LFG.HU

strato
ismertetőCimkek

Humble BundleMivel folyamatosan szűkében állok a játékra fordítható szabadidőnek, alaposan meg szoktam válogatni, hogy milyen játékot veszek meg és mennyiért. Ebből a szempontból a Humble Bundle engem is érdeklő ajánlataiban még sosem csalódtam, és ezúttal sem változott. Már régebben felkerült a Steames és/vagy GOG-os kívánságlistámra azoknak a játékoknak a többsége, amelyek a legutolsó, szám szerint tizenegyedik Humble Indie Bundle-ben is elérhetővé váltak. Nem is csoda, hogy amikor pár nappal ezelőtt megláttam a HIB11 kínálatát, szinte azonnal nyomtam is a „Purchase” gombra, és átlagon felüli árat fizettem, hogy az Antichamber és a Monaco is az enyém lehessen. A második gondolatom az volt, hogy ezeket a játékokat most kivételesen nem fogom későbbre eltenni a spájzba, hanem azonnal felbontom őket, hogy kiderüljön, beváltják-e a hozzájuk fűzött reményeket. Úgy döntöttem, hogy mindegyik játéknak adok pár órányi játékidőt, és ez alapján megírom ezt az ismertetőcsokornak is tekinthető cikket. Ennyi idő alatt ki kell derülnie, hogy egy játékkal megéri-e tovább játszani, vagy sem. Lássuk akkor sorban őket!

Guacamelee! Gold Edition

http://guacamelee.com/

A platformjáték főhőse Juan, egy egyszerű tequilafőző, aki egy képzeletbeli mexikói falu, Pueblucho közelében él. A lakók nagy rajongói a valóságban is létező lucha libre nevezetű, szabadfogású pankrációnak, melyben hagyományosan különböző fantázianevű maszkos harcosok vesznek részt. Bár Juannak a fizikuma megvan hozzá, ő maga nem luchador. Ez egészen addig, így is marad, míg a gonosz Carlos Calaca, egy népviseletbe öltözött charro csontváz el nem rabolja El Presidente lányát, Juan gyermekkori barátját. Mikor Juan keresztezi az útját, Carlos egy mozdulattal végez vele. Főhősünk a Holtak Világában találja magát, ahol egy ősi maszkot felhúzva luchadorként tér vissza az élők sorába, hogy megállítsa a gonoszt és megmentse a lányt, és vele az emberiséget.

A Gaucamelee! egy hangulatos platform játék, amibe mindenből jutott egy adag: kell hozzá ügyesség, lehet benne kombókat összefűzve látványosakat bunyózni, és megdolgoztatja a szürkeállományunkat is. A történet bár sablonos, az utalásokat sem nélkülöző humor, a mexikói folklór által ihletett háttér és az eltúlzott lucha libre toposzok miatt mégsem nevezhető teljesen szokványosnak. A későbbiekben az Élők és a Holtak Világa közt váltogatva kell tevékenykedni, ami tovább színezi (és nehezíti) a játékot.

Az irányítás az egyetlen, amivel gondom akadt, de talán mondhatnám azt is, hogy a pályadesign az. Az első komolyabb főellenség utáni ugrálós résznél konkrétan összegabalyodtak az ujjaim, annyi gombot kell majdnem egyszerre, de mégis meghatározott sorrendben lenyomni, ha tovább akarunk jutni. Talán kontrollerrel könnyebb lenne, bár amennyire átment szemétládába a játék, lehet, hogy az sem segítene. Sajnálnám, ha fürgeség hiányában nem tudnám folytatni a játékot, mert nagyon jól indult, de tartok tőle, hogy végül erre a sorsa fog jutni. Így csak azoknak ajánlom, akik szeretik a kézügyességre épülő kihívásokat, és nem megy fel az agyvizük, ha ugyanazt a mozdulatsort huszadjára kezdik is el.

Dust: An Elysian Tail

http://www.noogy.com/main.html

Ez a játék alap jellegében hasonlít az előbbire: bunyós platformer. A főszereplő Dust, aki a történet kezdetén egy erdőben tér magához, amikor is egy beszélő kard megszólítja. Hamarosan felbukkan a kard kis termetű szárnyas őrzője, Fidget is. Dust nem emlékszik semmire korábbról, és a kard sem tudja, hogy pontosan mi a célja, de az bizonyos, hogy a sorsuk közös. Végül mindhárman útra kelnek a közeli faluba, hogy megfejtsék az őket összekötő rejtélyeket. A játékos Dustot irányítja, akit Fidget és a kard közösen, tutorial jelleggel vezet rá a lehetőségeire, ahogy az első néhány pályán áthalad. A karddal egészen vad kombókká fűzhetjük össze a támadásainkat, melyekkel nagyon látványosan apríthatjuk hűs halmokba a ránk támadó szörnyeket. Fidget automatikusan követ minket, figyelmeztet bizonyos dolgokra, és saját képességével a harcban is tud segíteni. Én a próbaidő alatt a faluig jutottam, ami bár Dustnak ismerősnek tűnt a domb tetejéről, mégsem üdvözölte egyik lakó sem ismerősként. A történetből még akármi is lehet…

Kellemes kaszabolós játéknak tűnik, amit többféle nehézségi fokozaton is el lehet kezdeni. Van némi JRPG-s beütése is a játéknak, ugyanis küldetéseket lehet teljesíteni, szintet lehet lépni, pontokat lehet elosztani, és különböző tárgyakkal is felruházhatjuk a főhőst, menteni pedig csak meghatározott pontokon lehet. Ha a Guacamelee!-ben megakadnék (vagy csodával határos módon végigvinném), valószínűleg ezzel fogom folytatni. (Ebben legalább vannak szinkronhangok is, amiket az előbbiből hiányolok.)

Giana Sisters: Twisted Dreams

http://www.black-forest-games.com/games/giana-sisters-twisted-dreams.html

Erről a játékról írtam már, amikor még csak Kickstarter projekt formájában létezett. Azóta megjelent, és egészen kellemes fogadtatásban részesült. Én is megkaptam a támogatói példányomat, így ezzel már tavalyelőtt tudtam játszani. Megvallom őszintén, hogy ennek ellenére nem játszottam még végig (főleg technikai akadályok miatt), de a terveim között szerepel. A játék amúgy teljesíti a korábbi elvárásaimat, pályái trükkösen kombinálják a logikai feladványokat az ügyességet igénylő részekkel. Az említett cikk mellett nagyon nem szeretném ragozni. Aki egy látványos és csavaros platformjátékra vágyik (ami a Guacamelee!-nél megengedőbb) az feltétlenül próbálja ki!

The Swapper

http://facepalmgames.com/the-swapper/

Szintén egy platformer, de ezúttal nem kell harcolni, és az ügyességre sincs akkora szükség. Mi marad akkor? Hát a logikai feladványok. Szkafanderes, névtelen főhősünkkel egy távoli bolygó kutatóbázisán kóborlunk. A továbbjutást biztosító egyetlen eszközünk egy különleges készülék, mellyel lehetővé teszi, hogy a kívánt helyre klónokat készítsünk magunkból (legfeljebb négyet), illetve, hogy a vele megcélzott klónunknak átadjuk az irányítást. A klónok ugyanazt teszik, amit mi; ezt kihasználva kell gombokat együttesen lenyomnunk, hogy végül az egyikünk számára elérhetővé váljon a megnyíló átjáró. Hogy az életünk ne legyen ilyen egyszerű, a kék fénnyel megvilágított helyeken nem tudunk klónt létrehozni, a piros fény pedig az irányítás átadását blokkolja. Persze általában a fényforrásokat is lehet kapcsolgatni… A játék története induláskor elég ködös. Menet közben derül fény egyre több mindenre, bár eleinte még nem nagyon tudjuk a talált naplóbejegyzésekből megismert részleteket egymáshoz illeszteni. Az eddigi játékom alapján még nem mernék vállalkozni az összefoglalására.

A Swappernek van egyfajta magányos, reménytelen, sőt klausztrofóbiás feelingje. Egyáltalán nem olyan pörgős játék, mint az előbbiek; ez inkább az agy fogaskerekeit pörgeti meg. Az ember sokszor csak áll, és próbál rájönni a klónozás megfelelő sorrendjére, vagy ha ehhez éppen nincs türelme, akkor a próbálgatós módszert gyakorolja. Szeretem a fejtörő játékokat, de általában sok részletben játszom őket, mert ha elakadok valahol, akkor inkább félre szoktam tenni őket, mintsem végigjátszások után nézzek. Egy-két nap szünet után sokszor azonnal beugrik a megfejtés, és akkor lehet tovább játszani a következő hasonló helyzetig. Valószínűleg a Swapperrel is ez lesz. Szépen lassan, nyugodt tempóban végigjátszom majd.

Monaco: What’s Yours Is Mine

http://www.monacoismine.com/

A játék a 2010-es GDC-n több díjat is megnyert, ami miatt már jó ideje szemmel tartottam (érdekes, hogy ennek ellenére megjelennie csak tavaly sikerült). Hát most végre kipróbálhattam, de azt kell, hogy mondjam, nem nyűgözött le. Egy felülnézeti lopakodós-betörős játékról van szó. A játék elején egy börtönből kell kijutni, de később például egy jól őrzött bankba is betörhetünk. A játék elején négy, később összesen nyolc karakter közül választhatunk, ahogy a történet előrehaladtálva elérhetővé válnak. Mindegyik másban jó, de ez többnyire csak azt jelenti, hogy a többieknél gyorsabban végez el bizonyos feladatokat (a Locksmith például hamarabb nyitja ki az útjába akadó zárakat). Minden pályának van egy fő célja (például útlevelek megszerzése egy követségről), a másodlagos cél pedig az, hogy minden mozdítható értéket megszerezzünk. Ezek elérésben ajtók, kamerák, riasztórendszerek és természetesen őrök akadályoznak. Lehet lopakodni, bokrokban elbújni, villanyt lekapcsolni, álruhát ölteni, számítógépeket meghekkelni és ha van fegyverünk, akár lövöldözni is. Mindez marha jól hangzik, sőt tartozik hozzá egy sajátosan aranyos a vizuális design is, de valahogy számomra nem állt össze a játék. Lehet, hogy túlságosan hűbelebalázs módjára álltam neki, de nem nagyon éreztem az összefüggéseket, és nem igazán éreztem a lebukásnak a súlyát sem. A fog of war miatt nehezen átlátható a terep, nem mindig látszik, hogy melyik számítógép melyik riasztót fogja lekapcsolni, az őröket meg simán le lehet futni, ha észrevesznek.

A Monacót lehet akár négyen is játszani (mindenki másik karaktert irányítva), ami talán munkamegosztásra és megfontoltabb előrehaladásra készteti a csapatot, de őszintén szólva én azt csak még kaotikusabbnak képzelem, mint az egyjátékos módot. Fogok még egy-két alkalmat szánni a játékra, hátha jobban ráérzek arra, hogyan is képzelték el a fejlesztők, de egyelőre kisebb csalódást okozott a játék (vagy csak az elvárások voltak túl magasan).

Antichamber

http://www.antichamber-game.com/

Nehéz szóban jellemezni ezt a játékot. Lényegében egy belső nézetű logikai játékról van szó, aminek története nem nagyon van (legalábbis én még nem találtam rá). A játék indítása után egyből egy szobában találjuk magunkat, ami egyszerre főmenü, Options és kezdőhelyszín. Az egyik falon egy villogó pontra bökve tudunk elindulni. Az Antichamber valójában nem más, mint különleges fejtörők összessége. A feladványok nem szokványosak, sokszor nagyon el kell vonatkoztatnunk a megszokott dolgoktól, hogy megfejtsük őket. A természet törvényei nem mindig működnek a játékban, vagy nem úgy, ahogy várnánk. További érdekesség, hogy a játék nem tanít meg konkrétan semmire, nem kapunk magyarázatokat, és utalásokat is maximum a falakon található félmondatokból csíphetünk el, de próbálgatással általában ki lehet találni, hogy az adott helyen mit kell csinálni.

Ha valakit inspirál a dobozon kívüli gondolkodás, és nem zavarja a minimalista megjelenés, az mindenképpen tegyen egy próbát az Antichamberrel. Ennél többet nem látom értelmét írni róla. A videó sokkal beszédesebb nálam:

A teljességhez hozzá tartozik, hogy azóta bővült a HIB 11 kínálata három játékkal. A Fezt korábban játszottam már (kiváló puzzle platformer), viszont a másik kettőről még csak nem is hallottam. A videókat megnézve a Beatbuddy-t nálam Parov Stelar zenéje már el is adta, a Starseed Pilgrim pedig egy logikai játéknak tűnik az Antichamberhez hasonlóan az elvontabb és minimalista féléből. Ezek a játékok csak az átlagár fölött fizetőknek üti a markát. Aki kedvet kapott a fentiek alapján, az jobb, ha siet, mert a HIB11 már csak ma estig érhető el!


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához