LFG.HU

flyinghair
EseményekCimkek

“Fura, hogy ennyit utazol, csak azért, hogy vegyél pár társast.” – mondja egy ismerősöm értetlenkedve, amikor arról mesélek, hogy idén is elutazok a társasjátékozás európai fellegvárába. “A bogárhátú tulajdonosok sem azért járnak bogártalálkozóra, hogy autóalkatrészt vegyenek” – vágok vissza én, majd pár másodperc hallgatás után a beszélgetés más mederbe terelődik. Így nem marad lehetőségem bővebben kifejteni, miért is megyek a Spielre.

Bár egész évben akartunk menni, elég későn dől el, hogy idén is eljutunk-e Essenbe, leginkább a “Hány napra?”, “Mennyiből?”, “Kik?” és főleg a “Hogyan?” kérdések foglalkoztatnak minket. Az biztos, hogy 5 fővel nem fogunk buszt bérelni, mint az elmúlt két évben, így már csak a közös autóút és a repülés között vacillálunk. Végül – elsősorban anyagi okok miatt – az autózás mellett döntünk… Harmadik alkalommal már rutinos Essenbejárónak érezem magam, így az előkészületek könnyen mennek: a szállás lefoglalása, a jegyek elővétele megvan 10 perc alatt, és a Beszerzendő-Kipróbálandó-Érdekes-Játékok listája is hamar összeáll.

Október 16-án, csütörtök kora reggel indulunk, és hogy éberek és vígak maradjunk Pataky Attila: Csupaszív – Világslágerek magyarul c. albuma adja a talpalávalót. Pataky úr is rutinos Essenbejáró már, hiszen harmadik alkalommal kísér el minket hosszú utunkra.  A poplegendákat megszégyenítő egykor rocklegenda idén sem okoz csalódást, hiszen üvöltésbe átcsapó énekünk tölti be az autót már reggel hatkor. Dübörög a “mámbó námbör öt”, és rájövünk nem is olyan szűk ez az autó, ha 5 ember mellett ennyi remek sláger is belefér. Útközben villámlátogatást teszünk Salzburgban, mert egy városnézéssel mindig megfejeljük az utazást. Végül csak este 11-re érünk Bochumba, köszönhetően a rengeteg németországi autópálya-felújításnak: vagy kampányév van arrafelé is, vagy csak simán ennyire karbantartják az útjaikat. A kérdés persze költői, szemben azzal a kérdéssel, amit a szállásadó recepciós hölgynek teszek fel a becsekkolás után: “Van négy hideg söre?” Van. Halleluja! Soha nem esett még ilyen jól sör, legalábbis egy ideje. Gyors zuhany, és bár nagyon izgatottak vagyunk, megpróbálunk aludni, hogy pihenten érkezhessünk holnap a Spielre. Éjszaka Pataky – Csak egy dzsigoló c. számával álmodok…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A csapat… és Salzburg – fotó: egy turisa

Péntek reggel már alig bírok magammal, nyitásra megyünk, de a kis pékségben elköltött reggelink alatt sem talál jelet a GPS. És bár, – ahogy azt már többször említettem – rutinos Essenbejáróknak tartjuk magunkat, az utat a kiállításig fejből még nem tudjuk. Végül csak megoldjuk a navigációt és negyed 11-re megvan a parkolónk is. Türelmetlenségem a tetőfokán, ahogy együtt hömpölygünk a gémeráradattal a bejárat felé. Alig egy rutinos futballista-köpésre van tőlem a kapu, amikor Lajos hirtelen visszafordul az autóhoz, mondván ott felejtett valamit. Úgy érzem felrobbanok. Mikor visszatér és végre tovább furakodunk a bejárat felé, hirtelen feltűnik pár tünde, mintha véletlenül A Hobbit felvételeire tévedtünk volna, de egy bazinagy műanyagkaszás ewokszerű lény látványa kijózanít. Nem Középföldén járunk és a műanyagkaszás vagy egy cosplay-es, vagy a műfű karbantartója. Azonban mire ez a gondolatmenet érdemben kibontakozhatna a fejemben, lecsippantjuk a jegyünket és végre egy év után, újra ott vagyunk a Spielen.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hömpölygünk befelé – fotó: Kardos Ábel

Említettem, hogy rutinos Essenbe járóknak tartjuk magunkat? Íme egy újabb bizonyíték: nem hoztunk be kabátot, hogy a ruhatárral se kelljen vesződni, hanem rögtön belevetjük magunkat a sűrűjébe. Percek múlva már társasjátékhegyek bércein andalgunk és hallgatjuk azokat a jellegzetes esseni neszeket, ahogy egy társasjáték alámerül egy nejlonszatyorban. Varázslatos morajlás ez… és hirtelen eszembe jut Pataky – Kívánlak c. száma… Először villámgyorsan felmérjük a terepet, bejárjuk a négy csarnokot, feltérképezzük a forgalmasabb csomópontokat (értsd: népszerű kiadók), megnézzük a legcsábítóbb akciókat, nehogy lemaradjunk valamiről. A terepszemlével két óra alatt végzünk is – és igen, ez ott gyorsnak számít. Már van egy Kingdom Builder és legalább 2 [redacted] a szatyrainkban, szóval ideje lenne játszani is valamit.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Hol az árus? – fotó: Kardos Ábel

Rábukkanunk a Korrigans c. játékra, amiben nem az a legcsábítóbb, hogy extra nagy méretben pakolgathatjuk a bábukat, hanem, hogy mind az öten leülhetünk mellé játszani. Egy bájos francia lány okítja a szabályokat angolul, amit én fordítok magyarra, amikor szükséges. Szerencsére nem egy Arkham Horror összetettségű játékról van szó, így aránylag hamar belevethetjük magunkat a kincsgyűjtögetésbe. Manóink mindenféle értékeket szedegetnek a lóherék alatt, miközben állatok segítségével mozognak egyik helyszínről a másikra. Semmi különös, inkább családi móka ez, de mi nagyon örülünk, hogy mind az 5-en játszhatunk ugyan azon játékkal. Ez itt értékesebb, mint egy dedikált, delux kiadású War of the Ring. Egyszer csak mosolyogva azt kérdezi a lány angolul: “Magyarok vagytok?” Igennel válaszolok, és kérdezem, hogy miből jött rá. Az feltűnt neki, hogy nem latin, vagy germán a nyelvünk, és abban is biztos volt, hogy nem szláv. Ha pedig valami ennyire nem hasonlít semmire, akkor az csak magyar lehet – állítja, majd elmeséli, milyen csodás emlékek fűzik Budapesthez. Azt kívánom, bárcsak mi is osztozhatnánk az örömében, de pécsiek vagyunk és hirtelen semmi remek nem jut eszembe Budapestről. Ettől függetlenül, hirtelen jó érzés magyarnak lennem.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Korrigans party – fotó: Hauszknecht Imre

Megköszönjük a játékot és robogunk tovább, amikor a 2-es csarnokba belépve hirtelen megpillantok egy piros plakátot sárga koronával a közepén. Ez csak a Six MaKING lehet, aminek Dorsonczky József a szerzője. Magyar fejlesztésű játék és Balázzsal nekünk ennyi elég ahhoz, hogy szabad helyet keressünk a kipróbáláshoz. Letelepszünk az egyik demó asztalnál, amikor hirtelen azt kérdezik – de most az anyanyelvünkön -”Magyarok vagytok?”. Igenlő válaszunkra, rögtön a szerző telepszik mellénk. Miközben a szabályokat magyarázza, két dolog fogalmazódik meg bennem:
1. Hogy lehet, hogy erdélyi származása ellenére még sohasem  hallottam róla, pedig már második éve itt vannak?
2. Szeretnék egyszer kiadni egy társasjátékot Dorsoncky úrral és Ignacy Trzewiczekkel karöltve, majd pedig megnézni Tom Vasel ismertető videóját, ahogy megpróbálja kiolvasni a Trzewiczek – Dorsonczky – Hauszknecht szerzőhármast.

Ebből a mámoros képzelgésemből zökkent ki a stábuk fotósa, aki felismeri a pólómon virító LFG logót és megjegyzi, hogy ő bizony szokta olvasni az oldalt, még a társasjátékos híreket is. Nos, erre az író-olvasó találkozóra végkép nem számítottam, így mosolyogva vetem bele magam a Six MaKING-be. A kétszemélyes játék szabályai egyszerűek, a partyk gyorsak, a taktikai lehetőségek mélyek. Lemegy vagy 3 játszma, a szerző pedig a legkedvesebb tanáraimat idézi, ahogy a partyk végén levonja a tanulságokat. Úgy tűnik, igazi kincsre bukkantunk és rögtön veszünk is 3 példányt a játékból. Balázs is, én is, egyet pedig ajándékba a pécsi Játszó-tér klubnak.
A szerző örömmel tesz eleget a dedikálásra vonatkozó kérésünknek és miközben háromszor aláírja a nevét, elmeséli, hogy mennyire meglepődött tavaly azon – amikor először járt Essenben -, hogy a gamerek mennyire ragaszkodnak a dobozokhoz. Ő azt gondolta, hogy amikor a játékot kiveszik a dobozt mindig kidobják. Így utólag már belátja, hogy nem volt olyan jó ötlet tavaly hullámpapírba csomagolva hozni a Six MaKING-et. Jót nevetünk ezen és közben eszembe jutnak azok az ismerőseim, akik még a fóliát is visszaragasztják a dobozokra. Már épp indulnánk tovább, de Dorsonczky úr a vásárlásunk mellé ajándékba ad egy-egy példányt új játékából, a Charta Krymenesiae-ból. Teljesen megdöbbenek. Vágtak már hozzám ingyen játékot, de hogy egy szerző az új játékát adja ingyen, ilyet még nem pipáltam, talán még megköszönni is elfelejtem döbbenetemben.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A szerző tanítja a Six MaKING-et – fotó: Kardos Ábel

Végül e-mail címek váltása után elköszönünk, és úgy érzem, hogy ezen az egy helyen annyi élménnyel gazdagodtam, ami egy egész hétvégére is elég lehetne. Következő állomásunk a Treefrog Games, ahol Martin Wallace egyik új szerzeményéhez, az Onward to Venus-hoz telepszünk le. Bezzeg itt senki nem jön oda hozzánk, hogy ismertesse a játékot, így kénytelenek vagyunk abból élni, amire még emlékszem a szabálykönyv korábbi  átolvasásából. Egy kör után érdekesnek találjuk a játékot, és mivel kis kupaktanácsunk egyetért abban, hogy a limitált kiadás komponensei jobban néznek ki, így végül azt veszem meg. Ezt is dedikáltatnám az ott lézengő Martin Wallce-szal, aki kicsit közömbösen közli, hogy ezek mind sorszámozottak és dedikáltak. És tényleg. Én kérek elnézést.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Az Onward to Venus-t tanulmányozzuk – fotó: Kardos Ábel

Szemezünk az Abyss c. játékkal, veszettül jól néz ki és a mellettünk lévő asztalnál pont ezt játsszák. Próbálom kisilabizálni, mi is történik az asztalon, amikor azt veszem észre, hogy Lajos határozottan jobbra mutogat a szemöldökével. Elfordultomban döbbenek rá, hogy Stefan Feld áll mellettem másfél lépésre, ugyanúgy a játékot szemlélve, mint mi. Érzem, hogy itt a soha vissza nem térő alkalom: most végre jól beolvashatok neki, azért a sok órányi kínért, amit a játékai mellett töltöttem. Ránézésre ez az igen magas, kopasz, komor arcú ember, pont olyan szenvtelen mint azok a játékai, amiket utálok. De azért csak az eszembe jut a Notre Dame, az Amerigo és főleg a Brügge, amiket azért eléggé élveztem az elmúlt éveben. Végül úgy döntök, megkegyelmezek neki, Feld pedig ugyanolyan kifejezéstelen arccal távozik köreinkből, mint ahogy korábban közöttünk álldogált… Valószínűleg azért belül nagyon hálás nekem.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Kockát valaki? – fotó: Kardos Ábel

Hiába jöttünk idén először pihenten a Spiel-re, délután 3-ra holtpontra ér a társaság. A cipekedés és hogy jó elektron módjára a lehető legkisebb ellenállással közlekedjünk a rendezvényen, felemészti az erőtartalékokat. Ilyenkor a csarnokok közti udvarok jelentik a menedéket: mi is itt fogyasztjuk az ebédünket, energiaitalainkat, hogy újult erővel vághassunk neki a Spielnek. Közben eldöntjük, hogy a következő játék, amit kipróbálunk, az imént kinézett Abyss lesz. Ugyan nem sokat tudtunk meg Bruno Chatalha új játékáról, de továbbra is nagyon jól néz ki. Sikerül is helyet találnunk Balázzsal két német fiatalember társaságában. Már vagy fél órája tart a party, de a játékélmény valahogy hiányzik. Nem tudom, hogy a hangzavarban homályosan felfogott szabályok, a hosszú holtidők vagy az egyik német játszótárs percenként kibuggyanó beteges hörgése nyomja-e rá a játszmára a bélyegét, de a közel másfél órás Abyss-ozás után képtelenek vagyunk eldönteni, hogy ez a játék most jó volt vagy sem. Mindenesetre megköszönjük a partyt, és igyekszünk egészségesebbnek tűnő játszópajtások után nézni.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A sheriff látta már a csápokat a fő utcán? – fotó: Kardos Ábel

A délután nagy részében játékok után kajtatunk, bekerül a táskákba néhány újdonság és pár jó árú korábbi gyöngyszem is. Háromnegyed órával a zárás előtt egyre több a hely a demó asztalok körül, amikor megpillantjuk  Donald X. Vaccarino egyetlen idei újdonságát a Greed-et, amely csak úgy parlagon hever. A kínálkozó alkalmat pedig nem hagyjuk ki, letelepszünk mellé egy német sráccal egyetemben. A szabályok egyszerűek, bele is vágunk. A Greed-et játszva folyamatosan úgy érzem egy kevésbé izgalmas 7 Wonders partyt játszok. És elhiszem, hogy a lapok kombinálgatásával jó dolgokat is ki lehet hozni, de van otthon 7 Wonders-öm, így nem veszem meg. Mindenképpen pozitívum viszont, hogy játszótársunk nem hörgött a játszma alatt, nekem pedig még maradt 10 percem, hogy egy sarokkal arrébb felvegyem az előrendelt Imperial Settlers-emet. A többiek nyugtatnak, hogy ne siessek , holnap is itt lesz még az Imperial Settlers, de ők még nem sejtik, hogy ma este bizony ezzel fogunk játszani a szálláson…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Más is Imperial Settlers-ezéssel akarja tölteni az estét – fotó: Hauszknecht Imre

“Este van, este van: ki-ki nyugalomba!”… Miután megettük a vacsoránkat, a németség 21. századi nemzeti eledelét, a dönert, csendben ülünk az autóban a szállás felé menet. Hallgatnánk egy kis Patakyt, de az autórádió csak akkor szól, ha benyomjuk a kuplungot. Lajos csak legyint: “Egy francia autó pont olyan mint az élet: Minden mindennel összefügg!” Bár elismerem a szavai mögött rejlő bölcsességet, valójában sejtem, hogy ez az autó ultimátuma: “Ha haladni akartok, Attila csöndben van, ha hallgatni akarjátok a “Ha beindul a szíved”-et, én nem mozdulok.” Így csendesebben érünk haza a szállásunkra, amelyet idén is Essen-látogatók foglalnak el szinte teljes egészében. Ezért aztán nem csoda, hogy este a társalgó is mini-Essenné alakul. Magyar, francia és német szavak foszlányai szűrődnek át a felhasadó csomagolófóliák, a feltáruló dobozfedelek és halkan surranó szabálylapok generálta hangkavalkádon. Magamban félig viccesen arra gondolok, milyen békés hely lehetne a világ, ha mindenki társasjátékozna, aztán félbehagyva naiv moralizálásomat gyorsan leülök az utolsó szabad asztalhoz, hiszen a magyar fejlesztésű [redacted]-del akarunk játszani. Hamar be kell látnom, hogy ezt bizony elnapoljuk. Életemben nem olvastam még ilyen pocsék szabályt, és elég fáradt vagyok már ahhoz, hogy ne álljon össze a kép. Így végül az este egy Imperial Settlers partyba torkollik. Én megmondtam előre, hogy így lesz.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Mi nem [redacted]-ezünk, de mások a Spiel-en azért igen – fotó: Kardos Ábel

Alvásra végül nem jut annyi idő, mint eredetileg szerettük volna, de az vesse ránk az első követ, aki kibírta volna egy újdonság kipróbálása nélkül az előző estét. Kicsit kómásan készülődünk szombat reggel, Balázzsal gyorsan elpróbáljuk a játéka prezentációját, hogy minden flottul menjen. A reggeli magunkhoz vétele után irány újra a Spiel. Ma csak hárman megyünk be, Lajos és Ábel kinn maradnak, hogy megszereljék a rádiót – legalább is szerintem ezt kellene tenniük-, de ők inkább Münsterbe utaznak várost nézni…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Nehéz a dolga katonának… – fotó: Kardos Ábel

Pénteken nagyon sokan voltak a Spielen, de most ahogy végignézek a csarnokokon, úgy érzem, mintha tegnap üres lett volna.  A hétvégére nyugodtan kiakaszthatnának egy “Durván megtelt!” táblát a bejáratra. Mozdulni is alig lehet a 3-as csarnokban,  de azért csak elindulunk, mert 11-re várnak minket a Hans im Glück-höz Balázs prototípusának prezentációjára. Így kötünk ki a business lounge-ban, ahova a mogorva biztonsági őr csak a HiG-es munkatárs jóváhagyásával enged be minket. Valahogy nehéz elképzelni, hogy a több tízezres tömegtől alig 5 méterre létezhet egy ennyire nyugodt kis sziget, ahol rajtunk kívül csak néhány másik asztalnál tárgyalnak. Vajon itt és most dőlnek el játékok és nemzetközi kiadások sorsai? Szívesen odaülnék az asztalokhoz és belehallgatnék a tárgyalásokba, de a saját prezentációs feladataimra kell összpontosítanom…  Fél óra múlva felemás élményekkel már újra a csarnokot rójuk, és próbálunk találni egy játékot, amihez leülhetünk játszani.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Játékosok mindenütt – fotó:Kardos Ábel

Végül az Unita kiadójánál tűnik úgy, hogy záros határidőn belül lesz szabad asztal 3 főre. Érdekesnek tűnik ez az absztrakt kockajáték, a szabályok sem bonyolultak, így nekiveselkedünk. Úgy 40 perc után arra jutunk, hogy lehet, hogy több játszma alatt szépen kirajzolódnak a Unita taktikai mélysége, de egyikünk sem érzi úgy hogy ezzel még egyet kellene játszanunk. Így aztán köszönjük szépen, megyünk tovább, mert van új Kinizia játék, és hát hogy nézhetnénk az otthoniak szemébe úgy, hogy nem játszottunk vele.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Unita játszva – fotó: Hauszknecht Imre

A Ravensburger kiadónál megpróbálunk lehuppanni egy asztalhoz, ahol épp végeznek az Orongoval, de döbbenetünkre nem az asztaltársaság hanem maga a játék távozik az asztaltól, majd az ott ülők hoznak egy új játékot. Megértjük a szabályt: Szerezz asztalt, aztán kölcsönözd ki a játékot! Remek. Még egy darab padlót is nehéz találni, hiszen minden talpalatnyi szőnyegen – ahol épp nem a nagyérdemű tolong – játszanak. Azért nagy nehezen csak kifogunk egy asztalt, én pedig beállok a sorba a játékért. Mikor végre kézhez kapom az Orongot, megkérdem, hogy mit hagyjak ott cserébe. A szemben álló hölgy értetlenkedik kicsit, hogy minek hagynék ott bármit is, ha visszahozom a játékot úgy is, vagy nem? Persze- válaszolom -, de Magyarországon ez nem feltétlenül egyértelmű- fűzöm hozzá, de már csak gondolatban.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Foglaltak a Ravesnburger és a Zoch! asztalai – fotó: Hauszknecht Imre

Az Orongoról aztán kiderül, hogy kár volt ennyit várnunk  rá. A játék idegesítő kivitelezési problémái mellett (folyton felboruló moai szobrok, átláthatatlan tábla, elguruló műanyagkagylók), a játékmenet is meglehetősen közepes. Kinizia idén sem rengette meg a gamertársadalmat, és bár a paradigmaváltás elmarad, a nehezen megszerzett asztalunkról azért nem akarunk lemondani. Ezért kikölcsönözzük gyorsan a Las Vegas-t is, hogy a mai csalódásainkat önfeledt kockadobálásba fojtsuk. Láttunk Las Vegas-t nagyon olcsón pár sarokkal arrébb, és 20 perc játék után kiderül, ennyi pénzért érdemes elhozni a 2012-es SdJ jelöltet. Most már csak A Zoch!-tól szeretnénk kikölcsönözni a Mangrovia-t, de egyszerűen sosincs szabad példány, ebből a szép sziget-benépesítő játékból. Így átengedjük az asztalunkat, és levonjuk a következtetést: Nagyon jó lenne, ha egy kisebb csarnokot megnyitnának ,és megtöltenék csak asztalokkal és székekkel, ahova kikölcsönzött játékokkal el lehetne vonulni és játszani. Szóval kedves szervezők Essenben, ha olvassátok ezt a beszámolót, és főleg ha értitek, amit írok, cselekedjetek!

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Orongo közelről – fotó: Hauszknecht Imre

Már bőven benne vagyunk a délutánban és érezzük, hogy éjjel többet kellett volna pihennünk, hogy ezt a tömeget kezelni tudjuk.  Veszünk gyorsan két Las Vegas-t és átmegyünk a kettes csarnokba. Ez a képregényes és szerepjátékos szekció otthona, ami minket nem annyira köt le épp, de aránylag szabadon lehet mozogni benne – és ami ennél is fontosabb megtaláljuk a dupla Wurst-os Hot Dog-ot áruló standot. A séf kedvesen csacsog velem, igaz, valószínűleg nem azért, mert emlékezne rám tavalyról. Elmeséli mennyire élvezi a pörgést és persze mennyire fáradt, hiszen minden este 10-ig itt van, mire mindent kitakarít és előkészül a másnapra. Ráadásul nagyon melege is van és mintha csak ezt szeretné bizonyítani kisétál az üdítős szekrényhez. Nagyon megértően nézek rá, amint elővesz egy üveg szénsavas vizet, és nagyon döbbenten, amikor előkerül egy üveg fehérbor is. Senkitől nem zavartatva kever magának egy fröccsöt. Kell a hidratáció morogja cinkos mosollyal, majd visszasétál a pult mögé.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

A tömeg, ami elől menekülünk – fotó: Hauszknecht Imre

Az ebédszünet után kimegyünk az egyik udvarra, ahol néhány fa ágaskodik, és élvezzük a késő őszi nap sugarait. Lenne kedvünk játszani, de nem kívánkozunk vissza a brutális tömegbe. Már-már azt tervezgetjük, hogy az időközben “vakon” megvett Mangroviat kibontjuk és itt lenyomunk egy partyt, de nemsokára jelenésünk van a Portal Pulishingnál Balázs prototípusával. Átmegyünk inkább a 4-es csarnokba, ebben már csak néhány stand van és jó sok hely. Hozzácsapódunk egy kisebb tömörüléshez, akik egy egyperces sakk játszmát vizslatnak. Két fiatal sakkozó szemmel alig követhető, vérre menő csatákat vív egy percben. “Mikor volt vezércsere?” teszi fel a kérdést Balázs, amit nyilván költőinek szánt, mert megválaszolni egyikünk sem tudja. Ekkor az egyik játékos vagy 3 másodpercre elgondolkodik és érződik hogy itt a vég, két lépés múlva meg is kapja a mattot. Az állás ezzel 381 – 327-re módosul.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Használt játékot valaki? – fotó: Kardos Ábel

Visszamegyünk az 1-es csarnokba, ahol Ignacy Tzrewiczek-kel van találkozónk fél 6-kor. Ő sajnos nem visz minket a business lounge-ba, így Balázs elég nagy hangzavarban mutatja be a játékot, míg én megbeszéltek szerint pakolom a bábukat és lapkákat. A bemutató végén elkér egy prototípust és még beszélgetünk egy kicsit kötetlenül. Az Imperial Settlers sikerességéről mesél, örül, hogy minden példányt eladtak szombat délelőttre, valamint megmutat egy kis jegyzetfüzetet, tele híres játéktervezők tippjeivel, saját játékaikhoz. A Jack Vasal jótékonysági licitre szánja, és ha már szóba jött a jótékonykodás kezembe nyom egy Legacy: The Testament of Duke de Crécy játékot, amit pedig a magyar karácsonyi jótékonysági licitre ajánl fel. Megköszönjük és elköszönünk. Elmúlt 6 óra, és bár még legalább egy tucat játékot kipróbálnánk, de az erőnk végleg elfogyott. Lepakolunk egy üres asztal mellé és Soma Balázzsal belefog egy Patchwork partyba. Alig 3 perce játszanak, de már tudom, hogy ez a jópofa kétszemélyes varróverseny nekem is kell. Felkerekedek és szerencsémre a Lookout Games-nél még van a német verzióból néhány példány. Már nem sietek vissza, kinn úgyis találkozunk, az utolsó negyedórát pedig inkább nézelődéssel töltöm. Megpróbálok minél többet befogadni még a látványból, és már most sajnálom, hogy holnap haza kell mennem.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Színek és formák – fotó: Karods Ábel

Pár perc múlva zár a Spiel és táskámban a Patchwork-kel, úgy döntök teszek egy kétbetűs kitérőt, így is elég sok mindent kell még ma este cipelnem. Ahogy maga kiállítás, úgy a toalett is elég forgalmas: jönnek-mennek mögöttem az emberek, és amikor elpillantok balra, észreveszem, hogy a szomszéd piszoárt Friedemann Friese használja.
Ebben a pillanatban hasít belém a tudat és eszembe jut az értetlenkedő ismerősöm: látod ezért járok a Spielre, hogy Friedemann Friese-vel pisiljek egy helyen, hogy majdnem megmondjam a magamét Stefan Feldnek, hogy nagyszerű magyar szerzőket ismerjek meg határon innen vagy túl, hogy lássam, ahogy az emberek rám mosolyognak az LFG-s pólóm, vagy a magyarságom okán, hogy 17 órán keresztül elcseszett Pataky slágereket énekeljek, hogy fröccsivó hot-dog mesterrel beszélgessek, és persze azért, hogy a hozzám hasonló átszellemült, a világ minden tájáról ideérkező gémerekkel játszhassak különböző asztaloknál, akár hörögnek, akár nem…
A társasjáték-vásárlás csak mindezek hozadéka, a Spiel nem elhanyagolható mellékterméke. A szombati nap lassan véget ér, állok az 1-es csarnokban 20 méterre a bejárattól. Miközben tudom, hogy mindjárt ki kell lépen a kapun, még egyszer magamba akarom szívni a Spiel utánozhatatlan hangulatát. Szendvicsnek valót kell még venni, este még játszani fogunk Mangroviat, majd hajnalban vár ránk egy nagyon hosszú hazaút, de én másra sem tudok gondolni, csak arra, hogy alig várom, hogy jövőre újra jöhessek…

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Végül: a zsákmány – fotó: Hauszknecht Imre

U.i.: Ne izguljatok! Lajoséknak sikerült megszerelniük az autórádiót, így a hazaúton is végig velünk volt Attila. A Pataky.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához