2, Torment, Morrowind, Kingdoms of Amalur

Ezekben a játékokban nincsenek pénzügyi nehézségeid.

KotOR 1-2

Az első részről már írtam, vagyis nem vagy szegény, de nem is szórhatod a pénzt. Szerintem kifejezetten érezni a különbséget egy mindenét eladakozó, mártír jedi és egy mindenkitől az utolsó kreditet is kizsaroló, gátlástalan karakter anyagi helyzete között. A második részre ebből a szempontból nem emlékszem pontosan, de mintha ott sem lenne másképp.

Dragon Age

Itt a komoly cuccok súlyos összegekbe kerülnek. A karakteremmel szinte semmit sem költöttem (kivéve a specializált kasztokat megnyitó könyveket, illetve pár apróságot), ennek ellenére nem sokra futotta a vagyonomból. A végjáték előtt gondoltam, hogy jól bevásárolok, így a következőket vettem: egy varázsbot (Staff of the Magister Lord), egy köpeny (Reaper’s Vestments), egy gyűrű (Lifegiver), egy amulett (Spellward). Ha jól emlékszem, akkor csak ennyi kellett, hogy elfogyjon az aranyam. Szerintem 3x ennyi arany se lett volna elég, hogy minden hasznos felszerelést meg tudjak venni, szóval itt aztán nem volt olyan probléma, hogy nincs mire költekezni.

Bloodlines

Eléggé kiegyensúlyozott. Minden páncélt, fegyvert, stb. meg tudok venni, viszont amikor a játék végén a vértasakokból is szeretném a maximális mennyiséget beszerezni, akkor már nullára futok. Tehát pont annyi pénz van a játékban, hogy minden mellékküldetés végrehajtása után éppen elég legyen. (Mondjuk nem szükséges minden vértasakot felvásárolni, de harcban gyengébb karaktereknek jól jöhet a végső küzdelmekben.)

 

VII. Harc

BG1, BG2

(Amiket a BG 1-2 kapcsán írok, azok a „core rules” nehézségre vonatkoznak, mert csak azon játszottam!)

Sajnos azt kell mondanom, hogy nagyon kiegyensúlyozatlan a harc és rengeteg lehetőség nyílik szinte már csalásnak minősülő dolgokra. Példák:

1)      A csapdák elmondhatatlanul táposak. Talán nem tévedek nagyot, ha azt mondom, hogy a játék bármely ellenfele megölhető, de legalábbis Near Death állapotba hozható pusztán csapdák használatával. Ebbe beleértendőek a sárkányok, démonok, főellenségek – mindenki. Kipróbáltam mi történik, ha Jan lepakolja a Spike Trap-eket Demogorgon alá: a csapdák egy másodperc alatt megnyerték a harcot! Nem szabadna ilyen erősnek lennie valaminek egy játékban. A helyzetet súlyosbítja, hogy egy rakat ellenfél nem támad rád azonnal, így teljes nyugalomban a seggük alá szórhatod a csapdákat és amint ellenségessé válnak, már meg is haltak. Persze lehet teljesen mellőzni a csapdákat, de akkor meg minek van rájuk egy külön kit, a bounty hunter? Szóval azt tudnám tanácsolni, hogy valamiképp a játékos korlátozza magának a dolgot (pl. egy ellenfélhez egy csapdát használ), mert ha szabadon csapdázik, akkor nem sok harcban lesz bármiféle kihívás.

2)      A varázslók is képesek ízléstelen dolgokat művelni. Mislead – ha elküldöd egy messzi helyre a hasonmást, akkor a láthatatlan varázslót tudja egyáltalán érzékelni valami? Jan Jansen, aki nem nagy harcos, egy szimpla Mislead + Haste + erőnövelő tárgy/spell kombinációval hátbaszurkálva szinte mindent legyilkol. Spell Trigger, Contingency és társaik nagyon durvák. Az Improved Alacrity + Robe of Vecna kombóról meg már nem is szólva. Vagy Skull Trap-ből miért lehet bármennyit egy helyre halmozni, miért nem tűnnek el egy pihenés után? Az nem zavar, ha nincs minden kaszt egy erőszinten, mert egy meteorokat eregető, démonokat idéző, ezerféle védővarázst ismerő, magas szintű mágus persze legyen táposabb, mint egy magas szintű harcos, aki lehet akármilyen ügyes és halálos, akkor is „csak” egy szimpla kardforgató. De a Baldur’s Gate mágusai sokszor már teljesen ellehetetlenítik az ellenfelet.

3)      Olyan tárgyak, amelyek túlzottan szívatják az ellenfelek egy adott csoportját, pl. a Mace of Disruption, amivel Minsc nem csak gyenge csontvázakat és zombikat, de számos lichet is kivégzett néhány ütéssel (persze minimális segítséget kapott a csapattagoktól, akik leszedték a lichek védelmét). Shield of Balduran esélyt se ad a beholdereknek, csak megállsz előttük és kinyírják magukat.

4)      Greater Whirlwind. Szerintem túl erős és nem igazán kel vele versenyre a harcosok többi epic képessége.

5)      Egyéb trükkök. Felmenvén az emeletre egy túlzottan erős csapatba botlottál? Azonnal kattints a lépcsőre és csak néhány ellenfél fog követni az alsóbb szintre. Öld meg őket, szükség esetén pihenj, majd újra menj fel és intézd el a többit. Tűzgolyót hajítottál egy teremben őrködő szakasznyi katonára, de nem pusztultak el és üldözőbe vettek? Csukd rájuk az ajtót, majd miután szépen, nyugodtan megtetted a szükséges előkészületeket, nyissad ki az ajtót.

A fentiek ellenére nagyon nehéz a játék, mivel természetesen nem jössz rá mindenre azonnal. Például én nem szoktam csapdákat használni más játékokban, így a BG első részét teljes mértékben csapdák nélkül vittem végig és csak eztán olvastam véletlenül a fórumon, hogy elég erősek. Másrészt az ellenfelek nagyon kemények, kővé változtatnak, elbájolnak, bénítanak, felzabálják az agyad, a varázslók egy másodperc alatt magukra kapnak három védőmágiát, megállítják az időt, segítőket idéznek, stb. Tehát nagy kihívást jelent a Baldur’s Gate, sőt, a legnehezebb RPG, amivel csak játszottam. Viszont könnyen használhatsz olyan szabályos, de nem igazán fair eszközöket, mint a csapdák, amelyek jelentősen csökkentik a kihívást. Igen, jól tudom, hogy mi a megoldás: ha nagyon megkönnyítik a játékot, akkor ne használjam őket. Így is teszek, de szerintem jobb lenne, ha lehetőségem sem lenne igénybe venni ilyen eszközöket.

Torment

Elég gyenge a harc, nincs benne nagy kihívás, nem túl izgalmas. Viszont nem is a harc a játék lényege, ha valaki nem élvezi, akkor nagyrészt elkerülheti egy beszélgetős karakterrel.

KotOR 1-2

A harc minden tekintetben átlagos. Nincs túl sok taktikai lehetőség, kiválasztasz egy fő támadó képességet (Critical Strike, Power Attack, Flurry), aztán nagyrészt azt fogod használni. A jediknek még van pár lehetőségük az Erők terén. Hard fokozaton néha előfordulnak nehezebb szituációk, de semmi extrém.

Dragon Age

Valószínűleg sokaknak nem fog tetszeni, amit most írok, de harc terén jobban élveztem a Dragon Age-t, mint a BG-t. Megpróbálom indokolni:

1)      Nem voltak benne annyira übertáp, kiegyensúlyozatlan dolgok, mint amiket a BG kapcsán írtam. Vagy ha voltak, akkor kevésbé feltűnőek, ezért nem vettem észre őket. Két esetet tudok csak felhozni, ami már túl sok volt az ízlésemnek. Az egyik, hogy egy ellenséges csapat tagjait szinte mindig lehetséges apránként elcsalogatni, így pl. egy 10 fős csordát öt részletben képes vagy lerendezni. Nem tudok elképzelni reálisan olyan szituációt, amelyben áll 10 ember egymás mellett, észrevesz belőlük kettő, utánam szaladnak, a többiek két lépésre mellettük meg csak néznek maguk elé. Szerintem ilyenkor az egész bandának észlelnie kéne engem. A másik dolog, hogy a Mana Clash varázslat túl durva az ellenséges mágusok ellen.

2)      A harcosoknak is vannak opcióik a sima támadáson kívül. A BG-ben a harcosokkal nem lehetett túl sok mindent variálni, csak kijelölöd a célpontot és kész. Persze magas szinten bejöttek az epikus képességek, de ez nálam szinte csak a Greater Whirlwind-et jelentette, meg néha egy Hardiness-t, de az már tényleg extrém csata volt. A Dragon Age-ben viszont nem csak a varázslók válogathatnak érdekes képességek között, hanem a mágiához nem értő karakterek is.

3)      Kevesebb a használhatatlan képesség. A BG-ben ugyan sokkal több varázslat van, de alacsony (Infravision) és magas (Energy Drain) szinten is akad köztük hulladék. Jaheira-val egyenesen képtelen voltam hasznos varázslatokkal feltölteni a 2. szintű spell slot-jait. De azt se gondolom, hogy bárki sírna azért, mert Edwin pont a Divination iskolát nem tudja elsajátítani… A Dragon Age-ben arányaiban kevesebb a kimondottan gagyi képesség.

4)      A Dragon Age-ben több lehetőségem van harc közben taktikázni. A BG-ben a harc általában már a kezdete előtt eldől, és a küzdelem alatt nem sok mindent csinálok. Ez persze valamilyen szempontból előny, mert így megéri előre felderíteni a terepet. Ha a BG1-ben belerohantam két baziliszkuszba, akik nyilván kővé változtattak valakit. Ha viszont előre tudom, hogy mik fognak jönni, akkor teszek Khalid-ra egy Protection from Petrification-t és egymaga leveri a gyíkokat. Ez a felderítős móka elsőre még izgalmas, de második végigjátszásnál már emlékszem arra, hogy milyen ellenfelek fognak jönni, és rutinból felpakolom ellenük a védelmet, amitől nem sok esélyük lesz. Még a keményebb harcok közben sem kell nagyon döntéseket hoznom. A küzdelem előtt felpakolom a védelmeket (Resist Fear, Bless, Protection from Evil, Haste, Stoneskin, stb.), a harc közben meg szinte csak annyi a dolgom, hogy leszedjem az ellenfél védelmét (pl. Breach) és gyógyítsak valakin, ha csökken az élete. Legalábbis úgy vettem észre, hogy core rules fokozaton ennél ritkán kell több. A Dragon Age-ben viszont kisebb hangsúly van az előkészületeken és inkább a harc közben fogsz több varázslatot, képességet használni, taktikázni.

Morrowind

A harc elég gyenge, de a játékidő nagy részét úgyis a világ felfedezése tölti ki, a harc ennek csupán töredéke.

Bloodlines

Nem nagy durranás a harc, ám néhány helyszín kivételével nem is vagy rákényszerítve. Például az első városrész (Santa Monica) anélkül végigvihető, hogy bárkit megölnél. A másodikban (Downtown) csak az elmegyógyintézetben akad több ellenfél, de nincsenek sokan, nem erősek és lopakodhatsz vagy el is szaladhatsz előlük. Közben pedig folyamatosan megtalálhatod Grout hangnapló bejegyzéseit, amik nagyon érdekesek. A harmadik városrész csatornás részében már bőven vannak szörnyek, de nagyon gyengék és az egészen fél óra alatt át lehet rohanni, utána pedig a játék egyik leghangulatosabb helyszíne következik. A Society of Leopold rövidke, 15 perc alatt átfuthatsz rajta, 3-4 vadászon kívül nem kell leállni másokkal harcolni (velük is csak azért, mert egy zárt ajtó előtt vannak, amit fel kell törnöd). A játék végső szakaszában valóban van három terület is (Hallowbrook hotel, Ventrue torony, Kuei-jin templom), amelyek bár nem hosszúak, de nem is rövidek és tömve vannak ellenfelekkel. A dolgon talán segíthet, hogy a három helyszín bármelyike kihagyható attól függően, hogy kihez csatlakozol, tehát egyes végigjátszásokban elég csak kettőn átküzdeni magad. Összegezve: ha valaki szociális vagy lopakodó karakterrel szeret játszani, az a Bloodlines nagy részét élvezheti ebben a stílusban és csak kevés helyen lesz rákényszerítve kötelező, nehéz harcra.

Végül szeretnék kitérni a Bloodlines egy zseniális húzására: a játékos a küldetések megoldása után kap XP-t, nem pedig az ellenfelek megöléséért. Hány másik játékban van hátrányban egy lopakodó karakter, aki elosonna minden ellenfél mellett, ám ekkor nem kapna tapasztalat pontot és lassabban fejlődne a harcoshoz képest, aki ledarál mindenkit. Ha mondjuk a Baldur’s Gate-ben van előttem egy szoba, tele szörnyekkel és van mellette egy titkos folyosó, amin el tudnám kerülni az ellenfeleim, hát biztos nem hagynám életben őket, mert csak magammal szúrok ki. A Bloodlines-ban viszont nyugodtan átosonhatsz egy helyszínen, nem kell hátbaszúrnod senkit és a küldetés megoldásakor ugyanannyi XP-d lesz, mint a mészáros karakternek. Sőt, gyakran még többet is kapsz, ha diszkréten oldottál meg egy feladatot.

Kingdoms of Amalur

Itt sok minden múlik a játékos ügyességén, ha pl. hárítani akarsz a pajzzsal, az nem automatikusan történik a blokkolás skilledtől függően, hanem az ellenfél támadásához mérten időzítve kell megnyomnod a hárítás gombját. Olyasmi tehát a harc, mint egy akciójátékban, de persze azért a skilljeid is beleszámítanak a dologba. Nagyon élveztem a küzdelmet, ami látványos, ötletes, könnyen tanulható. Ha pedig valakiben mély nyomot hagyott a Xena sorozatból a chakram, az kiélheti magát velük az Amalur-ban.

 

VIII. Összegzés – avagy miért is szeretem az ismertetett játékokat?

1. helyezettek

Torment

A legjobb fősztori, fantasztikus mellékküldetések, különleges világ és NPC-k, valamint egy szinte teljesen békés stílust is támogató játékmenet.

Vampire: The Masquerade – Bloodlines

Végtelenül érdekes párbeszédek, életteli szereplők, több módon megoldható küldetések, kiváló zene/szinkron, a környezet pedig a „valódi” világ, amivel elég egyedi a cRPG-k közt.

Baldur’s Gate 2 – Shadows of Amn

Változatos helyekre elvivő, epikus történet, érdekes és vicces mellékküldetések, zseniális csapattársak, a valaha megalkotott leghangulatosabb város (Athlaka) és nem éppen hibátlan, de ettől függetlenül roppant kielégítő harc.

The Elder Scrolls 3 – Morrowind

Óriási, izgalmas, különleges és szokatlan világ, melynek hihetetlen vonzása és varázsa megismételhetetlen.

 

2. helyezettek

Knights of the Old Republic

Semmiben sem a legjobb, de mindenben korrekt vagy nagyon jó. Egy nagyszerű játék, melynek nincs igazi gyenge pontja.

Knights of the Old Republic 2

Ellentmondásos játék. Párbeszédei sokszor a Torment színvonalát hozzák, néhol viszont hiányérzete támad a játékosnak. Néhány csapattárs a legnagyobb kedvenceim közt van, mások szörnyen semmitmondóak. A harcban rengeteg színvonalas újdonságot kapunk az első részhez képest, viszont kiegyensúlyozottság terén alulmarad. Túl korai állapotban adták ki a KotOR2-t, de még így is annyira jó, hogy itt a helye.

Baldur’s Gate

Humoros és érdekes párbeszédek, eredeti mellékküldetések, egy nagyszerű, hatalmas város (Baldur’s Gate) és alacsony szintű, kemény DnD harc. Sajnos a helyszínek nem túl változatosak (sok az erdő), a főtörténet sokáig lapos, illetve a csapattársak megvalósítása gyenge, élettelen – a játék ezekben marad el a második résztől.

 

3. helyezett

Dragon Age: Origins

A legélvezetesebb harc a szerepjátékok közt, teljesen jók a csapattársak, illetve érdekes az előtörténetek megvalósítása. Viszont a fősztori nem nagy szám és kevés az érdekes mellékküldetés.

 

4. helyezettek

Kingdoms of Amalur: Reckoning

Nagyszerű harc, érdekes fejlődési rendszer, egyedi hangulatú világ és látvány, néhány nagyon jó küldetés és csatlakozható szervezet. A játék hosszabb a kelleténél, némi tölteléket ki kellett volna vágni belőle, a történet átlagos, kevés az emlékezetes szereplő és küldetés.

Baldur’s Gate 2 – Throne of Bhaal

Néhány jó harc, néhány érdekes párbeszéd, valamint kiválóak a csapattársaink későbbi sorsát bemutató írások a játék végén. Hátrányai többek közt a linearitás, a mellékküldetések szinte teljes hiánya, a rengeteg harc, a kidolgozatlan főellenség.

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához