LFG.HU

flyinghair
hírekCimkek

Tavaszodik. A fák rügyeiket bontogatják, ezzel párhuzamosan pedig a társasjáték-kiadók is egyre többet mutatnak be idei megjelenéseikből. Válogattunk egy színes csokorral.

Fiatalkorom egyik kedvenc televíziós produkciója volt az X-akták. A sorozat meglehetősen paranoid, konteós, sötét tónusú hangulatát azóta sem tudta pótolni semmilyen TV-s kreálmány. Most azonban lehetőséget kapunk, hogy megidézzük a ’90-es évek ufós összeesküvés-elméleteit, ugyanis a Pandasaurus Games  jóvoltából még idén a gamerek asztalára  kerülhet a The X-Files. A játékot az a Kevin Wilson jegyzi, aki nem kisebb projektekben működött közre, mint a Rettegés Arkhamban, a Sid Meier’s Civilization, a Drakula dühe és a Warcraft: The Board Game, hogy csak az ismertebb címeket említsem. Az X-Akták egy félkooperatív játék 1-4 fő részére, amelyben 1 játékos irányítja a Cigarettázó férfit és a hálózatát, míg a többi játékos Mulder, Scully és az X-akták csapatának bőrébe bújva próbálják felgöngyölíteni az összeesküvéseket. A játék narratívája sorozat első három évadából fog építkezni, és a megjelenését 2014 júliusára várhatjuk.

Nem panaszkodhatnak a Warhammer univerzum kedvelői. Tavaly év végén jelent meg a Warhammer: Diskwars, amely az 1999-es Diskwars c. játékot gondolja újra, és helyezi a Warhammer világába. A gyűjtögetős, taktikai korongjátéknak nem volt őrületes visszhangja, de a kipróbálók rendre igen jó véleménnyel vannak róla, így a Fantasy Flight Games már is bejelentette, hogy két új frakcióval bővíti az  alapjátékot. A Hammer and Hold törpe egységek fölötti irányítást ad, míg a Legions of Darkness-szel élőholtakkal vonulhatunk csatába 2014 második negyedévétől. Akiknek még ez sem lenne elég, vagy jobban kedvelik a világ 40k-s részét, azok dörzsölhetik a kezüket és gyűjtögethetik a pénzüket, mert  Conquest címmel új Living Card Game kerül a boltok polcaira az év harmadik negyedévében. Aki beruház a játékra, egy kétszemélyes, egymás elleni ütközetben találja magát, amelyben hadúrként irányíthatja seregét a Taxis szektor megszerzéséért. Az FFG eddig kényesen ügyelt rá, hogy LCG játékainak mechanikái különbözzenek egymástól. Így valószínűleg a gyűjtögetős kártyajátékok kedvelői a  Warhammer Invasion, Game of Thrones, Call of Cthulhu, Lord of The Rings, Star Wars és az Android: Netrunner után most újabb kihívások elé néznek.

A Descent: Journeys in the Dark (second edition) az FFG egyik legnagyobb húzóneve, így nem csoda, hogy sorra jönnek a társas kiegjei. Most a Mansions of Madness találkozik az Odalenttel, lévén a Manor of Ravens új kiegészítőben hőseinknek egy elhagyatott udvarházban kell megtalálniuk és elpusztítaniuk az egyre nagyobb teret nyerő gonoszt. A kieg új szörnyekkel, hősökkel tárgyakkal és egy új mini küldetéssel érkezik az év harmadik negyedévétől.

Nem telhet el úgy hónap, hogy ne ejtsünk szót az X-Wing-ről. Az itthon is egyre több rajongót maga mögött tudó játék, a Fantasy Flight Games egyik legnagyobb fejőstehene lett. Míg a hazai közösség tagjai – túl az első hivatalos  magyar versenyen – tűkön ülve várják az Imperial Aces kiegészítő megérkezését, addig az FFG bejelentette a Rebel Aces-t. A harmadik negyedévben megjelenő új kieg egy-egy egyedi festésű A-Wing-et és B-Wing-et fog tartalmazni, természetesen jó néhány új pilóta- és fejlesztéskártyával egyetemben. Várjuk!

Emlékszem mekkora port kavart, anno amikor az FFG bejelentette az X-Wing figurás játék érkezését. A legtöbben a Wings of War egyszerű koppintásának nyilvánították a próbálkozást, és bár az idő nem a fanyalgókat látszik igazolni – látva a játék óriási népszerűségét -, mégis legalább ugyanekkora volt a felháborodás, amikor a Wizkids bejelentette, hogy megvette FlightPath rendszer jogait az FFG-től és Attack Wing címen hasonló miniatúra játék tervezésébe kezd a Star Trek univerzumában. Mindezek azonban eltörpülnek a Wizkids legújabb bejelentése keltette nyavalygáshullám mellett: az amerikai kiadó ugyanis közhírré tétette, hogy még idén piacra dobja a  Attack Wing: Dungeons & Dragons játékot. Néhányan azt gondolták a gamerek közül, hogy egy nagyszabású április 1-i tréfa előkészületei ezek a Boardgamegeek.com részéről, de a neten egyre szaporodó képek arról árulkodnak, hogy a Wizkids tényleg kiterjeszti a FlightPath rendszert a D&D világára. Eddig annyi mondható biztosnak a játék kapcsán, hogy az eddigi franchise-okhoz képest itt földi egységek is belépnek majd a csatákba, és a képek alapján úgy tűnik, a Wizkids talán képes lesz minőségi figurákat gyártani a játékhoz – ezt korábban nagyon sokan kritizálták…

Jó híreink vannak a magyar megjelenéseket váróknak. Nem is emlékszem, hogy mikor tudosíthattunk ennyi magyar társasjáték érkezéséről… Kezdjük rögtön egy kooperatív játékkal: A Gémklub ugyan eddig nem hozta nyilvánosságra – vagy legalábbis én még nem találkoztam vele – de a Pandemic facebook oldalára felkerült egy sokat mondó borítókép. Eszerint még valamikor idén a játékosok asztalára kerülhet Matt Leacock világmegmentős virológiai játéka, amely az elmúlt 6 évben 18 nemzetközi díjat és jelölést kapott, így most a szélesebb magyar közönség is megismerheti a játékot.

Talán ennél is meglepőbbek a Delta Vision újdonságai. Az alapvetően fantasy vonalon mozgó kiadó nem először ad ki klasszikus eurogame-et. Az Át a sivatagon, és a Village után most ismét két európai típusú játék magyar kiadását készítik elő. A Szénre fel! (Glück auf! – Wolfgang Kramer, Michael Kießling) és a Rokokó (Matthias Cramer, Stefan Malz, Louis Malz) játékok tavaly esseni megjelenések, ami azért meglepő, mert nem túl gyakori, hogy alig fél év után magyar verziót kapjunk egy társasból.
Az előbbi egy kevésbé összetett munkás elhelyezős játék, amelyben 2-4 főnyi (20. század eleji) bányatulajdonost alakítunk, akik csilléket gyártanak, megbízatásokat fogadnak el, hogy a Ruhr vidéken lehetőleg minél több szenet bányászva, minél nagyobb vagyonra tegyenek szert. A Rokokó XV. Lajos udvarába repít, ahol díszes ruhák tervezőjeként és bálok szervezőjeként kell helytállnunk, a minél nagyobb presztízs elérése érdekében, 2-5 játékos számára.

Szénre fel társasjátékRokokó társasjáték

 

Tokió királya

 

Emellett a Delta Vision egy party játékkal is előrukkol. A Tokió Királya elnevezésű társasban 2-6 szörny bőrébe bújhatunk, akik amellett, hogy megpróbálják leamortizálni Tokió sokat megért városát, legfőképpen egymás legyőzésével vannak elfoglalva. A játékban kockákat dobálva sebezhetjük egymás lényeit, vagy gyűjthetünk energiapontokat, amikért cserébe körönként egyszer vásárolhatunk szuperképesség-kártyákat, hogy destruktivitásunk még ellenállhatatlanabb legyen, de gyűjthetünk győzelmi pontokat is kis szerencsével. Tokió királya pedig végül az lesz, aki először éri el a 20 pontot – vagy, aki likvidálja összes ellenfelét. E kockadobálós csoda Richard Garfield nevéhez fűződik, aki a RoboRally mellett a Magic: The Gathering szülőatyja is.
A magyar kiadás pedig azért különösen örvendetes, mert a játék a kártyákon lévő szövegek miatt egyáltalán nem nyelvfüggetlen.

Trónok harca: Westerosi intrikák - kártyajáték

Kiderült továbbá az is, hogy a múlt hónapban megénekelt Weteros Intrigue is megkapja a hazai kiadását, szintén a Delta Vision gondozásában, Westerosi Intrikák címmel.

Végül, de nem utolsósorban az LFG.hu szerkesztősége gratulál a JEM magazinnak 1. születésnapja alkalmából.
Kívánjuk, hogy még rengeteg számmal örvendeztessék meg a magyar társasjátékozókat!

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához