LFG.HU

hc.gamer
ismertetőCimkek

ELŐZETES
Total Annihilation: Kingdoms

Becsület és bosszú, remény és rettegés.
E zengzetes szavakkal, s impozáns pajzsok grafikájával
hirdették a nyugati lapokban – már tavaly októberben
-, a Cavedog márciusban elkészülő real-time stratégiai
játékát. Igazán nem hinném, hogy különösebben
nagy szükség lenne erre, hiszen ha egy stratégának
azt mondják, Total Annihilation, valami megremeg ott legbelül,
aztán felmerülnek a hajdani nagy csatak emlékei, minden
idők egyik legjobb stratégia játékának
feledhetetlen pillanatai. Persze, a reklám sosem hiába való,
mi több, első látásra kitűnik belőle,
hogy ez a TA most egészen más. Valami olyan, ami felpumpálja
az adrenalin szintet a fantasy világok szerelmesinek szervezetében
is! A sci-fi környezetet ezúttal ugyanis gyönyörű
középkori hangulatú világ váltotta fel,
a Cavedog nagyot ugrott az időben. Azt nem merném kijelenteni,
hogy a múltba, hiszen – a jövő és a múlt
-, a fejlődés útjai elég kifürkészhetetlenek.
Az biztos, hogy ebben az új világban a mágia négy
elemben materializálódik: ezek a föld, a tűz,
a víz és a levegő. Bármelyiket is választod
majd, csaknem negyven egység közül válogathatsz.
Természetesen, minden elem más-más előnyöket,
illetve hátrányokat rejt magában. A Föld serege
például a szárazföldön, a vízé
a tengereken, míg a levegőé a levegőben lesz
különösen erős, s a tűz képviseli a
gonosz erőit, tehát itt lesz lehetőséged múmiák,
lichek és egyéb démoni teremtmények élén
vonulni a csatába. Nekem kissé nehézkes lett volna
megosztani a négy elemet csupán a Jó és a Gonosz
szempontjából. A Cavedog ezt a következő módon
oldotta meg: a tűz és a levegő áll szemben a
földdel és a vízzel. Különös, hiszen
a teljességet e négy elem egysége adja, igaz a jó
és a gonosz harca is öröktől való.

E megosztás ráadásul különös módon
kicsit összefügg az egységek ,természetével`.
A főként mágikus teremtmények szállnak
szembe a hagyományos, középkori seregekkel.

Az egyik oldalon mágia, a másikon puskapor. Azért
szerencsére ennyire nem egyszerűsítettek le mindent.
Gyorsan utána néztem, mi történik például
a sárkányokkal. Mint kiderült, mindkét oldalon
hadba szállhatnak a mágia e csodás teremtményei,
mindössze az a helyzet, hogy a gonosz erők, igazán leghatalmasabb
démonikus kreatúráit sosem kontrollálhatja
a jók seregeinek vezére.

Emlékeztek?! A Total Annihilation ütközeteinek talán
legnagyobb vonzereje az volt, hogy az egységek kihasználhatták
a terep kínálta lehetőségeket. Ne felejtsétek,
akkor még 1997-et írtunk! Ezt szerencsére megőrizték
a Kingdomsban is. Sőt, ez alkalommal alakulataid önálló
életre kelnek. Mi több, maga a terep is jóval kidolgozottabb
lett, hiszen a falvakat utcák tagolják, a földek egy
részén megművelt farm terül el, és így
tovább.

Ha mindez még nem dobogtatta volna meg a szívedet, talán
nyom valamit a latban, hogy a Kingdoms története sokkal kidolgozottabb
lesz, mint a Total Annihilationé volt.

Sajnos, erről még nem sokat árult el a Cavedog.
Az viszont már biztos, hogy a fantasy környezethez illően
NPC-k is adhatnak új küldetéseket.

Az energia és nyersanyagok terén is várható
változás. Fura is lenne a solar panel ebben a világban.
Ehelyett a mágia gyűjtőpontjaiból meríthetsz
erőt, s ezeket a manalelőhelyeket bizony folyamatosan óvnod
kell.

Szintén szerepjáték elem, hogy tapasztalati pont
és szintlépés is lesz, s ennek megfelelően
a magasabb szintű egységek erősebbek lesznek, mint
tapasztalatlanabb társaik vagy ellenségeik. Kicsit talán
meghittebbé teszi a játékmenetet az is, hogy magad
adhatsz nevet ezeknek az alakulatoknak.

Szintén érdekes aspektusa a játéknak a
,fortification`, azaz a sáncolási lehetőség,
amit legfőképpen az íjászok és a gyalogos
katonák (footman) használhatnak ki. Ez nagy előny
lehet, ugyanakkor viszont hátrány is, hiszen az egység
nem mobilizálható, csak adott ponton védekezik, s
így fontos területek kerülhetnek veszélybe. De
eme ellentét feloldása, illetve kihasználása
majd a Te feladatod lesz, mint ahogy arra is ügyelned kell, hogy megóvd
különösen erős egységeidet, mert ezek elérése
korlátozott, tehát ha egy hősöd vagy sárkányod
elpusztul, nem biztos, hogy könnyen szerezhetsz helyette másikat.

Mindezekből kiviláglik, hogy a Kingdomsban érdekes
harmóniát kell teremteni a hadászat minden területe
között, hogy ennek teljességében bontakozhasson
ki a győzelem útja.

Grafika

Szerintem jól látható, hogy ettől mindenki
hanyatt fog esni. Azért elmondom, hogy a 3D támogatás
segítségével finom hullám fodrozza majd a vizet,
köd borulhat a tájra és a varázslatok is igencsak
döbbenetes látványt nyújtanak, méghozzá
16 biten. Mindezt három különböző zoom szinten
nézheted. Nem semmi!

AI

Szerintem, a stratégia játékok legkritikusabb
pontjainak egyike a gépi intelligencia. Ezért is szántam
rá külön kis bekezdést. Szerencsére, a Cavedog
is különös gonddal ügyel arra, hogy minél nagyobb
kihívást, ugyanakkor sikerélményt jelentsen
a single küldetések megoldása is. Éppen ezért
a számítógép által kontrollált
ellenfél igenis fel fogja ismerni az adott egységek természetes
adottságait és különleges képességeit.
Sőt, ha felismeri, hogy elvesztheti seregeit, inkább megpróbál
visszavonulni, mert tisztában lesz annak értékeivel
is!

Multiplayer

Közeledve az ezredforduló felé már kötelező
érvényű elvvé válik, hogy a multiplayer
rész alaposan kidolgozott legyen, Interneten játszható
szinten is. Szerencsére ezt pontosan tudják a Cavedog háza
táján is, ezért a Kingdomsnak külön szerver
készül, a Battle.net mintájára. A site-ra rendszeresen
felkerülnek majd szabadon letölthető egységek és
térképek is. Egy-egy térképen 2-10 játékos
teheti majd próbára tudását, több játéktípusban
is. A letölthető egységek száma talán
azért nem lesz annyira égető probléma, mert
a program eleve több mint százötven egységgel jelenik
meg. Azt hiszem, nevezhetem ezt a bőség zavarának.

A fejlesztők külön odafigyeltek a ,rush` kiküszöbölésére,
ezért már a kezdetek kezdetén alkalmad lesz sáncokat
építeni, szinte teljesen lehetetlenné téve
ezt az egyesek körében oly népszerű támadási
módot.

Szumma
Összegezve, Darien misztikus földje az egyik legvonzóbb
játékvilág, amit ezidáig megismertem. A képek
is lenyűgöztek, akárcsak téged. Remélem
a ritmus és a hangulat is meglesz! Ezennel csatlakozom azok táborához,
akik alig várják, hogy e program végre megjelenjen.
Még szerencse, hogy a tavasz mindjárt itt van!


Lily


eredeti oldal:

http://gamer.pganet.com/elozetes/tak/


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.