LFG.HU

thilian
ismertetőCimkek

(Az alábbi ismertető ugyan tavaly októberben jelent meg az oldalon, de úgy gondolom, nem teljesen hiábavaló, ha újra felmelegítjük. – BePe)

Az írás az RPG.HU által kiadott `Álmodók – Szerepjátékosok Évkönyve` -ben jelent meg. Ha szeretnél más színvonalas írást és novellát is olvasni belőle valamint egyben támogatnád az RPG.HU-t is, rendeld meg tőlünk… :)

Aki figyelemmel kísérte a D&D 3. kiadását megelőző híreket, az bizonyára hallott már arról, hogy a játékot valamilyen “nyílt” rendszerré akarják tenni. Aki pedig már boldog tulajdonosa valamelyik új szabálykönyvnek, az észrevehette a könyvek hátulján szereplő d20 logót is. De hogy mindez pontosan mit takar, arról elég kevés információ jelent
meg eddig.

Mi is az az Open Source?
Mivel nem minden szerepjátékos számítástechnikai guru is egyben (bár az Internetet használók között biztosan akad), kezdjük az egészet a “nyílt forráskódú” programokkal, mivel ezek adták a modellt a “nyílt” szerepjátékoknak. (Mostantól a nyíltat nem fogom idézőjelekbe tenni).

Ha valaki egy programot ír, akkor általában valamilyen programozási nyelvet használ (pl. Basic, C, Pascal, stb.). A programnyelven megírt utasításokat aztán le kell fordítani a számítógép által érthető gépi kódra. Ezt a gépi kódú, futtatható verziót kapja meg az, aki megvásárol egy szoftvert. A forráskód szinte minden esetben a program gyártójának tulajdonában marad, a felhasználó, vagy a többi programozó elől elzárva. Még fontosabb, hogy a program vásárlója nem kap jogot arra, hogy a futtatható verziót “visszafejtse”, pláne hogy a program működését módosítsa.

Richard Stallman-nak hívják azt a programozót, aki megindította a mozgalmat ez ellen a modell ellen. Stallman szerint sokkal hatékonyabb lehet a programok fejlesztése, ha a forráskódot megosztanák a felhasználókkal és a programozó társadalommal. Sőt, Stallman szerint a használt program módosíthatósága olyan alapvető jog, mint a szólásszabadságé. Ezért létrehozta a GNU projectet egy olyan UNIX operációs rendszer megalkotására, aminek a forrása mindenki számára elérhető, és hogy mindennek meglegyenek a jogi alapjai, megírta a GPL-t.

A GPL egy licencszerződés, olyan, mint amit minden szoftverhez kap az ember, és általában így néz ki: “TILOS a programot lemásolni és terjeszteni, stb…, minden jog fenntartva”. A GPL azonban szinte mindezeknek az ellenkezőjét tartalmazza. Ha egy szoftver a GPL alá tartozik, az a következőket jelenti: a GPL-es programokat bárki szabadon lemásolhatja és terjesztheti, és a terjesztésért nem kérhet pénzt, kivéve az adathordozó (CD-ROM) árát; minden GPL-es szoftver forráskódját a felhasználó rendelkezésére kell bocsátani, szintén ingyen; és talán a legfontosabb: bárki bármilyen módosítást végrehajthat a programon, de csak akkor, ha a módosított programot szintén GPL-essé teszi.

A GPL modelljét a copyright ellentéteképp copyleft-nek is szokták hívni. A copyleft lényege nem csak az, hogy az információ (például a program forráskódja) szabadon hozzáférhető, hanem az is, hogy a nyíltnak szánt információt nem lehet nem nyílt célra felhasználni. Több változata (más hasonló licencek) is született az idők folyamán, és ma már rengeteg szoftvert fejlesztenek ilyen módszerrel, amelyek közül a leghíresebb minden bizonnyal a Linux. A copyleftnek sok előnye van, mind közül a legfontosabb, hogy az Interneten jelenlévő szoftver-fejlesztői kapacitást kihasználva nem kell az embernek minden egyes apró programhiba vagy kellemetlenség kijavítására éveket várnia, amíg a program készítője egy új verzióval vagy egy hibajavítással áll elő (ha egyáltalán előáll).
Ha valaki valahol egy hibát észrevesz, valaki valahol egy-két napon belül elkészíti a javítást.
Ráadásul az upgradelésért nem kell tízezreket leszurkolnia, hanem megkapja ingyen.
És a Linux és társai bebizonyították, hogy nem csak apró programokat lehet ezzel a módszerrel megírni, hanem nagy bonyolultságú operációs rendszereket, szervereket is.

Hogy kapcsolódik mindez a szerepjátékokhoz?
Talán sokan tudják, hogy a kilencvenes évek elején, amikor az Internet kezdett elterjedni, a TSR keresztes hadjáratot indított az AD&D oldalak ellen, és copyright perekkel fenyegette azokat, akik nem szedték le az AD&D tartalmakat az oldalukról. Ezzel nagyon sok játékos rokonszenvét vesztették el. Mára szerencsére sokat változott a helyzet.

A Wizards honlapján található egy oldal, amely a TSR védjegyeinek internetes felhasználására buzdít, de mindezt kizárólag non-profit alapon engedélyezi. A szerepjáték kiadókra általában az a jellemző, hogy más cégek számára csak külön licencszerződés alapján engedélyezi a saját játékokhoz készített kiegészítők forgalmazását.
Most nézzünk egy másik érdekes adatot! A D&D-hez havonta készülnek új kiegészítők, amelyek nem kis befektetésbe kerülnek a kiadó számára, és életben tartják a játékot.
Ugyanakkor az eladásuk meg sem közelíti a PHB eladását, ami évről évre a D&D legkeresettebb “kiegészítője”, és a kiadó legfőbb bevételi forrása. Másképp fogalmazva az új kiadványok szinte egy folyamatos reklámkampánynak tekinthetők, aminek a célja a PHB népszerűsítése. Milyen jól jönne a Wizardsnak, ha ezeket a kiegészítőket, kalandmodulokat mások készítenék, így másé lenne a kalandmodul esetleges bukásának a kockázata, míg a Wizardsnak jutna a biztos és folyamatos bevétel az PHB újabb eladásai után.
Gyakorlatilag ennek a megoldására született az Open Gaming és a D20 licencek ötlete.

Open Gaming Licence és D20 Trademark Licence
Az Open Gaming Licence (OGL) és a D20 Trademark Licence (D20) ötlete Ryan S. Dancey, a Wizards alelnöke (Vice President), a D&D Brand Managere fejéből pattant ki.
Az ötlet lényege az, hogy egy GPL-re hasonlító licenc segítségével jogi alapot adjanak másoknak arra, hogy a D&D-re épülő kiadványokat készítsenek. Az OGL egy általános, a D&D-től független licenc, míg a D20 kifejezetten a D&D alapjaira épülő kiegészítők készítését és terjesztését szabályozza.
Mielőtt a részletekbe bocsátkoznánk, fontos megjegyezni, hogy ez egyelőre csak egy tervezet. Bár az OGL már hivatalosan megjelent, és felhasználható, a D20 nincs még hivatalosan jóváhagyva. Ennek ellenére egyre több független kiadó jelenti be, hogy D20 kiegészítőket fog készíteni.

Az Open Gaming Licence egy általános, írásos dokumentumok terjesztésére vonatkozó copyleft licenc. Minden OGL alá tartozó dokumentum tartalmazhat nyílt és nem nyílt részeket. Ezeket egyértelműen azonosítani kell, és az OGL természetesen csak a nyílt tartalomra vonatkozik.
Az OGL egyik érdekes fogalma a “termékazonosító” (product identity). Ez gyakorlatilag bármi lehet: egy logo, egy név, egy vers, egy különleges képesség, vagy akármi; a lényeg, hogy ezeket a termékazonosítókat is egyértelműen fel kell sorolni a kiadványban, és a dokumentum nyílt része nem tartalmazhat egyetlen termékazonosítót sem.

A D20 egy olyan licenc, ami lehetővé teszi a D&D-hez használható kiegészítők készítését az OGL alapján. A D20 kifejezés az új D&D alap mechanizmusait jelenti. A D20 licenc elkészítése előtt a Wizardsnak el kell készítenie egy úgynevezett D20 Referenciát, ami ezeket az alap mechanizmusokat részletezi, és meghatározza, hogy ezek közül mi tekinthető nyílt tartalomnak. Ez azért fontos, mert a D20 alá tartozó kiadványok nem tartalmazhatják a D20 Referenciának nem nyíltként definiált szabályokat. Nézzünk egy példát! Mint az köztudott, a D&D hat alap tulajdonságot tartalmaz (Erő, Ügyesség, stb…). Mindegyik tulajdonság 3 és 18 közé esik, és egy közös táblázat tartalmazza, hogy egy tulajdonság adott értéke milyen módosítót ad a tulajdonsághoz kapcsolódó képzettségek használatakor. Ez szinte biztos, hogy nem nyílt része lesz a rendszernek, vagyis a kiegészítők nem írhatják le, hogy hogyan kell a tulajdonságok értékét meghatározni, és nem tartalmazhatják a módosító táblázatot sem. Szintén nem lehet leírva bennük a szintlépésekhez szükséges XP mértéke. Vagyis a kiadványok használatához a játékosnak mindenképpen szükségük lesz egy D&D PHB-ra. (Lehet, hogy egyszer elkészül egy általános D20 PHB, de addig még sok víznek kell lefolynia a Dunán.)

Ezt a D20 Referenciát fogják az OGL licenccel nyilvánossá tenni, és ez szolgál majd minden D20 kiadvány alapjául.
És hogy mit kapnak a kiadók mindezért? Ingyen és bérmentve ráüthetik a kiadványukra a D20 logot, és ráírhatják, hogy “Szükséges hozzá a Wizards által kiadott D&D 3. kiadása”.

Ez mind nagyon szép, de van-e rá jelentkező?
Ha a d20 licenc valósággá válik, elvileg bármilyen, a D&D alapvető szabályait használó szerepjáték-kiegészítő elkészítésére lehetőséget ad. Az egyszerű kalandmoduloktól kezdve a világleírásokon és szörnygyűjteményeket át, egészen a teljesen új szerepjátékokig bármit meg lehet valósítani vele. Így aztán több kiadó is lát lehetőséget arra, hogy sikereket érjen el d20 kiadványok megjelentetésével. Többen közülük már meg is jelentették első moduljaikat – érvényes licenc híján egyelőre a Wizards hallgatólagos hozzájárulásával.

A d20 felhasználásának legegyszerűbb módja, ha saját kalandmodulokat fejlesztünk hozzá. Ilyen modulok kiadásával foglalkozik a Necromancer Games. Mottójuk: a 3. kiadás szabályai az 1. kiadás hangulatával. Elsősorban hagyományos, “dungeonos” kalandokat adnak ki. Az első, a Wizard’s Amulet ingyen letölthető a honlapjukról, a későbbieket pedig nyomtatásban jelentetik meg, méghozzá a White Wolf terjesztésében. Szintén általános, vagyis nem világhoz kötött modulokat készít a Green Ronin. Az ő kalandjaik egy Freeport nevű kikötővárosban játszódnak, ahol a sötét sikátorokban állandó veszély fenyegeti a kalandozókat. Az első modul már szeptemberben megjelent Death in Freeport címmel, amit októberben követett a Terror in Freeport. Mindkettőt Chris Pramas írta, aki pl. a Guide to Hell és a Dragon Fist szerzője. A Green Ronin honlapján pedig olyan információkat is találhatunk Freeportról, amik a kiadványokba már nem fértek be.

Több cég van, akik a kalandjaikhoz egy saját világot is megalkottak, amelyhez világleírás és egyéb kiegészítők is megjelennek. A Fiend Games például egy sötét hangulatú, a koboldok és a goblinok háborúja által feldúlt világot alkotott a War of Thorns-ban. Az eredetileg különállóan megjelenőnek tervezett kalandmodulok és kiegészítők végül valószínűleg egyben lesznek kiadva.
Az OtherWorld Creations egy teljesen új világot hozott létre Doimin címmel. Doimint a szellemvilág és az isteni világa határán alkotta meg az egyetlen isten, hogy a két világ között hídként szolgáljon. A világot a hagyományostól eltérő fajok és osztályok jellemzik, nem is beszélve a teljesen új mágiarendszerről.
Az Atlas Games egy régi világát, Penumbrát dolgozza át d20 alá. Az első kaland Three Days To Kill címmel már meg is jelent. A játékosoknak egy titokzatos megbízótól kapott feladatot kell végrehajtaniuk egy törvényen kívüliektől hemzsegő városban, miközben az életbennmaradás mellett a megbízó kiléte is fejtörést okozhat.

A Chaosium is kipróbálja a d20-ban rejlő lehetőségeket. Michael Moorcock Elricregényeinek világát alakítja át az új szabályoknak megfelelően a Dragon Lords of Melnibone című világleírásban.
A kalandok és világleírások mellett a d20 licenc más kiegészítők megjelentetését is lehetővé teszi. A Sword & Sorcery, aminek a munkáit szintén a White Wolf terjeszti, Broken Lands című világleírásához legelőször egy szörnygyűjteményt adott ki Creature Collection címmel, méghozzá a Wizards Monster Manualja előtt.
A Pinnacle Entertainment még ennél is tovább ment. Ők a Deadlands című, alternatív vadnyugaton játszódó western-fantasy szerepjátékuknak készítik el a d20 változatát, bár ettől függetlenül fő profiljuk a játék eredeti szabályokat használó verziója és az ehhez kapcsolódó kiegészítők kiadása marad.

Az Internet térhódításával és a d20 licenc segítségével kisebb kiadók is jelentkezhetnek a kiadványaikkal. Erre példa a Seven Avengers. Az Arthadia világán játszódó kalandmoduljaik és kiegészítőik csak az Internetről lesznek elérhetők PDF formátumban, emiatt az áruk is jóval alacsonyabb lesz.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.rpg.hu/project/evkonyv]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához