LFG.HU

Nero
ismertetőCimkek

Raul Renier: Pokol

Nem tagadom, roppantmód megörültem, mikor megláttam a
könyvesbolt polcán – mindig kedveltem Kornya mester könyveit;
ha nem is sorsokat megfordító, mélyenszántó művek, de
mindenképpen szórakoztató, érdekes irományok. Neki is esetem
mindjárt – hogy egykori tanítóm szavaival éljek, mint
hülyegyerek a hegyoldalnak – és estére végeztem is vele.

Aztán elgondolkoztam. Valami nem stimmelt. Emlékeztem, hogy egy
régebbi Rúnában olvastam én egy ismertetőt erről a könyvről a
kiadó félévi tervei között. Előkaptam hát az újságot, és
átfutottam az illető cikk után keresgélve. No igen. Az a Pokol,
valószínüleg egy másik Pokol, bár a borítója ugyanaz. Ugyanis
ez a könyv távolról sem arról szól, amit ott beígértek. Nincs
hadúr, nincs kettős ügynök, nincs egy árva szó sem a Dúlásról
és Pyarron csak megemlítésre kerül benne. Azt már említésre is
alig-alig találom méltónak, hogy a hátsó borítón olvasható kis
összegzés a könyv tartalmáról megint egy teljesen más – egy
harmadik – könyvről szól.

Van azonban Krán. Az viszont bőven. A főszereplő nomád kölyök
egy hosszas hajtóvadászat során – amiben a préda hálátlan
szerepét tölti be – bemutatja nekünk egy kráni külső taromány
lakóit, nevezetesebb helyeit, legendáit. Ezzel nagyjából véget
is ér a könyv minden erénye. Sajnos – legalábbis nálam – nem
váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Többet vártam volna
Kornyától. Valahogy olyan érzésem volt, mintha Novák Csanád azt
mondta volna: “Zsoltom, most már tényleg ki kéne adnunk
valamit, ugyan írjál már pár oldalt, a te neveddel biztos el
lehet adni.”

Viszont mivel született és megingathatatlan optimista vagyok,
rá kell mutassak a könyv könnyedén megszámlálható pozitívumaira
is. Először is, ha valaki Kránba akarja küldeni a csapatát egy
különösen elborult napján, akkor jó ha tudja, hogy a Fekete
Határ külső ívén olyan népek laknak, akik közül legfeljebb ha
minden hatodikat lehet tiszta lelkiismerettel embernek
titulálni. Azontúl azt is nagyszerűen szemlélteti a könyv, hogy
milyen módszerekkel lehet a tizedik szintet sokkal (esetleg
többszörösen) meghaladó játékos karakterekenek méltó ellenfelet
mutatni – gondolok most azokra a határmenti szerzetesekre, akik
anyaszült meztelenül egymagukban mágia és fegyver nélkül egy
teljes nomád törzset képesek kiírtani, öregsámánostul,
démonostul, lovastul, kecskéstöl. Továbbá jó, ha észben
tartjuk, hogy a határmenti nagyobb csetepaték elsimítására a
középső tartományok urai másfél évezredes emberfajú
varázstudókat rendelnek ki – jobbára egyszerre tucatnyit. A
naftaüzemű, belsőégésű motorral hajtott acélgólemekről és a
hidraképességekkel megáldott öncsonkító őrültekről csak kurtán
emlékeznék meg; többet szerintem nemigen érdemelnek.

No de félre az iróniát, azt akartam csak érzékeltetni, hogy
Kornya mester ezúttal kissé elvetette azt a bizonyos sulykot;
ezt valószínüleg az elkapkodott munka rovására írhatjuk. Azzal
együtt, ha nem is meglepő és mulatságos, de érdekes és
szórakoztató a könyv – amolyan utikalauz Krán-külsőhöz. Remélem
viszont, hogy majd egyszer az a bizonyos Pokol is megjelenik,
amiben a Dúlásról és Pyarron bukásáról is olvashatunk – ha más
címen, hát azt sem bánnám.

Nero
vadkan@hotmail.com


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.