LFG.HU

Vorador
ismertetőCimkek

X-Men logoMannász Viktor vagyok (az LFG-n Vorador) és abba a nagy fába vágtam a fejszémet, hogy egy cikksorozat keretében bemutassam az X-Men képregények első 50 évét. Azért lehet hasznos egy ilyen útmutató, mert fél évszázad alatt az X-Men franchise elég szövevényessé vált, ami elriaszthatja az új olvasókat.
Az írásom remélhetőleg segíteni fog abban, hogy bárki könnyedén bekapcsolódhasson az X-Men történetfolyamba, még akkor is, ha előtte egyetlen képregényt sem olvasott.

A következő irányelvek alapján tervezek haladni:

  1. Átfogó képet nyújtok az első 50 évről. Ez azonban nem azt jelenti, hogy megemlítek minden egyes képregényt, amiben volt egy fél oldalas Rozsomák cameo, mert ezek száma közel végtelen, a jelentőségük viszont nulla. Az átfogó kép alatt azt értsétek, hogy látni fogjátok, honnan indult az X-Men és az évek során milyen irányba tartott. Bemutatom, hogy milyen szériák léteztek és mi volt a lényegük, hogy honnan erednek a karakterek, és hogy milyen témák határozták meg az egyes korszakokat.
  2. Ki fogom emelni azon történeteket, melyek szerintem átlagon felüliek, hogy ha valaki a legjavára kíváncsi, akkor tudja, mit érdemes elolvasnia.
  3. Be fogom mutatni azon történeteket is, melyek szerintem átlagon aluliak, hogy ne kelljen vackokra pazarolnotok az időtöket.
  4. A jó sztorik kapcsán a lehető legminimálisabb spoilert igyekszem használni, éppen csak annyit, hogy néhány mondatot tudjak írni a képregényről. Az igazán rossz történetek kapcsán viszont nem leszek ilyen óvatos, mert abból indulok ki, hogy azokat senki sem akarja elolvasni, és elrettentési célzattal kifejezetten hasznos rávilágítani a hibákra.

Amikor majd egyes jó és rossz képregényekről beszélek, az természetesen nem egyetlen objektív igazság lesz, hanem a saját véleményem. Az eltérő álláspontokat megfogalmazó hozzászólásokat szívesen fogadom. Nem egyszer előfordult már olyan, hogy egy okos kritika más megvilágításba helyezett pár dolgot, aminek hatására pozitív/negatív irányba változott a megítélésem egy sztoriról.
Csak annyit kérnék, ha lehet, hogy ne ilyesmiket írjátok: ”Viktor, te mekkora hülye vagy, az XY képregény nagyon jó! Sokkal inkább ilyet: ”Viktor, te mekkora hülye vagy, az XY képregény nagyon jó, mert

A szükségszerű bevezető után térjünk a lényegre, az X-Men történelem első állomására! (1963-1975)

X-Men (volume 1)

Az X-Men első száma 1963 szeptemberében jelent meg, és mint akkoriban szinte minden szuperhőst, őket is Stan Lee találta ki.
Már most jelzem, hogy az X-Men 1975-ig gyenge képregény volt, szóval aki ajánlásra kíváncsi, az várja meg a cikkem második részét, mert a mostaniban sajnos nem tudok olyan művekről írni, amiket érdemes elolvasni.
Lássuk, hogy milyen sebektől vérzett az X-Men a kezdeti években!

A kiinduló helyzet az, hogy Charles Xavier professzor maga köré gyűjtött öt fiatalt, akik hozzá hasonlóan mutánsok, hogy megtanítsa őket emberfeletti erejük jó célra való felhasználására. Az X-Men ezen kezdeti felállása a következő évtized során gyakorlatilag nem változott meg:

  • Cyclops (Scott Summers), önmarcangoló csapatvezető.
  • Iceman (Robert Drake), fiatal mókamester.
  • Angel (Warren Worthington III), gazdag és jóképű.
  • Beast (Hank McCoy), kiemelkedően okos és művelt.
  • Marvel Girl (Jean Grey), lány.

És ennél bővebben nem is tudnám leírni a karakterek jellemét, akik ebben a korszakban elég egysíkúak voltak. Szegény Jean sokszor érezhette úgy, hogy cselédnek vették be a csapatba, hiszen ebédet főzött a többieknek, jelmezeket varrt, nővérként tüsténkedett a megsérült fiúk ágya körül, stb. És természetesen mindenki rá akart mozdulni, még Xavier is, aki legalább 30 évvel idősebb a 18-at sem betöltött lánynál. Kész szerencse, hogy a professzor tolószékes volt és az X-Ment vezette, mert a korkülönbség nem gátolta volna meg, hogy szerelmet valljon tanítványának…

X-Men 02

Különben Xavier tett egyéb fura dolgokat is, amik nem igazán illeszkednek a jóságos mentor szerepéhez. Ekkoriban még nem nagyon tartotta magát azon alapelvéhez, hogy telepatikus erejét csak végszükség esetén használja, mert vétek erőszakkal befolyásolni mások gondolatait. Több esetben is lazán kitörölte mások emlékeit, legyen az ellenség vagy akár tanítványainak szülei. Az egyik számban pedig új jelmezt ad Jeannek, egy miniszoknyát, ami nyilván nem túl praktikus a harcban, szóval ki tudja mi vezethette a professzort…
A legklisésebb karakter talán Magneto volt, aki szimplán egy világuralomra törő gonosztevő. Atombombákat próbál lopni, mutáns klónhadsereget akar gyártani, egy szerkezettel megkísérli a Föld minden lakosát mentális irányítása alá vonni, stb. Még annyi indítéka sincs, hogy a mutánsok érdekében küzd radikális módszerekkel, pusztán az önmagáért való világuralom a célja. Az előtörténetét (holokauszt túlélő) és érdemi személyiségét csak 10+ év múlva találja ki Chris Claremont.

Ebben a korszakban debütált Scott testvére, Alex Summers (Havok) és Lorna Dane (Polaris), akik csak tartalékos tagjai voltak a csapatnak, de majd sokkal később, a 80-as évektől fontos és általam nagyon kedvelt szereplőkké válnak. Kevésbé fontos Mimic, aki röpke három számon keresztül volt X-Men, azóta pedig néha ugyan előkerül, de nem lett jelentős karakter (viszont egy alternatív univerzumbeli verziója igen, rá majd 35 év múlva visszatérünk.)
Az ellenségek közt feltűnt sok olyan, akik tartós jelenlétet harcoltak ki maguknak a képregényekben, például Magneto és a kicsit vicces nevű Brotherhood of Evil Mutants első változata (Toad, Mastermind, Quicksilver, Scarlet Witch), Juggernaut, Blob, a Sentinel robotok. Ja, és Sauron, aki úgy szerezte az erejét, hogy megharapta egy dinoszaurusz. Ezt szerettem volna kihangsúlyozni. Talán mondanom se kell, hogy ha a főhősök sem voltak kidolgozva, akkor az ellenfeleiktől se várjatok nagy csodát.

A szöveg rendszeresen nevetséges, egyszer ripacskodó és túlírt, máskor szimplán hülyeség. Persze értem, hogy a 60-as években írták, de az alábbi példákból láthatjátok, hogy az X-Men a kortárs képregényekhez képest is gyenge volt.

Mimic kíméletlen alapossággal a szánkba rágja a tanulságot.

Mimic kíméletlen alapossággal a szánkba rágja a tanulságot.

 

Küklopsz kedves szavaival vigaszt nyújt Jean számára.

Küklopsz kedves szavaival vigaszt nyújt Jean számára.

 

„Until that day, the world shall hear no more from the one it knows only as… Cyclops!” Scott színpadias elvonulása ne riasszon meg senkit, 10 oldallal később visszatér a csapathoz.

Scott színpadias elvonulása ne riasszon meg senkit, 10 oldallal később visszatér a csapathoz.

 

Atombomba: "democracy’s silent sentinel since August 1945."

Atombomba: “democracy’s silent sentinel since August 1945.

A szereplők képességeivel kapcsolatban is vannak furcsaságok, főleg Stan Lee esetében tűnt úgy, hogy nincs teljesen tisztában egyes szavakkal.

  • Jean Grey képes tárgyakat mozgatni az akaratával, ami ugye telekinézis. Ennek ellenére egyszer-kétszer mégis teleportációként hivatkoznak rá.
  • Iceman kezdetben inkább hóembernek néz ki, amire az első számban még rá is erősít néhány tartozékkal (lásd lejjebb). Mert ugyebár ő a csapat mókamestere…
  • Xavier a mentális pajzsainak köszönhetően élt túl egy autóbalesetet. Az író keveri a fogalmakat és azt hiszi, hogy Xavier telekinézissel rendelkezik, ami persze nem igaz. Ja, és egyébként ez a professzor mentális erejének titka, akármit is jelentsen: “My ability to read minds and project my thoughts is due to the counter ego which I possess!
  • Magneto bármire képes a mágneses hullámokkal. Irányítja az emberek gondolatait, tudja manipulálni a jeget, erősen koncentrálva pedig kiléphet a testéből is tudatát szellemszerű formában projektálva.

X-Men 07

A történetek nagy része gyenge, általában felbukkan egy ellenség, akit a hőseink levernek és szerencsétlen esetben még valami borzalmas tanulságot is kapunk útravalónak. Következzen két mélypont, egy a sorozat elejéről, egy pedig a végéről, hogy lássátok, mennyire nem javult a színvonal az évek során.

A 3. számban Xavier érzékel egy mutánst, ezért elküldi az X-Ment, hogy kutassák fel. Az illető neve Blob (Haspók), aki békésen dolgozik mutatványosként egy cirkuszban. Hőseink felajánlják neki, hogy csatlakozzon az X-Men kötelékébe, ám Blob nem él a lehetőséggel. Reakció? Az X-Men támadást indít ellene, a professzor pedig azonnal ki akarja törölni az emlékeit. Blobnak azonban sikerül meglógnia és elhatározza, hogy a cirkusszal megostromolja Xavier kúriáját. Az invázió első mozzanataként egy zsiráf bedugja fejét az emeleti ablakon és belenyal Jégember fagyijába. Ezután egy sor felejthetetlen párharc bontakozik ki:

  • Beast vs. kötéltáncosok!
  • Angel vs. lasszós cowboy!
  • Iceman vs. pufikabátos emberek!
  • Cyclops vs. elefánt és turbános idomárja!
  • Jean Grey vs. néhány teljesen átlagos férfi!

Közben pedig Xavier az ablakból szemlélve kommentálja a kertjében dúló összecsapást: “My X-Men are fighting valiantly! There is still hope!” Sajnos a professzor minden bizodalma ellenére tanítványait legyőzi a cirkusz, és megkötözve foglyul ejtik őket. Igen, jól olvastátok, az X-Men-t legyőzte egy rakat cirkuszi mutatványos. Csak azért nem fullad tragédiába az eset, mert a professzor telepatikus úton utasítja Jeant, hogy ne legyen ennyire szerencsétlen és telekinézissel kapjon már fel egy kést, amivel szétvághatja a köteleiket. Hőseink így kiszabadulnak és néhány másodpercre elterelik a cirkusz figyelmét, ami éppen elég időt biztosít Xavier-nek, hogy befejezze az “intensifier ray” nevű találmányát, mely jól felerősíti a telepátiáját. Szokásához híven törli az egész cirkuszos banda memóriáját. Természetesen egy ilyen remekmű nem lenne teljes tanulság nélkül:

"Annihilated"… te jó ég.

“Annihilated“… te jó ég.

A 65. szám a halottnak hitt Xavier visszatérésének regéje. Két évvel korábban elhunyt a professzor, ám most kiderül, hogy halála csak álca volt és egészen eddig a pincében bujkált. Az ok igen nyilvánvaló: megérezte egy földönkívüli faj közeledő fenyegetését és ennek elhárítása érdekében fontos munkába kezdett. Mivel nem akarta, hogy megzavarják, ezért inkább megrendezte a halálát és elvonult az alagsorba, hogy ott nyugodtan dolgozhasson. Egyedül Jean tudta, hogy a professzor életben van, mert Xavier végig „privát leckéket” adott neki. Ennek során Jean megkapta Xavier telepátiájának egy darabját. Úgy látszik, hogy ilyet is lehet csinálni. Mivel az idegenek már közel járnak, ezért Xavier néhány óra alatt kegyetlenül megedzi tanítványait, pl. Küklopsz megtanul mikrométeres pontossággal célozni optisugaraival.
A nagy terv, hogy Xavier egyesíti a Föld lakóinak szeretetét, és ezt az energiát mentálisan átküldi Jeannek, aki továbbítja Alex Summersnek, aki kozmikus sugár formájában nyakon lövi vele Küklopszot, aki végül egy tömény szeretetsugárral mikrométeres precizitással eltalálja az idegenek űrben levő bolygóját. Közben Iceman folyamatosan jegeli Küklopszot, hogy az ne hevüljön fel az érzelmektől. (Az űrlények bolygója egyébként úgy került a Föld közelébe, hogy valami gigantikus motor által képesek kormányozni, mint egy űrhajót.) A terv sikert arat, a támadók rosszul lesznek a rájuk törő pozitív érzelmektől, teljesen elvesztik a hódítás iránti vágyukat és elsüvítenek a bolygójukkal a naprendszerből.

Talán érzitek már, hogy nem ez volt az X-Men legjobban sikerült korszaka. Érthetetlen módon mégis 7 évig talpon maradt az újság, míg végül 1970. márciusában megszűnt a 66. számmal. Egyáltalán nem volt kár érte. Ugyan 9 hónappal később újraindult kéthavonta megjelenve, de ez csak egy újranyomott széria volt, új történeteket nem tartalmazott, kizárólag régieket. A reprintes vegetálás a 67-93. számig tartott, mígnem 1975-ben debütált az “All-New, All-Different X-Men“, ami szerencsére tényleg valami egészen más lett.

A sok negatívum után tudnék-e jót is mondani az X-Men első korszakáról? Nos, sajnos szinte csak azt, hogy a vége felé volt kb. 10 szám, amiket Neal Adams rajzolt, és ezek nagyon jól néznek ki. Neal abszolút meghaladta az addigi X-Men rajzolókat, kivéve Jim Sterankót, aki kellemes volt, de sajnos csak két számot készített. Neal Adams dinamikát vitt a jelenetekbe olyan apróságnak tűnő, ám addig nem jellemző dolgokkal, mint pl. a hagyományos téglalap alakú panelektől való eltérés. Viszont hiába jók a rajzai, nem hiszem, hogy pusztán emiatt megérné elolvasni a történet terén továbbra sem erős képregényeket.

Egy Neal Adams által rajzolt oldal.

Egy Neal Adams által rajzolt oldal.

Azt tanácsolom, hogy aki X-Ment szeretne olvasni, az kompletten ugorja át az 1975 előtti korszakot, semmit sem fog veszíteni. A történetek legjobb esetben is csak átlagosak, de inkább gyengék. A karakterek általában unalmasak, alig-alig mutatnak fejlődést. Az újságnak nincs megragadható irányvonala, nem halad az egész semerre. Néha feltűnik az a motívum, hogy a mutánsokat növekvő félelem és gyűlölet veszi körül, de ez nagyon ritka. Az X-Men egyszerűen nem találta meg az identitását, így egy érdektelen, felejthető képregény szintjén rekedt, melyben szuperképességű tinik küzdenek (nagyrészt) random ellenfeleikkel. Az egyik számban Frankenstein szörnyével kerültek konfliktusba, ami talán mindent elmond a széria céltalanságáról. Nem igazán tudnám rávenni magam, hogy újból végigolvassam ezeket a képregényeket.

LEGKÖZELEBB: A valaha volt legjelentősebb X-Men író, Chris Claremont!


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához