LFG.HU

CikkBot
hírekCimkek

Szeptember 19-én jelenik meg Brian Fargo 1988-ban megjelent posztapokaliptikus szerepjátékának, a Wasteland-nek a második része. (Ez ihlette a Fallout sorozatot is.)
Wasteland 2 a Steam Early Access keretein belül 2013 decembere óta elérhető és tesztelhető, az ígéretek szerint egyetlen végigjátszása ötven órán szórakoztat majd – de ha azok közé tartozunk, akik a térkép minden zegzugát bejárják, akkor lényegesen hosszabb ideig kalandozhatunk az atomháború utáni Egyesült Államok ezernyi titkot és legalább ennyi veszélyt rejtő vidékein.

wasteland-2-title-540x298

A játékban a „Sivatagi Rangerek” névre keresztelt szervezet katonáit irányíthatjuk, akik arra tették fel az életüket, hogy akin csak lehet, segítenek a barátságtalan és halálos nukleáris pusztában. Érdekesség, hogy csapatunk összesen hét főből állhat, akik közül azonban csak négyet alkothatunk meg mi magunk. A többiek önálló célokkal és személyiséggel bíró NPC-k lesznek, akik csak akkor csatlakoznak hozzánk, ha erre jó indokot szolgáltatunk nekik.

A programot a nagyobb online játékforgalmazók oldalairól lehet letölteni, ára pedig az adott oldaltól függően 54.99 euró vagy 59.99 dollár körül ingadozik majd.

http://lfg.hu/wp-content/uploads/2014/09/GoldenAge41.jpg


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához