LFG.HU

lanozzunk
Adamssohn
ismertetőCimkek

DnD Next Logo[Bulldy]
A D&D nem csak az asztali játékos hobbira volt nagy hatással, hanem a vele egy időben megjelenő hobbielektronikára, nevezetesen a számítógépes játékokra is. 2014-ből visszatekintve úgy tűnik, hogy ebben semmi véletlenszerűség sincs: mind a szerepjáték, mind a számítógépes játékok “geek” dolognak számítottak és számítanak ma is, így természetes, hogy lett közös metszete a két halmaznak.

[Strato]
Ez a cikk egy lazább összefoglaló a D&D videojátékokról a kezdetektől napjainkig a teljesség igénye nélkül. Mivel elég sok játékot érdemes megemlíteni (és lehetne még többet is), senki ne számítson kimerítő elemzésekre. Mindegyikről lehetne akár komplett ismertetőt is írni, de a DnegyvenD keretében egy általános körkép bőven elégnek tűnt.
A cikk két felét alapvetően Adamssohn és Bulldy írta, de az összeszerkesztés során én (Strato) is hozzátettem egy-két saját gondolatot. Hogy az egész ne öltsön „se füle, se farka” jelleget, végül egy olyan formát választottam, amelyben a játékok címsorok formájában, nagyjából időrendben követik egymást, a bekezdések előtt pedig zárójelben jelöltem a szerzőt.
A játékok nevén elhelyezett hivatkozások többnyire “let’s play” jellegű játékmenet videókra mutatnak. Ezeknek a minősége változó, de talán így lehet a leggyorsabban képet adni arról, hogy milyen is maga a játék.
A cikk természetesen nem nélkülözi a szubjektivitást: ez az, ahogy mi látjuk illetve ahogy mi visszaemlékszünk. A cikk alatti hozzászólásokban nyugodtan megoszthatjátok a saját tapasztalataitokat, meglátásaitokat. Emellett nagyon szívesen olvasnánk azokról a játékokról is, amik az írásból személyes tapasztalatok híján kimaradtak, vagy csak említés szintjén kerültek bele.

A kezdetek

[Bulldy]
A Wikipedia vonatkozó cikke szerint az első D&D-alapú játék a – dobpergés! – DnD volt, amit PLATO alá írtak 1975-ben, nem sokkal a D&D megjelenése után. Ez egy karakteres grafikával rendelkező, roppant egyszerű játék, amit két rajongó rakott össze. Bővebben ebben a videóban lehet róla hallani.

A D&D-alapú (de legalábbis ihletésű) játékok az 1980-as években kezdtek igazán terjedni, főként az SSI-nek köszönhetően (Strategic Simulations, Inc., melyet több tulajdonos után végül az Ubisoft olvasztott magába 2001-ben). Ebből az időszakból olyan játékok származnak, mint a Pool of Radiance, a Heroes of the Lance vagy a War of the Lance. Ezek a játékok, mint a többi korabeli játék, nem a grafikájukról voltak híresek, azonban egyedülálló lehetőséget jelentettek, hogy az érdeklődő játékosok társak nélkül is kalandozhassanak kedvelt világaikban.

CRPG Pool of Radiance

Ezek talán goblinok lehetnek – Pool of Radiance

Tower of Doom és Shadows Over Mystara

[Bulldy]
Számomra az első grafikailag gyönyörű, meghatározó játékok az “oldalra gördülős” ütöm-vágom (side-scrolling hack&slash) D&D játékok voltak. (Mondjuk ebben a kategóriában minden jöhetett Amerika Kapitány és a Bosszú Angyalaitól a Csatavarangyokon át a Kedillekek és Dinoszauruszokig).
A Dungeons & Dragons: Tower of Doom és a Dungeons and Dragons: Shadows Over Mystara abban különböznek a hasonló kortársaiktól, hogy van bennük némi karakterfejlesztés az XP költésével tanulható varázslatok és a gyűjtögethető felszerelési tárgyak használata által. Bár a korábbi játékokhoz képest egyértelműen lineárisabbak, számomra egyedülállóan adták vissza a D&D korabeli hangulatát – bár magáról a D&D-ről, vagy egyáltalán a szerepjátékról ekkor még nem sokat tudtam, csak a helyi búcsúkban rendszeresen felbukkanó arcade-kocsikban találkoztam velük.
Ezek a játékok a mai napig elérhetők különféle ROM-ok formájában. Én legutóbb Nintendo Wii-n találkoztam velük.

CRPG Tower of Doom

Csontvázverő elf hajadon – Tower Of Doom

Az SSI klasszikusai

[Bulldy]
A klasszikus kalandozós vonalat leginkább a Champions/Death Knight/Dark Queen of Krynn sorozat képviselte a körökre osztott taktikai harccal, szabad, homokozó (sandbox) jellegű játékmenettel, átfogó történettel. A grafika ezen játékoknak sem volt az erőssége, de nem is ezért szerettük őket.

A korszak másik nagy klasszikusa az Eye of the Beholder sorozat, ami egy 3D-szerű kazamatajárós játék. Engem már az intró levett a lábamról. Komoly történetről ennél a sorozatnál sem beszélhetünk, a cselekmény a D&D korabeli hagyományainak megfelelően alakul: a kalandozók csapata leereszkedik a csatornába, hogy felderítse a Waterdeepet fenyegető gonosz erőket – BUMM, SZÍVTÁL! – beomlik az alagút és nincs visszaút, kezdődik a tömlöcjárás, meg-ne-kérdezd-hogy-került-oda típusú fejtörőkkel, nehéz harcokkal és négyzetrácsos füzetbe rajzolt térképekkel (az internet előtti időkben legalábbis így csináltuk). Ettől függetlenül a játék szórakoztató, kihívásokkal teli és érdekes.
(Aki modernebb köntösben – a D&D rendszerén kívül – kíváncsi erre a játékstílusra, az tegyen próbát a Wizardry-sorozat legutóbbi részeivel, a Might & Magic X Legacy-val vagy a Legend of Grimrock című játék két részével.)

CRPG EoB1

Nyílik már a térkapu – Eye of the Beholder

[Strato]
Nem is tudom biztosan, hogy az EoB-bal ismerkedtem-e meg előbb vagy az asztali szerepjátékkal, mint olyannal. Nagyjából egy időben bukkant fel mindkettő az életemben. Rendhagyó módon én játék a második részével kezdtem, amiben (mint utóbb kiderült) viszonylag hamar, a templom csontvázak által őrzött pincéjében elakadtam. A játék annyira tetszett, hogy időről időre újrapróbálkoztam, de nem sejtettem, hogy titkos ajtót/illúzió falat kell keresnem (akkor még ismeretlenek voltak számomra ezek a szerepjátékos kazamatákra jellemző dolgok).
Évekkel később a jó öreg CoV magazin leírása továbbsegített, de egy programhiba folytán ismét elakadtam (egy kulcsfontosságú tárgy nem került elő a helyéről). Szerencsére akkor került kezembe a játék első része, amiben sikeresebb volt az előrejutás. A CoV időnként igénybe vett segítségével majdnem az utolsó szintig eljutottam, de mivel a leírás nem volt teljes, a vége előtt (én is) megtorpantam. Évekkel később a kezembe kerültek a magazinban található illetve a magam által rajzolt térképek, amikre rápillantva rögtön rájöttem, hogy hol lehet titkos sajtó. A gondosan archivált mentést újra előszedtem és valóban ott volt, így pár óra alatt ki is végeztem a főgonoszt.
Az EoB2 végét már csak az internet bekötése után értem el, mert akkor sikerült megtudnom, hogy ASCII hekkeléssel hogyan tudom a hiányzó tárgyat betenni az inventoryba. Persze addigra már az EoB1-ből áthozott karakterekkel is eljutottam a hibás részig, szóval akkor már velük (és a +4/+5-ös kardjaikkal) folytattam és fejeztem be a kalandot. :)

Előreutalva az ezután következő Baldur’s Gate-re kicsit vitatkoznék Bulldyval, ugyanis az ott felsorolt jellemzőknek szerintem maradéktalanul megfelelt a maga idejében a Dark Sun: Shattered Lands című játék is, ami jó öt évvel korábban jelent meg, mint a Baldur’s Gate.
Az idő talán sokat szépít az emlékeimen, de a Dark Sun története némiképp grandiózusabbnak és szerteágazóbbnak rémlik, mint az első BG-é, a sandbox jelleg is megvan és a harcok is legalább ugyanolyan taktikusak (amihez hozzátartozik az is, hogy az utolsó, nagyobb léptékű, sokszereplős összecsapáshoz hasonlót CRPG-ben sem a BG szériában sem azóta nem láttam). Egyedül talán a grafikába lehetne belekötni, mert tény, hogy a Baldur’s Gate-é időtállóbb lett, de akkori (1993-as) szemmel nézve szerintem nem volt a Dark Sunnak sem szégyenkeznivalója.

CRPG Dark Sun

A félóriás csak térdelve fér rá a karakterlapra – Dark Sun: Shattered Lands

A fő történetszál szerint egyébként gladiátorokból válhatunk szabadságharcosokká, hogy végül megdöntsük a Draj városállamát vezető és vérmágiájával minden környező települést fenyegető máguskirály rémuralmát. Minél több szomszédos falut sikerül az ügyünk mellé állítani, annál több szereplő vesz részt az utolsó nagy összecsapásban.
Ha valakit nem rettent vissza a mai szemmel nehézkes, tanulást igénylő kezelés és az avittas grafika, az mindenképpen próbálja ki. A Wake of the Ravager című második résszel én is csak valamikor 2000 után tettem próbát, és bár a DOS-os játékot nagy nehezen sikerült működésre bírnom Windows alatt, az ergonómiátlanságot a menet közben tapasztalt bugokkal együtt csak ideig-óráig bírtam cérnával, pedig a CoV-os leírás alapján ez is ugyanolyan ígéretesnek tűnt, mint az első rész.
Mindezzel együtt a D&D videojátékok trónján szerintem is joggal foglal helyet a Baldur’s Gate, bár részemről inkább a sorozat második részét illeti a korona, mint az elsőt.

Baldur’s Gate és társai

[Bulldy]
Az akciódús de mégis taktikus harcokat, homokozószerű játékmenetet, karakterfejlesztést, átfogó történetet és szép grafikát a Baldur’s Gate című játék hozta össze 1998-ban. Ezzel pillanatokon belül a számítógépes szerepjátékok etalonjává lépett elő, nem is csoda, hogy gyorsan követte a nem kisebb sikerű második rész.

CRPG Baldur's Gate

A hobgobilnok a játék elején tudnak meglepetést okozni – Baldur’s Gate

[Adamssohn]
Az első CRPG amihez szerencsém volt az a Baldur’s Gate első része volt, bár meglehetősen későn, röviddel a második rész megjelenése előtt kezdtem neki. Nem sokkal az előtt kezdtem el szerepjátékozni is, így igazi kincs volt akkor számomra az az öt másolt CD, amit a haveromtól kölcsönkaptam. Pillanatok alatt megfogott a játék hangulata, bejártam Candlekeep minden kis zugát, a Friendly Arm Inn bejáratának lépcsőjén pedig ádáz harcot vívtam az első rám uszított fejvadásszal. Mikor majdnem százórányi játékkal később Sarevok holtan esett össze, elégedetten mosolyodtam el, és tűkön ülve vártam a második rész megjelenését.

A Baldur’s Gate, a Planescape: Torment és az Icewind Dale első része mind az AD&D 2. kiadásán alapul szabályok terén. Szigorúan a rendszer szempontjából nézve szerintem az Icewind Dale használja ki a legjobban és nyújtja a legkiegyensúlyozottabb kihívást a játékosok számára. Talán kezdő játékos szempontból nem a legátláthatóbb rendszerről van szó, főleg azok számára akik akkoriban nem az AD&D-t játszották az asztal körül (akkortájt én is ebbe a táborba tartoztam). Szerencsére ezekben a játékokban a gép elvégezi helyettünk a dobásokat és a szabályok értelmezését, így nem kell azon gondolkodni, hogy az adott helyzetben vajon az alacsony vagy a magas dobás a jó nekünk.
A zene, a grafika és a történet szempontjából számomra természetesen a Baldur’s Gate viszi a pálmát a Forgotten Realms hangulatának zseniális átadásával, a remek párbeszédekkel és a grandiózus történetével. Számomra mindig is a Baldur’s Gate saga volt az etalon, minden azóta megjelent játékot hozzá hasonlítok, és azóta sem tudott annyira lekötni egy sem.

CRPG Icewind Dale

A csapat megzavarta a csontvázak fürdőzését – Icewind Dale

[Strato]
Ha valaki azt kérdezné, hogy melyik volt életem legjobb CRPG-je, akkor nagyon elkezdenék vacillálni a Baldur’s Gate 1-2 és a Fallout 1-2 között. Mindkét játékból a második rész tetszett jobban, mert fordulatosabbak, jobban megírtak és szinte minden értelemben nagyobbak, de szerintem nem lehet szó nélkül elmenni az első részeket körüllengő “a nagy dolgok” kezdete feeling mellett. Nem lett volna BG 2 vagy Fallout 2 az első részek nélkül. Mindenképpen jár a tisztelet.
A meseszép tájképeket elénk vetítő Infinity Engine-re épülő játékok közül majd’ mindegyikbe belekezdtem, de végig csak a BG sorozatot illetve az első Icewind Dale-t vittem. A Planescape: Tormentről biztosan sok hozzászóló hiányolni fog egy nagyobb bekezdést, de a részemről a BG után már nem volt erőm egy újabb “szófosó” CRPG-be belekezdeni. DVD formában megvan, a “végig akarom játszani” listámon szerepel is, de egyre hátrébb csúszik. Ahogy öregszem és csökken a játékra fordítható szabadidőm, sorra előzik be a könnyedebb, áramvonalasabb játékok, amelyeket lehet kisebb szakaszokban is játszani.

Fontosnak tartom itt megemlíteni, hogy ezekből a játékokból elkezdték kiadni a táblagépeken is elérhető Enhanced Editionöket. Jelenleg a BG első és második része, illetve az IWD van kész, de remélhetőleg a többit is feldolgozzák idővel.

Baldur’s Gate: Dark Alliance 1 & 2

[Bulldy]
A Baldur’s Gate konzolos oldalhajtásai. Én PlayStation 2-n öltem számtalan játékórát a beléjük. Elég nagyvonalúan követik a D&D 3. kiadásának szabályait. Vannak főjellemzők és játéktechnikai jellemzői a tárgyaknak, fegyvereknek, páncéloknak, illetve szintlépéssel pontokból lehet tanulni a 3. kiadásból merített képességeket, varázslatokat. Ennyiben nagyjából ki is merül a szerepjáték oldal, mivel a Dark Alliance-ek inkább afféle Diablo-klónok valós időben zajló harccal illetve mana- és életerőitalokkal. Ettől függetlenül azonban mindkét játék egy-egy érdekes történetet mond el, és kiváló belépési pontot jelentenek az esetibb játékosok számára a D&D-be és a Forgotten Realms világába.
Én szeretem ezt a stílust, ráadásul lehet kooperatív módban játszani, így végig is toltuk őket a feleségemmel.

Neverwinter Nights 1 & 2

[Bulldy]
Teljesen háromdimenziós játékok, amik a 3. kiadás rendszerét használják képességekkel, presztízs kasztokkal, ahogy kell. Bár a játék alap kalandja nem váltja meg a világot, egy kellemes történet jó néhány igen nehéz csatával (bloated dire spider, a mai napig rémálmaim vannak tőled!). Több, történetminőség szerint egyre javuló kiegészítője van, de ami igazán királyság benne, az az online mód és a saját kaland készítésének lehetősége! Ennek a DMtools névre hallgató modulnak saját programozási nyelve van, a hozzáértő fanatikusok pedig igen színvonalas modulokat készítettek hozzá, egyesek mindenre kiterjedően: volt olyan modul, ahol ha pihenni akartam a városőrök felzargattak, hogy nincs csövezés az utcán – el kellett menjek egy fogadóba, venni egy kulcsot, bemenni a szobába, bezárni az ajtót és ott pihenhettem. De arra is volt példa, hogy városon belül elővettem a fegyveremet, mire odajött két városőr és megkértek, hogy tegyem el, ez egy békés város. (A mostani Neverwinter MMO-ban lévő Foundry elődje ez.) Azt hiszem harmadjára nem kérték, hanem megtámadtak, mint renitens törvényszegőt. A mai napig jókat tudok játszani ezzel a játékkal, pedig magamban, LAN-ban és interneten keresztül is végigtoltam párszor.

CRPG NWN

Ezek biztosan valami roszban sántikálnak – Neverwinter Nights

Sajnos a második rész nem lett ilyen fényes. Igazából csak a textúrák lettek jobb felbontásúak, de egy éppkézláb lopakodás animációt még mindig nem sikerült bepakolni – csak sétált szép lassan az átlátszó karakter, gyökereiben kigyomirtózva az immerziót tolvaj vagy vándor karakterrel. Pedig a grafika maga szebb lett, nem értem miért nem figyeltek ilyesmire. Az ilyenek miatt nekem akkora csalódás, hogy inkább az első rész kerül elő, pedig a háromszögekből összerakott modellek legalább tíz éve nem menők. A korszak ikonikus klasszikusa ez, a grafika kivételével időtálló gyöngyszem.

[Adamssohn]
A Neverwinter Nights két része és az Icewind Dale 2 már a D&D 3. kiadására alapoz, egyensúly szempontjából számomra megint csak az Icewind Dale hozta a legnagyobb kihívást.
A Neverwinter Nights első része csapat híján engem nem szippantott be, és így a nehézséget sem nagyon szeretném feszegetni, mivel egy idézett lénnyel plusz a bérenccel meglehetősen egyszerű élete lehetett a játékosnak.
A második részben már négytagú kompániát irányíthatunk, de mivel ott a karakterek maximum elájultak, permanensen sosem estek ki, így szerintem megint viszonylag könnyűre sikeredett a játék egy átlagos csapattal is. Az Icewind Dale második részében életben maradni viszont néhol veszett gondolkodásra késztetett még a magasabb szinteken is.

CRPG NWN2

Lehet, hogy ezekbe nem kellett volna belekötni – Neverwinter Nights 2

[Strato]
Számomra a NWN csalódás volt a BG és az IWD után. Lehet, hogy rossz elvárásokkal fogadtam a játékot, de évekkel később sem sikerült megbarátkoznom vele. A multiplayer felé való  nagyobb elmozdulás, az ebből fakadó egykarakteres felállás és valahogy a BG-ben megtapasztalt képi és történetbeli minőség hiánya is zavart. Többször nekifutottam egyedül is meg az öcsémmel is, de mindig hamar meguntam.
A második rész ígéretesebbnek tűnt, de annak a megjelenésekor a hardver szűk keresztmetszetnek bizonyult, azóta pedig a szabadidő bizonyul annak, pedig amit láttam belőle az tetszett, különösen az, hogy végre megint egy saját csapattal taktikázhatok kedvem szerint.

Temple of Elemental Evil

[Adamssohn]
A Temple of Elemental Evil egy klasszikus Greyhawk kalandot dolgoz fel, hibátlanul. Maga a modul is kimondottan kemény, ehhez mérten a játék is brutálisan nehéz helyenként. A karakterek könnyen halnak, nincs varázstárgy dömping, az ellenfelek bizony odaütnek. Igazi hardcore játék a D&D 3.5 rendszere alapján, de a siker íze így csak még édesebb.
A játék grafikája már a 2003-as megjelenéskor is erősen elmaradott volt, de ad egy egyedi hangulatot, jól illik a kaland klasszikus vonulatához.

[Bulldy]
Izometrikus háromdé, körökre osztott csaták, 99%-os D&D3.5E szabályhűség – és bugok minden harmadik byte-on. Nagyon ígéretes program volt, de félkészen lett kiadva, ami miatt az embernek a haja is kihullott, miközben játszott vele. Később jelentek meg rajongói javítások, ezekkel már játszható, érdemes rászánni az időt.

CRPG Temple of Elemental Evil

A templomba beverő jégesőt nehezen bírják a zöldbőrűek – Temple of Elemental Evil

Forgotten Realms: Demon Stone

[Bulldy]
Akció-kaland-szerepjáték, a sztoriját az az R. A. Salvatore írta, akinek Drizzt végtelen kalandjait is köszönhetjük. Nekem tetszett, jól átjött a Forgotten Realms érzés, a grafika is szép volt abban a korban és tele volt tömve kinézetre is ikonikus D&D karakterekkel és szörnyekkel. Nekem PS2-n volt hozzá szerencsém. Kijött PC-re is, de az irányítása ezen a platformon csapnivaló, kontroller nélkül halál. Bár ez akkoriban népbetegség volt konzolportoknál.

MMORPG-k

[Bulldy]
A D&D Online kapcsán egy dolgot sosem fogok megérteni: ott van a WotC kezében egy világ, amit az asztali játékok, a hozzá megjelent regények és a korábbi számítógépes játékok miatt a célközönség jól ismer és szeret. Erre íratnak egy MMO-t arra a világra, amit frissen hoztak ki és alapvetően megosztotta a játékosokat. Igen, az Eberron az.
Emlékszem az első napjaimra a WoW-ban: a játék működéséről még semmit sem tudtam, de lenyűgözött, hogy a Warcraft játékokból ismert helyek, személyek, tárgyak ott vannak körülöttem “kézzelfoghatóan”, a karakteremen keresztül pedig része lehetek a világnak. Ez akkora kezdőlökés volt, ami tíz évvel később is vissza-vissza csábít a WoW-ba. Na ezt a kötődést dobta ki a WotC, amikor kihozott egy, a Forgotten Realms helyett Eberronon játszódó MMO-t. Pedig ha volt Azeroth-hoz mérhető népszerűségű, mindent-bele fantasy világ, akkor abban a korban a FR volt az.

CRPG DDO

A takonyfolyam forrását védő fekete sárkány nem tűnik barátságosnak – D&D Online

Maga a játék aránylag jól implementálta a harmadik kiadást MMO környezetre, de a játék valamiért mégsem az igazi. Igazából három dologgal nem tudtam kibékülni:

  • nem perzisztens a világ (minden pályát külön tölt be, akikkel kimentél az adott terepre, azokkal találkozhattál csak),
  • erőltetett logikai részek vannak benne (fényekkel vezérelt logikai kapcsolók – MINDENHOL!) és
  • elcseszett erőforrás-visszatöltési mechanikája van (csak táborhelyeken lehet pihenni, HP-t és varázserőt tölteni, ráadásul minden pályára lépéskor egyszer használhatsz minden táborhelyet).

Kár érte. Nagyon játszottam volna egy WoW-hoz hasonló megvalósítású D&D/FR játékkal.

[Adamssohn]
MMORPG téren inkább csak benyomásokról tudok beszélni, mivel nem merültem el mélyebben sem a D&D Online-ban, sem a Neverwinterben.
A D&D Online tartalmazott érdekes elemeket, különösen a narrátori átvezetésekkel akár egy küldetés közben is, de maga a játék meglehetősen fapados volt nekem, nem is jutottam vele messzire.
A Neverwinterrel érzésem szerint helyére került a 4. kiadás, nagyon szépen illeszkedik az MMO felülethez. A kasztok a műfaj stílusából adódóan eléggé beskatulyázottak, szigorúan idomulva a 4. kiadás Defender/Striker/Leader/Controller négyeséhez, de ez a játék erről szól. A grafika nagyon szép, mindenképp kiemelést érdemel, ahogy az igyekezet a szerepjátékos elemek beemelésére is (olykor sikerül is).
Összességében a D&D játékok történet terén mutatták leginkább a minőségbeli hanyatlást az évek során, hiányoznak a fordulatok, az egyedi háttértörténetek és az, hogy elárasszanak információval a világgal kapcsolatban és a történethez kapcsolódó legendákkal, beszámolókkal. Imádtam olvasni a talált fóliánsokat, megtudni újabb dolgokat a világról, ami körülvette a csapatot.

CRPG Neverwinter

A pályabíró szerint az előző dobás kint volt – Neverwinter

Jelen és jövő

[Strato]
A Wizards of the Coast jelenleg főként a Neverwinterre koncentrál: az asztali szerepjáték ötödik kiadásával egy időben érkező Tyranny of Dragons történetszál megjelent az MMORGP-ben is.
A CRPG műfaj viszont mára már szépen eléldegél a D&D, mint név és szabályrendszer nélkül is. A Planescape: Torment fejlesztés alatt álló szellemi örököse, a Torment: Tides of Numenera a Monte Cook-féle Numenera szerepjáték világán játszódik. A Baldur’s Gate sokak által legnagyobb kihívójának tartott Pillars of Eternityhez saját rendszert és világot írtak. Felhozhatjuk a már említett Legend of Grimrockot is, mely szintén saját világon saját törvényekkel üzemel, illetve akár tucatnyi már létező és még csak készülő akció RPG-t (köztük akár a Diablo vagy a Dungeon Siege széria darabjait, a Torchlight 1-2-t vagy akár a magyar fejlesztésű The Incredible Adventures of Van Helsinget).
Mostanra szépen felnőtt egy(-két) D&D-től független számítógépes szerepjáték generáció is, ami ha mást nem is, legalább a gyökereit a D&D-nek köszönheti, de remélhetőleg a jövő még tartogat a számunkra egy-két olyan új CRPG-t is, amit a D&D logó fog fémjelezni.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához