LFG.HU

pierredelacroix
RPG mesélőknekCimkek

Godmachine | Creep Machine

(Ezek a kalandmorzsák eredetileg a szomszédos Cthulhu vs. Piszkos Fred cikk részét képezték, de praktikusabbnak tűnt önálló kalandötletekként leközölni. – szerk.)

„A zöld pokol”

Baaangg! A hajnali ég alatt valami nagy, sötét tárgy repült át szép ívben a fejük felett, azután messze rengő roppanással hatalmas lángnyelv csapott föl, közel a szoroshoz. Öszvérek, fadarabok, emberi fejek és lábak, kiszakadt földtömeggel vegyülve, egy legyező alakú, vörös sugárban röppentek a magasba.”
Az elveszett cirkáló

A Raadzer, később a brit és francia seregek segítségével Kvang tábornok, aki az Irradway-menti harcos törzsek megszervezésével építette ki hatalmát, legyőzte azokat a vad népeket, akik fenyegették a hadurak uralta Dél-Kína és a gyarmati Indokína közötti kereskedelmi utakat. Sikerült elérnie, hogy mind az angolok, mind a franciák elismerjék a szuveneritást. Mint Tom Leven, elérte a rehabilitálását is, és hű követőivel európai színvonalú országot szervezett. Mégis, ahogy a vadakat és szövetségeseiket az esőerdők mélye és a kopár fennsíkok felé űzik, és az árukat szállító kereskedőkaravánok és tudományos expedíciók követik a hódítókat, a sötét erők a hegyek lábainál ébredezni kezdenek.

1. Mivel a Kínába tartó fegyvercsempész útvonalakat és a nagyobb bandákat szétverték, ezek maradékai egyre inkább a kopár Csang-fennsíkra nyomulnak. Nyomukban Kvang seregével és az őt segítő angol-francia alakulatokkal végül összetalálkoznak a torz Cso-cso néppel. A lerongyolódott banditák, akik közül a legjobban felszereltek Snyder embereinek maradékai (Megjegyzés: felszerelésük – régen – igen modern volt, de harcban tömegükre hagyatkoznak), megtámadják a nép egyes falvait. Az ütközetek vegyes eredménnyel járnak. Chaugnar-Faghn ezer-és-egy éves ünnepe pedig egyre közeleg. Az üldözőiktől félő és a fennsík lakóitól lassan megőrülő banditák mögött ott vannak Kvang csapatai, köztük a térség szakértőivel (nyelv, régészet, antropológia, orvosok, illetve utászok).

2. Az utolsó fegyverkaravánnal, amelyet a Raadzer elpusztított, több különös lelet is érkezett Kínából. A csomagoláson egy arkhami cím szerepel. Most a leletek többsége több tonna szikla alatt lapul, de az biztos, hogy nem sokáig. Már folyik a törmelékek eltakarítása, és a címzett is idővel keresni fogja azokat (mivel az események nagy sajtóvisszhangot kaptak). Ugyanúgy, mint ama különös dél-kínai templom szerzetesei, ahonnan a leletek nagy részét lopták. Az eltakarításon dolgozó katonák és harcosok pedig különös álmokra panaszkodnak az utóbbi időkben…

3. Tom Leven korábban híres feltaláló volt, aki még most is szívesen hódol szenvedélyének. Rehabilitációja óta újra levelezésben áll korábbi mérnöktársaival és egyéb feltalálókkal. Kvang tábornokként egy ősi templomromban rendezte be laboratóriumát, bár mostanában kevés időt tölt ott. Jelenleg csak katonái és asszisztensei találhatóak meg ott, és folyik a romok feltárása és renoválása. Ősi indiai és kínai feljegyzések szerint a templomnak – fénykorában – és az azt építő népnek átkozott híre volt, de erről ő és harcosai, akik népe(i) évszázadokkal később érkeztek a már lakatlan területre, semmit sem tudnak. A templomban halmokban állnak összevissza a modern gépek és alkatrészek. Köztük már nem tűnnek fel a furcsa faragványok és hogy újabban nem emberi kéz készítette eszközök, alkatrészek tűnnek fel. A templomrom (óriási, több km2 kiterjedésű) egy eldugott, föld alá ásott, máig meg nem talált termében pedig a plafonra festett csillagképek egy konstellációba kezdenek szerveződni…

 

„Harag és bosszú”

„Uram! A “Jó Fehér Ember” feje a főnök sátra előtt egy nyársról nézett rám. Mindenki táncol! A varázslók egész nap azt üvöltik, hogy Lungaország a sakaioké! Pusztuljanak a fehérek! A teliholdat várják, és elindulnak. Ez holnap lesz, uram.”
A fehér folt

A sakaikat legyőzték és elűzték a termékeny, ámde járványt lehelő alföldekről az angol csapatok. A fehér foltot vörösre színezték és eltűnt a térképekről. A katonák nyomában megérkezett a gyarmati adminisztráció és a különféle vállalatok emberei, hogy minél több materiális javat facsarjanak ki a földből. Előttük és mögöttük járnak a misszionáriusok, hogy megmentsék a lelkeket. Messzi földről érkeznek a fehér, fekete és indus munkások, hogy az új ültetvényeken munkát találjanak. A patakok mentén és a hegyek lábánál pedig ott a sárga érc, az arany. A csekély számú, a járhatatlan mocsarakban és a folyóvölgyekben élő bennszülött lakosság, aki eddig a sakaioknak fizetett adót, mostantól az új, kevésbé erőszakos uraknak szolgál. Igaz, a hírek szerint Essar bey rabló banditái és rabszolga-kereskedői sérelmezik, hogy őket „használták fel” a gyarmat megteremtésének érdekében és a bosszún törik a fejüket. Időnként pedig még mindig nem érkeznek meg a karavánok, amelyek a gépeket és embereket hozzák…

A Halley-féle társaság üzelmei, amellyel sikerült elérni a gyarmatosítást, nem kerültek napvilágra, különösen mivel az öreg visszavonult az üzlettől és jótékonyságra fordítja az idejét. A vörös hajnal a kereskedelem, a kereszténység és a civilizáció triumvirátusára köszön rá. Tényleg?

1. Freetown-ban és fel, a folyó mentén nem véletlenül volt a sakaioknak veszett hírük. Területükön nem tűrtek meg más népeket, habár kezdettől fogva a magas hegyekben laktak, amelyek talán azonosak ama legendás „Hold-hegységgel”. Hiába jöttek a népek, legyenek bár számosak, jól felfegyverezettek, soha sem sikerült őket meghódítani. Legendák szólnak az erdők mélyi pigmeusok és kannibálok között, akik egyidősek a sakaiok népével, hogy a hegyekből a sík vidékekre emberevő óriások ereszkednek le a telihold fényében. Jöttek a vasfegyveres bantuk, a hatalmas Kongó Királyság, a portugál hódítók, a hegyeket nem tudták bevenni. Ha mégis, pár emberöltő óta a sakaiok úgy egybeolvadtak velük, hogy senki sem ismerte fel őket soha többé, a hódítók pedig átvették furcsa szokásaikat. Most talán elérkezett a vég? Sampangjaikat felégették, a király hegyi erődjét pedig repülőgép bombája találta el. A „hallhatatlan királyt”, aki állítólag évszázadok óta él, és álarcát senki előtt nem emelte fel, pedig azóta nem látták. Egy bátor csapat pedig a palota romjait, amelyet levágott emberfejek díszítettek, is felásta érette. Néhányan pedig azt mondják, hogy a megmaradt varázslók egy ismeretlen helyen gyűltek össze, ahol embertelen rítusok és kínzások segítségével meg akarják idézni azt, „aki rettegést és pusztulást kelt”. Sok hatalom pedig szívesen „keresztbe tenne” a fiatal gyarmatnak, annak ellenére, hogy elismerik a hódító beavatkozásának jogosságát saját honfitársainak védelme érdekében.

2. A gyarmati adminisztráció egyre nagyobb ellenérzéssel figyeli az egyre több kutatóexpedíció érkezését a fiatal területre. Habár a sík alföldekről elűzték a sakaiokat, az őserdő még mindig nem biztonságos. Ennek és a mostoha, embert próbáló körülmények – párát és betegségeket lehelő mocsarak, járhatatlan ösvények stb. – dacára azonban töretlen az érdeklődés az európai és amerikai tudósok részéről a terület iránt. Hiszen ez az utolsó fehér foltok egyike…

Mostanában egy régészexpedíció vizsgálja a Bánat szikláját, amelyen az ültetvény lakói védekeztek elkeseredetten napokig a sakaiok serege ellen, a felmentő seregre várva. Leltárba vették a talán már a sakaiok érkezése előtt itt élt primitívek tárgyi emlékeit és eszközeit. Leírásokat és másolatokat készítettek a barlangot díszítő primitív képekről és geometrikus ábrákról. Ezeket rendszeresen küldik le a folyó mentén Európába és Amerikába.

Egyre mélyebben nyomulnak be a folyó innenső partján álló mészkőszikla barlangjába, amely azonban csak töredéke azoknak a hegységeknek, amelyek messze a túlparton kezdődnek. Beljebb egyre több a geometrikus minta és a torz humanoidokat ábrázoló kép, habár időben úgy tűnik egyre újabb korokban készültek. Miért tűnt el ez a nép? Honnan, és miért kapta a „Bánat sziklája” nevet, amelynek eredetét még a környék bennszülöttei sem ismernek? Miért hasonlítanak egyes bonyolult matematikai jelekre egyes ábrák? Miért tűnik úgy, mintha egyes képek más dimenziókból érkező lényeket ábrázolnának?

3. Nemcsak munkások és tudósok érkeztek az új gyarmatra, hanem olyanok is, akiket inkább más okok vezéreltek. Ki az igazságszolgáltatás ellen menekült, kit a gyors meggazdagodás vágya hajt, kit más okok. Ez utóbbiak közé tartozik Janek és társa, akik a nagy Hagenbeck-nél tanulták ki az állatfogás művészetét. Indus szolgájával, néhány másik fehérrel és Libériából, Nigériából való embereivel azzal foglalkozik, hogy minél több állatot gyűjtsön, akiket Európába és Amerikába küldve Freetown-ból jelentős összeghez juthat. Társa már el is indult oda, az első szállítmányukkal. Köztük van az a hatalmas, erős oroszlán is, akit az utolsó napon fogtak el, miután egy furmányos csapdában kiéheztették, majd elaltatták. Janek szerint jelentős profitot fog hajtani, mert ilyen szép példányt még soha sem látott. Ha nem veszi meg egy cirkusz, akkor majd valamelyik arisztokrata vagy mágnás Európában vagy máshol a világban. Van is egy tuti vevője, aki Arkham mellett él és nagyvadakat gyűjt. Igaz, a meguntakra néha nagy vadászatokat is rendezni szokott. Kár lenne ezért a szép állatért, de biztos sok pénzt fizetne érte…

Amit nem tud: az állat Bastet egyik kegyeltje. A helyi bennszülöttek pedig úgy tartják, hogy nem csak hogy szinte emberi intelligenciával rendelkezik, hanem ha valaki szemébe néz, hosszas betegségbe esik vagy meghal rövid idő alatt a rettegéstől. Ezalatt úgy érzi magát, mintha az állat maga támadta volna meg. Csak a legerősebb boszorkányok tudnak ellenállni neki és a Fekete Pók dzsudzsuját viselők (ez utóbbi legenda, hamis). Hasonlót mesélnek a tengerparti bennszülöttek is. Ki tudja mi az igazság abban, hogy képes ember(szerű) alakot is felvenni? (Mj.: Az oroszlán gyakran még élve kezdi felfalni áldozatát)

 

„A karantén”

Itt nem a behozott betegeket gyógyítják, hanem a künn élő egészségeseket védik. A cél az, hogy a hagymázos ember ne terjessze a betegséget és itt haljon meg, ne a társadalomban.”
Trópusi pokol

A Nagy karantén. Csak így emlegetik azt a szigetet, amely az Egyenlítőtől délre fekvő nagy gyarmati város kikötője előtt fekszik (Afrikában? Indonéziában? Ki tudja…) A trópusok ezernyi ismeretlen és ismert betegsége a „civilizációból” érkező ember számára szokatlan szigorúságot és kegyetlenséget követel meg. Bárki, aki feltételezhetően ismeretlen betegségben szenved, rövid úton ide szállítják (szenvedjen tífuszban, leprában vagy ártalmatlan, de feltűnő és ronda bőrbetegségben). Legyen az utolsó koldus, derék kézműves, szegény bennszülött, fehér gyarmatos, gazdag hindu vagy kínai kereskedő. A paralelogramma alkatú szigetet őrtornyok védik, amelyek minden közel merészkedő hajóra tüzet nyitnak, főleg ha a város látótávolságban lévő kikötője felől érkeznek. A nyílt tenger felé néző oldalon pedig meredek, járhatatlanná átalakított szirt bukik a cápáktól hemzsegő tengerbe.

A betegek barakkjaitól, akik egyszerre akár több százan is alhatnak a kemény fapriccseken, szigorúan elkülönítve találhatóak az őr- és orvosi személyzet szálláshelyei. A krematórium négy kemencéjéhez pedig kis vasútvonal vezet.

Talán ebből is látszik, hogy a karantén nem kórház, még kevésbé szanatórium. Aki ide kerül, az polgári értelemben véve már „halott” (irataikat nem veszik el, de minek is). A különféle betegségekben szenvedők hosszú sorokban fekszenek a lesötétített barakkokban, ahol hemzsegnek a vérszívó rovarok és férgek. Egy végletekig túlterhelt orvos naponta kétszer vizitel asszisztenseivel, de a betegeket soha nem érinti meg (Ekkor osszák az egyedüli gyógyszert, a kinint malária ellen), búvárruhában és a beteget nem érintve szerepe pusztán a halál beálltának megállapítására szorítkozik. Ha ez megtörténik, a beteget saját gyékényébe csavarják, igazolószelvényt raknak a lábára, majd – jellemzően órák múlva – elszállítják a többivel együtt a krematóriumba szállítják, ahol a gyékénnyel együtt elégetik. Naponta háromszor van ételosztás (hasonló módon egy szolga búvárruhában járja az ágyakat), ami ebédre híg levest és kását jelent.

(Igaz, jó kapcsolatokkal a gyarmati adminisztrációhoz és kellően sok pénzzel jobb ellátás és szállás is elérhető a betegek számára. De ehhez legalább a wales-i hercegnek vagy magas rangú katonatisztnek kell lenni).

[Hogyan juthatnak ide a nyomozók? Legegyszerűbb eset az, hogy valami – ártalmatlan betegséget szereznek. Ekkor szállítják őket ide. Két hét múlva egy rozzant gőzős szállítja vissza őket a szárazföldre, ha addig nem mutattak semmilyen tünetet vagy meggyógyultak. Ez utóbbi ritka, mert igen könnyen el lehet kapni más betegségeket – aki kigyógyul a maláriából, tífuszt kaphat stb. – a körülmények miatt. A titoknok figyeljen arra, hogy mely betegségeket kaphatnak el rovaroktól, a korábbi betegek ágyneműjétől – általában karbollal fertőtlenítenek ís. Illetve ha határozott céllal érkeznek, akkor vannak olyan növényi mérgek, amelyek képesek egyes betegségek tüneteit – felületesen – reprodukálni. Egy dél-tengeri bogyó például megfelelően elkészítve pestishez hasonló tüneteket okozhat. Kár, hogy a helyi boszorkányok az Űrfőzet alapanyagaként használják… A jó állapotban és erőben  lévő páciensekkel pedig különféle munkákat – sírásás, takarítás, kisebb javítások – végezhetnek bizonyos előnyökért cserébe. A karantén rossz híre miatt állandóan keresnek ápolószemélyzetet, még ha nem is éppen megfelelő a végzettségük. Figyelem: az őrszemélyzet tagja nem érintkezhet a rabokkal közvetlenül. Előbbieket háromhetente, utóbbiakat naponta váltják. Egy motorcsónak szállítja őket a kikötőbe]

1. A nyomozók a 90’-es években egy turista-kiránduláson vesznek részt, amelyben meglátogatják a már bezárt nagy karantént. A csillagok együttállása miatt azonban olyan, hogy napnyugtakor az utolsó csoport – benne a nyomozókkal vagy legalábbis nagy részükkel – arra lesz figyelmes, hogy a Nagy Karantén újra megnyitotta kapuit. Hajójukat egy őrtorony sortüze elsüllyeszti, őket pedig bevezetik a „Halál könyvébe” (korábban a vendégkönyv) és udvarias személyzet kíséri őket az egyik, már tömve levő barakkba és lefektetik őket egy ágyra. Körülöttük haldokló, beteg emberek. A korábbi szenvedés és félelem manifesztációi… Egy idő múlva egy búvárruhás ember érkezik, aki azt mondja, hogy ő az orvos… Sajnos nem hiszi el, hogy ők nem betegek… Talán ekkor már a nyomozók sem (Hmm…mik ezek a sötét gümecsek a hónom alatt, miért ráz a hideg stb.). Kívülről lassan visszanyeri „régi fényét” a karantén. Nincs más megoldás, itt kell maradniuk hajnalig, amíg minden vissza nem tér a rendes kerékvágásba. Sajnos az éjszaka előre haladtával egyre szürreálisabbá válik minden, a betegségek manifesztálódnak, halottak felkelnek, az orvos néha elvisz valakit „operációra stb”.

2. A sziget egy, az űrön túlról érkező civilizáció előre tolt helyőrsége volt eónokkal ezelőtt. Már minden emléke a föld alá került, de egy testetlen intelligencia túlélte az időket. Pár éve ébredt fel, és érdeklődéssel figyeli a feje fölött folyó eseményeket. Mivel úgy tekint ránk, mint mi a kutyáinkra, ezért igen hamar kísérletezni kezdett a feje fölött fekvő betegekkel. Ebben segítségére van, hogy naponta egyszer képes tudását belehelyezni egy élőlény vagy „tárgy” testébe (rádió), és hogy irányítása alá vont egy embert, aki a krematóriumoknál dolgozik. Habár tudása nagy – képes a testek „reanimálására” is – az emberi testről és viselkedéséről való ismeretei igen korlátozottak. Így habár „jóindulatú” (ha az eugenikai, „nemesítési” törekvések jónak tekinthetőek), sokszor „félresikerülnek” teremtényei. Mivel beteg emberekkel találkozott eddig, ezért gyógyításai során azt hiszi, hogy ezek az ember természetes tartozékai. Így „kreálmányai” gyakran kívül-belül sem mondhatóak embernek. Egy részüket éjjel küldi fel, új alanyok szerzésére, míg mások megszöktek tőle, és a szigetet behálózó, a személyzet által ismeretlen alagutakban bújva meg. Ezek félik a „Ködistent” és gyűlölnek minden egészségest, aki közéjük merészkedik. Jelenlegi legfőbb támogatója egy szegény ember, akit a Lukundoo nevezetű „betegséggel” átkoztak meg. [Edward Lucas White: Lukundoo. (1925). A legszörnyűbb és leggonoszabb trópusi átok, amelynek során először fekete foltok jelennek meg a bőrön. Végül egyre nagyobbak lennek és apró, emberi koponyákat kezdenek formázni. Idővel az áldozat „hallucinál”, és beszélni kezd velük egy ismeretlen nyelven. Ezután a többség öngyilkos lesz, így nem tudni biztosan, hogy mi történne, ha még nem hal meg…  http://hplovecraft.hu/pdf.php?tipus=mu&id=714&lang=magyar]

3. Rongy Aurél veszélyes mesterséget űz. Csekélyszámú legénységével „ember- és hullarabló vállalkozást” üzemeltet. Sok bennszülött törzs ugyanis nem fél a betegségektől, attól azonban igen, hogy halottjait elégessék, hontalanná téve szellemeiket. Hogy elkerüljék, szép „summát” (gumi, elefántcsont stb.) is képesek kifizetni. Ezért időről-időre megközelíti a karantént főleg viharos napokon, amelyről belső emberei a karanténban előre értesülnek (jellemzően konyhások, takarítók stb. Mj.: csak a halottak kicsempészéséért a karanténból halálbüntetés jár). A holttesteket pedig ilyenkor átemelik az ottani alacsony kerítésen, majd a vízbe csobbanva azt embereivel kihalássza (remélve, hogy megelőzi a cápákat). Ritkán emberek „kimentését” is vállalja jó pénzért hasonló módszerrel, vagy bizonyos szolgálatokért cserébe. „Mellékesen” és korábban ugyanis rabszolgaszállítással is foglalkozott. Természetesen azokat választja ki erre, akiket megfelelő erősnek tart és nyilvánvalóan nem szenvednek járványos betegségben. Sajnos most éppen azt a benyugtatózott, furcsa bőrbetegségben szenvedő embert nézte ki, akire a kikötő egy ablaktalan kunyhójában találtak rá a hatóságok egy menekülő bűnözőt üldözve. Halszemű családja hiába kiabálta azt, hogy a „tengeri istenek” majd bosszút állnak mindenkin…

 

„Süket halak”

Érthetetlen, hogy emberek olyan helyen telepedjenek le, ahol valamennyien süketen élnek a zuhanó víz dübörgésétől. A lángoktól annyira megijedtek, hogy elmenekültek messze, a hegy távoli fennsíkjára.”
Pipacs a fenegyerek

A leírást rövidre fogom, mert mindenki elolvashatja a múlt havi Thrusday Morning Post magazinban személyesen Irving Walking, őfelsége szolgálaton kívüli századosának tollából (furcsa dolog, hogy amerikai körútja során úgy tűnt, hogy a nagy vadász nem tud írni…).

A lényeg röviden az, hogy mint ismert Borneón gazdag aranylelőhelyet fedeztek fel. A pontos hely ismeretében már megkezdődött a kitermelés az Indiai Talajkutató Társaság által. A szakemberek és a munkások azonban még mindig érkeznek erre az elzárt területre. A Társaság, amely elhivatott a tudomány fejlődése iránt, további szakértőket hívott meg, akik a környék állat- és növényvilágával, illetve a környék törzseinek élet kutathatják támogatásukkal. A nagy olajvezetéket megjavították.

1. Néhány konkurens társaság még mindig meg akarja szerezni a területet, ezért úgy dönt, megpróbálja elijeszteni a Társaság embereit. Köztük vannak beépített embereik is. Felbérelték a dajak fejvadászokat is, akik a „Nagy Vörös” (A kőolaj-vezeték, amelyet vörösre festettek, amitől félnek a bennszülöttek) felrobbanását jelnek vették az istenektől. El kell űzni a fehéreket… Jelenleg még rémisztgetnek, de a következő teliholdkor felelevenítik a rég elfeledett fejvadászat hagyományát is (nem kímélve szövetségeseiket sem).

2. A halak vad, és tengerparttól-tengerpartig rettegett törzse – nevével ellentétben – a nagy Cthugha-t imádják. A vízesés mögötti barlangban szokták tartani a szertartásokat, távol a figyelő szemektől néhány csillagvámpír társaságában (vörös ruhát viselő emberáldozatot bemutatva nekik). Mostanra már eléggé kiéhezettek, sajnos csak éjjelente hagyhatják el a barlangot. A félelmetes és harcias halak törzse pedig éppen fontolgatja visszatérését lakhelyére. Ennek oka részben a félelem, aminek oka, hogy közeleg az az ünnep, amelyet régi szanszkrit iratok úgy emlegetnek, hogy „Agni Ashura felemelkedése”.

3. Arkham szerte furcsán kezdenek el viselkedni a kőolajszármazékokkal – benzinnel, petróleummal stb. – működő tárgyak. Vagy megváltozik, kifacsarodik az alakjuk, nem működő szerkezetek megjavulnak vagy mások látható ok nélkül elromlanak. Néhány automobil rövid időre úgy viselkednek, mintha „életre kelnének”. Sok a baleset, amely alapján úgy tűnik, hogy a változás nem jóindulatú. A nyomozók végül arra a következtetésre jutnak, hogy mindez egy új borneói forrásból érkező szállítmánynak köszönhető. De mégis miért? Mi történik, ha a borneói kőolajat nem keverik finomítás során más forrásból származókkal? Van valami köze a petróleum-lámpa fényében életre kellő árnyakhoz, és a várost lassan átható bűzös hüllő-szaghoz? Esetleg az egyre gyakoribb rossz álmokhoz?
(Az ok: Borneón olyan kőzetekbe fúrtak, amelyet átitatott egy Nyoghta-hoz hasonló lény teste. Jelenleg „alszik”, de a fent említett robbanás és tűzeset veszélyesen közel hozta az ébredéshez. A forrás elzárását a vezetéket működtető társaság – főleg a robbanás miatt – jelenleg fontolgatja. Viszont tervben van a bővítés is.)

- Pierre de La Croix

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához