LFG.HU

Valgab
novellaCimkek

A smaragdbolygó lustán forgott a csillagokkal pöttyözött sötétség ölén gyöngyházszín légkör-foglalatában, melyet a távoli nap fénye varázsolt köré. Az örvénylő felhőtakaró helyenként eléggé megvékonyult ahhoz, hogy kicsillanhasson a burjánzó erdők zöldje vagy, ritkábban, a tengerek kékje. Hold nem kísérte, mégsem volt egyedül: égi testvér helyett fényes betűk és számok ragyogtak mellette. A pályaadatokat, meteorológiai, geológiai információkat tartalmazó sorok fölött nagyobb betűkkel egy név volt olvasható: ALESIA.
Most váltott a kép. A bolygó gömbje elsötétült: a felhők, erdők, vizek foltjai felszívódtak, akárha kozmikus vihar söpörte volna tisztára a felszínt. Egyedül az üres kontinensek körvonalai maradtak meg, rajtuk vékony, szabálytalan vonalak, fénylő pontocskák, körök és ábrák gyúltak ki. A vonalak kisebb területeket vettek körbe, a pontok akár településeket is jelölhettek volna – ez esetben az a város, amely a bolygó egy fordulata nyomán bontakozott ki, óriás lehetett a maga nemében: pont-helységek, körök és ábrák sűrű halmaza jelképezte. Megváltozott a felirat is a bolygó mellett: a földrajzi-csillagászati adatok helyét politikai-gazdasági-katonai információk vették át.

A szigorú arcú férfi előrehajolt, összehúzott szemmel figyelte a képernyőn – az előtte lévő tucatnyi egyikén – megjelenő ábrákat, majd gondosan borotvált állát simogatva töprengőn hátradőlt székében. Középkorú lehetett, nem túl magas, de arányos testalkatú; erős kopaszodását leplezendő haját előrefésülte. Keskeny arcából karvalyorr meredt előre, pengevékonyra összeszorított ajka intelligens ember összpontosítására vallott.
Mikor megszólalt, szavait a parancsnoki kabin szolgálatkész számítógépéhez intézte.
- Hangfeljegyzés betöltése. Cím: Jelentés a Római Föderáció Szenátusának, kód: CAE-5854. – Diszkrét csippantás jelezte, hogy a gép betöltötte a kívánt hangállományt. – Ismételd meg az utolsó harminc másodpercet!
Felállt székéből, járkálni kezdett. Halk kattanás után a saját hangja szólalt meg a félhomályos kabin mennyezetére szerelt mikrofonokból.
- …mikor hírt kapott arról, hogy Vercingetorix felhívásának engedelmeskedve óriási gall flotta közeledik Alesia felé. Éppen egy efféle hátbatámadástól tartva emeltette az aknazárat ötmillió stadium távolságra a bolygótól; tudta azonban, hogy a zár hosszabb annál, hogysem minden pontját hatékonyan védelmezhessék. Sejtette, hogy a gall fővezér egyidejűleg kitörést tervez, megtette hát a szükséges előkészületeket a veszély elhárítására.
A hang elhallgatott, a szigorú arcú férfi elégedetten bólintott.
- Folytatás! – Levegőt vett, s nekiindult megint, időnként a képernyőn forgó bolygóra pillantva. – Caesar Labienus és az ifjabb Brutus legatusokat kilenc csatahajóval és tizenöt cirkálóval, valamint tizenöt szakasz vadásszal az aknazár védelmére rendelte. Fontos feladatot bízott rájuk: fel kellett tartóztatniuk és az aknák közelében kellett tartaniuk a közeledő felmentő sereget. Ezen múlott most minden…

Nem sokan jutottak át. Sárgásfehér lobbanások jelezték, hogy a felmentő hajóhad első hulláma fennakadt a bíbor-fehér, kecses delfinre emlékeztető hajók és a körülöttük rajzó vadászok ellenállásán. A rendezetlen sorokban, vad száguldással közeledő hajók azonban nem adták fel, s a második hullámmal egyidőben emelkedtek ki a légkörből Vercingetorix rombolói és fregattjai, hogy két tűz közé szorítva felmorzsolják az imperator flottáját. A támadók körbevették a nagyobb bíbor-fehér hajókat, le-lecsaptak cikázva, mint a döghúsra éhes varjak. A vadászgépek látványos manőverekkel és nem kevésbé látványos robbanásokkal tarkított tűzharcba bocsátkoztak.
A SPQR Maximus, mint névadója százötven évvel előbb, nehézkesen fordult, tétovázott; a varjú-hajók azonnal rávetették magukat. Robbanások sora rázta meg a kecses testet, s mikor a SPQR Coriolanus, a római flotta büszkesége közbelépve megszabadította a végső csapásra készülő dögevőktől, már irányíthatatlanná válva sodródott kifelé a csatatérről. A bosszúszomjas varjú-hajók a Coriolanus után vetették magukat, de nem bírták követni manővereit. Amaz kecses fordulattal szembekerült velük, ágyúinak tüze szétrebbentette az üldözőcsapatot.

Vakító lobbanások világították meg másodpercekre az űrt, és vesztek el azonnal annak mélységes sötétjében. Roncsok és törmelékek keringtek a harcba bonyolódott hajók körül. A SPQR Coclest, a nemrég felújított öreg hajót, sárgásvörös fénykorona vette körül pusztulása pillanatában; arrébb a SPQR Regulus, az imperator arannyal futtatott zászlóshajója borított lángokba egy rosszul manőverező gall fregattot.
A támadók reményei mindkét arcvonalon egyre fogyatkoztak. A felmentő hajóhaddal vívott harc megállíthatatlanul közeledett az aknazárhoz megint – a közel félszáz rendszerből, a gall térség minden részéből összeverődött, szedett-vedett flotta nem bírt az összehangoltan küzdő, hatékonyabb ellenséggel. Az Alesiáról felszállt, kitörni szándékozó hajóhad számára sem alakult kedvezőbben a hadihelyzet: hiába állt mögötte zseniális szervező elme, a bíbor-fehér flotta parancsnokával nem mérkőzhetett. Egyetlen lehetőséget kapott csak a háború isteneitől, azt elszalasztva újabbat nem remélhetett.

A felmentő flotta megfordult és fejvesztett menekülésbe kezdett; ezt látva Vercingetorix is visszavonulót fújt. A fegyelmezetlenül, egymásra torlódva menekülő hajók között szabadon aratott a könyörtelen halál. A győzelemittas bíbor-fehér hajók és vadászgépeik minden újabb találata nyomán vakító robbanás, szerteszálló roncsdarabok tanúsították: a vae victis elvének érvénye semmit sem fakult az eltelt évszázadok alatt.
Az imperator néhány perc múlva megálljt parancsolt üldözésbe feledkezett flottájának. A két gall hajóhadnak nyoma sem volt már akkor: egyiket az űr csillagokkal pöttyözött, fekete függönye leplezte el, másik a kavargó felhőtakaró mögé bújt vissza sebeit nyalogatni. A delfinre emlékeztető hajók visszarendeződtek a bolygó körül, mélyükből, mint jégeső a viharfellegekből, bombák inultak útnak. A halálos eső érccseppjein megcsillant a távoli nap fénye, a felszínen villanások jelezték a töltetek célba érkezését.

Az imperator elhallgatott. Figyelmét a korábban elnémított monitorok egyikén felvillanó képek vonták magukra. A Nuntius Urbis Romae hírszolgálat, Mercurius modern védencei legtekintélyesebbikének csatornáján “A Szenátusban történt” rendkívüli adása jelentkezett. Caesar növelte a hangerőt, a szobát kellemes férfihang töltötte be: a római állam szimbólumszerű épülete előtt hivatástudattól eltöltött fiatal firkász beszélt.
- … ma is a Városon kívül ülésezett. Értesüléseink szerint a Ház előtt beszédet mondott Cnaeus Pompeius imperator, megdicsérve a honatyák bátorságát és állhatatosságát, amellyel az állam ügyeit vezetik a mostani nehéz időkben. Mint ismeretes, az imperator tíz légió fölött parancsol, amelyek közül kettő most is a Város közelében állomásozik. Caius Caesar imperator jelenleg Ravennánál tartózkodik, hírek szerint további lépéseit a Városban kialakult helyzettől tette függővé. A gall térség meghódításával elévülhetetlen érdemeket szerzett hadvezér alatt tizenegy légió szolgál, ezek közül azonban csak egy van vele Ravennában.

A Ház egyéb ügyeket is tárgyalt ma, melyek közül a legfontosabb az a törvényjavaslat volt, amely felhatalmazza a Szenátust, hogy saját védelmére katonákat toborozzon Italia összes lakott rendszerében. Szó esett Fabius Sulla mauretániai propraetori megbízatásáról, ezt azonban Caius Marcellus consul javaslatára a Ház elvetette. Megszavazták viszont a pompeiánusok közé tartozó Quintus Metellus szíriai, valamint Lucius Domitius galliai megbízatását. Úgy tűnik tehát, hogy a válság, amelynek kialakulására a szakértők már régen rámutattak, tovább éleződik. Elemzők szerint a mostani helyzet, különösen az utóbbi napok eseményei még valószínűbbé teszik egy esetleges újabb polgárháború kitörését, ezúttal Caesar és Pompeius imperatorok között. Legtöbbjük kételkedik abban, hogy a Szenátusnak lesz elég tekintélye egy ehhez hasonló háború megakadályozásához. A szó a stúdióé…

Váltott a kép; a NUR adása a numidiai események híreivel folytatódott. Az imperator már nem figyelt, utóbb ismét levette a hangot. Komor arccal, töprengve álldogált még egy darabig, azután leült, hogy elintézzen néhány hívást titkos csatornáján. Katonákkal és politikusokkal beszélt, kipróbált, hozzá hűséges férfiakkal. Mikor ezzel végzett, egy pohár vízzel frissítette fel kiszáradt torkát, majd lenyomta a parancsnoki híd hívógombját. Fiatal férfihang szólalt meg.
- Igen, imperator?
- Továbbítsd! Indulási parancs minden egységnek. Utazóalakzatba rendeződés, rendszer elhagyása tíz perc múlva. Irány 001-278-636.
A következő fertályórát az asztalánál töltötte. Jelentéseket olvasott, időnként pillantást vetett a római hírcsatornák folyton változó képeire, de a hangot egyszer sem kapcsolta be – mindent tudott, amire szüksége volt. Eközben a leigázott bolygó lassan, közönyösen forgott az egyik oldalsó képernyőn. Végül az imperator letette a jelentéseket, felállt, és ismét kényelmes sétatempót vett fel, körbe-körbe a szobájában.
- Hangfelvétel folytatása – adott parancsot a számítógépnek. Néhány pillanatig gondolkodott csupán, mielőtt belekezdett. – Tíz óra múlva Caesar úgy találta, hogy a bombázással éppen eléggé lerombolta az Alesia erődjét körülvevő kisebb erődítményeket ahhoz, hogy leszállás után sikeresen megostromolja az ellenség központját. Vercingetorix a bolygó körüli ütközet óta nem mutatkozott: minden reményét a felmentő seregbe vetette, és ennek pusztulásával erődjébe zárkózott, felkészülve arra, hogy az inváziónak minden erejével ellenálljon és azt visszaverje. Caesar beszédet intézett katonáihoz…

Az erődtől mintegy háromszáz stadiumnyira, egy ligetekkel borított síkságon szálltak le a hasas csapatszállító hajók. Az égen vadászgépek köröztek, s dolguk is akadt hamarosan: alig léptek ki az első katonák Alesia esőáztatta földjére, a felhők közt már megjelentek a közeledő gépek árnyai. A hajnali égen lövedékek füstcsíkjai húztak át, villanások és robbanások reszkettették a levegőt, bombák is becsapódtak, az invázió mégsem állt le: cohors cohors után bújt elő a szállítógépek gyomrából. Utóbb a támadók visszahúzódtak az erődöt védő gigászi erőtér mögé – vagy belátták küldetésük kudarcát, vagy más alkalomra tartogatta őket a gallok vezére. Mire a felkelő nap barackszín fénye szivárvánnyá tört az erőtér félgömbjén, az összes légió hadrendbe állt az acélból és kőből emelt hatalmas erőd körül.

Az imperator harckocsija tetejéről nézett végig a vörös páncélba burkolt, egyenes sorokban álló katonák seregén, a hátul guruló bogárszerű ostromágyúkon, fogadta a centuriók jelentéseit, majd kiadta a parancsot az indulásra. A sereg megindult, a bombatalálatok áldozatait – a csata első halottjait – hátrahagyták.
A leszállóhely és az erőtér közötti háromszáz stadium megtétele nem bizonyult könnyűnek. A vibráló erőtér túloldalán sötét tenger hullámzott: Vercingetorix félmeztelen, bemázolt testű harcosai üvöltve rázták pengével felszerelt nehéz puskáikat a közeledők felé. Mégsem hagyták el a biztonságot nyújtó erődöt; a légióknak azonban elég bajuk volt így is. Visszatértek a bombázók, s az erődből feldördültek a gall sugárágyúk. Az imperator felállíttatta a nehéz ballistákat, s a legionáriusok feje felett hamarosan elröppenő lövedékek, az erőd acélfalába becsapódó, azt megrepesztő, a harcosok között véres rendet vágó lövedékek jelezték: a rómaiak sem kívánnak fedezet nélkül támadni. Felugattak a légelhárító ágyúk is, és a megmaradt gall vadászok távolabbra húzódtak.

Mégis, az öldöklés csak akkor kezdődött meg igazán, amikor az első legionáriusok elérték az erőtér sávját és áthaladva rajta, rájuk zúdultak a harci dühtől égő gall harcosok. Most már a kézifegyvereké volt a terep. Az ormótlan gall puskák egyet-egyet lőttek csak, majd tulajdonosaik két marokra kapták a keményfával burkolt acélcsövet és a rászerelt pengével csapkodva osztották a halált maguk körül. Bölcsen tették, mert a téglalap alakú energiapajzsok elnyelték a lövések nagy részét; a hatalmas termetű, izmos harcosok csapásainak erejét azonban semmilyen erőtér vagy páncél nem fogta fel. A félmeztelen emberek védtelensége is látszólagos volt csupán: testüket zöldes aura vette körül, mely, bár szemtől szemben nem nyújtott védelmet a rövid csövű Gladius sugárvetők tüzétől, a kósza lövéseket megfelelőképp elhárította. A gallok félelmetes harci őrülettel vetették magukat a közelharcba – a haláltmegvető vadság és emberfeletti erő velük született ugyan, igazán hatékonnyá azonban druidáik titokzatos szerei növelték.

A vöröspáncélos katonák csak az alakzat és a bajtársiasság erejében, no meg arany sassal díszített páncélú tisztjeik tudásában bízhattak. A csata kiegyenlítetten folyt, de az imperator nem sietett. Tisztában volt vele, hogy az idő nekik dolgozik: tapasztalatból tudta, hogy a druidák harci drogja korlátozott hatóidejű, s elmúltával levertség lesz úrrá a vad harcosokon. Nem kapkodott akkor sem, amikor ellenfele kétségbeesésében bevetette végső fegyverét, és az erődfalon feltáruló kapukon át ormótlan gépszörnyek tűntek fel. Maga Vercingetorix is ott állt az egyik harckocsi tetején, de hiába vetette magát és a vele érkezett elit harcosait a csatába: az elavult behemótokat egykettőre leszedték az imperator ballistái, kiégett géproncsokat hagyva a hátráló gallok között.

A harc végül áthömpölygött a gigászi erőd falán, ahol a gallok háztól házig tartó elkeseredett ellenállást folytattak a módszeresen előrenyomuló legionáriusokkal szemben. Az utcai harcok alkonyatig tartottak. Véres kézitusa folyt, sugárfegyverek villantak, becsapódó lövedékek omlasztottak le egész házsorokat, s az utcákat lassan elborították a holttestek, melyek között minden vörös páncélosra négy-öt félmeztelen is jutott. A győzelem már nem volt kérdéses, s mikor napszálltakor az imperator díszes harckocsiján bevonult a rommá lőtt főtérre, hogy megszemlélje a maroknyi harcosával foglyul ejtett Vercingetorixot, arra gondolt: bizony kiérdemelte a legendák hadvezéreihez méltó diadalmenetet odahaza.

- Jelentés vége.
A számítógép csippantással készenléti üzemmódba állt, tapintatosan magára hagyva a szigorú arcú férfit, aki most kényelmesen hátradőlt székében, vékony ajkai mosolyra húzódtak az emlékek felidézésekor. Megengedett magának néhány percnyi ábrándozást. A diadalmenetre gondolt, mely otthon fogadja majd, a fényes triumphusra, melyet rég nem látott az öreg Város. Elképzelte a harci jelvények erdejében Gladius-aikkal tisztelgő, válogatott légiók bevonulását, a zsákmányolt kincseket és erőtérbe zárt foglyokat cipelő szuszpenzorok menetét az űrkikötőtől Iupiter kupolás templomáig. Elképzelte a tömeget, a metropolisz ujjongó népét; a Forumon felsorakozott szenátorokat, akik rosszul leplezett félelemmel figyelik őt, amint aranyozott harckocsija tetején bevonul, felemelt karral üdvözölve a Várost, az ő Városát, s mögötte ott jön a nagy ellenfél, a megtört Vercingetorix, akire az ünnepség után halál vár egy mocskos cellában.
Hirtelen ráébredt, hogy a diadalmenettel és minden egyébbel várnia kell még. Csupán várni… nehéz dolog egy tettekhez szokott embernek. A szabadidő változatos eltöltésében sosem jeleskedett: most is jelentéseket olvasott át, unottan végignézett a hírcsatornákon, azután ágyára telepedett pihenni. Hamarosan elnyomta a fáradtság.

Fiatal szárnysegédjének hangja ébresztette néhány óra múlva.
- Imperator, elértük Italia határát. A nagy hatótávolságú radarok rövidesen bemérhetnek minket.
- Azonnal felmegyek.
Felemelt karok köszöntötték a parancsnoki hídra lépő imperatort. Helyettese azonnal átadta neki a kapitányi széket, a tisztek jelentést tettek. Caesar a kilátóablakra nézett. A téglalapnyi űrt betöltő csillagok közül az egyik már nappá nőtt, noha a bolygóövezetet még nem érték el. Aszteroidák csoportja közeledett a SPQR Regulus felé.
Az imperator kezébe vette a mikrofont, mellyel parancsot adhat hajóhada egészének, de még nem szólt bele. Mérlegelte az alternatívákat. Adhatott támadási és várakozási parancsot is. Az első háborút jelentett, római vér omlását, a Város újabb pusztulását. A második békét… ingatag békét, mely valószínűleg politikai befolyása megrendülésével, sőt talán szabadsága, legrosszabb esetben élete elvesztésével járna. Mindenesetre egy biztos: még egy ilyen esélye nem lesz.

A hídon csend volt, a tisztek várakozásteljesen nézték. Tudta, hogy bármilyen utasítást ad, vak hűséggel követik majd.
- Mi a parancsod, imperator? – kérdezett végül rá egyikük. – Amint elhagyjuk ezt az aszteroidamezőt, Rómában tudni fognak közeledésünkről. Most kell itthagynunk a flotta nagy részét, hacsak nem…
Az imperator intéssel jelezte, hogy tisztában van a körülményekkel. Néhány másodperc múlva kihúzta magát, megszorította a mikrofont. Arca komor volt. A Város elárulta őt: világraszóló sikereire nem hálás csodálattal, hanem irigy áskálódással felelt. Pompeius úgyszintén: a hajdani fegyvertárs köpönyegforgatóvá züllött. Márpedig ő, Caesar, nem tűri az árulást. A Várost meg kell tisztítani az élősködőktől, és ha ehhez háború kell, hát háború lesz. Figyelte, amint hajóját lassan körülveszik a vadul pörgő űrbéli sziklák, és rádöbbent, hogy ez az aszteroidamező bizony nagy idők tanúja.
- Van neve ennek a mezőnek? – kérdezte halkan a navigációs tisztet. A férfi sietve kikereste a kért információt az adatbázisból.
- Van, uram – felelte aztán. – Rubicónak hívják.
Alea iacta est.
Caesar levegőt vett, bekapcsolta a mikrofont. A hatalmas flotta várta parancsait.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához