LFG.HU

HammerTimeCafe
Vorador
ismertetőCimkek

X-Men logoLegutóbb ott hagytuk abba, hogy az X-Men tetszhalott állapotba sodródott és évekig reprint sorozatként tengődött. Nagyon ritkán megjelent egy-egy új történet is, amikor mutánsaink más újságokban vendégszerepeltek, így például:

  • Amazing Adventures (v2) 11-17., melyben Beast feltalál egy hormonkészítményt, ám az sajnos véglegesen szörnyszerűvé változtatja a megjelenését.
  • Defenders 15-16., amiben Alpha the Ultimate Mutant csecsemővé fiatalítja Magnetot.
  • Incredible Hulk (v1) 180-181., avagy Wolverine legelső szereplése. Itt még köze sincs az X-Menhez, szimplán csak Hulk ellensége. Egyébként eredetileg azt tervezték, hogy Wolverine valójában egy rozsomákból mutálódott emberré, de szerencsére Stan Lee megvétózta az ötletet.

A fenti számokat szerintem nem érdemes fellapozni, bőven elég tudni róluk ezt a néhány mondatot.

All-New, All-Different X-Men

X-Men #2 - 02.Az X-Men újjászületése egészen pontosan 1975 májusában következett be a Len Wein (író) és Dave Cockrum (rajzoló) által jegyzett Giant-Size X-Men megjelenésével. Ebben az eredeti X-Men fogságba esett egy szigeten, és csupán Küklopsz tudott megszökni, hogy hírül vigye az esetet a professzornak. Xavier rögvest szervezni kezdi a mentőakciót és körbeutazza a világot, hogy összetoborozzon egy új mutáns csapatot, aminek segítségével kiszabadíthatja tanítványait. Bár a képregény nem túl kiemelkedő és vannak a 60-as évekre hajazó fura pillanatai (pl. a végén kilövik a szigetet az űrbe), mégis ajánlom olvasásra, mert egyszerűen megkerülhetetlen jelentőségű.
A végén Angel megjegyzése különösen jól érzékelteti, hogy 40 éve mennyire másképp mentek a dolgok: “
What are we going to do with thirteen X-Men? Akkoriban összesen volt 13 X-Men, és ez már soknak számított. Manapság meg sajnos odáig fajult a franchise, hogy ha hirtelen meghalna nem 13, hanem 130 X-Men, még akkor is elég karakter maradna legalább öt különböző csapat összeállításához.
A történet az X-Men 94. számában folytatódik, melyben az új mutánsok válnak főszereplővé, és az eredeti csapatból mindössze Küklopsz marad meg. Az alkotógárda kiegészül Chris Claremonttal, aki ekkor még csupán a szöveget írja, de a történetet továbbra is Wein találja ki. Sajnos a 94-95. részek még mindig nem az igaziak. Egyrészt borzalmas az ellenfélválasztás: a szmokingos, monoklis, sétapálcás Count Nefaria és állat/ember csapata, az Ani-Men egyszerűen gagyik. Másrészt Claremont sem mentes néhány rossz szokástól, szüksége lesz néhány hónapra, hogy csiszolódjon a stílusa.

A Chris Claremont-éra

Szerencsére Len Wein a Count Nefaria sztori után otthagyta az X-Ment, így a 96. számtól kezdve teljes egészében Claremont látta el az írói feladatokat. Ezzel a képregények történelmében példátlan alkotómunka vette kezdetét. Elég csak a tényeket megnézni, hogy ezt bárki elismerje: a fiatal, 25 éves Claremont a Marvel egyik leggyengébb címét szinte a nulláról indulva az USA legsikeresebb képregényévé tette. Ráadásul ez nem csupán három napig tartó csoda volt, ugyanis Chris megszakítatlan, 17 éves munkássága alatt az X-Men végig az eladási listák élén állt (talán csak egyszer akadt komoly vetélytársa, Frank Miller Daredevilje által). Azon ritka alkalmak egyike volt ez, amikor a minőségi munka megkapta a lehetőséget, és így a neki járó sikert is.

Tekintsük át, hogy mik Chris erősségei!

1) Karakterábrázolás

Claremont kivételes tehetséggel tudja a szereplőket hihetővé és élővé tenni. Olvasás közben azon kaptam magam, hogy komolyan érdekel a szereplők sorsa és nem csupán az, hogy most túlélik-e ezt a harcot, hanem általánosságban az életük alakulása. Ilyen kötődés kialakulása az olvasó és főszereplők között ritka, mert általában idővel ellaposodnak és unalmassá válnak a karakterek, Chris írásaiban viszont az évek múlásával egyre inkább kibontakoztak. Bár a Giant-Size X-Men szereplőinek vázát Len Wein találta ki, Chris tehetsége kellett ahhoz, hogy olyan személyiséget építsen fel nekik, ami magával ragadta az olvasókat. Alább néhány mondatban összefoglalom, hogy a korai számokban mik voltak a szereplők jellegzetességei.

X-Men #2 - 03.

Storm, Colossus, Wolverine, Cyclops, Banshee, Thunderbird, Sunfire, Nightcrawler

Storm (Ororo Munroe) afrikai mutáns, aki kislánykorában árvult meg egy rakétatámadás miatt, melynek során rá és szüleire omlott egy épület. Csak Ororo élte túl az esetet, de azóta is klausztrofóbiával küzd, amiért egy időre a törmelék alá szorult a halott szülei mellett. Ezután koldusként és utcai tolvajként élt Kairóban, mígnem 12 évesen egy belső hívás hatására maga mögött hagyta a civilizációt és a Szerengetibe vándorolt. Itt kezdett kibontakozni az időjárást befolyásoló mutáns képessége, mely miatt a helyi törzsek istennőként tisztelték és esőért imádkoztak hozzá.

Colossus (Piotr „Peter” Rasputin) egy szovjet termelői kommunából származik. Hatalmas termete és ereje miatt sokan nem gondolnák, hogy mennyire szerény, béketűrő, már-már naiv lélek, aki egyaránt örömét leli a nehéz földműves munkában és a művészetekben is. Nagy problémát jelent számára, hogy úgy érzi, az X-Men kedvéért cserbenhagyta szeretett hazáját és családját.

Wolverine a rejtélyek embere. Az alacsony, szőrös kanadai mutánsról társai alig tudnak valamit, kivéve, hogy nem esik nehezére a gyilkolás és pszichopata hajlamai miatt nem árt óvatosnak lenniük mellette. Sokáig még a valódi nevét és a pontos képességeit sem ismerjük, pl. egy ideig az volt a látszat, hogy karmai a kesztyűjének a részei, nem pedig a testének. A Rozsomáknak szokása becenevekkel ellátni társait, függetlenül attól, hogy ez mennyire van az ínyükre (pl. Jean: Red, Xavier: Chuck, Cyclops: Slim, Nightcrawler: Elf).

Cyclops (Scott Summers) az egyetlen hírmondó az eredeti X-Menből. Hajlamos a komorságra és befordulásra, részben a kontrollálhatatlan mutáns ereje, részben a saját hibáit felnagyító önostorozása miatt. Sokszor merevnek és érzéketlennek tűnik, de ez csak azért van, mert megtapasztalta, hogy milyen tragikus eredménnyel járhat, ha csapatvezetőként az érzelmeire hallgat.

Banshee (Sean Cassidy) ír származású, ex-Interpol ügynök, aki jóval idősebb a többieknél, így érdekes kontrasztot képez a fiatalokkal szemben. Ne felejtsük el, hogy Rozsomák valódi koráról ekkoriban még fogalmunk se volt.

Nightcrawler (Kurt Wagner) mutációja elég kegyetlenül eltorzította a német fiatalember külsejét, szabályos démoni vonásokat adva neki. Kurt ennek ellenére az X-Men talán legoptimistább tagja, aki imád hőst játszani és a középpontban lenni. Egy cigány vándorcirkuszban nőtt fel akrobataként, ahol a tömeg ünnepelte mutatványait, így talán erre vezethető vissza a légies, látványos harci stílusa és kapcsolatteremtő természete.

Az indián Thunderbird (John Proudstar) és a japán Sunfire (Shiro Yoshida) gyakorlatilag azonnal, még a Len Wein számok alatt távoztak a sorozatból.

Látható, hogy Claremont egy teljesen változatos nemzetiségű csapatot örökölt, ahol csak Küklopsz volt fehér bőrű USA állampolgár. Nagyon szeretem, hogy a karaktereket nem használta fel propaganda célokra, tehát pl. Colossus soha nem mondott olyanokat, hogy “Itt vagyok Amerikában, most végre látom, hogy a kapitalizmus az igaz ösvény és a Szovjetunió tévúton jár, soha nem tudnék már ott élni.” Ellenkezőleg, mindig is szeretettel beszélt a hazájáról és a korábbi életéről a szibériai kollektívában. Szerintem elég bátor dolog volt 1975-ben, a hidegháború korszakában ilyen abszolút pozitív karakterként ábrázolni egy kommunistát.

2) Evolúció

Chrisnél az újság minden része folyamatos fejlődésben volt. A történet terén újabb és újabb vizekre evezett, soha nem félt kipróbálni valami ismeretlen, merész koncepciót. Sok képregénynél megfigyelhető, hogy az írók találnak egy működőképes és érdekes receptet, amitől aztán évekig nem mernek eltérni, mert félnek attól, hogy az olvasók kedvezőtlenül reagálnának a megszokott, ismerős dolgaikban beálló változásokra. Vagy csak lusták az alkotók és nem akarnak új dolgokat kitalálni, ha úgyis mindenki elvan a jelenlegivel. Na, Claremont nem így gondolkodott, ő soha nem várta meg, hogy elfásuljon a status quo. Hiába talált ki egy olyan koncepciót, amivel vezette az eladásokat, soha nem félt átalakítani azt valami egészen újszerűvé. Nem engedte megrekedni a képregényt egy adott fejlődési szakaszban, az X-Men történetfolyamát mindig céltudatosan vezette előre.
Fejlődtek/változtak a karakterek is, mégpedig egészen elképesztően. Ha mondjuk összehasonlítjuk a kezdeti Ororot azzal, amilyen 100 számmal később lett, akkor brutális eltéréseket látunk. Ám Claremont olyan finoman és okosan alakította a karaktert az évek során, hogy még a drasztikus változások is teljes mértékben természetesnek és alátámasztottnak hatnak.
És végül maga Chris is hatalmas fejlődésen ment keresztül. Már a korai írásai is nagyszerűek voltak, de fiatal kora miatt még nyilván nem volt minden a kisujjában. Viszont ha megnézzük az öt évvel későbbi számait, akkor még természetesebbnek ható párbeszédekkel és kifinomultabb utalásokkal találkozunk. Tíz évvel később? Chris egyáltalán nem fáradt ki, hanem az átlagos színvonala magasabb, mint valaha. Tizenöt évvel később mit látunk? Olyan forradalmi és kiváló dolgokat, hogy hasonló csak ritkán keletkezett az X-Men azóta eltelt 25 évében.

X-Men #2 - 04.

Rozsomák első szereplése a Hulk lapjain, mielőtt Cockrum feljavította volna.
Szerencsére a személyisége mellett a jelmeze is evolúción ment keresztül…

3) Írástechnika

Chris szemmel láthatóan imádja az angol nyelvet és magát az írást. Tulajdonképpen az egyik kritika vele szemben, hogy néha túl terjengősen és barokkosan fogalmaz, amiben lehet valami, de engem ez a legritkább esetben zavart, mert annyira élvezetes stílusban ír. Nem csupán mindig olvasmányos, hanem sokszor igazán szép, néhol már-már költői a megfogalmazása. Másrészt inkább legyen tartalom egy képregényben, mint hogy 5 perc alatt ki lehessen pörgetni, mint pl. egy Ultimate Pókembert, amit kis túlzással az újságosnál el tudtam olvasni. Harmadrészt ne felejtsük el, hogy számos esetben bizonyította, milyen tökéletesen képes kevés szóval is elmesélni egy történetet. Sőt, akár szavak nélkül is, mert ő volt az, aki a Marvel silent comic hónapját 10+ évvel megelőzve már írt silent X-Men képregényt, amiben egyáltalán nem volt párbeszéd. Vagy mondhatnám akár a „24 seconds” című számot is, melynek cselekménye 24 másodpercet ölel fel és jól jelzi, hogy Chris milyen állati pörgős tud lenni, ha azt kívánja a sztori.

4) Történetvezetés

Ez a bizonyos szappanopera stílus bevezetése, de nehogy bármi negatívat értsetek alatta – nem Barátok közt vagy Vad angyal lett az újság szuperhősökkel! Sokkal inkább Joss Whedon Buffy vagy Angel sorozataira gondoljatok, amik eszméletlenül sokat merítenek Claremont képregényeiből. Maga Joss nyilatkozta, hogy Chris X-Menje milyen nagy befolyással volt a munkáira, és Buffy karakterét pedig a kedvenc X-Men szereplője, Kitty Pryde alapján mintázta.
Az X-Men erősen karakterközpontú képregény lett, melynek fő célja, hogy szemléltesse a szereplők változását és a csapattagok egymáshoz való viszonyát. Az évek múlása bizony nyomott hagy a főszereplőkön, akiknek a személyisége organikusan módosul az őket ért események hatására. Ha például az egyik sztoriban lemészárolnak egy csomó mutánst, akkor a gyilkosok felderítése és legyőzése mellett hangsúlyos elem annak bemutatása is, hogy a brutális gyilkossággal való szembesülés milyen gondolatokat, érzelmeket váltott ki hőseinkből.
A történetek sok vissza- és előreutalással gazdagodtak, aminek hála nem különálló részek laza füzérének érződnek az események, hanem egy összefüggő egésznek. Persze lehet felosztásokat tenni, pl. ez a két szám egy Magneto sztori, az a három pedig Sentinel, de Chris általában szán arra néhány oldalt, hogy előre felvezesse az eljövendő részek eseményeit, és ne csak random módon felbukkanjon egy ellenfél minden szám elején.
Ezek a dolgok manapság már alapvetőnek tűnnek, de Claremont előtt nem voltak azok, és csupán az ő sikere után terjedt el a stílusa, amelynek jegyében készül azóta is a csapatalapú képregények többsége.

5) Univerzalitás

Ugyan Chris alapstílusa a komolyabb, elgondolkodtató spektrumba hajlik (főleg a későbbi éveiben), szinte bármilyen műfajban nagyszerűt tudott alkotni. Thriller, sci-fi, fantasy, szatíra, modern swashbuckler kaland, dráma mind előfordultak az évek során. A beszélgetős és az akció jelenetek közül egyértelműen hangsúlyosabbak az előbbiek, viszont amikor Chris szükségesnek érezte a harcot, az úgy volt megkoreografálva, hogy csak kevés jobbat találni nála: izgalmas, látványos, nagyszerű csapatmunka stb. Noha nem az a fajta író, aki ontja magából a poénokat (pl. Peter Milligan vagy Peter David viccesebbek), azért Christ sem kell félteni szellemesség terén.

X-Men #2 - 05.

Claremont öniróniára bírja Rozsomákot az alacsony termetével kapcsolatban.

6) Széles olvasóközönség megszólítása

Képes volt úgy megírni egy történetet, hogy az egyaránt élvezhető legyen egy gyermek és egy felnőtt olvasó számára is. Ezt a saját tapasztalatom által is tudom igazolni, mert amikor 8-10 évesen olvastam a Semic kiadónál magyarul megjelent Claremont műveket, akkor faltam őket. Aztán sokáig nem foglalkoztam képregényekkel, de 21-22 évesen elhatároztam, hogy elolvasok minden X-Ment. Így újra a kezembe kerültek gyerekkorom újságai (csak most már angolul), és Claremont írásait legalább annyira élveztem, mint réges-régen, immár olyan dolgok miatt is, amiket gyerekfejjel még nem foghattam fel. Ahogy maga Chris is nyilatkozik a témában: “I freely admit that I’m a greedy sop. If I can do a scene that is balanced so that a twelve year old can read it and not get the double entendre, and a thirty year old can read it and totally get the double entendre — the key is that they’re both reading it. Or a twelve year old can read it years later and go Now I get it! It increases the fun element and the bonding element of it. I think that’s a legitimate want.
Nagyon szimpatikusnak találom, hogy bár Claremont könnyen tudna valami elvontabb, művészieskedő, sznob képregényt írni, mégsem megy el abba az irányba, hogy csak néhány elvetemült kritikus számára élvezhető műveket alkosson. Bebizonyítja, hogy lehetséges mély gondolatokat és értéket közvetíteni olyan formában, amely egyszerre igényes és populáris. Ha csak egy izgalmas harcot akarsz látni, az X-Menben megtalálod. Ha komoly mondanivalót vagy elgondolkodtató párbeszédeket szeretnél, akkor ezekért sem máshova menned.

7) A karakterek tisztelete

A képregényekben széles körben elterjedt a szereplők megölése, majd a nem túl távoli feltámasztásuk. Egy ismert karakter legyilkolása jó reklámot kelt, biztos megveszik emiatt páran az újságot. Viszont a fontos karaktereket nem akarják veszni hagyni, ezért hamar vissza is hozzák őket az életbe valamilyen primitív kifogással. Ez a gyakorlat annyira elterjedt, hogy a képregényes halál teljesen súlytalanná vált, és amit nagy sokkhatásnak szánnak, az inkább csak idegesítő lesz, mert az írók már megint hülyének nézik az olvasót. Amikor például megölték a Fantasztikus Négyesből Human Torchot, akkor a nagy hír az volt, hogy “Human Torch’s dead!” Ám valójában így kellett értelmezni: “Human Torch’s dead this week!
Ezzel ellentétben Claremont tisztelte és becsülte annyira a karaktereit, hogy nem öldöste le őket ész nélkül, az olcsó sokkhatás kedvéért. Ha végzett valakivel, akkor azt okkal tette. Nála még volt súlya egy-egy halálnak, mert nem volt mindennapos dolog, viszont végleges. Ha ki akart vonni egy szereplőt a képből, akkor talált rá egyéb módszert (pl. a karakter sérülést szenvedett és pár hónapra/évre elvonult lábadozni). Nem akarok hülyeséget mondani, de ha jól emlékszem, akkor 17 év alatt mindössze egyetlen alkalom volt, hogy Chris megölte egy karakterét, ám aztán később feltámasztotta (pontosabban csak úgy tűnt, hogy meghalt).

Modern 2010-es promo plakát. Az a vicces, hogy a történet nagyszerű és nem illik hozzá ez az olcsó hírverés.

Modern 2010-es reklámplakát.
Az a vicces, hogy a történet nagyszerű és nem illik hozzá ez az olcsó hírverés.

Claremont hét fő erényének hosszas kitárgyalása után a következő cikkben már rátérünk magukra a képregényekre, hogy ne csak a levegőbe beszéljek, hanem példákkal is alátámasszam a mondandómat.

LEGKÖZELEBB: A Phoenix Saga!


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához