LFG.HU

Abdul
ismertetőCimkek

Harlan Ellison A fiú és a kutyája című, groteszkbe hajló poszt-apokaliptikus kisregényét régebben már vagy féltucatszor elolvastam – ó, a régi szép idők, amikor a Cherubion sci-fi antológiákban még értékelhető írások is feltűntek -, és kíváncsi voltam, milyenre sikerült a filmadaptációja. Bár 1975-ben készült, a díszletek alapján körülbelül három fityingből forgatták (mondjuk poszt-apokaliptikus környezetben ez nem feltétlenül hátrány), és a fiatal Don Johnson a főszereplője, még mai szemmel is egészen élvezhető B-film lett a végeredmény, ami mind hangulatában, mind az eseményekben elég hűen követi az eredeti írást.

aboyandhisdog

2029-ben járunk, a Negyedik (!) Világháború utáni világban, ami természetesen sivatagos-kopár pusztaság, ahol természetesen rongyos túlélők élik világukat egyik-napról a másikra, akiknek életcélja természetesen a napi alapvető betevők (konzervek, víz, ilyesmi) megszerzésén, és a túlélésen kívül nincs. Azazhogy egyvalami mégis van, és ez a valami különbözteti meg a filmet egy átlagos poszt-apokaliptikus történettől: a nők.

Az atomháború utáni populáció legnagyobb részét ugyanis szinte kizárólag férfiak alkotják, nőkből alig hírmondó maradt, így hatalmas rájuk az igény. Elállatiasodott férfifalkák portyáznak utánuk, és ha véletlenül rábukkannak egyre, az áldozat szerencsésnek mondhatja magát, ha megerőszakolása után „csak” rabszolgává teszik, és nem vágják át egyből a torkát.

Ebben a világban kóborol a fiatal Vic (Don Johnson), aki semmiben nem különbözik többi férfitársától: ugyanolyan, egyik napról a másikra tengődő, nőket megerőszakoló túlélő, mint a többiek. Kutyája is van, bár nem az édibédi kis öleb fajtából; Bloodnak nevezik, ritka cinikus-szarkasztikus humorral van megáldva, nem mellesleg szuperintelligens (latinból és történelemből nagyon ott van), és telepatikus kommunikációra képes. A fiú és a kutya kapcsolata – egyikük sem vallaná be nyíltan, mennyire közel állnak egymáshoz – a kölcsönös egymásrautaltságra épül: Vic kaját szerez, Blood pedig – képességei segítségével – cserébe nőket hajt föl neki.

Ki is szagol egyet egy szedett-vedett, településnek sem igazán nevezhető koszfészek mozijában, ahol háború előtti, ócska pornófilmeket játszanak (nők híján ez a férfiak egyik alapvető szórakozási formája). Csak amikor elkapják a férfiruhába öltözött – meglepően készséges – lányt derül ki, hogy nem felszínlakó, hanem egy föld alatti közösségből származik.

Vic – Blood ellenkezésével mit sem törődve – követi a lányt a Topekának nevezett, világtól elzárt közösségbe, ami az ötvenes évek amerikai kisvárosának groteszk torzképe, csillagos-sávos lobogóval, kifestett, folyton vigyorgó arcokkal, és cukormázból összegányolt idealizmussal. A régi civilizáció külsőségeit görcsösen megőrizni kívánó Topeka álomvilága inkább rémálomra hasonlít, ami elmebeteg vezetőivel, lakóival, és különleges büntetésrendszerével együtt talán még visszataszítóbb, mint a felszínen élők nyers barbarizmusa.

Vic természetesen nem véletlenül kerülhetett be a jól őrzött városba, sötét (vagy inkább groteszk) tervre derül fény, és időnként nyomasztó, időnként fekete humorral átszőtt jeleneteken kersztülsodródva végül olyan döntés elé kerül, ami… Hát, hogy őszinte legyek, láttam és olvastam is már cinikus befejezést, de ez szerintem benne van a legdurvább tízben. A fiú szereti a kutyáját.

A főhős végül nem váltja meg az emberiséget, nem lesz világot átalakító események szereplője, nem moralizál orrba-szájba, nem kap, vagy ad senkinek feloldozást, sőt, még az alapvetően öntörvényű lelkivilága sem változik meg – de nem is baj, mert szerintem ezek a dolgok mind hiteltelenné tennék a történetet. Nem kell hatalmas elvárásokkal nekiülni a filmnek – léteznek sokkal jobb poszt-apokaliptikus történetek, és sokkal kevésbé szájbarágós antiutópiák is –, de öregecske darab ellenére a műfaj kedvelői számára egy próbát, és egy kellemes másfél órát mindenképpen megér.

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához