LFG.HU

HammerTimeCafe
Gulyás `A.T.I.` Attila
novellaCimkek

Prológus

A Nakamura rezidencia, Kio-ma (város)
New Mendham, Drakónis Szövetség
3007. Június 9.

Ezen a reggelen Nakamura Saburo különösen frissen ébredt. Kiugrott az ágyból mielőtt még a nap felkelt volna, és neki látott a napi teendőinek. Először is rendbe tette fekhelyét, majd felaggatta az ablakpárkánynak támasztott szélcsengőket. Meggyújtott három füstölő pálcát, és az ágya melletti kis vázaszerű edénybe támasztotta őket. Aztán kisietett a konyhába, és feltöltötte a teáskannát a csapból. Ráhelyezte egy apró kis állványra, és meggyújtotta az alatta lévő tálkában lévő faforgácsot. Az anyag hamar lángra kapott, és a bele aprított tőzeg biztosította a hosszú égést. Nem kell rá figyelnie addig, amíg fel nem forr a víz.

Visszasietett a szobájába, mert csak most jutott eszébe, hogy még meg sem mosakodott. Nagyon izgatott volt. Magához vette a fésűjét, és az illatos olajat, amivel be szokta kenni az arcát. Nem igazán volt kedvére való a New Mendhami nyár. A rengeteg napos órát itt-ott viharok szakították félbe, így a levegő páratartalma állandóan ingadozott. Egy allergiának köszönhetően ez a rendszeres igénybevétel gyerekes pirosságot kölcsönzött a fiú bőrének.

Halkan átlopakodott a fürdőszobába, nehogy felkeltse szüleit, és miután felkapcsolta a villanyt a mosdóhoz lépett. Letette a fésűt és az olajat, és a tükörbe nézett. Egy vékony arcú fiú mosolygott rá vissza. Mandulavágású szemei egyértelmű drakón eredetről árulkodtak csakúgy, mint az egyenes ébenfekete haj, és a vékony szemöldök. Megigazította gyorsan a haját, és pár csepp olajjal bekente arca szeme alatti részét. Kicsit tett a homlokára is, csak a biztonság kedvéért. Miután megfelelően elegánsnak találta magát, visszalopakodott a szobájába, hogy ott még egyszer ellenőrizze a csomagjait.

Először a ruhákat vette szemügyre. Direkt nem zárta be előző este a bőröndöt -ilyenkor mindig eszébe jut az embernek valami fontos. Kisimította a ruhák legtetején lévő barna egyenruha ujját, és még kisebbre hajtotta a hozzá tartozó sapkát. Mivel úgy találta, hogy minden rendben van, elékezettnek látta az időt arra, hogy felöltse az utazásra szánt ruháját. Levette magáról a kék kimonót, és a hozzá tartozó lazán megkötött hakama nadrágot, és az új alsónemüre felvette a szürke, ünnepi szabású nadrágot, és felsőt. Az egész öltözete egy díszegyenruhához hasonlított, pedig tudta, hogy ettől még messze van.

Becsukta a bőröndöt, de még utoljára a ruhák közé betette a családjukról készült holoképet -nehogy valami baja legyen. A képen a Shio tónál álltak mindhárman. Az apja, az anyja, és előttük guggolt ő, egy óriási hallal a kezében. Barnás horgászsapkába, és kockás ingben voltak mindhárman, ideális öltözet a horgászáshoz. Az apja arcán büszke mosoly ült, az anyja pedig csak szerényen ült, és átkarolta a fiát.
A fiú óvatos léptekkel kisétált a konyhába, hogy megnézze kész van-e már a tea, amivel ébreszteni szerette volna szüleit. Néha tett ilyesmit, ha meg akarta lepni őket. Mindig örültek az apró figyelmességnek. Már biztosan elkészült a tea, elég idő eltelt már ahhoz.

Belépett a kis helysége, és meglepetésére anyját találta ott, kezében a teáskannával. Épp a megfelelő füvet készítette elő a reggeli cha-szertartáshoz. Érthetetlen módon az asszony már teljesen fel volt öltözve, és gyönyörű frizurát csinált magának a hálószobai tükör előtt.
-Jó reggelt fiam! -mondta büszkén. Saburo odalépett hozzá, és homlokon csókolta. A nő arrébb lépett, helyet hagyva a fölé egy egész fejjel magasodó fiának. A füveket egy perc alatt felaprították -így sokkal kellemesebb ízű italt lehetett nyerni-, Saburo pedig elővette a tea elkészítéséhez szükséges csészéket és a szűrőt. A három kis porcelánedényt egymás után megtöltötték a felaprított füveken átöntött folyadékkal, és egy sárkánymintás tálcára rakták. Míg Saburo a tálcát a teahelységbe vitte, anyja az apja után nézett. A férfinek sosem volt erőssége az időben való felkelés. Nem volt ez a nap sem kivétel alóla.

A fiú, miután letette a tálcát az alig húsz centi magas asztalra, és mindhármuknak leterítette a párnákat, elhúzta az ablak elől a darvakkal díszített shoji paneleket. A New Mendham napjának narancsos sugarai különös színt adtak a teának, és a helység díszeinek. Ilyenkor hajnalban különösen gyönyörűen sütött a kis égitest. A napsugarak csak az asztal feléig jutottak el. Az apja az árnyékban szeretett így reggelente teázni. Saburo leült a helyére a kör alakú asztalnál, az apja jobb kezénél. Anyja helye a férfi bal kezénél volt.

Halk csoszogás kíséretében végül megérkeztek a szülei. Először természetesen az apja foglalta el a helyét, aztán anyja, végül pedig ő. Egy szót sem szóltak egymáshoz a teaszertartás alatt, csak békésen kortyolták az italt, és élvezték a reggelt. Mikor aztán a tea elfogyott, Saburo és apja felkeltek, és a fiú a szobájába sietett. Közel volt a menetrendszerinti busz érkezése, és különösen Saburo nem akart elkésni. Még összeszedett egy-két dolgot a hátizsákjába, aztán a vállára kapta, és a bejárat felé indult. Felvette a bakancsát, közben szülei már izgatottan álltak mögötte kézen fogva.
-Viszlát apám. -mondta Saburo, mikor az utolsó simításokat is megtette a ruháján. Odalépett a férfihoz, és kezet fogtak. Aztán apró könnycseppek jelentek meg apja szemében. Magához húzta a fiát, és erősen, büszkeséggel telve megölelt. Az egész estét beszélgetéssel töltötték, most már nem tudtak mit mondani egymásnak.
-Büszke vagyok rád, fiam. Sok szerencsét kívánok. Az istenek kísérjenek. -mondta.
-Vajon mikor láthatlak ismét, anyám? -kérdezte Saburo, majd megölelte a szintén könnyeivel küszködő asszonyt.
-Írj fiam, amikor csak lehet! -mondta.- Apáddal minden hónapban küldünk pénzt, ha szükséged lenne rá.
-Ugyan már, a fiúnk képes ellátni magát. -válaszolta erre az apja.
-Nyugodj meg anyám, -monda Saburo és a tenyerébe szorította a nő apró kezeit.- teljes ellátást kapok. Igyekszem, hogy prémiumot is kaphassak. Akkor aztán igazán nem lesz miért aggódnod.
-Jól van, fiam, jól van. Tudod, ha szükséged van valamire, számíthatsz ránk. -mondta, és a fehér kendőjével megtörölte a szemeit.
Ezekkel a szavakkal az elméjében Nakamura Saburo kilépett szülei házából, hogy elinduljon élete leghosszabb utazására.
-Fiam! -hallotta anyja hangját. A nő egy fehér borítékot tartott a kezében. A fiához lépett, odaadta neki, majd még egyszer megölelte. -Ezt nehogy itthon felejtsd.-mondta, majd visszasietett a férjéhez.

Saburo elindult, és közben ismét szemügyre vette a benne található papírt. Már vagy ezredszerre. Ez a levél lehetővé teszi számára, hogy gond -és költség- nélkül feljuthasson az utca sarkán éppen beforduló buszra, az űrjáróra, és minden egyes helyen ahol csak megfordul, ingyen vehesse igénybe az utazását elősegítő szállítóeszközöket.
Mindez természetesen csak addig érvényes, ameddig el nem jut a célállomásig. Oda ahonnan ezt a levelet, és ezeket az engedményeket kapta, azaz a Dieroni Katonai Akadémiára.

–1—

Kin no Katana katonai bázis
Junction, Drakónis szövetség
3022. Február 4.

Nakamura Saburo megigazította az egyenruhája vállapján a Tai-i rangjelzést, és az orrával egy vonalba igazította a sapkáját. A falon lévő állványon nyugvó dai-sho kardokra pillantott. Mindkét fegyver harcra kész állapotban volt, mióta megkapta őket. Elvégre nem véletlenül vezényelték a Benjamin katonai körzetbe, a Róka közvetlen közelébe. Bármely pillanatban kitörhetett volna egy újabb háború, amit akár szeretne, akár nem, valakinek meg kell vívnia.

Felcsatolta övére a Nakajama lézerpisztoly tokját, és megigazította azt is. Tökéletes. Itt az ideje, hogy szemügyre vegyem az egység katonáit. A kapitányi lakrész különösen díszes volt a többi barakkhoz képest. A legszembetűnőbb különbség az volt, hogy természetesen neki nem kellett senkivel sem megosztania a lakrészét. A következő pedig a díszes berendezés volt. Nem egyszer fordult már elő, hogy a katonai körzetek Hadurai meglátogatták a beosztottaikat. Az ilyen látogatások alatt általában rengeteg büntetést állt szándékukban kiszabni a lehető legkisebb lényegtelen dolgok miatt is, mint például egy szoba berendezése. Saburo sosem engedte volna meg magának az ilyesmit. Az akadémián sem tette meg, és ezután sem volt szándékában. Persze idővel még az ő pedáns viselkedése is meg-megkopott, de azért igyekezett nem lemaradni a kornak megfelelő ízléstől. Bár ez a Drakónis Szövetségben nem igazán változott.
Első útja a lakrészéből kilépve a teaházba vezetett. Természetes volt ez, mivel tudomása szerint minden egyes katonája épp ebben a percben fejezi be a szolgálatot. Aki pedig a teaházban van, az már előbb végzett a szolgálatával, mint kellett volna. Ugyan még nem volt ilyen, mióta tisztté léptették elő, de biztos akart benne lenni, hogy nem is lesz. Legnagyobb megelégedésére senki sem volt a teaházban -az ő századából.

Számítása szerint éppen ekkorra érhettek a Mech hangárba az őrjáratozók, akik pedig hadgyakorlatoztak, azok talán már végeztek a holoszimben. Lehet, hogy még várnia kell rájuk, de ez is csak azt bizonyítja, hogy teljes részletességgel akarják kivitelezni a feladataik minden egyes apró részletét. Pont ez volt amit elvárt, és megkövetelt tőle. Neki is ugyanilyen elvárásoknak kellett megfelelnie.
Ahogy számított rá a századból két egész szakasz már a Mech-hangárban várt rá. A többi öt harcos is hamar megérkezett. Egyiküknek sem volt idejük átöltözni. A Mech harcosok mögött a páncélosok személyzete, és a század kiszolgáló-személyzete állt mozdulatlanul. Saburo úgy érezte, hogy ilyen egy tökéletes hadsereg. Szerencséjére a feljebbvalói is hasonlóképpen vélekedtek.

Végigmustrálta a személyzetet -ez már maga igénybe vett majdnem fél órát-, aztán nekilátott a technikusokkal közösen elemezni a Mechek állapotát. Ő volt az egyik azon kevés tisztek közül, aki valójába értett valamennyit a Mechekhez. Az viszont szinte biztos volt, hogy ő volt az egyetlen, aki fontosnak is tartotta a katonák ilyen irányú képzését. Bízott a technikusokban, de ki tudja, hogy egy Mech-harcosnak mivel kell szembesülnie a harcmezőn?
Az ellenőrzés végén aztán végre megtette azt, amire mindenki már a kezdete óta várt. Elmosolyodott. Erről már mindenki tudta, hogy meg van elégedve a munkájukkal -egy páran pedig már azt is sejtették, hogy egy hétvégi kimenőt kapnak jutalmul ezért. Miután Saburo oszoljt parancsolt, mindenki izgatottan kezdte el tervezgetni a hétvégéjét. Ő pedig visszaballagott a lakrészébe, és a holoképernyő elé ült. Elvégre már beesteledett, és péntek volt. Végre ismét láthatta az apját.

Kezébe vette a távirányítót, és a tizenötös csatornára kapcsolt. Az adás a New Mendhamről egy egész hetet késett, de ez igazából nem okozott túl nagy gondot. Úgysem történt általában semmi.
A képernyőn ismerős arc jelent meg. A férfi öltönyben volt, a kezében pedig egy mappa volt. Széles mosollyal az arcán tudósítani kezdett a kio-mai kulturális életről, sportról, és az ipari létesítmények termeléséről. Ritkán egy-két kötelező reklámot is be kellett olvasnia, de ez az átka megvan az összes kisvárosi tévének. Az adó maga nem volt nagy, így csak a bolygó felszínén tudta korlátlanul továbbítani az adást. Saburohoz kereskedelmi űrjárókon keresztül jutott el a holofelvétel, amit aztán a Junction rendszerbe lépéskor lesugárzott a helyi holoadóba. Így aztán természetesen bárki megnézhette, de vajon ki lett volna kíváncsi egy kisvárosi adásra egy lényegtelen kis bolygón? Bárki aki Davion kém.

A New Mendham egyetlen természeti kincse a holdja volt, amin rengeteg fajta érc bányászata folyt. De mivel a feldolgozóüzem a New Mendhamen volt ezért a bolygó valamelyest fontos volt. Annyira azért nem volt fontos, hogy például Mech gyárat telepítsenek rá.
Saburo megnézte a tudósítást, és örömmel vette tudomásul, hogy minden rendben megy. Természetesnek vette, hogy nagyrész csak így értesülhet az otthoni dolgokról. A szüleinek nem volt annyi pénze, hogy megengedjék maguknak a Komsztár igen költséges kommunikációs lehetőségeit. Ő viszont minden hónapban küldhetett üzenetet, persze ez részben a rangjának volt köszönhető.

Ezért különösen örült neki, hogy apja még mindig megmaradt a helyi holocsatornánál. Anyja is ugyanitt dolgozott, adminisztrátorként. Ő írta azokat a szövegeket, amiket apja felolvasott. Az esti híradó után szokás szerint egy holofilm következett. Hol régebbi holofilmek, hol pedig újabbak kerültek a műsor palettájára, de volt egy-egy műszaki témájú, vagy természetrajzi műsor is. Ez utóbbiak ritkábbak voltak péntek lévén.
Saburo élvezettel nézte ezeket, az együtt eltöltött családi hétvégékre emlékeztette őt. Míg ő a fa Mechekkel játszadozott, csak anyja volt otthon, és izgatottan figyelte, ahogy férjére kerül a sor. Aztán elkezdődött a film, és mikor körül-belül a felénél tartott, akkor megérkezett Saburo apja is. Akkor aztán megnézték a film többi részét és nyugovóra tértek.
De Saburo, csakúgy, mint most rengetegszer elaludt a film közben. Hátradőlt a székében, észre sem vette, de egyik pillanatról a másikra már álomba is merült.

* * *

Kin no Katana katonai bázis
Junction, Drakónis szövetség
3022. Február 18.

Újabb izgalmas péntek este állt Nakamura Saburo előtt. Már végzett a Mech hangárban. Most nem adott hétvégi kimenőt a katonáinak, szükség volt rájuk. Ezúttal egy másik század mehetett haza.
Bár tudta, hogy másnap hosszú-hosszú órákat kell majd munkával töltenie, de mégis leült a holoképernyő elé. Bekapcsolta, majd várt. Semmi sem látszott a képernyőn. Saburo ellenőrizte a csatorna beállítását, de úgy tűnt, hogy nem rontott el semmit. Aztán egy monoszkóphoz hasonló ábra jelent meg a képernyőn, a közepén a Drakónis Szövetség sárkányos szimbólumával.

Aztán bejött a kép. Ismét apja arcát látta rajta, de most már a férfi egyáltalán nem mosolygott. Nem volt mappa sem a kezében, csupán egyetlen egy lap. Elkezdte a lapon lévő szöveg felolvasását.
-Ma délelőtt tizenegy órakor három űrjáró lépett be a New Mendham légterébe. Egyelőre nem azonosították magukat, minden bizonnyal az Egyesült Napok alakulatával van dolgunk. De akkor már biztosan földet értek. A bolygónkon jelenleg az Első Fénylő Kardok egy ezrede által kiképzett helyőrség tartózkodik csupán, akik felvették a harcot a támadókkal. Fel szeretnénk mindenkinek a figyelmét arra, hogy ne hagyja el az otthonát. Az Ares Konvenciók értelmében a támadók nem tehetik be a lábukat városunkba. A következő ábrán a földet ért támadók, és a helyőrség egységeinek az elhelyezkedését láthatják. -mondta, majd oldalra fordul, és valaki felé bólintott. A képernyőn ismét a monoszkóp jelent meg, majd pedig a Kio-ma környékét ábrázoló térkép. Négy Drakón szimbólum állt szemben a tizenkét Egyesült Napok jellel szemben.
-Mint látják a Davion erők jelentős túlerőben vannak, de a védőink mindent megtesznek, hogy ezen változtassanak. A térkép információit egy órával ezelőtt kaptuk És minden bizonnyal hamisak. Valószínűleg a védők még kevesebben vannak, a támadók pedig még többen.

A térkép eltűnt, és ismét Saburo apjának aggodalommal terhes arca jelent meg. A füléhez kapott, és a szemei kikerekedtek.
-Most kaptam a hírt, hogy az Egyesült Napok erői behatoltak a városba. Egyelőre nem dördültek el lövések, és épület sem sérült meg. De…..-mondta, majd megfordult, mert hangos dörömbölés hallatszott. Egyenruhás katonák törték be az ajtót. Az első lövés Saburo apját érte, a többit pedig a stúdióban dolgozó technikusok kapták, és a szomszéd helységben tartózkodók. A reflektorok feldőltek, és hangos csörömpöléssel üveglapok törtek be a golyók útjában. Apám, anyám! Saburo ösztönösen felugrott a székből.

Az utolsó fegyveres után egy egyenruhás férfi lépett be a stúdióba. Átlépte az összetört ajtó maradványait, és szétnézett. Megvizsgálta a testeket, és az eszközöket, végül pedig a kamerához lépett, és bele nézett. Nem tudta, hogy megy-e éppen felvétel, őrült mosoly terült szét az arcán. A haja izzadt volt, és ideges vihogásba kezdett. Aztán egy laza ütéssel széttörte a kamerát. A felvétel befejeződött. Nakamura Saburo keze ökölbe szorult, és arca dühös grimasszá változott.
Kikapcsolta a holoképernyőt és elviharzott. Ez nem maradhat büntetlenül! A Davion fattyaknak bűnhődniük kell!

* * *

Lótuszkert, Kurita rezidencia
Luthien, Drakónis szövetség
3022. Február 22.

A Koordinátor homlokát ráncok lepték be, így még jobban kihangsúlyozva korát. A Lótuszkert kavicsos talaja az alá terített tatami ellenére is nyomta a térdét. A délutáni teaszertartása befejeztével még itt maradt egy kicsit kedvelt virágai között. De most nem a virágok teremtette békét élvezte, egyszerűen csak gondolkodni szeretett volna.
Az egyetlen a Luthienen tartózkodó hadurát hívta most ide maga elé, aki egyelőre úgy tűnt, vonakodik megjelenni. Kurita Takashi természetesen meg volt győződve arról, hogy előbb-utóbb megjelenik a nagy termetű őszes férfi, elvégre ő is csak a Sárkányt szolgálta. A Koordinátor pedig gondoskodott róla, hogy legyen is mivel szolgálnia. Halk köhintés jelezte, hogy a férfi már meg is érkezett.

Kurita Takashi nem is nézett felé, csak egyszerűen intett, hogy térdeljen a mellette lévő tatamira. Így mindketten a fehér lótuszok megnyugtató tengerén pihentethették szemeiket, miközben a Szövetség sorsát tárgyalták.
-Tono, értesültem az eseményekről. Felettébb nyugtalanító. -mondta halkan. Igyekezett a lehető legjobban suttogni, nehogy megzavarja a Koordinátort. Nem sejtett, hogy a férfi már régóta a mondandóján töpreng. Majd egy percig hagyta válasz nélkül a Hadurat.
-Grieg-sama, ne feledje, hogy mindez nem az Ön katonai körzetét érinti. Nem fogok parancsokat adni, csupán a véleményére vagyok kíváncsi. -mondta alig hallhatóan. A hadúrnak kicsit meg kellett hajolnia, hogy minden egyes szavát megértse.
-Hai. Az információk nem elégségesek a megfelelő ellencsapás megszervezéséhez. Azt javaslom, hogy miután visszavettük a New Mendhamet, foglaljunk el egy planétát a Rókától. -mondta Grieg Samsonov, ezúttal hangosabban, nehogy a Koordinátornak is meg kelljen hajolnia.
-Nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyta a holoanyagot, amit továbbítottam. -mondta Kurita Takashi.
-Iie Tono. Az Egyesült Napok ezúttal túllőtt a célon. Élő adásban végzett ki egy egész holoállomást, és ki tudja még, hogy hány civilt? -Grieg Samsonov megcsóválta a fejét, de továbbra is maga elé nézett. -Ez az Ares Konvenció megsértése.
-Nem kifejezetten erre az aspektusra céloztam, hadúr. -A Koordinátor Grieg Samsonovra nézett. -Emlékszik mit csinált a támadók parancsnoka a felvétel végén?
-Hai tono. Az arcunkba nevetett. -válaszolta teljes meggyőződéssel a hadúr.
-Iie. Megfigyelte a szemét? Megpróbáltam megérezni a chijét de csupán háborgó hullámokat láttam a helyén. Ha egy ilyen ember tart a kezében egy bolygót, az komoly veszélyeket rejthet magában. Felismerte az embert?
-Hai. Utólagos engedélyével utána is néztem a BBE aktáiban. Marcos Fernandez a férfi neve, és alezredesi rangban szolgált, mikor ezeket az információkat kaptuk. Tisztának tűnik, de nagyon ellenséges a Sárkánnyal szemben. Lehet, hogy a Róka ezt a gyűlöletét akarta kihasználni ellenünk?
-Ennél többre becsülöm Hanse Daviont. Ha háborút akar kezdeményezni, azt nyíltan teszi. Eddig még nem kaptunk hadüzenetet. A New Mendham a Róka kezén marad egész addig, amíg nyílt offenzívát nem kezdeményez. Addig is ellátom a körzetet megfelelő védelemmel. Távozhat.
-Hai tono. -mondta Grieg Samsonov, majd felkelt, és kihátrált a kertből.

Kurita Takashi pedig tovább gondolkodott, a lótuszkert virágai pedig minden egyes gondolatát a béke felé terelték.

* * *

Kin no Katana katonai bázis
Junction, Drakónis szövetség
3022. Március 18.

A szélcsengők vadul sikítottak a Junctionon tomboló széltől, de ez sem tudta kibillenteni Nakamura Saburot abból a harmóniából, amit teremtett. Teljesen fehérbe volt öltözve, a hakama nadrágjához a hozzá tartozó felső viselte. A tatamit kelet felé fordította, hogy a felkelő napot láthassa. Még egyszer fogja látni, mielőtt elhagynák a Junctiont. Kisimította az előtte fekvő rizspapírt, és gondolkozni kezdett. Mit is írhatna?
Az Egyesült Napok belehajszolta abba az ellentétbe amely minden harcost elér egyszer. Választania kellett a kötelessége és az érzelmei között. De ezen kívül lehet, hogy az amire készül megkérdőjelezheti a Sárkány iránti hűségét is. Már pont egy hónapja elküldte a kérvényét a Koordinátornak, hogy személyesen vezethesse a bolygót visszafoglaló egységet. Hitetlenkedve fogadta Takashi Kurita válaszát. A Koordinátor szerint nem lesz semmi ellencsapás. Az üzenet kizárólag ennyit tartalmazott.

Ez nem hagyhatom. Nem fogok belépni Davion területre, csak a sajátunkat szeretném visszavenni. És a saját otthonunkban eltemetni a szüleim.
Saburo a tintába mártotta a tollát, és a papír fölé emelte, hogy megfogalmazza a gondolatait. Vigyázott, nehogy egyetlen csepp is a papírt érje, mielőtt szavakká formálta volna.

A becsületem fogva tart
A Sárkányba Róka harapott
Akit a halál mezejére kísérek

Saburo sosem tanúsított különösebb költői érdeklődést, most is csak leírta amit gondol. Összegöngyölte a papírt, és egy irattartóba helyezte. Aztán becsukta a szemét, és a gondolataiba merült. Észre sem vette, hogy a dojoba egy másik személy sétált be. Hangtalanul mozgott az illető, elcsente az irattartót, és kitekerte a rizspapírt. A zajra már Saburo is felfigyelt, és felugrott az ülő helyzetből.
-Ezt nem teheti Tai-i! -mondta a férfi. A hosszú haját most is összefogta, mint mindig. A rozsdabarna egyenruhájával éles kontrasztban állt.
-Kei, meg fogjuk tenni. Személyesen vállalom a felelősséget mindenért. -mondta Saburo, és elvette a papírt Oshii Keitől, a páncélosok parancsnokától.
-Hai! Senki más nem fogja, mert senki más nem megy veled!
-Tévedsz Kei. Mindenki velem fog jönni, aki alattam szolgál, és azt fogják tenni, amit mondok. Én vagyok a Tai-i-ja ennek a századnak.
-Üzenetet fogok küldeni a Koordinátornak, hogy azonnal váltson le!
-Küldhetsz, de az nem fog minket utolérni. Holnap indulunk. A technikusoknak már ki is osztottam a feladataikat. Holnap pontban reggel nyolckor te is ott leszel a többiekkel együtt. Egyetlen Davion sem állhat az utunkba. -mondta, mire Oshii Kei hatalmasat sóhajtott.
-Hai Tai-i. -válaszolta egyszerűen és elballagott

Másnap reggel nyolckor valóban minden egyes Mech, tank, és személyszállító az űrjárókban várta az indulást. Az űrkikötőt üzemeltető személyzet előkészítette a felszálláshoz szükséges védőpaneleket.
Mikor egy űrjáró felszállt, hatalmas energiát szabadított fel. Ennek az energiának minden egyes Jouleja a felfelé haladást segítette elő, így a hajó óriás erőt fejtett ki a betonplatóra, és hatalmas lökéshullám söpört végig a felszállópályán. Ezeket ellen valahogy védekezni kellett, így a fejlettebb űrkikötőkben -ilyen volt a Junctioni is- bonyolult mechanikai rendszerek segítségével bizonyos paneleket ki lehetett emelni a felszállópálya padlózatából. Ezek felfogták a lökéshullámot, és biztonságossá tették a felszállást.
Egy egész perc kellett ezeknek a paneleknek ahhoz, hogy a helyükre kerüljenek. Három Union típusú űrjáró emelkedett a magasba, bennük két Mechszázad volt, egy páncélos, és egy gyalogsági alakulat.
Az út az űrugróig három nap volt, ezalatt a három nap alatt Saburo megtervezte a New Mendham lerohanását. Hagyhatta volna másra is, de jobban ismerte a bolygó felszínét, mint bárki más. Kitervelte a támadást minden egyes pillanatát, egészen addig, amíg az utolsó Davion század is fülét-farkát behúzva menekül a planétáról.

Az űrjáró megszerzése egyszerűbb volt, mint amilyennek látszott. A szerencse Saburonak kedvezett. Egy kereskedelmi hajóra fognak csatlakozni, aki egyenest a New Mendhamre szállítja az egész zászlóaljat. Tulajdonképpen Oshii Keien kívül nagyon kevesen tudták a küldetésük valódi célját. A hivatalos verzió egy hadgyakorlatról szólt, amit a “kivételes természeti adottságokkal rendelkező” és “kevésbé népes” New Mendhamen fognak végrehajtani.

Így aztán nem volt probléma a másik századot is magával vinnie. A teljes személyzetet, és a teljes tankszázadot is megkapta, elvégre rég volt már alkalom ekkora szabású gyakorlatra. Ideiglenesen megkapta a Chu-sa rangot. Biztos volt benne, hogy ezt nem élvezheti majd sokáig.
-Chu-sa -mondta gúnyosan Oshii Kei miután végeztek a térugrással, és kicsatolhatták magukat a székeikből. Nakamura Saburo felé lebegett, aki karba font kézzel forgott körbe-körbe. A páncélos tiszt feltűnésekor megpróbálta megállítani magát, és a folyosó korlátjába kapaszkodva úgy nézett ki, mint egy rongybaba. -Megérkeztünk. Mondja, komolyan megérte két hetet utazni azért, hogy megölessük magunkat, és még a Sárkány parancsa ellenére cselekedjünk?
-Ti nem cselekedtek a Sárkány parancsa ellenére. Én cselekszem a Sárkány parancsa ellenére. Tudom, hogy mit gondolsz Kei, de ne aggódj. Nem esik folt sem a te, sem az egység többi tagjának becsületén. Te sem tudsz semmiről. Ugye?
-Ninjo, Saburo. Ez lesz a végzeted. Miket beszélek, ez már a végzeted!
-Talán igen. De nem tudhatjuk. Lehet, hogy egy Fénylő Kardok ezred épp arra készül most, mint mi. De ha nem is, akkor is képesek leszünk elfoglalni visszafoglalni a New Mendhamet.
-Hogy gondolod?! -Oshii Kei elvörösödött az indulattól- Azt sem tudjuk mennyien vannak! Te mondtad, hogy legalább egy ezreddel állunk szemben! Semmi esélyünk. -Nakamura Saburo halkan nevetni kezdett, és csóválni kezdte a fejét. -Most meg mi van?
-Hidd el, Kei felkészültem. Mivel te vagy a páncélosok parancsnoka, előbb utóbb így is-úgy is el kell magyaráznom neked a tervemet. -mondta Nakamura Saburo és ellökte magát a korláttól. A folyosó túlsó vége felé lebegett. Az űrjáró hatalmasat rázkódott, mire a Chu-sa nekiütődött a falnak. Leváltak az űrjáróról. Ez azt jelentette, hogy rövidesen megkezdik a száguldást a New Mendham felé, így viszonylag helyre áll a gravitáció.

Sorra hagyták maguk mögött a folyosókat a korlátok között lebegve, végül elérték a hidat. Lévén, hogy katonai űrjáróval voltak, a parancsnoki hídon el volt helyezve egy nagyfelbontású holoképernyő, a kommtechek pedig ki voltak képezve az eszköz pontos kezelésére.
-Chu-sa a hídon. -rikkantotta el magát a hídhoz vezető vaskos ajtót őrző katona. A hídon mindenki Nakamura Saburo felé fordult és tisztelgett. Ő viszonozta a tisztelgést, és a holoképernyőhöz lebegett. Megpróbált rátámaszkodni, de ez nem volt könnyű eset. Intett a kommtechnek, aki azt a térképet vetítette a szemük elé, amit már Saburo órákon át böngészett ezelőtt.
A térkép a Kio-mát ábrázolta, a környező erdőséggel, a folyóval, és a Shio tóval. A várost nyugatról hegyek védték, amelyek lábánál dús erdők voltak. A város a térkép adatai alapján úgy nézett ki, mintha az erdővonulatba egy festő becseppentett volna egy csöpp festéket, hogy ott adjon helyet a telepeseknek. A keleti oldal végig erdőkkel borított volt. A várost, és az erdőt egy nem túl tágasnak tűnő folyó vágta félbe, amely a délen fekvő Shio tóba torkollott. Számos ér vezetett a folyóba az északon fekvő óriási hegyekből. Az északon és a nyugaton fekvő hegységek között egy kis domb jelentett bejárást a Kio-ma körzetbe.
-Érdekes -jegyezte meg Oshii Kei. Első látásra valóban az volt. Természeti akadályokkal övezett, kiválóan védhető terület.
-Most mutatok valamit, ami még érdekesebb. Ez a térkép ugyanis a téli állapotot mutatja. Most pedig tavasz van. -mondta, és a kommtech felé fordult. -Illessze rá azt a módosítást, amit az előbb végeztem. -a tech bólintott.

A billentyűparancsokat követően a folyó, és a Shio tó majdnem a duplájára dagadt, az északi hegységből csordogáló erek pedig először csermellyé, majd különálló folyókká gyarapodtak, és mindegyik a várost most már valóban ketté vágó folyóba ömlött.
-Felettébb érdekes -tett Oshii Kei újabb megjegyzést. -De ebből még nem tudjuk, hogy hol is vannak az ellenfeleink.
-Ez igaz. De én tudom. -mondta Saburo. -Közelíts rá az Alfa területre! -mondta ismét a technikus felé fordulva.

A holoképernyőt most teljes egészében a város térképe foglalta el. A közepén két vörös négyzet volt látható A négyzetek körül egy nagy körben egy fia épület sem volt. A vörös négyzetek körül nagy kerítés volt, közöttük volt a folyó. Ezen kívül az épületek mellett nagy buckák voltak. Kei nem tudta, hogy mik lehetnek azok, de a Chu-sa hamar felvilágosította.
-A vörös négyzetek az ércfeldolgozó épületei. Az egyik épületben történik az érc felaprítása, a másikban pedig a feldolgozása, gyáregységekkel kiegészítve. Itt csinálnak mindenféle eszközt az ércből. Még mielőtt megkérdeznéd, hogy miért is a folyó két oldalára építették azt a két komplexumot, ami köré a város épül, megmondom. Hűtés. -Oshii Kei értetlen arcot vágott. -Ez a két üzem körül-belül annyi hőt termel, amennyit ez a két Mechszázad, amit magunkkal viszünk. A folyó pedig kiváló hűtővízként szolgál. Olyan csőhálózatot építettek a folyó alá, amivel ezt meg tudják oldani, és egyszerűbb volt két oldalra vezetni a vizet, mint ha csak egyszerűen a folyó mellett lettek volna.
-Ezt értem, de miért jó ez nekünk?
-Azért, mert nyolcvan százalék esélyt adok annak, hogy ezt a komplexumot védik a Róka egységei. Ez az egyetlen olyan hely, ami a Mechek szempontjából hasznos lehet. A gépek képesek páncéllemezek öntésére, sőt talán még rakéta, és gépágyúmuínicó gyártására is -kis átalakítással persze. Ha az Egyesült Napok helyében lennék, én mindenképpen ezt a helyet védeném. Amekkora erővel ezek támadtak, én megosztanám kétfelé, és egy hidat emelnék a két komplexum közé.
-Ez pedig lehetővé tenné a két oldal megerősítését. -vágott közbe Kei.- Még mindig nem látom, hogy miért jó nekünk ez a hely.
-Azért, mert találtunk egy sebezhető pontot a hadereje elhelyezésében. Vagy pedig ő maga csinált egyet. Szerintem kiáradhatott annyira a folyó, hogy elárassza a hidat, és talán a Mech állomása egy részét is. Nem hinném, hogy rájött, hogy miért van ilyen hosszú meredek part a folyóig. Lehet, hogy azt a területet valaminek a tárolására használta. Az áradás körül-belül ilyenkor szokott kezdődni. Mire leérünk, épp egy árhullám közepében találjuk magunkat. Arról nem is beszélve, hogy szerintem a helybéliek nem segítenek nekik túl sokat, és nem volt elég idejük kényelmesen elhelyezkedni ez alatt az egy hónap alatt.
-A helyzetünk így már valóban egész más. -mondta Kei, és hüvelykujjával az állát kezdte el vakargatni. Megigazította a lófarokba fogott haját, és a vörös négyzetekre mutatott. -És akkor mi mit fogunk kezdeni ezzel a helyzettel? Ha ők nem jutnak át a folyón, akkor mi sem.
-Ez így nem teljesen igaz. -mondta. Már nem is kellett semmit se mondania a technikusnak, az automatikusan beírta a következő parancsot.
Eltűntek a vörös négyzetek, és minden épület. A képernyő fekete-fehérré változott. A különböző árnyalatok különböző magasságokat jelentettek. Nakamura Saburo egy szürkés sávra mutatott a folyó vonalában.
-Látod?
-Hai. -mondta Oshii Kei. -A pontos számukról tudsz valamit mondani?
-A híradás alapján két-három zászlóaljra becsülöm a támadó alakulatot. Nem tudom, hogy van-e páncélos és gyalogos alakulatuk, de feltételezem, van. A folyón csak a Mechek és a gyalogosok tudnak átjutni, de nem lesz könnyű. Először kell a Mecheket átjuttatni, majd a folyó alsóbb szakaszán a gyalogosok átjuthatnak és megrohamozhatják a várost -már ha van odabent egyáltalán valaki. Ha nincs, akkor szerencsénk van, mert az alakulatok beáshatják magukat.
-De ez háromszoros túlerő! -mondta hüledezve Kei. -Nem vehetjük fel a versenyt ellenük.
-Az egész ellen valóban nem. Ezért válik hasznunkra az áradás. Úgy gondolom, hogy a páncélosok az űrjárót védik, és a városban csak a Mechek és a gyalogosok tartózkodnak. Arról nem is beszélve, hogy nagy valószínűséggel a városon kívül is járatnak őrjáratokat. Elég egy-két rajt levadászni, és máris megfosztottuk őket a felderítőktől. Akkor aztán lecsaphatunk a városra. Az egyetlen dolog amire figyelnünk kell, az a gyorsaság, és az összehangoltság. Kei, bízz bennem. Vissza fogjuk foglalni a New Mendhamet. Képesek vagyunk rá.

–2—

Tsumei-ichi űrjáró
New Mendham, Egyesült Napok
3022. Március 25.

-Chu-sa, az álcázásunk odaveszett, az ég kitisztult. -mondta az űrjáró kapitánya.
-Ezt azt jelenti, hogy elkezdhetünk légi felvételeket készíteni. -jegyezte meg Nakamura Saburo, majd a kommunikációs tisztre nézett. -Azonnal kezdjék meg a készítésüket, és az elsőt vetítse is ide ki. -parancsolta. Három kommtech egyszerre kezdett el zongorázni a konzolján, és rövidesen megjelent egy kép a holoképernyőn. Oshii Kei is ott állt a Chu-sa mellett, és izgatottan próbálta a magasból felfedezni az apró Mech alakokat.

A képen a legkönnyebb az űrjárók felfedezése, a négy golyó az északi és a nyugati hegységek között ült a dombon, így meggátolva az ott áthaladó forgalmat. Ezzel viszonylag nehéz célpontot csináltak magukból, de Saburo tervében nem szerepelt az űrjárók megtámadása. Így inkább a Mech alakulatokat próbálták meg megkeresni a légifelvételen. Hosszas kutatás, újabb képek, és egy pár hőkép áttanulmányozása után végül azok is megkerültek. Ott voltak, ahol Saburo sejtette. Egy egész század őrjáratozott a város mindkét oldalán, és úgy tűnt még két-két század állomásozott a városban. Csupán egyetlen századnyi páncélos volt az Egyesült Napok parancsnoksága alatt, ez pedig a város keleti részében volt beásva -minden bizonnyal ez részben a lakosságra gyakorolt sokkoló hatásuk miatt volt.
-Kapitány, üzenje meg a Tsumei-ni kapitányának, hogy miután kidobta a páncélosokat, szálljon fel, és készítsen légifelvételeket, amiket a Mechembe továbbítson. -mondta.
-Chu-sa, nem lenne jobb, ha ezt a hadműveletet innen, a hídból vezetné?
-Iie. Ez személyes. -mondta Saburo, és folytatta a város térképének böngészését.

Egymás után sorra vette a nagyobb tereket, és utakat, amiből aztán egy egyszerű tervet próbált kiagyalni. Az volt a baja mindegyik úttal, hogy túl nyilvánvaló volt. Eszébe jutott az is, hogy a folyóban közelítik meg a feldolgozóüzemet, ott aztán kibújnak a víz alól, és lecsapnak az Egyesült Napok hadseregére. Alapos elemzés után aztán mégis arra jutott, hogy túl nagy veszteséggel zárulna egy ilyen hadművelet. Kínosan sok Catapult és Archer típusú Mechet látott az ellenfele seregében. Ezek a Mechek már a tömegüknél fogva is nagy veszélyt jelentettek, a rájuk szerelt rakétaindító állványok pedig bármely sereg támadását véres kudarccá változtathatták. Általánosságban igaz volt az, hogyha valakit hátba támad egy rakétahordozó Mech, annak nem lesz ideje megfordulni. Ez a tény némiképp nehézzé tette a tervezést, viszont hagyott egy másik utat az ellenfél megsemmisítése felé, ez pedig a kiéheztetés taktikája volt.
Más esetben Saburo azon nyomban emellett döntött volna. Leszálltak volna, és sorozatos rajtaütésekkel felőrölték volna az ellenfeleik munícióját, így lehetetlenné téve az ellencsapást. Ehhez ritka eseten pedig egy hónap is kellett, ennyi idejük viszont nyilvánvalóan nem volt. Ezen kívül pedig ott volt a kérdés amire Nakamura Saburo azóta kereste a választ, mióta végignézte a végzetes felvételt -vajon őrült-e az Egyesült Napok seregének parancsnoka?

Újabb eshetőséget jelentett az őrültség, mert ilyen esetekben a parancsnok hajlamos volt hibás döntéseket hozni, és sokszor nem törődött a katonái életével. Sokszor viszont épp ilyen őrültek képesek veszteségek nélkül elfoglalni egy bolygót. Lehet, hogy ennek a férfinek az ereiben kapellán vér is folyik? Az első, legfontosabb feladat tehát ennek a kiderítése volt, de úgy tűnt, hogy erre nincs lehetőségük anélkül, hogy a szándékaikat felfednék.
-Kapitány, küldje a Tsumei-shi-t a k2-es szektorban jelölt koordinátákra. Sokkal jobb a páncélosoknak, ha egy dombot védhetnek. Nekünk pedig egyszerűbb, ha a k4-ben szállunk le. Később mérnek be, ha a dombok között landolunk.
-Ahogy kívánja, Chu-sa. Kérem foglalja el a helyét, csupán tíz kilométerre vagyunk a felszíntől. -mondta a kapitány, majd meghajolt, és visszaült a parancsnoki székbe. Saburo pedig az egyik falhoz rögzített székre ült.- A kettes és a négyes segédhajtóműveket aktiválni, állandó teljesítményt kérek a főhajtóműből. -a techek zongorázni kezdtek a billentyűkön, a hajó pedig rázkódni kezdett. A hatalmas hajók egymás után hagyták maguk mögött a métereket, és mikor a magasságot kijelző műszeren mutatott érték ezerötszáz méter alá csökkent, az űrjárók Mech hangárjai nagyon lassan mozgásba lendültek.

Kétszáz méter választotta már csak el a hajókat a földtől, mikorra a hangár ajtók teljesen kinyíltak. Egy-egy raj Mech ugrott ki a Mecheket szállító hajókból, hogy fedezzék a földet érés helyszínét. Alig negyed óra múlva Nakamura Saburo harcosai felkészültek az összecsapásra.


* * *

-Chu-sa, két Clint közeledik Önhöz keletről, a fák mögül! -figyelmeztette Tai-i Kawamori Shoji Saburot. A férfi egy Pantherben ült a Chu-sa-tól csupán száz méterre, és épp egy Assasinnal párbajozott. Úgy tűnt, hogy ő kerül ki nyertesen a viadalból, Nakamura Saburo pedig csodálta, hogy még rá is tudott figyelni.
Jobbra fordította Guillotineját, a két támadója irányába. Még mielőtt becélozhatta bármelyiküket is két gépágyú dörrenését hallotta a külső mikrofonok segítségével. Meginogott a nehézmech, és kicsit balra lendült. Ekkor jelentek csak meg a vörös háromszögek a holokijelzőn, Saburo pedig a legközelebbi ellenfelére irányította a Mechje lézereit. Öt sugár hagyta el törzsét és karjait, átvágott a növényeken, és a közepes Mech bal karjába csapódtak. Egymás után olvasztották át a páncéllemezeket míg végül elérték a könyökizületet, és leszakították a végtagot. A Mech tömegközéppontja így a törzsének jobb oldalába tolódott, a gép talpon tartása alaposan igénybe vette a pilóta képességeit. Állva tudta tartani a Mechet, de a pontos célzásra esélye sem volt. A gépágyú sorozata magasan a fák fölött húzott el.
-Most! -szólt Nakamura Saburo az Alfa2 kódjelű frekvencián a támadóerő elfogó alakulatához. Mechek özönlöttek ki a Chu-sa mögül, és fegyvereikkel darabokra szedték a támadó Mecheket. Ugyanez történt Kawamori Shojinál, és két kilométerrel feljebb is. A Chu-sa terve működött. Percek alatt egy egész század vált a gépágyúk, lézerek és rakéták martalékává.
-Pajzs Egy Pagodának, befogtuk a madarakat! Egy egész század masírozik az önök irányába. Engedélyt kérek a támadásra! -tett jelentést Oshii Kei, aki a Condorjában már alig várta, hogy harcba kerülhessen.
-Pajzs Egy, engedélyezem a rajtaütést. Ne hagyjanak működőképes Mechet maguk mögött! -válaszolta Saburo- A Pagoda, és a Sárkány azonnal a segítségére siet. A Dárda pedig visszatér az űrjárókhoz.- mondta, és elindította a Mechjét. A távolságmérő tanulsága szerint két kilométerre voltak csak a Pajzs kódnévvel ellátott páncélosoktól. A Pagodának Nakamura Saburo saját egységét, a Sárkánynak pedig Kawamori Shoji főképp közepes és könnyű Mechekből álló két raját nevezték el. A Dárda egységben a lassabb Mechek csoportosultak, inkább a védelmi feladatok ellátására voltak szánva.

A Guillotine megállíthatatlanul csörtetett előre a fák között, míg száz méter után kiért arra az ösvényre, amit a Pajzs alakulat védett. Ugyan még egyetlen célpontot sem talált a radaron vagy a vizuális keresőn, egy lézersugárral mutatott utat a többi harcosának. Két Panther tűnt fel Nakamura Saburo Mechje mellett, és nagyjából egyforma sebességgel elindultak a páncélosok felé. Robbanások rázták meg a tájat, és füst kígyózott az ég felé az összecsapás helyszínéről.
-Segítségre van szükségünk, Pagoda! Túl sokan vannak! Még két raj tűnt fel! -mondta Oshii Kei, hangja rekedt volt, valószínűleg a hatalmas füsttől. Nem volt jó hír, amit közölt. Nem csak azért, mert nagyobb veszteségekkel járt az összecsapás, hanem azért is, mert azt sejtette, hogy ennyi idő alatt az Egyesült Napok serege sikeresen átkelt a megáradt folyón. A Chu-sa még jobban felgyorsította a Mechjét. Mikor már csak egy kilométerre voltak céljuktól, feltűntek a radaron a Sárkány Mechjei, megnyugtatva ezzel Saburot.
Egy dombon átérve aztán feltűnt az Egyesült Napok szimbóluma. A Pajzs alakulat helyzete egyáltalán nem volt jónak mondható. A páncélosok létszámfölényét alaposan kompenzálta a Mechek mozgékonysága, és a fegyverzetük sokfélesége.

Saburo becélozta a hozzá legközelebb álló Mechet, ami már sorban a második tankot változtatta füstté. A számítógép Awesomeként azonosította a fémóriást, ez pedig egy pillanatra megrémítette a Chu-sa-t. Az ő javát szolgálta ellenfele figyelmetlensége. Célzott a Guillotine lézereivel, majd lőtt. Mintha egy óriást zavartak volna fel álmából, fordult a rohammech Saburo felé. Bal karjából és törzséből füst emelkedett az ég felé. Mikor az szokásos konfigurációban szereplő három részecskeágyú helyett csak egyetlenegy sült el, a férfi megnyugodott. A találat a láb páncélzatát érte, és leszakította a legfelső páncéllemezt. A becsapódást követő szikrák egy pillanatra leblokkolták a térd aktuátorait, és a Mech botlott egyet. Miután Nakamura Saburo ismét ura volt a Guillotinenak, azonnal lőtt. Az újabb találatok ismét az Awesome törzsének bal felét érték, átrágták magukat rajta, és leszakították. A Mech giroszkópja a találattól meghibásodott, és a fekete füstkígyón kívül csak egy zuhanó fémtömeg marad a nemrég még halálosnak bizonyuló Mechből.
-Pagoda Egy, lekaptad a parancsnokát! Most átrendezik a soraikat, és lehet, hogy visszavonulnak! Nem állunk túl jól, nekünk is szükségünk van javításokra! -mondta Oshii Kei, és Saburo radarja szerint a Pagoda alakulat felé vette az irányt.
-Iie. Ha most nem roppantjuk szét őket, akkor lehet, hogy a legjobb alkalmat szalasszuk el. Sárkány Hat, és Hét, zárótüzet! -adta ki a parancsokat a Chu-sa.

A Sárkány alakulat két tagja -két Catapult megállt az előrenyomuló Mechek mögött, és rakétazáport hullajtottak a rajformációt felvenni igyekvő Mechekre. Az egymás után becsapódó rakétákat lézersugarak követték, majd amikor ismét láthatóvá váltak az ellenfelek, a gépágyúk is hallatták hangjukat. Mint mindig, ebben a hadjáratban is spórolni kellett a munícióval.
Az első záport négy Mech teteme jelezte, a többi még ép Mech pedig hátrálni kezdett.
-Roham! -ordította Saburo dühtől fűtött hangon. Először a leggyorsabb Mecheket kereste meg, és ejtett sebet rajtuk a Mechje nehézlézerével, majd pedig mikor társaival együtt ezekkel végeztek, a maradék ellenállást is leküzdötték. Öt perc múlva a Drakónis Szövetség harcosai kifacsarodott füstölgő roncsok között, győztesen hagyták el a csata színhelyét.

* * *

Birodalmi Palota
Luthien, Drakónis szövetség
3022. Március 25.

-Tono, kétségbeejtő híreim vannak. -mondta Tojiro Haita, a Koordinátor segédje.
-Mondja Haita-sama. -válaszolt nyugodtan Kurita Takashi.
A hatalmas szobrokkal övezett szoba ajtaját a két őr szó nélkül becsukta, nehogy bármilyen információ kiszivároghasson. Bár a Koordinátor nem lehetett biztos benne, hogy nem hallgatták le, így mégis csökkent a kellemetlen kíváncsiskodók veszélye. A helység a palota egy olyan szárnyában volt, ahonnan nem nyílt rálátás a Fekete Gyémántra, így nem adódott alkalom a lézeres mikrofonok és az ajakolvasó berendezések használatára. Kurita Takashi, miközben tanácsadója mondandóját hallgatta az egyik róla festett képet nézte. Mindig és értékelte a művészetet, de sehogy sem tudott nyugovóra térni a képből sugárzó ártatlanság felett. Leginkább fiára, Theodorera emlékeztette a kép, aki arcfelépítésében igencsak hasonlított apjára. A fegyverekkel egyenlőre nem tudott olyan kimérten és nyugodtan bánni, mint apja, de volt hozzá tehetsége. A padlót vörös bársonyszőnyeg borította, így a helység alkalmas volt bálok, vagy sajtótájékoztatók megszervezésére is.
-Az Ön által kért egységről az a hír járja, hogy elhagyta a Justicet. A BBE hírszerzői most jelentették, hogy nemrég értek földet a New Mendhamen, és harcba bocsátkoztak az Egyesült Napok megszálló alakulatával. -mondta a vékonydongájú férfi majd elhallgatott.
-Mi lett a harc kimenetele? -kérdezte a Koordinátor.
-Nem tudjuk, tono.
-Azonnal hívassa ide Grieg Samsonovot. A téli kertben van. -mondta halkan.
-Hai, tono.
Tojiro Haita óvatos léptekkel elhagyta a helységet.

Az egyetlen esély, ha az alakulatot renegáttá nyilvánítom, és egy Szövetségi sereget küldök utána.
A Justice védelmét nem csökkenthetem, mert már így sincsenek elegen. A Lyrán határról túl soká tartana egy zászlóalj átszállítása. Ez tehát a Galedoni körzetet hagyja csak számításban. A Koordinátor a kétszárnyas ajtó felé pillantott, ahol az őszülő hadúr állt. A nagy termetű férfi eltörpült a hatalmas, fafaragásokkal díszített -de belül vastag fémlappal megerősített- ajtó mellett.
-Hívatott, tono? -kérdezte, és Kurita Takashi felé indult.
-Hai, daimyo. -mondta a Koordinátor, és ismét a kép felé fordult. Egymás után vette számításba a Galedon körzetben tartózkodó egységeket, de végül úgy döntött, hogy a hadúrra bízza a választást.
-Grieg-sama, szabadítson fel egy zászlóaljnyi Mechet a katonai körzetében, és azonnal küldje át a New Mendhamre.
-Doko ni? -kérdezte meglepődve a férfi. Általában nem volt szükség ilyen csapatmozgásokra a katonai körzetek között. Nyilvánvaló volt, hogy a Benjamin körzetben valami nincs rendjén.
-Egy tai-i roninnak állt. Magával vitt majdnem egy egész zászlóaljat. Hozzák vissza azonnal. A planétán tartózkodik egy Egyesült Napok haderő is. Ha módjukban áll, semmisítsék meg őket. A ronin viszont fontosabb.
-Miért, tono?
-Érdekes üzenetet kaptam Hanse Daviontól. Úgy tűnik, hogy ő is ugyanazzal a problémával áll szemben, mint mi. Majd kiderül, hogy igazat mond-e, ha találkoznak seregével. A Rókában nem bízhatok meg. Ezért is kérek az ön körzetéből egy zászlóaljat. Lehet, hogy szükség lesz a Benjamin körzet egy-két egységére. Már parancsot adtam arra, hogy várakozás nélkül tovább tudjanak haladni. Így az utazással együtt mához egy hétre becsülöm az érkezésüket. Ehhez azonban most indítsa útnak őket. Az egység nevét közölje Haita-samával.
-Hai, tono. -mondta tisztelettudóan Grieg Samsonov, de viszolygott a gondolattól, hogy megint ezzel az értetlen bürokratával kell tárgyalnia. Félt egy kicsit, hogy megint fél órába telik, amíg minden részletet elmagyaráz neki, de végül belenyugodott. Meghajolt a Koordinátor előtt, majd halk léptekkel kisétált a teremből.

* * *

Tsumei-ichi űrjáró
New Mendham, Egyesült Napok
3022. Március 25.

Nakamura Saburo homlokráncolva ült Mechjében. Nem szállt ki belőle arra a tizenöt percre sem, ameddig a technikusok a sérült páncéllemezek helyére új, természetesen vékonyabb lemezeket hegesztenek. Nem engedhette meg magának, hiszen muszáj volt tovább indulni. Gyors összesítést olvasott az alakulat állapotáról. A Mechek közül két könnyű mech használhatatlanná vált, két közepes sérült komolyabban, a többi Mech pedig jelentéktelen páncélsérüléseken kívül nem sérült meg.

A páncélosalakulat viszont megfogyatkozott az összecsapásban. A kezdetben harminchat tankot számláló egység tizenhárom járművel fogyatkozott meg. Ezek most mind itt hevertek a Mechek, és a javításukra érkezett J-27-esek között. A Dárda alakulat az összecsapás után tíz perccel érkezett a helyszínre, és biztosították az ösvényt. Szerencsére nem akadtak ellenállásba. Úgy tűnt, hogy most ők alkotják majd a támadó erő gerincét.
Ezúttal viszont csatlakozni fog hozzájuk a gyalogság is. A tíz személyszállító tetején géppuskák lógtak, így gondoskodva a bennük ülő katonák védelméről. Számos közepes és nehéz tank várta ellenfeleit.
-Pajzs kész, Chu-sa. -szólalt meg Oshii Kei.
-Dárda kész! -követte Togusa Shigeru.
-Sárkány, bevetésre kész! -fejezte be a sort Kawamori Shoji.
Itt az ideje, hogy tovább haladjunk.
-Pajzs, Dárda, Sárkány, és Hableány. Gyémántformáció, Hableánnyal a közepén. Indulás a k1-es szektorban kijelölt alfa koordináták felé. -adta ki a mozgósítási parancsot Nakamura Saburo. A gyalogosokat, és az őket szállító lebegő, és lánctalpas járműveket a Hableány névvel látta el, a mítoszbéli alak sérülékenysége miatt. Ha Mechekkel kerülnek szembe, a gyalogosok legalább annyira nem tehetnek semmit, mint egy hableány. Addig legalábbis nem ameddig nyílt terepen vagyunk.

A Szövetségi sereg egyenletes tempóban Kio-ma felé kezdett masírozni. Kidőlt fák, és lerombolt gyárépületek szegélyezték az útjukat, ahogy lassan elérték a város külső, kevésbé népes ipari zónáját. Itt elég sokan éltek annak ellenére, hogy a nagyrészüknek csupán munkahelyül szolgált a kerület. Saburo reménykedett benne, hogy a támadás időpontjában már nem sokan dolgoztak.
Mikor látótávolságon belülre kerültek, Saburo egyből felismerte a külső lakóépületeket. Az egyik a kedvenc pékségének adott otthont -most csupán egy füstokádó szörnyetegre emlékeztetett. Száz méterre a külső épületektől megállította a sereget, és előreküldött két könnyűmechet a környező utcák felfedezésére. Mivel szerencsére semmit sem találtak, -még akkor sem, mikor Saburo parancsba adta, hogy nézzenek szét egy-két épület tetejéről is, ami különösen nagy kockázatnak tette ki a gépeket- a Hableány megkezdte a város visszafoglalását. Tízesével özönlöttek be a katonák az épületek tucatjaiba, és kutatták át az egészet ellenfelek után. Öt perc után végeztek három háztömbbel, a még életben maradtak pedig eligazították őket. Nyolc Egyesült Napok egyenruhás katonával találkoztak csupán akiknek nem hagytak időt könyörögni az életükért. Becstelenül harcoltak, és úgy is haltak meg.

A katonák figyelmeztették a lakókat, hogy rövidesem harcra kerül sor, és elég időt hagytak nekik, hogy a pincékbe húzódjanak. Mikor aztán a környező lakosok nagy része már biztonságban volt, a párhuzamos utcákon keresztül Saburo bevonult a serege élén a városba. Először a Kio-ma közlekedésének központjául szolgáló Szivárvány teret vették célba. A hely nem volt elég nagy ahhoz, hogy egy rajnál több Mech védje, de a fontossága miatt muszáj volt védeni. Innen ugyanis gyakorlatilag a város bármely részére el lehetett jutni -gyalogosan. Út közben hőkamerákkal pásztázták az épületeket, a Hableány pedig fokozatosan előrehaladva tisztította meg az utcákat a katonáktól.
A Szivárvány tértől egy kilométerre aztán a sereg kettévált, hogy körbe vehessék a teret, és úgy roppantsák össze az ellenállókat. Felmerült lehetőségként, hogy csak kizavarják őket a térről, de Saburo azon nyomban elvetette. Nem engedhette meg, hogy pontos információkat juttassanak el a helyzetükről bárkinek is.

Ahogy a tér radartávolságba került, Saburo megállította a Guillotinet. Aktiválta a számítógép optikai keresőjét, és nagyítással próbálta meg felfedezni ellenfeleit. A radar sajnos használhatatlannak bizonyult, de a térbe torkolló sugárúton három Mech gond nélkül elfért egymás mellett.
-Dárda Egy, és Kettő, sorakozzatok fel mellém! -parancsolta Saburo, és a két Hunchback pilótája azon nyomban engedelmeskedett. A három halálos Mech megindult a tér felé. Ötven méterre tőle két óriás lépett ki a teret övező épületek mögül. A célzókomputer azonnal sikítva jelezte, hogy rakéták száguldanak feléjük. Saburo a Mechje ugrórakétáit vezérlő pedálokba taposott, a két közepes mech pedig megpróbált a lehető legtávolabb jutni egymástól. A rakéták elhúztak közöttük, és a mögöttük lévő épületbe csapódtak.

Mire a Guillotine földet ért, a célzókomputer részletes adatokkal szolgált mindkét támadóról. Saburo sajnos már ismerte mindkét Mech látványát. Még mielőtt elsütötte volna a Mechje fegyvereit, kiadta a Sárkány rajnak a támadás parancsot. A hat Mech oldalról támadott -a számuk nyolcról fogyatkozott hatra az előző összecsapásnak köszönhetően.
Saburo a sérülékenyebbnek látszó Victort célozta be elsőként. A Mech hatalmas dübörgéssel sütötte el a gépágyúját, ezzel pedig nyomorékká tette a nehézmech bal karját. A végtag közepesen behajlított állásban marad. A benne rejtőző nehézlézer szerencsére még működőképes maradt, és egy másodperc múlva a közepes lézerek sugaraival egyetemben fekete csíkokat égetett a rohammech testére. Míg ő a Victorral párbajozott, addig a két közepes társa az ugyancsak veszélyes Battlemastert szemelte ki. Egymás után pumpálták bele a gépágyúik lövedékeit, de úgy tűnt mintha annak a súlyos találatok meg sem kottyantak volna. Aztán szinte egyszerre az egyik Hunchback és a Battlemaster is megállt, és előre bukott. A pilótáik katapultszékei magasan az ég felé kígyózva szabadultak ki a fémtestből.

Ismét egy gépágyútalálat rázta meg a Guillotinet, a Mech pedig Saburo akarata ellenére összegörnyedt. Már épp egy újabb találatra készült fel, amikor társa a segítségére sietett. A Hunchback a nehézmech elé állt, így felfogta az újabb vérszomjas gépágyúgolyókat, és másikakat küldött a helyükre. A Victor irányából a gépágyútűz alább hagyott, és a rohammech megkezdte a visszavonulást. Bár ezt Saburo nem láthatta, a rohammech csak a tér túlsó fele felé hátráló társát követte. A Hableány alakulat szállítójárművei apró rágcsálóként futottak át a fémóriások lábai között, hogy a bennük rejlő katonák felvegyék a harcot a földalatti vonat állomásából kirohanó emberekkel.
Abban a pillanatban, ahogy Saburo ismét ura volt gépének, kilépett vele a sántikáló, találatoktól tarkított közepes Mech mellé. Célra tartotta a lézereket, és lőtt. A Victor törzse a találattól elfordult, a Mech pedig megbotlott saját lábában, és a földre zuhant, számos katonát maga alá tiporva. Az utolsó Egyesült Napok Mech a térről balra nyíló utcában próbált menedéket keresni, de a Sárkány alakulat könnyű Spiderei utána eredtek, és egyik épületről a másikra szökellve végül utolérték, és megsemmisítették a súlyosan sérült nehézmechet.

Mikor a tér biztonságosnak tűnt, a Hableány gyalogosai megrohanták a közlekedési csomópontot. Elsőként a földalatti vonat állomást szabadították fel, nem ütköztek nagyobb ellenállásba. Aztán szép lassan megtisztították a környező épületeket egy fél kilométeres körzetben. Ezután Saburo mozgósította a város szélén beásott rakétavetőkkel felszerelt gyalogságot. A katonák egy órán belül elfoglalták a helyüket, a Kio-ma ege pedig sötét vörössé vált -beesteledett.

Nakamura Saburo kimászott a Guillotineból és lemászott a többi Mech-harcoshoz. Megérkeztek a Pajzs tankszázad egységei is, és a páncélosokkal elzárták az összes utca forgalmát. A páncélosok mögött nagy-hatótávolságú rakétahordozók álltak fel, a tér védelmét lényegében a Pagoda alakulat parancsnoki raja látta el. A többi tizenhat Mech a környező utcákban állt, mindegyik mellett legalább egy tank volt. Az utcák sarkán megfigyelők voltak, az utcákat pedig lebegőtankok járták.
-Chu-sa, milyen készenléti állapotot rendel el? -kérdezte Oshii Kei.
-Harminc százalék maradjon ébren a századából. A többiek se hagyják el a járműveket. -mondta nyugodtan Saburo, miközben magában megvizsgálta a környező utcák elrendezését. A harminc százalékos készenlét ahhoz elegendő volt, hogy megfelelően tudjanak reagálni az őket érő támadásokra. Mert pont olyan helyen voltak, amit könnyű, és praktikus volt megtámadni. Pont ilyen helyre kellett jönnünk.
-Hai, Chu-sa. -Oshii Kei meghajolt, és visszasietett a Condorjához.

A Mech-harcosok viszonylag belenyugodtak a készenléti állapotba, mert tudták, hogy ez szükséges. Lassan teljesen besötétedett, de az utcákat kivilágító lámpák nem gyulladtak fel. Először mindenki furcsállta a közvilágítás hiányát, de Saburo tudatta velük, hogy az erőmű a város nyugati oldalán van. A lakosok szerint a teljes keleti részben lekapcsolták az áram, és vízellátást.
Hajnali két óra felé járt már az idő -a helyi időszámítás szerint- mikor az első felderítők jelentették, hogy Mechek, és tankok közelednek északról és délről. Nakamura Saburo azonnal teljes készültséget rendelt el, de a Mechek fúziós reaktorát még nem engedte, hogy bekapcsolják. A felderítők egy teljes zászlóaljat jelentettek, ez pedig majdnem kétszeres túlerőt jelentett. Tankokat nem jelentettek, de a Mechek önmagukban is veszélyesek voltak a város utcáin. Saburo a Pajzs alakulatot kivonta a térről, és az utcákról, és keleti irányba küldte a maradék járműveket. Egy pár rakétahordozót természetesen bent tartott a Szivárvány téren, a parancsnoki rajnál. A körzet lakosait már akkor kitelepítették a keleti kerületbe, vagy beküldték a közlekedési központba, amikor a Chu-sa megszervezte a tér védelmét. Megnyugtatta, hogy a civilek élete nincs veszélyben.

Saburo bekapcsolta a nehézmechje reaktorát, és aktív keresésre állította a radarját. A rengeteg vasbeton miatt az amúgy is belátható utcákon kívül mást ugyan nem látott, de ez is éppen elég volt ahhoz, hogy időben észrevegye a közeledő támadókat. Először bekapcsolta a MagRezt, aztán a hőmérsékleti érzékelőket. A számítógép egyből átrajzolta a férfi előtt kirajzolódó képet a vörös és kék különböző árnyalataiba. A foltokból Saburo egy Atlast, és két Battlemastert vett ki. Ez a két Mech önmagában felért az egész parancsnoki rajjal. A Chu-sa-t ez mégsem keserítette el. Ehelyett vadul elkezdte böngészni a taktikai térképeket, és nagyjából behatárolta a rohammechek helyét. A többi Mech radarja is átadta az adatait a parancsnoknak, így aztán a számítógép másodperceken belül vörös pöttyökkel tűzdelte tele az eddig csak épületeket mutató térképet. A megfelelő pillanatra várva Saburo a szájához szorította a neurosisak mikrofonját. Öt lépés tett még meg a Mecheket vezető Atlas, mielőtt a Chu-sa kiadta volna a végzetüket okozó parancsot.
-Hableány Egyes, Hármas készülj! Kettes és Négyes támadás! -még mielőtt a csapatok engedelmeskedhettek volna, Saburo visszakapcsolt vizuális megjelenítése. A kijelzők nem biztos, hogy kibírnák azt, ami most következik.

A rohammechek melletti épületek ablakai kicsapódtak és rakétavetők tűntek elő belőlük. Tűzfelhő borította be a két szélső Battlemastert, a középen rohamozó Atlast viszont elkerülték a találatok. Aztán négy fekete alak rohant ki az egyik kapualjból. A vállukon csőszerű fegyverek voltak. Megálltak a rohammechhel szemben, és útjára indították a rakétákat. Egyik töltet sem robbant nagyot a Mech testén, de nem is erre voltak tervezve. Kocsonyaszerű forró anyaggal borították be a fémet aminek a közelében felrobbantak. Két rakéta az Atlas bal karjánál robbant fel, a többi kettő pedig a pilótafülke környékére csapódott be. Egyik sem érte el a szélvédőt, csupán a páncélozott fejet borította be a vörösen izzó vegyület.
A két Battlemaster pilótái a találatok ellenére nem estek pánikba. Kitérő manőverekbe kezdtek a rendelkezésükre álló helyhez mérten. Lézereik be-be villantak az épületek ablakain, embereket és lakásokat felgyújtva. Azonban a rakétazápornak nem tudtak ellenállni, és végül mindkét Mech élettelenül, robbanásnyomokkal tarkítva esett össze az utca közepén.

Egyedül az Atlas élte túl a támadást. Dübörgő lépteivel maguk alá temette előző támadóit. A férfiak fegyverei felrobbantak a hatalmas Mech lábai alatt, és bizonytalanná tették a fémóriás következő pár lépését. Nem maradt már festék rajta, és néhány helyen leszakadt páncéllemezek tanúskodtak a rajtaütésről. A mellkasára csorgó folyadék lassan átadta az összes hőjét a páncéllemezeknek, aztán pedig megkötött.
-Pagoda Kettő, szedjük le az Atlast. -mondta Saburo. Látta ahogy az infernó rakéták utolsó mellékhatásaként a rohammech bal karja tőből leszakadt és a betonútra esett. Úgy tűnt, hogy a törzsből előmeredő gépágyúcső a föld felé hajlik, és el van görbülve. A fő fegyverét sikerült kivonniuk a forgalomból. A rohammech törzsének másik oldalából húsz rakéta indult útjára Saburo Mechje felé, és kilyuggatták a Guillotine lábát.

A Chu-sa-t nem zavarta meg a találat, így is sikerült célra tartani a fegyvereket. A lézersugarak tovább mélyítették az infernó kocsonyás anyagával borított területet, így a rohammech törzsét védő páncéllemezek jó része beszakadt, a helyéről pedig kékes-fekete füst kígyózott felfelé, és lángok csaptak fel. Az Atlas rázkódni kezdett, tett előre még két lépést. A pilóta egy utolsó sorozat rakétát akart kilőni, de még mielőtt ezt megtehette volna, dőlni kezdett a Mechje. A rakéták azonban elhagyták a kilövőt, de a biztonsági előírásoknak megfelelően minden hatás nélkül a földbe csapódtak otromba lyukakat fúrva a betonba. De mikor az Atlas a teljes súlyával rázuhant a lövedékekre, a hatalmas fémtömeg nyomása begyújtotta a robbanófejeket, és a Mech törzse egy hatalmas robbanás kíséretében a levegőbe emelkedett, és háromszor megpördült, mielőtt még földet ért volna.

A rohammech élettelen teteme mögött újabb fémóriások jelentek meg, és a házak tetején is újabb és újabb Mechek tűntek fel. A század maradék kilenc Mechje megérkezett, hogy megbosszulják a társaik halálát. Saburo háta mögött, ahol a Pagoda másik két harcosa tartotta a frontot, hasonló volt a helyzet. Itt volt az ideje a Pajzs alakulat bevetésének.
-Pajzs, kapjátok oldalba az északról közeledőket. -a tankok közbelépése minden bizonnyal meg fogja könnyíteni a tér túloldalát védő Mechek dolgát, de Saburonak is túl kellett valahogy élnie a támadást. A saját helyzete is megerősítésre szorult.
-Dárda, támadás a délről érkezőkre, Sárkány aktiváljátok a Mecheket. -az újabb parancsokra a taktikai térképen újabb pontok jelentek meg, a Szivárvány tér felé közelítő támadók figyelme pedig megoszlott, néhány Mech pedig már harcba is keveredett a Dárda és a Sárkány alakulat Mechjeivel.

A Chu-sa a hozzá legközelebb -egy ház tetején- álló Mechet célozta meg, egy Spider típusú gépet, amit pedig egy másik könnyűmech követett. A kar és a törzs lézerei egyszerre csapódtak a Mechbe, csupán két közepeslézer sugarának nem volt az utcák bevilágításán kívül más haszna. Saburo legnagyobb meglepetésére a Mech állva tudott maradni, és úgy tűnt, hogy nincs komolyabb baja. Elsütötte a törzsébe épített közepes lézereket, és egy féltonnányi páncélt faragott le a Guillotine törzsétől. Nem tudom, hogy a Koordinátor honnan tett szert erre a típusú Mechre, de nem hagyom, hogy alólam lőjék ki! A könnyűmech látva a rossz helyzetét begyújtotta az ugrórakétáit, és a levegőbe emelkedett. Saburo szándékosan nem lőtt rá. Nem lehetett tudni, hogyha megsemmisíti a levegőben, akkor a zuhanó darabok miben tesznek kárt.
Mikor azonban a Spider a majd száz méterre lévő épület tetején már stabilnak látszott, Saburo rászabadította az összes fegyverét -a rakétáin kívül. A nehéz lézer sugara látszólag kettévágta a Mechet, a többi sugár pedig a szanaszét repülő részeket aprította még kisebb darabokra. Saburo dübörgést hallott a háta mögül, ezek hozták a Pajzs megérkezésének hírét.

A Chu-sa ismét visszakapcsolt a hőérzékelőkre, és hirtelen két Hunchbackkel találta szembe magát. A jól páncélozott Mechek mögött két Hatchetman lépdelt. Az egyik humanoid fémóriás felől hatalmas dübörgéssel gépágyú lövedékek indultak útjukra, és vájták bele magukat a Guillotine jobb karjába a páncél nagy részét lehámozva róla. Ez nehéz lesz. A Chu-sa legnagyobb meglepetésére az egyik hátul lépkedő Hatchetman valamitől előreesett, és magával rántotta az éppen tüzelő Hunchbacket. A háttérben négy közepes Mech alakja volt látható. Saburo nem tudta pontosan kivenni, hogy milyen típusú Mechek voltak, de abban biztos volt, hogy épp a megmentésükre érkeztek.

Vad tűzpárbajba kezdtek, és perceken belül a földre kényszerítették a támadókat. Ez után mindannyian az északról közeledőkre koncentráltak. Véres harc alakult ki a város utcáin, számos Mechet követelt mindkét oldalról. De végül a Pajzs alakulat segítségével sikerült az utolsó támadót is visszazavarni oda, ahonnan jött. Ezután Saburo visszaállította a harminc százalékos készültséget, és a helyi lakosok közreműködésével pihenést, és ételt biztosított a harcosoknak. Fel kellett készülniük arra, hogy a város nyugati részét is elfoglalják.

* * *

Kio-ma
New Mendham, Egyesült Napok
3022. Március 27.

Saburo már az ájulás szélén állt, de továbbra sem engedhetett meg magának egy perc pihenőt sem. Már majdnem két álló napja üldözték a különösen kitartó katonákat. A Chu-sa ismét a radarra pillantott, de azoknak az átkozott tankoknak nyoma sem volt. A Pagoda -ami a tegnapi nap küzdelmei után századdá redukálódott- egymás után fésülte át a város utcáit, már négy órája, és örömmel látták, hogy nem érte komolyabb kár a város ezen részét.
Már sikerült visszafoglalniuk az erőművet, így a város kivilágításával az éjszaka sem okozott különösebb gondot a Mech-harcosoknak. A katonáknak viszont komoly problémát jelentett a sötét, mert az Egyesült Napok katonái szinte minden egyes épületben várták őket. Nakamura Saburo parancsba adta, hogy semmilyen körülmények között sem szabad tüzelni Mechekből az épületben rejtőzőkre.

Úgy tűnt, hogy még legalább egy század védi a város nyugati részét, az űrjárók légi felvételei pedig alátámasztották a feltételezést. Ez azonban reggel volt. Azóta a század gyakorlatilag megsemmisült, de a támadók semmi jelét nem adták a visszavonulásnak. Saburo már a legrosszabbtól, a város aláaknázásától tartott. Így akár több tízezer túszt is összeszedhetett bárki, ezzel pedig könnyen kikényszeríthette volna a Szövetség kapitulálását az összetűzésben. Ez a módszer azonban a legőrültebb parancsnokok legvadabb álmaiban jöhetett csak szóba. A parancsnok, akit -mint az egyik helybéli segítségével kiderült- Marcos Fernandeznek hívtak pedig épp ezek közé az őrültek közé tartozott. Már felrobbantott egy egész épülettömböt, de nem tudta megadásra bírni Nakamura Saburot. Elvégre már majdnem az egész város az ő befolyásuk alatt volt. Ez az őrült már nem tehet sok mindent.

Bármennyire is őrült volt ez a férfi, nem tűnt rossz parancsnoknak, csupán alábecsülte a két századot, és a tankzászlóaljat. A legutóbbi harcokban már igen effektíven használta a tankokat, és a gyalogságát -ami mostanra már tán alig negyven embert számlált. Egy egész város megtartásához rengeteg ember kellett, ez emésztette fel a parancsnok gyalogságának nagy részét. Őket Saburo gyalogsága vagy megölte, vagy pedig fogságba ejtette. A nagyrészük egy szót sem beszélt japánul. A többiek is főképp káromkodásokat tudtak. Ebből pedig nem derült ki sok.
-Chu-sa, Burke kilenc óránál, és egy raj Mech tizenkét óránál. -jelentett Kawamori Shoji.
-Hai, látom őket a radaron. Pagoda Kettő, Három, Négy, üssétek ki a rajt. Ha kell, szóljatok a többi két rajnak is. Én majd elintézem ezt a tankot. -mondta, majd befordult a balra nyíló utcán. A többiek tovább meneteltek.

Hamar megpillantotta a tankot. Nehéz volt nem észrevenni a kék-fehér mintásra festett járművet. A rajta lévő kardot tartó kéz alól kikandikált a Steiner ököl. A lőtornyon három óriási cső meredt a sérült Guillotine irányába. Saburo megelőzte a tank tüzérét, és előbb sütötte el a működőképes két közepeslézerét, mint amaz a két PPCt. A harmadik cső végén olvadt csonk jelezte a jármű harcviseltségét.

A két kék villám bekebelezte a bal kart, és leszakította. Sebaj, a nehézlézer már úgyis sérült volt. A tank megrázkódott a találat alatt, és a sofőr úgy döntött, hogy jobb, ha odébb áll. Beletaposott a pedálokba és eltűnt a kereszteződésből. Saburo utánaeredt a Mechhel és bevette az a kanyart, ahol a nehéztank bekanyarodott. Rögtön lőtt, ahogy a célzókomputer befogta a járművet. A lézersugarakat hat rakéta követte, és mindegyik a tankba csapódott. A lánctalpast a hátpáncélján érték a találatot, és egy kicsit megdobták. A sofőr elvesztette uralmát a gép fölött, és egy éles kanyart rosszul bevéve beleszaladt az egyik szemközti épületbe. A lőtorony elfordult, és a lassan lépkedő nehézmechre meredt. Újabb két PPC lövedék fénye villant meg az épületek ablakán. A becsapódás ereje megrázta Saburot, és számos vörös fényt villantott fel a nehézmech vezérlőpultján. Már nem volt sok hátra, és a diagnosztikai rendszer automatikusan leállítja a reaktort. A sho-sho újabb sorozatot küldött az immáron mozdulatlan tank felé. A fegyvereit célozta meg, ám a rakéták a betont érték csak, a lézerek pedig magába a toronyba fúrtak. Az mozgásnak indult, és elkezdett körbe-körbe forogni. Aztán beleakadt az épület falába, és végleg megállt.

Egy emberi alak ugrott elő a tankból, Saburo a Mechje optikai rendszerével ránagyított az alakra. A képről Marcos Fernandez vicsorgó arca bámult vissza rá. A férfi két ugrással bent termett az épületben, még mielőtt Saburo bármit is tehetett volna. Odalépdelt a Mechjével az épülethez, és készenléti üzemmódba helyezte a fémóriást.
-Vezérlés, új hangazonosítás van érvényben. -mondta Saburo. A számítógép értelmezte a parancsot, majd válaszolt.
-Kérem adja meg az új azonosító mondatot. -mondta akadozó, recsegő hangon.
-A halál mezejére értem.
-Elfogadva.
Saburo kicsatolta magát a pilótaszékből, és magához vette a Nakajama lézerpisztolyt, amit minden egyes Mech-harcosnak kötelező volt magával vinnie a gépe pilótafülkéjébe. Az alacsony plafonba majdnem beverte a fejét mielőtt odaérhetett volna a kis csapóajtóhoz, amin keresztül kimászhatott a Mechből. Az ajtón lévő kis csaphoz hasonló tekerőt erősen balra fordította. A zár halk kattanással engedett, a fülkét pedig friss levegő töltötte be. A férfi kimászott a Mechje vállára. Csak most látta igazából, hogy milyen állapotban is van a Mechje. A bal kar helyéről még mindig füst gomolygott, a jobb kar pedig mozdíthatatlanul a földet bámulta.

Saburonak nem volt már ideje arra, hogy lemásszon a Mechjéről, inkább beugrott a legközelebbi ablakon. Az üvegszilánkok felsértették a bőrét, de ez nem zavarta. Egy ijedt családot épp ebéd közben zavart meg. Kirohant a lakásból, és az egyik lifthez szaladt. Hamar ott volt, így fél percbe sem telt, és már a földszinten volt, ellenfelét keresve. Ahogy kiszállt a liftből, egy síró asszonyba botlott. A nőn barna kimono volt, és egyből a férfi nyakába borult, ahogy meglátta.
-A fiam, a fiam! -sírt. A hangja kétségbeesett, és reményvesztett volt.- Elvitte.
-A férfi az Egyesült Napok egyenruhájában? -kérdezte Saburo, miközben az asszony elengedte.
-Hai, hai. Vitt magával gézt is, és egy ruhát. Vérzett, bekötötte a kezét és a lábát.
-Merre mentek?
-Fel. -mondta az asszony, és a plafon felé mutatott. -A tetőről át lehet jutni a másik épületbe.
-Domo -válaszolta Saburo röviden, és ismét a liftben termett. Idegesen várta ahogy a kabin egyre feljebb, és feljebb viszi. Mikor aztán felért a legfelső emeletre, -ahonnan jött- a lépcsőház felé futott. Nagy vasajtó zárta el a tetőre vezető utat. Elsőre nem engedett, így Saburo kénytelen volt szétlőni a zárat. A fém megolvadását egy csörrenés követte. Saburo benyitott. Egy vascső feküdt a földön, a férfi nyilván ezzel támasztotta ki az ajtót.

Saburo kilépett a szabadba, és a hangos csoszogás irányába nézett. A férfi egyenruhája tépett volt, és vérnyomokat hagyott maga után. A bal karjával egy kisfiút vonszolt maga után, a jobb kezében pedig egy tűpisztoly volt. Észre vette a Chu-sa-t, megfordult, és leguggolt a gyerekhez. Erősen magához szorította a fiút, aki kétségbeesetten sírt.
-Elég, állj meg! -mondta Marcos Fernandez színtiszta japán kiejtéssel.
-Adja meg magát, semmi értelme az ellenállásnak. -mondta Saburo és igyekezett a fegyverével a férfi fejét célba venni.
-Dehogy nincs! -üvöltötte. -Ti sárkányfattyak rengeteg embert öltetek meg! A New Mendham a miénk, a többi itteni világgal együtt! -mondta, majd jobbra pillantott, Saburo Mechje felé. Elkezdte a tető széle felé vonszolni a fiút, de a fegyvert még mindig a fejéhez szorította.
-Iie! -üvöltötte Saburo. Marcos Fernandez hirtelen felé fordította a fegyvert, és lőtt. Kirepült a Nakajama a kezéből, a vállát pedig égető fájdalom öntötte el. Mire feleszmélt Marcos Fernandez eltűnt, a kisfiú pedig holtan feküdt a saját vérében. Saburo odaszaladt a fiúhoz, aztán lenézett a tetőről. A Mechje vállán apró vérfolt volt. Megpróbálja ellopni, de erre is számítottam. Saburo vett egy nagy lendületet, és leugrott. A Mech válla alig fél emelettel volt alacsonyabban a tetőnél, így a férfi nem ütötte meg magát.

A Guillotine fején a csapóajtó nyitva volt, így Saburo azonnal odarohant, és bepréselte magát a pilótafülkébe. Marcos Fernandez hangosan átkozódott, amiért nem tudja beindítani a gépet, észre sem vette a Chu-sa-t. Nakamura Saburo megragadta a férfi karját és kirántotta a pilótaszékből. Az azonnal támadott, és megütötte Saburot a vállán, ahol a találat érte. Odalökte Saburot a székhez és a csapóajtó felé indult. Megragadta az ajtón lévő kapaszkodót, és kiugrott a fülkéből. A sho-sho utána indult. Amikor kilépett a Mech vállára, Marcos Fernandez épp ugrásra készült.
Meglendült Saburo keze, és egy óriási ütést mért a férfi állára. Marcos Fernandez hátratántorodott, és védekező állást vett fel.
-Adja fel, semmi esélye! -mondta Saburo, és ő is felkészült.
-Meghalsz, fattyú! -ordította Marcos Fernandez, és Saburo felé lendült. Ő arrébb lépett, megragadta a férfi ruháját, és hatalmasat lendített rajta. Velőtrázó ordítással zuhant le Marcos Fernandez a Guillotine tetejéről. A kiáltását az épületek falai visszhangozták. Aztán hirtelen elhalt csakúgy, mint az Egyesült Napok seregének utolsó ellenállása is.

Saburo leguggolt a Mechre, és a földön fekvő tetemre bámult. Emberek özönlöttek ki a házakból, és a holttest köré gyűltek. Néhányan eltakarták a szemüket, mások pedig szájtátva nézték a szörnyű látványt. A Chu-sa a szüleire gondolt, és a holtan fekvő kisfiúra. Ez a szörny nem fog több embert bántani.

* * *

Kio-ma, temető
New Mendham, Drakónis Szövetség
3022. Március 28.

Csípős szél fújt a felhős délutánon, Saburo szorosabbra húzta a kabátján az övét. Leguggolt az előtte álló sírkő előtt, és letette a kezében lévő virágcsokrot a tövébe.
Végre elkaptam ezt a szörnyeteget, és a megfelelő helyre küldtem. Megvédtem a becsületem, és megbosszultam a halálotokat. Életemben először hallgattam a kötelességem helyett a szívemre. Tudom, hogy bármi is következik ezután, becsülettel fogok meghalni. Lehet, hogy a Sárkány arra fog kötelezni, hogy seppukut hajtsak végre, de nem tehetek ez ellen semmit, és nem is akarok tenni. Sosem lennék ronin. Most a Kio-ma lakói megkezdik a város újjáépítését, és újra üzembe helyezik az ércfeldolgozót. Szerveztem három nap múlva egy ünnepséget, amin Kio-ma összes lakójának megköszönöm a segítséget, és biztatom őket, hogy kövessék a Sárkány parancsát.

A harc tiszteletbeli halottjának nyilvánítom a kisfiút, akit ez a szörny megölt. Felújítják a Szivárvány teret, és megerősítik a hidakat. Nemsokára levonul az ár, és minden visszaáll a régi kerékvágásba.
A New Mendham régense is részt fog venni az ünnepségen. A nevetekben alapítványt fogok alapítani, ami a harcban elesetteket fogja támogatni, és lakásokat ad nekik. Ha a Sárkány el is fogja ítélni a támadásom, a város helyreállításában igyekszem az elvárásainak megfelelni. Aztán visszatérek a kötelezettségeimhez.

De bárhol is leszek emlékezni fogok rátok. Ha pedig a Sárkány lehetőséget ad rá, a saját kezemmel fogom az összes Davion fattyat kiűzni a Szövetségből.

* * *

Kio-ma
New Mendham, Drakónis Szövetség
3022. Április 1.

A Szivárvány tér az elkerített részeket kivéve tömve volt Kio-ma lakosaival. Mindannyian boldogok voltak, és színes ruhákban, szélcsengőkkel köszöntötték az ünnepet. Már este volt, az utakat kivilágító lámpákba is színes körtéket csavartak. Önkéntes színtársulatok tartottak szórakoztató előadást a város legváltozatosabb részein, de a legnagyobb tömeg mégis itt volt. Szinte vibrált a levegő a boldog emberek eufórikus kiáltásaitól. Sokan voltak ünnepi ruhában, a fiatalabbak pedig az ekkoriban divatos vastag vászonnadrágban voltak. A tér közepén egy hatalmas emelvény állt, amin Kio-ma polgármestere mondott beszédet. Azon kívül, hogy maga is örült a szabadságnak, ebben az ünnepségben a népszerűségét is helyrepofozhatta.

Mikor az Egyesült Napok az uralma alá hajtotta a bolygót, szeretett volna kiállni a város polgárai mellett, de nem tehette. Rögtön, ahogy Marcos Fernandez belépett a kormányzati épület boltíves kapuján, a polgármester azonnal látta rajta, hogy őrült. Először még megpróbált engedményeket kérni, kevésbé frusztráló katonai jelenlétet, és több kíméletességet. Esélye sem volt egyikre sem.

A kövérkés férfi a tömeg tapsvihara közepette csendet kért, és megkezdte az ünnepi beszédét. Nakamura Saburo szótlanul állt mellette. Tudta, hogy rá is sor kerül majd.
-Kio-ma polgárai! Nagy dicsőség szólított elétek. Másfél hónappal ezelőtt Hanse Davion csapatai becstelenül elfoglalták városunk, és ezzel egy sötét korszakot hoztak el nekünk. Úgy éreztük mindannyian, hogy gyermekeinknek a Sárkány dicsőséges irányítása helyett a Róka anyagias rendszerében kell felnőniük. Úgy éreztük, hogy megfosztottak minket a szabadságunktól, és a Sárkány szolgálatától. Nagy kár érte a városunk, számos épület megrongálódott, a lakóik pedig utcára kerültek. Magamnak sem láttam már nagy jövőt, mert tudtam, hogy a Róka rövidesen beveti ellenünk a Mecheknél is félelmetesebb fegyverét -a bürokráciát. Megpróbáltunk mindannyian titkos üzeneteket eljuttatni a Szövetség közeli világaira, -ne mondják, hogy maguk nem tették meg- de a Komsztár sem segíthetett nekünk.
-Aztán megérkezett a Sárkány kardja, és lesújtott a bolygót bitorlókra. Sokan estek el közülük, és közületek a város védelmében, és a visszafoglalásában. A halottak száma meghaladja a háromszázat, közülük számos gyermek és nő felismerhetetlenségig égett az összeomlott vagy felgyulladt épületekben. A Davion fattyak nem engedték, hogy tisztességgel a hagyományainknak megfelelően eltemessük halottainkat. Nem engedték a városunkat védő harcosoknak, hogy becsülettel haljanak meg. A túlélőket kegyetlenül kivégezték. Nakamura Saburo Chu-sa és a Sárkány Fénylő Kardja viszont lecsapott ezekre a barbárokra, és elhozta a megérdemelt vesztüket. Személyesen gondoskodott róla, hogy a Davion parancsnok ne árthasson másnak, és az utolsó szálig felszámolta az ellenállásukat. Az űrjáróik két napja futamodtak meg, miután a Chu-sa bevetette ellenük a tüzérséget. Már megbizonyosodtunk róla, hogy az űrugróik is elhagyták a rendszert, és nem fognak többé visszatérni.
-Ezért városunk vezetésével összhangban úgy döntöttem, hogy kitüntetem ezt a harcost a “New Mendham hőse” érdemrenddel, és új pénzt öntetek a zászlóalja harcosainak arcképével. Most pedig hallgassák meg a derék férfi szavait! Chu-sa? -fejezte be a polgármester a mondandóját, és hátrébb lépett, hogy Nakamura Saburo is odaállhasson.

Saburo szétnézett az összegyűlt embereken. Csak most vette észre, hogy a lakosság -valószínűleg a helyi lapból, amit neki nem volt szerencséje olvasni- megtudta, hogy kitüntetik, és számos “New Mendham hőse” tábla emelkedett a levegőbe, a tömeg pedig egyhangúan ugyanezt kántálta. A polgármester felé fordult, és egy arany medaliont akasztott a nyakába. A tömeg üdvrivalgásban tört ki, a kántálás töretlen volt. Saburo felemelte a kezét, a tömeg pedig elcsendesedett. Nem akart sokat beszélni, de azt akarta, hogy mindenki tudja, hogy mit érez, és mit gondol.
-Csak azt tettem, ami a Sárkányt szolgálta,… -síri csend ült a térre, az emberek elhallgattak, és a tér keleti sarka felé leskelődtek. Saburo abba hagyta a beszédét, mert meghallotta azt, amit csak a Mech harcosok füle érzékelt, egy csatamech zaját. Lassan már senki sem figyelt rájuk, mindenki a közeledő fémóriás hangja irányába nézett. Az egyik utcából rövidesen előtűnt egy Panther humanoid alakja. A Mech külső hangszóróiból egy Tai-i reszelős hangja hallatszott.
-Nakamura Saburo Chu-sa. Azonnal jöjjön velünk. A Sárkány nevében őrizet alá helyezem, és felmentem a katonai szolgálat alól.

A mondatok Saburot legalább annyira sokkolták, mint a tömeget. Az emberek feldühödtek a katona szavain, és üvöltözni kezdtek -nem akarták odaengedni Saburot a térre beözönlő katonákhoz. Aztán Saburo ismét a mikrofonba szólt.
-Kérem, ne gátolják a katonák munkáját. Ha a Sárkány ezt kívánja, hát ezt fogom tenni. Mondta, és lement az emelvényről lefelé vezető lépcsőkön. Odanyújtotta a kezét az odagyűlt katonáknak, akik azonnal megbilincselték.
A huszonöt, uniformist viselő katona aztán eltűnt a térről, megfosztva hősétől az ünneplő tömeget.

Epilógus (Prológus?)

Birodalmi Palota
Luthien, Drakónis szövetség
3022. Május 1.

-Sumimasen, tono. -mondta Tojiro Haita, miközben meghajolt. A Koordinátor letette az evőpálcikákat a tálcájára a tányér mellé, és felkelt az asztaltól. Biccentett a tanácsadója felé, jelezve, hogy beszélhet.- Megérkezett Nakamura Saburo és a kísérete. Kíván most beszélni vele?
-Hai. -mondta röviden a Koordinátor, és az asztalon lévő fehér vászonszalvétával megtörölte a száját, még mielőtt Saburoék bejöhettek volna. Mikor aztán bejöttek, és meghajoltak, Kurita Takashi szolid főhajtást követően kiküldte a Saburot kísérő katonákat. Ketten maradtak a helységben.
-Saburo-sama, Ön rengeteg nyugtalan órát okozott nekem. -mondta Kurita Takashi. Aztán szándékosan nem szólt, hogy időt hagyjon a férfinek a gondolkodásra.
-Sajnálom, hogy gondot okoztam, tono. Vissza kellett szereznem a családom becsületét.
-Ninjo és giri, ez az ami minden harcost vezérel, ne?
-Hai.
-Amikor meghallottam, hogy mibe kezdett, azonnal utasítani akartam arra, hogy seppukut kövessen el. Nem gondoltam volna, hogy a sors ilyen útra fogja vezérelni.
-Nem értem tono.
-Ön egyes egyedül, csupán kétszázadnyi Mechhel és egy századnyi páncélossal visszafoglalt egy planétát, amit több, mint két zászlóalj szánt meg. Ez az egyik oka annak, hogy nem utasítom seppuku elkövetésére. -mondta a Kooridnátor, majd ismét tartott egy rövid hatásszünetet.
-A másik ok pedig az, hogy híre kelt a harcának bármennyire is akadályoztuk a terjedését. A közvélemény szerint, ön a Benjamin körzet hőse. Egy hőst pedig nem utasíthatok öngyilkosságra, mert ezzel megsérteném a népem.

A Koordinátor hangjából érezni lehetett, hogy a seppukunál sokkal súlyosabb büntetést szánt Saburo számára. A férfi kicsit félt, de nem tudta, hogy Kurita Takashi mivel is fogja megbüntetni.
-Úgy döntöttem, hogy áthelyezem, és új egységet adok a parancsnoksága alá.
Nakamura Saburonak tátva maradt a szája. Persze tudta, hogy ez még nem a hír vége.
-Hivatalosan kinevezem sho-shová. Két teljes ezredet kap a keze alá. Páncélosok, légiűrvadászok, ellátószemélyzet, és Mechek.
-Domo arigato gozaimasu Tono. -mondta Saburo és meghajolt.
-Az egységét pedig bevetésekre küldöm. Gyakran fognak hatalmas túlerő ellen fordulni. Gyakran fognak harcosok meghalni a parancsnoksága alatt. Minden egyes élet emlékeztetni fogja arra, hogy csak a Sárkány szavára hallgasson. Giri. Örökre az eszébe fogja vésni ezt az egy szót. De nem kell sajnálnia azokat, akiket ön alá fognak beosztani. A Szövetség söpredékét fogja az egységében találni, és olyanokat, akiket a meghódított világokról toboroztunk. Most pedig menjen, és ne térjen vissza többé, csak szolgálja a Sárkányt. Szolgálja a Szövetséget.
-Hai, tono. -mondta Nakamura Saburo, és újonnan szerzett rangjának terhével a vállán felkészült rá, hogy elhagyja a Fekete Gyémántot. Felkészült arra is, hogy talán most látja utoljára.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához