LFG.HU

Vorador
ismertetőCimkek

X-Men v1/Uncanny X-Men v1

(Az X-Men széria elnevezése a 142. számtól hivatalosan is Uncanny X-Menre módosult.)

A legutóbbi cikket leX-Men logozáró Phoenix Sagával Claremont és Byrne nagyon magasra tették maguknak a mércét, de csupán három hónapra volt szükségük, hogy egy hasonlóan emlékezetes remekművel álljanak elő, melynek címe már sokatoknak ismerős lehet a filmadaptáció miatt: Days of Future Past.
A kiinduló helyzet, hogy a jövőben a Sentinel robotok kiirtották a mutánsok zömét és az X-Men maradéka egy végső kísérletet tesz fajuk végzetének elkerülésére. Mivel a jelenben már nem győzhetnek, ezért egyedüli esélyük, ha visszaküldenek valakit a múltba, hogy az megakadályozzon egy politikus elleni merényletet, mely a Sentinel program beindításának katalizátora volt. A történet gerince megegyezik a képregényben és a moziban, de sokkal több az eltérés, mint a hasonlóság. Gondolom nem meglepő, ha azt mondom, hogy a film változtatásainak nagy része nem vált az előnyére.
Eleve az 1981-es DoFP egy rövid, 2×22 oldalas történet, nincs benne hely túlcifrázni a dolgokat, így nagyon fókuszált, letisztult a cselekmény. Ezt csak úgy tudta 131 percre nyújtani a rendező, hogy megterhelte a sztorit az előző filmek beleszövésével, amivel némileg felhígította és zavarossá tette a kristálytiszta eredetit.
A hangulat terén is vannak problémák, a képregény jövőbeli jeleneteinek csontig hatoló reménytelenségét közel sem adta át a film. Az eredetiben valahogy nyomasztóbban festették le a jövendő disztópiát: New York romos utcáin punk bandák portyáznak, a lovakkal vontatott buszokon megbélyegzett emberek utaznak, az internáló központban pedig mutánsok sírjai sorakoznak, míg a szem ellát. Még olyan vizuális trükköt is bevetettek, hogy a jövőben játszódó részeknél nagyon vastag fekete kerettel szegélyezték képpaneleket, ami tudat alatt a bezártság érzetét kelti. A moziban az életben maradt X-Menek egyre inkább sarokba vannak szorítva, de azért még szabadok. A képregényben ennél jóval lesújtóbb képet mutatnak, hiszen már rég fogságba estek és megöregedve, rabruhában, mutáns erejüket semlegesítő nyakörvet viselve készülnek tervük végrehajtására. Valamiért a mutáns DNS felhasználásával készült, szuper alkalmazkodó Sentineleket sem kedveltem, túl high-tech hangulatot keltettek. Az eredeti történet jobban érzékeltette, hogy egy kisebbség leigázása főleg elhatározás kérdése – nem kell hozzá hipermodern, alakváltó robotokat kitalálni, a célnak bőven megfelelnek a „szimpla”, régi Sentinelek is, ha az emberek szisztematikusan és eltökélten használják fel őket.

Felejthetetlen borító

Felejthetetlen borító
Kattintsatok nagyobb méretért!

A szereplőgárdában sok változás van, de ezek nagyrészt jelentéktelenek, nekem nem volt bajom azzal, hogy a film behozott új karaktereket (pl. Blink, Bishop). Van viszont egy eltérés, amit nem tartok szerencsésnek: az eredetiben Kitty Pryde-ot küldik vissza a múltba, a feldolgozásban viszont természetesen már csakis Rozsomák alkalmas a küldetésre. Kitty egy nagyon fiatal, 13-14 éves mutáns, aki közvetlenül a Phoenix Saga után csatlakozott az X-Menhez és még nem illeszkedett be teljesen a csapatba. A vidám, lelkes, néha gyerekes lánnyal szemben jövőbeli énje, Kate egy 40 éves, felnőtt nő, aki rengeteg szörnyűséget élt át az évek folyamán. Jól érzékelteti különbözőségüket, hogy a fiatal Kitty idegenkedik Nightcrawlertől, pusztán annak démoni külseje miatt, ám amikor megszállja Kate tudata, akkor rögtön a nyakába borul, hiszen ő már évtizedek óta túllépett Kurt riasztó vonásain és most csak örül, hogy újra látja rég halott barátját. Szerintem a Kitty/Kate ellentét érdekesebb, mint Rozsomák esete, akinek a jövőbeli énje nem mutatott számottevő eltérést a jelenlegitől. Arról nem is beszélve, hogy Rozsomák jelentős szerepet játszott a három X-Men és a kettő saját filmjében, így nekem egyáltalán nem hiányzott, hogy megint előtérben legyen. Egyébként a DoFP képregény azért is fontos, mert itt szerepelt először a telepatikus és telekinetikus erőkkel bíró Rachel, illetve Mystique roppant tartósnak bizonyuló Brotherhoodja (Destiny, Blob, Avalanche, Pyro).

Összefoglalva: a film önmagában vizsgálva élvezhető alkotás, ám a forráshoz, az egyik leghangulatosabb X-Men sztorihoz viszonyítva erőtlen. Talán nem is nagyon érdemes egymáshoz hasonlítgatni a kettőt, mert menet közben is eltéréseket mutatnak, de a befejezés meg már homlokegyenest különböző. Ebből arra következtetek, hogy a rendezőnek nem egy különösebben hű adaptáció volt a célja, inkább az eredeti alapjainak felhasználásával egy szórakoztató nyári mozi megalkotása, aminek viszonylag sikerült eleget tennie. A lényeg, hogy az 1981-es Days of Future Past képregény több mint kiváló mű, Claremont és a rövidesen búcsúzó Byrne együttműködésének méltó lezárása.

(Fontos! Ha választhattok, akkor az eredeti X-Men/Uncanny X-Men szériát olvassátok és ne egy gyűjteményes kiadást, mert pár éve láttam a neten, hogy valamelyik trade paperback változat nem tartalmazza a Days of Future Past utolsó oldalát! Ez hatalmas gond, mivel így pont a történet csattanóját, az egésznek a lényegét vágták le. Ha az utolsó oldal nem úgy kezdődik, hogy “Epilogue: A month has passed…”, akkor hiányzik a képregényed vége, és őszintén javaslom egy másik változat beszerzését.)

Byrne távozása után néhány kevésbé emlékezetes szám következik, de mondjuk hirtelen nem is nagyon lehetett volna olyat alkotni, ami ne halványodna el némileg a Phoenix Saga és a DoFP kettős árnyékában. Az új állandó rajzoló a visszatérő Dave Cockrum lesz, aki pici hátralépés Byrnehez képest, de az alábbi állati jó Rozsomák kép talán érzékelteti, hogy azért Dave kapcsán se lehet okunk panaszra.

Mi lehet ennél vészjóslóbb?

Mi lehet ennél vészjóslóbb?

A következő kb. másfél év főbb jellemzői az alábbiak szerint foglalhatók össze:

1) Kitty Pryde

Kezdetben féltem, hogy az új szereplő gyerekes szokásai (csiricsáré jelmezek tervezése, stb.) miatt idegesítő lesz, de aztán hamar megkedveltem Kittyt, akinek fiatalsága új színt hozott a csapatba és érdekes hatással volt a többiekre (például Stormban anyai ösztönöket ébresztett fel). Claremont kiegyensúlyozottan használta Kittyt, mivel a lány elég talpraesett ahhoz, hogy ne szoruljon minden számban megmentésre, ugyanakkor még tapasztalatlan, így nem oldja meg az X-Men helyett a problémákat.

2) A kívülállók

Fokozatosan alakulgat hőseink társadalomból való kirekesztése, mellyel Claremont a következő évek elharapózó mutánsgyűlöletét alapozza meg. Persze elsősorban nem az X-Men provokálja az embereket, hanem Mystique és társai a Kelly szenátor elleni merénylettel, illetve Magneto a Leningrád nevű nukleáris tengeralattjáró elsüllyesztésével, de a negatív reakciók minden mutánst érintenek. Részben ezek folyományaként az X-Men megfertőzi egy vírussal a Pentagon számítógépeit, hogy kitöröljenek minden információt magukról, valamint néhány hónapra elköltöznek a kúriából Magneto egyik elhagyatott bázisára. (Ez utóbbi lépés nagyon tetszett a pragmatikussága miatt. Mivel a kúriát többször megtámadták a múltban, ezért Xavier belátja, hogy az már nem biztonságos rejtekhely, hiszen mindenki tud róla. Meg aztán lemerültek az anyagi tartalékai is, jelenleg nincs igazán pénze az újjáépítéshez. Viszont nemrég legyőzték Magnetot, akinek mindennel felszerelt bázisa üresen áll egy ismeretlen, lakatlan szigeten, szóval miért ne helyezzék át oda az X-Men főhadiszállását?)

3) Stíluskalandozások

Claremont egy-egy szám erejéig különböző stílusokban próbálja ki magát, melyek sokkal jobban illeszkednek az egészbe, mint azt első hallásra lehetségesnek gondolná az ember. Az egyik részben Kitty butácska, vicces esti mesét mond Colossus kishúgának, melynek főszereplői az X-Men átalakított alteregói: a Nemes Herceg (Cyclops), a Mágus (Xavier), a Névtelen Szörnyeteg (Rozsomák), stb. Eközben a többiek pedig az ajtó mögött hallgatóznak és dőlnek a nevetéstől, hogy Kitty miket talál ki róluk. Egy másik részben viszont az X-Men Drakulával küzd meg, aminek Bram Stoker-i hangulatú sztori lesz az eredménye. Emlékeztek még arra, amikor az első cikkben azt írtam, hogy a 60-as években milyen céltalan és gáz volt Frankenstein szörnyének szerepeltetése? Na, itt ilyet nem éreztem. Chris Drakula sztorija a helyes módja a szuperhősös műfaj és a rémtörténetek vegyítésének.

A fagyos vízből kiúszva Kurt ügyel rá, hogy ne kezdjen vacogni, mert akkor hegyes agyarai könnyen felszaggathatnák az ajkát és a nyelvét. Nem hiszem, hogy Claremonton kívül sok más író gazdagítaná ilyen részletekkel a képregényét.

A fagyos vízből kiúszva Kurt ügyel rá, hogy ne kezdjen vacogni, mert akkor hegyes agyarai könnyen felszaggathatnák az ajkát és a nyelvét. Nem hiszem, hogy Claremonton kívül sok más író gazdagítaná ilyen részletekkel a képregényét.

És mielőtt még valakiben az a mondatom ragadna meg, hogy erre a korszakra árnyékot vet a Phoenix Saga és a DoFP, hadd említsek meg néhány igen kiemelkedő történetet!

  • A 150. szám az egyik legfontosabb Magneto sztorit tartalmazza, mely teljesen újraalkotja a karaktert, aki a nulláról egy dimenziókkal bíró személyiséggé változik. Itt derül ki, hogy Magneto zsidó és gyerekkorában túlélte Auschwitzt. Az ott látott borzalmak meghatározták az életét és bár gyűlölte a nácikat, ennek ellenére teljes mértékben átvette az ideológiájukat, csak az árja faj helyére a mutánsokat emelte be. A sors kegyetlen iróniája… Azt hiszem, ennyiből is érezhető, hogy ez a Magneto már nem az a röhejes, jellemtelen főgonosz, aki 15 éve egy ordenáré nagy lópatkó mágnessel akarta irányítani a világ lakosságának agyhullámait.
  • A 160. rész esszenciális jelentőségű Colossus húga, Illyana Rasputin (Magik) szempontjából. Egy olyan történet, amire más írók még 30 évvel később is építkeztek. Egy Belasco nevű démon elrabolja az X-Ment és Illyanát a saját dimenziójába, ahol hőseink megrázó dolgokat élnek át, pl. roppant nyomasztónak találtam, amikor Nightcrawler molesztálni próbálja Kittyt.
X-Men 04-05

Kattintsatok nagyobb méretért!

  • A Cockrum-korszak végén kezdődő Brood Saga is nagyon erős részeket tartalmaz. Ebben a földönkívüli, rovarszerű, parazita módjára szaporodó broodok elrabolják az X-Ment és beléjük petéznek, hogy az embrió brooddá alakítsa a gazdatestet. A “Beyond the farthest star” című számban nyomon követhetjük Rozsomák szökését, akinek elméjét hallucinációk gyötrik, öngyógyító képessége pedig a testében növekvő parazitával küzd. A karaktert leginkább meghatározó történetek közé sorolom ezt a részt.
    (Gondolom sokatokban felvetődött és igazatok is van: igen, a Brood és az Alien közötti hasonlóság tagadhatatlan. Hozzáteszem, a Brood királynőt Claremont 4 évvel az Aliens film előtt találta ki.)

A Brood Saga közepén változás következik be a stábban, az új rajzoló Paul Smith lesz. Elég ügyes grafikus, finom vonalakat használ, a munkája kellemes a szemnek. A beszélgetős részek ábrázolása talán jobban fekszik neki, mint a harci jeleneteké, de Chris Claremont mellett ez nem is akkora hátrány. Egyébként Smith belépésekor nagyjából Claremont megszakítatlan, 17 éves X-Men korszakának közepén járunk, akiről úgy érzem, hogy ekkorra érte el írói képességeinek maximumát. Persze már eddigi munkássága is bőven elég lett volna, hogy legnagyobb képregényírók közt tartsák számon, de a második félidőben még egy picit emelt az újság átlagszínvonalán. A távozásáig hátralevő 8-9 év szerintem az Uncanny X-Men széria csúcspontja. Nézzük meg, hogy a viszonylag rövid Claremont/Smith együttműködés is mennyi remek dolgot eredményezett:

  • A Brood Saga folytatásában a bepetézett X-Menek egy űrhajón rekedve tehetetlenül várakoznak, miközben percről-percre növekednek bennük a végzetüket jelentő embriók. A halál árnyékában feltárják egymás előtt legbensőbb érzéseiket, így olyan megindító jelenetek születnek, mint pl. Rozsomák és Nightcrawler beszélgetése a vallásról.
  • Storm lelki krízisen megy keresztül, melyből képtelen anélkül kilábalni, hogy ne értékelné át drasztikusan addigi életszemléletét.
  • Feltűnik Madelyne Pryor, aki talán az általam legjobban kedvelt női szereplő bármely képregényben. Nincsenek különleges képességei, hétköznapi pilótaként dolgozik, mielőtt az X-Mennel való találkozás felforgatná az életét. Igazán szomorú látni, hogy egy ilyen szimpatikus nő megpróbáltatások sorozatán megy keresztül, ám a megérdemelt boldogság mégis mindig kicsúszik az ujjai közül.
  • Rogue csatlakozik az X-Menhez, ami érdekes motiváció miatt történik. Tudni kell, hogy ő Mystique nevelt lánya, a Brotherhood tagja és bűnözőként kezdte pályafutását. A kontrollálhatatlan mutáns képessége, hogy valakit megérintve ideiglenesen magába szívja áldozata erejét és tudatát. Egyszer azonban balul sül el a dolog, mert Rogue véglegesen ellopja Carol Danvers (Ms. Marvel, Avengers tag) szupererejét és emlékeit. Ez mindkét nőre tragikus hatással van: Ms. Marvel előtt homályba borul addigi élete, Rogueban pedig összekeverednek a Caroltól elszívott emlékek, érzelmek a sajátjaival, amitől a majdnem megőrül. Elsősorban ez vezette Rogue-ot az X-Menhez. Nem akart hős lenni vagy ilyesmi, csak már annyira szenvedett, hogy kaotikus elméjének lenyugtatása érdekében hajlandó volt elszökni Mystiquetől és az ellenséghez, Xavierhez fordulni telepatikus segítségért.
  • Rozsomák esküvője. E rövid történet egyszerre három szálat is futtat (Rogue beilleszkedése, Storm lelki válsága, Logan és Mariko kapcsolata), mindegyiket nagyszerűen kibontakoztatva. Az utolsó képkocka meg úgy ábrázolja Rozsomákot, hogy annak párja nincs.
X-Men 04-06

Kattintsatok nagyobb méretért!

Különszámok

The Uncanny X-Men and the New Teen Titans
A Marvel és a DC közös projektje. Pörgős, akciódús történet Claremonttól és energikus, menő rajzok Walter Simonsontól – ezt nehéz lenne nem élvezni. Az X-Men és a Teen Titans kedvelőinek egyaránt ajánlott.
Kronológiai hely: nagyjából az Uncanny X-Men 153. és 154. száma között.

Marvel Graphic Novel 5. – God Loves, Man Kills
A televangelista Stryker tiszteletes a vallás eszközével próbálja a mutánsok ellen uszítani az embereket, ám a szóbeli vagdalkozás csak a jéghegy csúcsa, mivel fanatikus szervezetével (Purifiers) titokban le is vadásztatja a “Sátán gyermekeit”. Ez egy elég híres történet és valóban nem rossz, viszont kicsit túlértékeltnek tartom. Claremont komoly témát dolgoz fel, de sajnos túlzásokba esik, így eléggé oktató jellegű lesz a végeredmény. Túl erősen sulykolja a mondanivalót, tőle ennél nagyobb kifinomultságot várok el. Persze bőven vannak értékei is a sztorinak, főleg a befejezés tetszik. Hiába győz az X-Men, semmit sem ér el vele, hiszen a tömegben mindössze pár nap múlva elhalványodnak a Purifiers rémtettei, és olyan vélemények kezdenek kialakulni, hogy Stryker célja helyes, csak talán a módszereiben tévedt meg némileg. Azért mindent összevetve ajánlom a God Loves, Man Killst, bár engem nem győzött meg arról, hogy olyan mestermű lenne, mint azt a híre sugallja.
Kronológiai hely: nagyjából az Uncanny X-Men 167. és 168. száma között.

Wolverine v1 (4 részes miniszéria, 1982)
Chris Claremont és Frank Miller művében Rozsomák nem kap választ szerelmének küldött leveleire, ezért Japánba utazik, hogy személyesen járjon utána az ügynek. Általában nem rajongok különösebben a Japán fókuszú dolgokért, de ez a limitált sorozat kiváló. Egy realista stílusú (Rozsomákon kívül nincs benne természetfeletti lény vagy technológia), kemény, személyes történet Logan állati és civilizált énjének szembeállításáról, melynek egész cselekményét a főszereplő szemszögéből látja az olvasó. Kötelező darab.
Kronológiai hely: az Uncanny X-Men 171. és 172. száma között.

Ebben a miniszériában hangzik el először Logan híres szállóigéje.

Ebben a miniszériában hangzik el először Logan híres szállóigéje.
Kattintsatok nagyobb méretért!

Annualok

Az annualok sajnos sokáig Claremont gyenge pontjának számítottak, mert

  • némelyik egyszerűen nem túlzottan inspirált alkotás. Például az 1979-es, amelyben hőseink átmennek egy másik dimenzióba, hogy segítsenek valami elfeledett, huszadrangú mellékszereplőnek az Avengers lapjairól.
  • néha egy korábbi ötletének újramelegítéséről van szó. Például Drakula érdekes volt az Uncanny X-Menben, de azért ez nem olyan sztori, amit feltétlenül meg kéne ismételni, pláne nem mindössze néhány hónappal később, kétszeres annual terjedelemben, jóval gyengébb színvonalon.
  • egy-két annual szerintem a legrosszabb munkái közé tartozik. Például a szégyenletes Impossible Manes szám, ami nagyon vicces helyett kínosan humortalan lett.

A jó hír, hogy ezek zöme semmilyen hatással nincs az anyaszériára, így teljes mértékben kihagyhatóak. Az e cikk tárgyát képező időszakban mindössze két annual jelent meg, amiről érdemes szót ejteni:

X-Men Annual 4 (1980)
Nightcrawler és a többiek Dante Isteni színjátékának poklába kerülnek, ami picit érdekes, de ront az összképen, hogy az elejétől kezdve átverés szaga van. Persze az X-Men simán elsodródhat egy démoni dimenzióba, de ha a “hagyományos” pokol és Sátán szerepel egy Marvel képregényben, akkor az valószínűleg csalás. Inkább az annual vége a lényeg, ahol kiderül némi információ Nightcrawler múltjáról (például, hogy miért akarta meglincselni a tömeg a Giant-Size X-Menben) és barátnőjéről, Amanda Seftonról. Átlagos rész, szerintem nem bánod meg, ha egyszer átfutod, de a kihagyása sem okoz problémát.
Kronológiai hely: az Uncanny X-Men 138. és 139. száma között.

Avengers Annual 10 (1981)
Claremont ezúttal jól teljesít, az annual fontos eseményeket tartalmaz és a színvonala is megfelelő. A középpontban Carol Danvers áll, akitől az itt debütáló Rogue elszívta az erejét és emlékeit. Egyértelműen a legjobb “X-Men” annual ezen évekből.
Kronológiai hely: nagyjából az Uncanny X-Men 148. és 149. száma között.

Dazzler

Árulkodó borító…

Árulkodó borító…

Az első X-Men spin-off széria 1981-ben jelent meg, mellyel a Marvel a hölgy olvasók táborát szerette volna gyarapítani. A főhősnő Alison Blaire (Dazzler), egy olyan mutáns, akit nem érdekel a hősködés és elsősorban énekesi karrierjének egyengetésével törődik. Persze a castingok, filmforgatások, koncertek és aerobic edzések mellett rendszeresen bajba kerül, tehát akció is van a sorozatban, de sokszor elég fura kalandok bontakoznak ki. Amikor egy csillogó ezüst ruhás, görkorcsolyás, diszkóénekes mutáns csaj kerül szembe a világfaló Galactusszal, az legalábbis nem szokványos. Szerintem szükségtelen többet mondani, ennyiből is sejthetitek, hogy nem kötött le Ali története – egyszerűen más célközönségnek írták. Ha fiú/férfi vagy, esélyes, hogy neked sem fog bejönni a Dazzler, viszont ha van egy (fiatalabb) húgod vagy lányod, akit esetleg érdekelnek a képregények, akkor neki nyugodtan ajánlhatod.

New Mutants (v1)

Claremont új sorozata a Brood Saga alatt indul, amikor Xavier halottnak hiszi az űrben rekedt X-Ment. A professzor természetesen gyászolja tanítványai elvesztését, de aztán ráébred, hogy nem merülhet el az önsajnálatban, mert sok fiatal mutáns van a világon, akik a segítségére szorulnak. Rövidesen össze is áll a harmadik generációs csapat, a New Mutants.

X-Men 04-09

Kattintsatok nagyobb méretért!

Az első tagok:

  • Mirage (Danielle Moonstar), korlátozott telepátiával bíró cheyenne, képes kommunikálni az állatokkal, illetve illúzió formájában megjeleníteni mások legnagyobb félelmeit és vágyait. Az illúzióteremtést néha nem bírja kontrollálni, ezért sokan idegenkednek Danitől, hiszen kinek lenne kedve váratlanul szembesülni testet öltött rémálmaival?
  • Karma (Xi’an Coy Manh), vietnami menekült, mutáns erejével megszállhat másokat és kedve szerint irányíthatja tetteiket.
  • Wolfsbane (Rahne Sinclair), árva skót lány, akit egy pap vett magához és kemény vallásos nevelésben részesítette. Rahne számára nagy trauma volt, amikor először változott farkassá, szinte úgy érezte, hogy a Sátán jelét hordja magán.
  • Cannonball (Sam Guthrie), nehéz körülmények közt felnőtt srác, apja meghalt, így rá hárult a feladat, hogy gondoskodjon rengeteg testvéréről és anyjáról. Képes nagy erővel a levegőbe lőni magát és repülés közben szinte sebezhetetlen.
  • Sunspot (Roberto da Costa), gazdag brazil szülők gyermeke, nagy dumás és lobbanékony. A szoláris energiát elnyelve emberfeletti erőre tesz szert.

A később érkezők:

  • Warlock, idegen techno-organikus létforma, akit mutánsnak tekintenek, mivel fajtája többi tagjától eltérően képes érzelmekre és empátiára.
  • Magik (Illyana Rasputin), Colossus húga, akinek véglegesen megváltoztatta az életét, hogy kislányként elhurcolták egy démoni létsíkra.
  • Magma (Amara Aquilla) Nova Roma rejtett birodalmában nőtt fel, ahonnan apja utasítására távozott az Új Mutánsokkal, hogy információt gyűjtsön az elzárt közösségükön kívüli világról és megtanulja irányítani mutáns képességét.
  • Cypher (Doug Ramsey), minden emberi és nem emberi nyelvet értő ágyútöltelék.

Kedvelem a New Mutantsot – legalábbis egy bizonyos pontig, de erről majd a következő cikkben. Szimpatikusak a karakterek, tetszik az egymással való kapcsolatuk és érdekes látni, hogy még nem uralják pengén az erejüket (pl. Cannonball alig képes manőverezni repülés közben). A sorozat nem gyerekes, mégis érezni, hogy fiatal mutánsokról szól, mert Claremont jól kiválasztotta, hogy milyen elemeket érdemes átemelni az X-Menből és mit kell hozzáadni, hogy saját stílusa legyen a képregénynek.

Mindenképpen azt tanácsolom, hogy lapozz bele a New Mutants első néhány számába, mert elég jó újság, illetve a szereplői más szériákban is sokszor feltűnnek, tehát nem árt, ha minimális mértékben ismered őket. Az alábbiakat olvasd el az Uncanny X-Men 165. és 167. száma között, aztán ennyiből eldöntheted, hogy tetszik-e vagy sem:

  • Marvel Team-Up 100. (Karma előtörténete)
  • Marvel Graphic Novel 4. – New Mutants (a többiek összegyűjtése)
  • New Mutants (v1) 1-3.

LEGKÖZELEBB: Bill Sienkiewicz, X-Factor és Classic X-Men!


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához