LFG.HU

Bulldy
RPG fejlesztésCimkek

wizard_wand„Mint azt mindannyian tapasztalhattátok, a legutolsó hivatalos MAGUS szabályrendszer fejlesztése nyúlik, mint a rétestészta, ezért íme egy kis versenyke házi MAGUS szabályrendszer készítésére…”

Ez lett a bevezetője annak a versenynek, ami egy félig-meddig viccnek szánt megjegyzésemből kerekedett pár hónapja. Mivel mindenkinek lapul a tarsolyában, netán félkészen a fiókjában egy hivatalosnál nyilván szebb és jobb rendszer, gondoltam adok egy kis lökést a szerzőknek, beleértve magam is, ezzel a megmozdulással. Így utólag már elmondhatom, hogy egyrészt simán megérte a felajánlott jutalmat, másrészt a beleölt időt és energiát elnézve már nem annyira biztos, hogy megint indulnék rajta. Több megkötés is szerepelt a kiírásban, a legfontosabb, hogy a bevezető, tartalomjegyzék, licenc és karakterlap figyelmen kívül hagyásával a nevezés maximum 24 oldal lehet, ha tartalmaz minden szabályt, vagy 19 oldal, ha csak hivatkozik más meglévő rendszerre. Ezen felül kötelező elem még a bevezető, három jellegzetes MAGUS kaszt és négy tetszőleges nevesített regényszereplő kidolgozása. Ahogy az látható, a pálya erősen lejtett a konverziók és a minimális rendszerek irányában, így talán nem is csoda, hogy saját rendszerrel csak egy induló készült el.

Bulldy – Veszett Ynev – MAGUS szerepjáték fejlesztő verseny(ecske)

  Teljes képernyős nézet

 NoiseEHC értékelése

Bulldy már több mint egy éve nekiállt a Savage Worlds konverziónak, ami persze lelkesedés és idő hiányában abbamaradt, mint a konverziók általában. Szerencsére ez a kis versenyke úgy tűnik, átlendítette a holtponton, így már mások is élvezhetik a munkája eredményét. Ez a második leghosszabb pályamű, és véleményem szerint a legszebben szerkesztett. A cél, hogy „a hazánkban népszerű M.A.G.U.S. szerepjátékot és annak világát, Ynev –et átültesse a külföldön igen népszerű és talán már itthon sem ismeretlen Savage Worlds™ szabályrendszerére.” A CÉL, hogy mégis mi az oka ennek az átültetésnek, nincs a bevezetőben egy mondatban megfogalmazva, de valami olyasmi, hogy a kezdeti regények és az ETK hangulatát szeretné egy SaWo rendszerben megragadni.

Bár a tördelés nagyon szép lett, azért problémás dolgok akadnak a műben, amikor is olyan dolgokra hivatkozik a szerző, ami nincs még definiálva, mert csak később jön esetleg mert kimaradt, valószínűleg a „Test Drive”-ot olvasgatva párhuzamosan ez nem lenne akkora baj. Például a főértékek az elején nincsenek felsorolva, ami igazán kár így, hogy csak öt van belőlük, szintén nem ártott volna, ha a képzettség listában megadja, hogy melyiknek mi a kapcsolt főértéke. Szintén jó lett volna a példáknál, ha például meg van adva, hogy az MH az a Misztikus háttér, vagy a +hh az a két kis h-ért felvett előny, mert például az (em.) jelentésére a mai napig nem sikerült rájönnöm. Az elsikkadt magyarázatoktól eltekintve a fogalmazás és érthetőség nagyon jó, látszik, hogy Bulldynak van tapasztalata ilyen téren.

A kalandozóságra nincs külön szabály, mert a SaWo alapján a „hősök” alapból dobhatnak egy plusz Sors-kockával, és ez így is van jól. A fajok a szokásos pluszokat és mínuszokat kapják a szent játékegyensúly nevében, ezt is jól kezeli a SaWo. Modern rendszereknek megfelelően a képzettségekből nincs túl sok, és ezek átfogóak, a vagyon kezelése pedig nagyon ötletes, ami az arany számolgatás és a dobjunk, hogy megvehetem-e közé esik. A harcrendszer standard ámde gördülékeny, a kezdeményezést francia kártyával húzzuk, ez mondjuk inkább csak color, bár a dzsókernek van egyéb hatása is. A sebesülés az, ami inkább eltér a megszokott rendszerektől, mert a kisebb sérüléseket nem számoljuk, mert nincs is HP, a nagyobb sérülések pedig sebet okoznak, amiből csak három lehet, utána jön a harcképtelenség. A kettő között a kábult állapot van pár szabállyal, ami szerintem kellőképpen gyors és halálos rendszert eredményez, ahol jobban megéri taktikázni, mint tankként az ellenfelek sűrűjébe gázolni. Hogy ez menyire Ynev hű, azt mindenki döntse el maga, de szerintem csak az Észak lángjait nem lehetne így lejátszani…

A mágia erő és leíró alapú, ahol is egy mágikus erőhöz (lövedék) leírót (tűz) rendelve alakul ki a varázslat, ami esetünkben a Tűznyíl lesz. Bár a pályamű szerint „a Savage Worlds varázslói nem rendelkeznek több tucatnyi varázslattal, inkább kevesebb, nagyjából féltucatnyi erővel bírnak”, talán praktikus lett volna ezt a hat darab erőt felsorolni, hogy az SaWo alapkönyv nélkül is legyen az olvasónak valami elképzelése. A karakterek az erőket erő pontokkal működtetik, ami a pszi és mana pont demisztifikálása, és mindenki óránként egyet szerez vissza. A sajátos mana visszaszerzési rituálékból ebben a nevezésben is csak egyfajta kritérium lett, amit személy szerint sajnálok, ellenben kaszttól függ, hogy milyen visszacsapás jár a rontott varázslatokért, ami pofás ötlet. Szintén jó, hogy a leírók megfogalmazásához is van kasztonként külön javasolt szólista, amitől a kieszelt varázslatok hangulatosabbak lesznek. Ami nagyon tetszett, az a papi varázslat példákban a szféráktól függő bónuszok kidolgozása, amiket a karakter kellően magas dobásra (emelésre) kap, ilyen van például a boszorkánymester mérgezésénél is, zseniális. A Slan pszi részben nem tetszett, hogy bár a Belső idő diszciplína egy extra kört ad a karakternek, ami pofás ötlet, a Chi Harc viszont csak pár pluszban nyilvánul meg, ami meg szerintem illúzióromboló, mert nincs benne semmi misztikus.

Van még egy előny-hátrány fejezet is, ami a SaWo rendszerében jelentős elem, mert teljesen alap dolgokat, mint mondjuk a Harcművészetet előnyből kell megvenni, amit csak hátrányért kapott pontokból lehetséges. Itt jobb lett volna egy alaposabb ellenőrzés, hogy ne maradjon benne például a Mentalista előny a Pszionika képzettség kritériummal, vagy pedig a Kétbalkezes hátrány az elektronikus gépek elrontásával. Személy szerint az elnevezések ynevesítése sokat dobott volna a listán, de a szűkre szabott fejlesztési idő miatt teljesen érthető, ha a szerző nem tökölt ilyesmivel.

Nagyon jó, hogy a karakter példákat, amik nem összetévesztendők a kötelező példakarakterekkel, kidolgozta 0, 15 és 35 TP verzióban is, ami megkönnyíti a kezdő játékosok dolgát. Szerintem zseniális, hogy a paplovag Krad vallása kis hátrány, Téveszme (tudás-fanatizmus). Itt mondjuk nem számoltam ki, hogy helyesek-e a táblázatok, de például szegény Akrim del Calendir erejével mi történt az első oszlop után, rejtély… Mondjuk pont ezt a részt lehetett volna tömöríteni, hogy a 15 és 35 TP esetén csak a plusz dolgokat felsorolni, de hát végül is így is belefért a 24 oldalba. Végül van még fegyver táblázat is, ahol az ynevi különlegességeket kis pluszokkal, vagy szabályocskákkal (mint mondjuk Páncéltörő) modellezi, szerintem jól sikerült, bár nem tudom, mennyi ebből a standard SaWo rendszer, és mennyi a MAGUS konverzió. Van még nagyon helyesen példajáték is, ami bemutatja a harci és nem harci konfliktusokat, a rádobást és Sors kockát, harcban pedig a túlerőt, sebzést és kábulás állapotok alkalmazását. Itt nagyon lényegre törő, nagyon jó példákat használ, itt is látszik Bulldy tapasztalata e téren. Végül jönnek a tényleges kötelező példakarakterek, amik igencsak jól el vannak találva. Nemcsak, hogy van tapasztalt, veterán, hősies és legendás szintű is, hogy bemutassa a játékbeli hatékonyság változást a statisztikákban, de az előnyök és hátrányok rendszerével még a regényszereplők jellemét is képes megragadni. Bár !!!Mogorva Chei!! esetében szerintem egy Udvariatlan hátrány jobb lett volna, ha már nincs Mogorva…

Szerintem az egész nagyon jól sikerült, a SaWo tényleg jól passzol a kalandozókhoz, simán megérte éveket várni az eredményre. Mindenkinek ajánlom kipróbálásra, azt hiszem tényleg jó reklámja lett a Savage Worlds szabályoknak.

Avangion értékelése

A Savage Worlds rendszerével már régen szemezgetek, hogy érdemes lenne megnézni, kipróbálni, ezért Bulldy konverziója ismét egy olyan pályázat volt, amit kíváncsian vártam. Az SW-t direkt nem néztem meg az átolvasás előtt, kíváncsi voltam mennyire lesz érthető számomra a mű az eredeti anyag ismerete nélkül. Szerencsére nagyon is az lett.

Szerkesztését, külalakját tekintve mindenképpen a legjobban sikerült pályázat, ez sokat dob az összbenyomáson is. Tartalmilag szintén az egyik legjobban sikerült konverzió, rengeteg korábbi karaktertípus megalkotható a segítségével, plusz a papi, boszorkánymesteri mágia is bekerült (nagyjából), kiegészülve a Slan pszivel. A rendszer kellően pörgősnek és első látásra elég halálosnak tűnik. Ez utóbbi nem feltétlen hozza vissza a MAGUS megszokott „kiválasztott kalandozók” koncepcióját, viszont illik a bevezetőben megcélzott hangulathoz és hivatkozott művekhez (illetve a sors-pontok és sors-kocka segítenek árnyalni a képet). Két fejezetet külön kiemelnék. Az egyik a felszerelés és vagyon kezelése (ez nem tudom saját ötlet-e vagy SW elem), ami annyira tetszik, hogy gondolkozom a bevezetésén saját kampányban, más rendszerben. Én mesélőként és játékosként is utálom a rezeket számolgatni, ez a fajta absztrakt, egyszerűsített megoldás pont megfelel az ízlésemnek. A másik fejezet, ami nagyon tetszett, a példajáték. A bemutatott szituációk jól sikerültek, és sokat segítettek a szabályok megértésében, illetve letisztáztak pár szabályértelmezési kérdést is.

Két kisebb negatívumot találtam az anyagban. Az első, hogy bizonyos kifejezéseket hozzá lehetett volna igazítani a korábbi MAGUS terminológiákhoz, hogy javítsák a konverzió „MAGUS” feelingjét. Mivel Bulldy írja a bevezetőben, hogy tudatosan nem is törekszik a tökéletes MAGUS hűségre, ezért ez nem komoly probléma. Viszont az előnyök/hátrányoknál maradt néhány olyan elnevezés (pl Rákendról, McGyver), amik nekem zavaróak egy fantasy settingben. Elnézést, ha nem így történt, de ezeknél az volt az érzésem, hogy Bulldy ezt a listát már korábban lefordította, és ide csak egy copy-paste-tel beemelte, tényleges „konverzió” nélkül. A másik negatívum számomra a kezdeményezés a rendszerben, ami feltételezem SW elem, de nekem nem tetszett. Ez nagyon szubjektív, de engem kifejezetten zavarnak a játékhoz, világhoz nem illeszkedő tárgyak a szabályrendszerben. A kártyahúzogatós kezdeményezés pedig pont ilyen, mert míg például a Helvécziában a magyar kártya kifejezetten hangulatos, addig egy ynevi kalandban nekem a francia kártya idegenül hat.

Összességében ez a pályázat is nagyon jól sikerült, önmagában játszhatónak tűnik. Ha a hiányzó mágiaformák bekerülnének, tökéletesen alkalmas lenne az ynevi kalandozásokhoz. Erősen szubjektív véleményem szerint a kezdeményezést simán ki lehetne cserélni valamilyen ügyesség-alapú próbára, és nekem még jobban tetszene.

Az értékelésnél sokat gondolkoztam azon, hogy megvalósítás szerint hányadik helyre soroljam, ebből a szempontból sok különbséget nem láttam az SW és a KéM konverzió között. Végül azért szorult ez a pályázat „csak” a második helyre, mert a KéM-t teljesebbnek, befejezettebbnek éreztem, de csak hajszálnyi a különbség. A szubjektív listámon szintén az első két hely valamelyike között töprengtem, mivel egyike volt annak a két pályaműnek, ami meghozta a kedvem a gyakorlati kipróbáláshoz. Itt végül az önmagában játszhatóság, átláthatóság döntött az SW javára és lett az első helyezett.

KLM értékelése

Mi tetszett:

  • A legszebb külalak (bár pont nem jár érte)
  • A rendszer kis felbontása bár hátrány, de éppen ezért flexibilis is.
  • A világképért viszont adok egy mezei pirospontot :), illetve egy főhajtást azért, ahogy a Test Drive-ot lefordította.

Mi nem tetszett:

  • Túl kicsi a rendszer felbontása és túl nagy a véletlen szerepe.

 

A rendszer a CÉL megvalósítása sorrendben összesen 8 helyezést kapott, míg a szubjektív sorrendben 5 helyezést (kevesebb jobb). Hogy ez több, vagy kevesebb-e, mint a többieké, majd a végére kiderül. - NoiseEHC

 


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához