LFG.HU

Morak
ismertetőCimkek

Úgy érzem, hogy viszonylag könnyű dolgom van a játékkal kapcsolatban, mert vélhetően sokan ismerik már, de talán még kevesen akadnak, akik el is indították vagy végig is játszották. A külföldi netes sajtó elég hangos volt a South Park játék megjelenése előtt is, utána még inkább, hiszen temérdek olyan tartalom van benne, ami számos embernél csapja ki a biztosítékot. Ez persze kötelező tartozéka a South Park humornak: akik szeretik, emiatt teszik, akik utálják, azok is emiatt (talán).

Jelen cikkemben inkább a játékélményre, a tartalomra és kicsit a negatívumokra térek ki. Utóbbi persze óhatatlanul is szubjektív és nem is kívánom, hogy másmilyen legyen.

southpark1

Maga a játék RPG-ként lett meghirdetve és ez részint igaz. Amennyire a Diablo vagy egy Torchlight annak tekinthető úgy ez is. Igaz, számomra komoly csalódást okozott a tény, hogy itt a „szerepjáték” kimerül abban, hogy a harcokért kapott tapasztati pontokért viharos gyorsasággal szinteket lépünk, minden szinten fejleszthetünk egy képességet [kasztonként eltérőt], a Facebook barátlistánk alapján pedig másodlagos képességeket (Perk). És ennyi. Tényleg csak ennyi.
Tudom, döbbenetesen kevésnek hangzik, de ez a játék sara. Nos, akkor mi ez a játék lényegében? A legjobban az a megállapítás állja meg a helyét, miszerint ez egy interaktív South Park epizód.

Hogyan működik ez az egész? Nos.., elég egyszerűen. A játék úgy indul, hogy South Parkba költözik egy új család, s miután megtudjuk anyukától, hogy itt végre boldogok lesznek, mert egy unalmas és csendes kisvárosban végre nyugalom vár rájuk [kackac], megkapjuk az irányítást az általunk kreált néma kölyök képében. A karakteralkotás nem bonyolult, csak ki kell választani egy nekünk tetsző kinézetet, más dolgunk nincs.

Nagyon hamar találkozunk Butters-szel, akit épp próbálnak a gonosz elfek megverni, mi megvédjük, erre a barátunk lesz a kis mulya, s elkísér minket Kupa Keep-be, Cartmen-hez. Mivel a karakterünk nem beszél, csak néz ki a fejéből, a gyerekek gyorsan eldöntik, hogy ő biztos nagyon szeretne szerepjátszani, ezért befogadják maguk közé. Az improvizáció terén mesteri Cartman kitalálja, hogy mi vagyunk a megénekelt hős, aki majd egyensúlyt hoz az Univerzumba. Megkérdezi mi a kasztunk [harcos, varázsló (aki olyan, mint a mágus, csak nem olyan király), tolvaj és zsidó]. A kaszt kiválasztása után nevet kell adnunk a karakterünknek, de bármit gépelünk is be, Cartman csakis Douchebag [Szemétláda] néven hajlandó szólítani minket.
Megkapjuk az első küldetést és onnantól azt csinálunk, amit csak szeretnénk.

A kezdetekben tehát még tényleg szerepjátékos a felhang, de a játékmechanika tényleg jobban közelít egy akció-rpg és egy interaktív film ötvözetéhez. Kezdjük ott, hogy a kaszt kiválasztásának csak annyi a szerepe, hogy meghatározz, hogy a milyen képességeket használhatunk harc közben. Bármelyik karaktert választhatjuk, büntetés és megkötések nélkül használhatjuk a többi kasztra szabott felszereléseket, fegyvereket. Amelyik nagyobbat sebez, többet véd, vagy több PP-t [a képességek használatához szükséges Power Point] ad, azt kell felvenni.

Ez persze egyáltalán nem negatívum, csupán jelzi, hogy itt végül is 9-10 éves gyerekek játszanak, az improvizáció és a laza szabályrendszer közt félúton.

Azért itt még nem értek véget a testreszabási lehetőségek, mert minden fegyverhez vannak fejlesztések (Weapon Strap-On), a páncélokhoz/ruhákhoz pedig Felszerelés Tapasz (Equipment Patch). 1-15 között vannak szintezve a felszerelések és sajnos a karakterünk is, mert ennyi a maximum.

southpark3

Szóval ezek az alapok. Elég ez ahhoz, hogy valami lehengerlő játékélményt kapjunk? Sajnos csak részben.

Üdvözítően sok South Park specifikus poén került bele, de ahogy elvárható egy SP terméktől, nem kevés kikacsintás is történik való világunkra, s a maga gúnyos, cinikus, otromba, bunkó, tahó stílusában meg is kapja a társadalom a megérdemelt kritikáját. Sajnos azonban a kezdeti ötletáradat után a játék fokozatosan, de érezhetően kimerül. Az elején az ember nem győzi kapkodni a fejét, hogy le ne csússzon egy-egy rejtett utalásról, a vége felé ezekből szinte semmi nem marad és kimerül a játék egy látszólag véget nem érő náci zombi mészárlásban. Őszintén szólva ez nem azt jelenti, hogy unalmas lenne a játék. Ahhoz túlságosan polgárpukkasztó, hogy az emberből csupán heveny ásítást váltson ki, mindössze arról van szó, hogy míg az első órákban még folyamatosan röhögtem, addig az utolsó órákban már csak rezignáltan néztem ki a fejemből, és próbáltam kitalálni a végét, és csak néha-néha mosolyodtam el valamelyik vicces(nek szánt) jeleneten.

southpark2

A másik negatívum, hogy túl gyorsan fejlődik a karakter. Ami azt illeti, gyorsabban, mint ahogy a cuccokat adja a játék. Már rég 13. szintű voltam, mikor még csak az első 11. vagy 12-ik szintű tárgyat dobta ki valamelyik ellenfél vagy láda. Persze oké, hogy Normal módon a játék egyszerűen nem képes kihívást nyújtani, de itt a nagyobb gond az, hogy a fejlesztők nem számoltak vele, hogy lesznek emberek, akik a lineáris történetkövetés helyett bejárják majd a várost keresztül-kasul újabb és újabb mellékküldetések után kutatva. Csakhogy ezek is Xp-t érnek és bizony nagyon hamar eljön az utolsó szint. S mivel a játék két legerősebb fegyvere, a Jim fegyverboltjában vásárolható katana [mi más lenne a legerősebb közelharci fegyver?] és nyílpuska [ami pontosan olyan, mint Daryl Dixoné a Walking Deadben] már 14-ik szinten elérhetőek! Onnantól pedig sétagalopp a játék Normál szinten.

Az se sokat segít, hogy a harcok során csak egy társunk lehet, míg ellenfelünk akár hat is, mert némelyik képesség [Butters a legerősebb minden társunk közül, utána következik Jimmy a bárd, Kenny Hercegnő, Kyle az Elfek Királya, Cartman a Máguskirály és Stan a harcos] egyszerűen olyan brutál, hogy rengeteg harcom mindössze egyetlen körig tartott. Ennek az okai nem csak az erős képességek voltak, hanem a harcba idézhető barátok ereje is. Naponta egyszer [még nem említettem, de a játék napokra bontja az eseményeket] néhány speciális karaktert idézhetünk a csatába [kivéve a főellenfelet, mert azok ijesztőek]: Jézus, Mr. Kim, Kula bácsi, Mr. Slave. Az ő támadásaik minden ellenfélre hatnak és akkorát sebeznek, hogy szinte senki és semmi nem bírja ki, Normál fokozaton legalábbis.
Így aztán a harcok helyett a történetre koncentráltam és a vége felé már szó szerint kínosnak éreztem a kényszerű harcokat, amik csak megakasztották a történetet – teljesen feleslegesen.

Ó, a harcokról még egy dolgot szeretnék megemlíteni. A térképen különböző ellenfelek vannak szétszórva, melyek többnyire egy helyben állnak, néha egy meghatározott vonalon járkálnak. Ha közelükbe érünk, akkor ránk rontanak. Ilyenkor elfuthatunk, s néhány méter után felhagynak üldözésünkkel, visszatérnek kiinduló pontjukba. Ha beérnek, és nem tettünk ellene semmit, akkor megindul a harc, s övék a kezdeményezés. Ha megütjük őket [harcon kívül is lehet ütni, erről később], akkor miénk a kezdeményezés. Ha pedig harc előtt meglőjük őket távolsági fegyverünkkel, akkor elkábulnak s a harc első körében képtelenek cselekedni. Óriási előny!

southpark4

Ha már szóba került a térkép… az sajnos kicsike lett. A sorozat fő helyszíneit bejárhatjuk, de valamilyen megfontolásból a térképet lekicsinyítették, így a teljes várost az elejétől a végéig gyalog nagyjából 4-5 perc bejárni! Az erdő mókásabb, főleg ha eltévedünk, a csatornarendszer pedig látszólag bonyolult labirintus, valójában ez is egy könnyen kiismerhető, egyszerű terep.
A felfedezés idejét egyedül a rejtett zugok növelik meg, melyeket csak úgy érhetünk el, ha haladunk a történettel és megkapjuk Cartmentől a Sárkányüvöltést [nagyon erős puki, ami sok akadályt elsöpör], a földönkívüliektől a végbél-szondát [teleport], az alsógatya manóktól pedig a kicsinyítést, Terrence és Philiptől pedig a Nagasakit [olyan puki, ami folyamatosan változó frekcencián szól, s néhány sziklát csak ez képes széttörni].

southpark6

Amiről még nem esett szó, de végülis a harchoz tartozik, azok a világgal történő interakcióhoz szükséges fing képességek szerepe. Csaták közben ezeket be lehet vetni, mint mágia. Mana a neve, és komoly pusztítást visznek végbe az ellenség sorai közt. Vigyázni kell azonban, ha túl sok manát tart magában az ember, akkor bekakil [elvész az összes mana és némi életerő]…

Itt jegyezném meg, hogy lehetőségünk van végigjárni South Park mellékhelyiségeit, és ha sikeresen  lefektetjük a kábelt a porcelán oltárra, akkor a végterméket magunkhoz vehetjük, hogy csata közben az ellenfél arcába dobhassuk, amitől az rosszul lesz [körönként életerővesztést okozó hányástól szenved].

De most már tényleg nem boncolgatom tovább a harc finomságait. Nagyon sok kombinációs lehetőség van, ezeket fel kell fedezni.

Amiről még nem esett szó, az maga a játékélmény. Úgy összességében. Nehéz is írni erről, mert egy South Park fanatikus számára ez a játék egy gyöngyszem. Mivel a játék műfaja paródia és interaktív film, ezért minden rajongó számára igazi ínyencség az élmény, hogy benne lehet a sorozatban. Az egész játék olyan, mint ha egy rettentő hosszú évadzárót nézne, amit valamilyen szinten ő rendez. Ez persze csak a látszat. Egyáltalán nincs lehetőségünk beleszólni a történet menetébe, az egyetlen választási lehetőségünk is teljesen súlytalan, semmilyen módon nem befolyásolja a végjátékot. Az alternatív befejezésen kívül [amit nem is olyan könnyű összehozni, és igazából afféle titkos végjáték] semmilyen valós döntési helyzet nincs. Ez a linearitás – szerintem – abból fakadhat, hogy muszáj volt egyben tartani a történetet, hogy ne essen szét, élvezhető maradjon, szórakoztató és ízig-vérig South Park. Emiatt viszont számomra azt is jelentette, hogy az egész körítést a szerepjáték műfajparódiájával, a harcokkal, a felszereléssel és a képességekkel való szöszölés csak felesleges időhúzás. Kizökkent a történetből. Megakaszt. Az jó, hogy a harcok nehézsége Normál fokozaton kellemesen hullámzó. A sétagaloppból minden átmenet nélkül tud átmenni halálbrutálba [ilyenkor jön 2-3+ Load Game, mire az ember rájön a megfelelő kombóra], ezért nem lehet fél vállról venni a csatákat. Íme egy példa: a mongol horda könnyebb ellenfél volt, mint Al Gore, akinél többször meghaltam, mint bárhol máshol összesen!

southpark5

Konklúzió.

A negatívumok ellenére azért egyáltalán nem olyan gyászos a helyzet. Ahogy korábban írtam, a játék afféle ajándék a South Park rajongóknak, és véleményem szerint rajtuk kívül nem sok ember fogja maradéktalanul élvezni. Egyszerűen túl sok benne a polgárpukkasztó, gusztustalan, kegyetlen, szadista, gyomorforgató elem. Például nem hiszem, hogy túl sok ember fogja kellemes élményként megélni, hogy Mr. Slave beleiben kell kalandozni, hogy hatástalaníthassuk a titkos kormányügynökség által ott elrejtett nukleáris bombát, az odaúton székletből és egy bizonyos fehér színű, férfiakból származó nyúlós anyag által képzett akadályokon küzdjük végig magunkat. Vagy említhetném a náci zombivá alakított, abortusz után a kukába dobott magzatokat is [akiket nekünk kell elpusztítanunk még egyszer]. Ezek nem könnyen emészthető dolgok egyesek számára. Néha még South Park rajongóknak sem.

Összességében jó játék, de a negatívumai miatt semmiképpen nem érte meg a teljes árat amit kértek érte [€39,99 mai árfolyamon: 12,345 Ft]. Ha a 20 eurós kategóriában jelenik meg, akkor nem lenne panaszom, de ennél többet igazából nem ér. Tény, hogy a licenc miatt vélhetően nagyon sok költséget kell behozni, meg sok országban népszerű – így a potenciális vásárlók száma nagy, de ettől még ez kicsit magas ár érte, főleg úgy, hogy a teljesen lineáris történet miatt az újrajátszhatósága konvergál a nullához. Az újrajátszhatóság majdnem teljes hiánya viszont szomorú, mivel minden egyes pillanatán érződik, hogy sokat dolgoztak vele. Elég talán megemlíteni példaként azt, hogy Kanada egy 8 bites, felülnézetes, ősklasszikus szerepjátékokat idéző kinézetet kapott. Ismét sok példát lehetne felhozni, hogy ne érződjön lehúzásnak ez a kritika, mivel nem annak szántam, csak szükségét éreztem, hogy szót ejtsek róluk.

Ha százalékot kellene adnom rá, akkor: 70/100.

Jelenleg, úgy két héttel a végjáték után is úgy érzem, hogy bőven ráérek még vele. Talán indítok majd valamikor egy zsidót és Kyle oldalára állok Cartmen helyett.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához