LFG.HU

Thirlen
VegyesCimkek

Thirlen - Shadowrun  logó[Előző rész]

III. Játékalkalom

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a játékosok hajtanak visszafelé, és azt tervezgetik, hogy hogyan tudnák kicselezni az őket követő állítólagos drónt. A lecsukott ork játékosa ezúttal nem jött el (a régi karaktere továbbvitelére ugyan kapott lehetőséget a két játék között, de a feltételek megismerése után inkább új karaktert csinál).

A banda visszafelé tart Seattle-be a határőrökkel való találkozás után. A csapattagok folyamatosan azon törik a fejüket, hogy hogyan tudnák kicselezni a rájuk állított drónt. Amikor próbaképpen elkanyarodnak kicsit az egyik irányba, a belső visszapillantó tükör alatt megjelenik egy pici, félmeztelen indián harcos hatalmas tolldíszben és magas hangon elvisítja: „A Nagyfőnök azt üzeni, hogy húzzák vissza a belüket az alagutakba, legfeljebb ezt is berobbantjuk, aztán a rohadt orkok egy héten belül két újat fúr… várj, ezt nem kell elmondanom. Szóval húzzák vissza a belüket az alagutakba!”. A becsatlakozott rigó ezt nem hallja, de eligazítják. Ezután kicsit paranoidabban állnak a témához, a sámán például körülnéz a furgon belsejében, nincs-e másik figyelőszellem (nem volt, ez is a kocsin kívül követte eddig őket).
Némi problémát jelent, hogy fogalmuk sincs, egyáltalán létezik-e az állítólagosan rájuk állított drón (magamban némi hezitálás után úgy döntöttem, igen), észrevenni ugyanis nem tudják. Próbálkoznak szabad szemmel kitekintgetve az ablakokon és a kocsi szenzoraival is, de nem járnak szerencsével. Végül a bandavezér kikommandózik, elrejtőzik az aljnövényzetben és egy sikerrel végül kiszúrja, hogy a fák fölött repülve valami követi a járművet. Sajnos a visszatérést úgy képzelte el, hogy egy kőrakásról a megbeszéltek szerint visszakanyarodó autó tetejére ugrik, amitől a bent ülők majdnem szívrohamot kapnak. Szerencséjére a furgon elektromos lopásgátlója (ami megráz mindenkit, aki hozzáér a karosszériához), éppen nem volt bekapcsolva.
Végül arra jutnak, hogy visszamennek az alagutakhoz, keresnek egy másikat, beállnak oda, és megvárják, amíg a drón leszáll róluk. Vissza is autóznak a megszilárdult lávamező széléhez (kivételesen nem tévednek el), és némi keresgélést követően találnak is egyet (némi szerencsével nem a sajátjukat…), amelyik csak kb. tíz méter után van csak berobbantva, és ott elrejtőznek. Ekkor fölmerül bennük a kérdés, hogy honnan fogják tudni, mikor ment el a drón? Sajnos az nem tette meg a szívességet, hogy berepüljön utánuk az alagútba, a rigónak pedig felhívom a figyelmét, hogy nem, nem tudja ennyi szikla alól a szenzorokkal megtalálni, de ha sikerülne, az azt is jelentené, hogy ők is kiválóan látszanak a drón számára.

Némi várakozást követően a sámán megidéz egy szellemet (4-es erejű), amelynek Elrejtés paraképességétől védve (ezen a szinten kb. mint egy álcázófestés) egyszerűen kihajtanak. Nem tudják, de a drón egy balsikeres Érzékelés próbát követően tovább várja őket a barlang fölött. És csak vár és vár és vár… Ők behajtanak az erdőbe, ahol a hegyszellem búcsút int, így az álcázásuk azonnal eltűnik. A sámán sietve idéz egy erdőszellemet, és ismét elrejtőznek valamelyest.
Itt a banda főnöke sikeresen dob egy balsikeres navigálást, és meg van róla győződve, hogy a keresett indián falu itt van csak pár dombbal arrébb, de a többiek meggyőzik róla, hogy nem normális. Hosszasan zötykölődnek az egyre sötétebb erdőben (menet közben az alkony miatt újabb erdőszellem idézés), ügyelve arra, hogy minél kevésbé legyenek megtalálhatóak a levegőből (közben: „Rájöttem! Mi vagyunk a patkányok a Macskafogóból! Van itt piros gomb?”), és lassan a csapat egy része bealszik. Köztük a kocsit vezető rigó is. Azt álmodja, hogy vezet. Szerencsére az anyósülésen ülő bandafőnök egy sikeres Érzékelés és kezdeményezés próbát követően beletapos a fékbe, pár centire egy hatalmas fától („Lekezdeményeztem egy fát!”). Ennél a pontnál úgy határoznak, hogy talán jobb lenne egy kicsit pihenni.

A bandavezér, akinek fizikai adeptusként kevesebbet kell aludnia, felajánlja, hogy őrködik. Ki is száll, a többieket pedig a rigó felszólítja, hogy mindenki sietve intézze el kis- és nagydolgát, mert pár perc múlva áram alá helyezi a karosszériát. Ezt mindenki gyorsan meg is cselekszi, és mindössze a sámánnak kell csak elhasználnia az erdőszellem egy újabb szolgálatát, hogy visszafelé megtalálja az autót, amely továbbra is az Elrejtés paraképesség hatása alatt áll…
Felmerül azért, hogy a bandafőnök az egyetlen, akinek nincsen mobilja (a fáma szerint elcserélte egy tomahawkra), adóvevője pedig egyedül a technikamániás sámánnak van (így kiválóan tud magával beszélgetni), de megállapodnak abban, hogy biztosan van elég letört ág a környéken dobálni. Egy telefon kölcsönadásának ötlete fel sem merül; a térerő kérdésével legalább nem kell foglalkoznom.
A csapat alszik (a rigót gondosan kicsatlakoztatják, nehogy megint azt álmodja, hogy vezet, pedig voltak ötleteim…), a bandafőnök pedig vacogva őrködik. Éjfél felé egy terepjáró hangját hallja a távolból, el is megy megnézni közelebbről, nem feléjük jön-e. Visszafelé azonban némi balszerencsés dobálgatást követően rádöbben, hogy fogalma sincsen, merre van a kocsi. Ahogy egyre jobban eltéved (magamban eldöntöm, hogy balsikernél rámászik és megrázó élményben lesz része, de megússza), egy idő után úgy dönt, hogy szépen marad a seggén, amíg a kocsi legalább valahol pár száz méteres körzetében van.

Shadowrun Thirlen Behemoth

Behemót

Hajnal felé leírom neki, hogy hatalmas ágrecsegést és döngő léptek zaját hallja közeledni. Gyorsan felszalad egy fára, és miután rájön, hogy akármi is közeledik, az még 4-5 méter magasan is töri az ágakat, gyorsan még feljebb mászik. A fa tetején kicsit kilengve várja a közeledő valamit (mint Lusta Dick őrmester a Macskafogóban a vámpírokat).
Nem tudják, de egy Behemót az (Paranormal Animals of North America – a magyar olvasónak az első SR alapkönyvből lehet ismerős a képe a „Halál és az árnyvadászat” címszó mellől). A kép alapján némi találgatás arról, hogy tulajdonképpen mindegy, hogy hús- vagy növényevő, a különbség csak annyi lesz, hogy lenyalja vagy letörli a talpára ragadt árnyvadászokat.
A szörnyeteg kicsit próbálgatja a főnök fáját (az már tervezgeti, merre meneküljön), de végül némi baljóslatú recsegés után békén hagyja. A kocsi felől kezd ugyanis fújni a szél…
Elrepül néhány kósza találgatás T-Rexre, így a furgonban lévők egy része arra ébred, hogy a műszerfalon hagyott ásványvízben megremeg a víz. Majd újra. És újra…
Azonnal indítanak. A rigó a szenzorokkal nem csak azt szúrja ki, hogy valami hatalmas hőforrás közelít feléjük az erdőben, hanem az általa széttolt fák résében, tőlük úgy száz méterre a főnöküket is észreveszi, amint Pom Pomot játszik egy ágon, egy szép hosszú ágon… Nagy kerülővel és egy jó autóvezetés próbával arrafelé kanyarodnak, a főnök pedig lejjebb mászik, majd leugrik a kocsi tetejére. Ekkor jut eszükbe a bekapcsolva felejtett elektromos lopásgátló… melyet egy kiélezett kezdeményezés próbát követően a nyertes rigó sikeresen lekapcsol, hajszálnyival a főkön becsapódása előtt.
Némi menekülés után kiérnek egy füves térségre, ahol pár száz méterre előttük egy lassan ébredező forgalmú főutat látnak, amelyet nagy sebességgel becéloznak. Gyorsan besorolnak a szakadt platós teherautók és hasonlók közé, az erdei útnak köszönhetően koszosságban nem nagyon lógnak ki. A behemót lassan visszahúzódik az erdőbe.

Innentől nyugodt autókázással könnyedén megtalálják a keresett helyet, egy poros, félig elhagyatott zsákfalut. Útközben meglepő profizmussal az indián rigó megy a benzinkútnál térképet, benzint és rágcsát venni, aki még a helyi nyelvet is beszéli. Eltűnődnek, hogy a helyi turistatérképen valószínűleg csak egy nagy folt az egész ország, egyetlen jelölt úttal, amely a határátkelőhelytől indul és pár száz méteren belül visszakanyarodik ugyanoda. Tir Tairngire-é ugyanez, csak eggyel kevesebb jelölt úttal.
A keresett helyről kiderül, hogy egy lepusztult kertes ház, zárt udvarban. A rigó bekopog, majd amikor kijön egy középkorú indián, rájön, hogy elfelejtette a nevet, kit keres. (Kísértésbe esek, hogy a határőrparancsnok nyissa ki a kaput, akivel nemrég találkoztak, de erőt veszek magamon.) Szerencsére az illető tudja, miről van szó, hátratereli őket kocsistul az udvarba. Itt viszont szembesülnek azzal, hogy a csempész az erősen megfogyatkozott, immár csak másfél ládányi készletükért csak a csereáru felét akarja odaadni. Ekkor lép akcióba a szociális szakértelmekkel (és mellbőséggel) jócskán ellátott bandacsaj. Meggyőzés néven elmondja töviről-hegyire a helyi Salish nyelven, hogy min mentek keresztül, mire idáig eljutottak. A kínosabb részeket ugyan kihagyja, de a nyelven szintén beszélő sámán ezeket gondosan közbekotyogja. A csempész dob Akaraterőt, hogy végig tudja hallgatni röhögés nélkül; szerencsére győz az indián vasfegyelem. Aztán csak legyint, hogy vigyék, ezért a sztoriért úgyis nagyon sok piát fog még ő leakasztani a helyi kocsmában…
A helyi nyelven a csapatból egyetlenként nem beszélő bandavezér közben végig bőszen néz. Tudva erről a hiányosságáról a bandacsaj megfenyeget mindenkit, hogy ha el merik neki mondani, mit mesélt ő eddig, nagyon csúnya dolgok fognak velük történni. A rigó persze rögtön vigyorogva, Sperethiel nyelven elkezdi ecsetelni a dolgot a főnöknek. Amely nyelven mint kiderül, a főnök nem ért, ellenben a bandacsaj igen…
Megtekintik a szállítmányt, ami két leszögelt faláda. Kérdésére felhívom a sámán figyelmét, hogy egy bezárt faládából még Enchanting szakértelemmel sem tudja megmondani, hogy mennyit ér ismeretlen tartalma (azt pedig, hogy az elején mondták nekik, mi lesz benne, már rég elfelejtették). A csempész némi kotorászás után fölköt egy olcsó kis indián álomcsapdát a visszapillantó tükrükre, hogy ez majd segít a határon, és hozzáteszi, hogy ne hajtsanak gyorsan. A rigó ez utóbbi jelentéséről nagyon messzire konspirál, de utólag elárulom neki, hogy azért, mert olcsó kis cérnavacak, ami leszakad a túl erős menetszéltől. Szerencsére lassan hajt vissza a határátkelőhelyhez, ahol dobatok velük d6-ot, hogy mi lesz. Minél nagyobb, annál jobb (nekik). 6-ost dobnak, a határőr csak utálkozó pillantást vet az álomcsapdára, és int, hogy tovább.
Hazaérve meghallgatják, hogy egy csapatszállítónyi zsaru kereste őket előző nap, de dolguk végezetlenül távoztak. Azért bemennek, megállapítják, hogy nagy a rumli, de nem tűnt el semmi (csak a bandacsaj egyik bugyija, de nem biztos benne, hogy a rendőrök voltak).
Másnap reggel átadják a két ládát Mr. Sales-nek, amikről kiderül, hogy drága bundákkal van tele (csapat a homlokára csap, „Ne mondjátok, hogy senkinek nem jutott eszébe megnézni!?”). A közvetítő röhögéssel küzdve távozik: „Mindig öröm veletek dolgozni!”

***

Mivel még van idő, és a csapat még bírja, rátérünk a következő szálra. Athéné, NPC dekásuk visszatér és estefelé közli, hogy talált egy munkát, amelyikhez embereket keresnek egy közelebbről nem részletezett illegális munkához. A dolog viszont időhöz kötött, indulni kéne. A dekás jelzi a megbízónak, hogy mennek, de ő otthon marad Mátrix fedezetnek, csak a csapat megy.
Elmondom a csapatnak, hogy a kérdéses cím a bandák szempontjából afféle senki földje, több nagyobb banda is a magáénak vallja, de nincs ott semmi, ami miatt megérné bandaháborúba kezdeni. Vagy nekik emiatt aggódni, ha odamennek. Odaérve a sajátjukhoz hasonló lepusztult környéket találnak, talán egy kicsit ritkábban lakottat. A megadott cím egy egyszerű, kétszintes bérház, elsötétített ablakokkal. Bent málladozó vakolat, de meglepő tisztaság. Egy teljesen üres szobában egy széken Ms. Johnson várja őket. Szőke, törékeny, hamisítatlan céges stílus és ruházat, nagyon kilóg a pusztulatból.
Elmondja, hogy nem messze onnan egy Trevor Gardner nevű ork iszogat egy kocsmában, a feladat annyi lenne, hogy el kell hozni a kardját, és vigyázni, hogy az illetőt a következő pár órában ne nagyon tartóztassák le, vigyék kórházba stb. A party nem nagyon kérdezősködik, amikor megtudják, hogy a munkáért 10000 Nuyen jár, ami becslésük szerint nagyjából a duplája, mint ami hasonlóért kapnának. Kocsiba is pattannak, majd pár perc múlva megállnak a kocsmától nem messze.

Shadowrun Thirlen Trevor

Trevor Gardner

A bandacsaj már volt is a helyen, ami arról nevezetes, hogy troll csaposa a házi főzetét (valahol a pálinkán túl, metilalkoholon innen) még pusztulatbeli viszonyokhoz képest is olcsón adja. Ő be is megy, megszemléli, hogy a kérdéses ork pár haverjának mesél valamit az egyik boxban nagy hangon. Rendel egy sört (kicsit poros a doboz, ház specialitását viszont a csapos kérés nélkül csapja hozzá), és közelebb húzza a székét a társasághoz, mintha ő is érdeklődne a sztori után. Hamarosan a bandafőnök is utána megy, némi iszogatás után próbálja eljátszani, hogy egyre részegebb. Egy egész jó Test próbának köszönhetően egyelőre még csak játszani. A többiek kint kuksolnak a kocsiban.
Egy idő után a bandacsaj egyre közelebb húzódik a célponthoz és megkérdezi, hogy csatlakozhat-e. Mivel agyarai hiányát mellmérettel pótolja, simán bevonják őt is a társalgásba, Trevor rögtön át is karolja. A mesélés közben egyre jobban összemelegednek, de aztán az orkot emlékezteti egyik haverja, hogy a barátnője rendes lány, és akkor kicsit visszavesz a fenékmarkolászásból.
Nagyjából ekkor unja el magát a sámán a kocsiban. Kiszáll és szétnéz asztrálisan, de csak néhány patkány és egy valamit piszkálgató, hajléktalanra hasonlító kóbor szellem asztrálképét látja. Utóbbit cseppet sem találja gyanúsnak, úgyhogy városszellem idézésébe fog.
„Hello.” Mondja a mellette megjelenő, görnyedt, koszos öregasszonyra emlékeztető városszellem. Majd a másik oldalon megjelenik a saját maga által megidézett szellem is…
Itt némi párbeszéd következik, amelynek során a szabad szellem kéri, hogy „mondja meg, hol vannak”, de mivel a sámán egyre idegesebben semmi használható választ nem ad (pl. „A város másik végén, jó messze, menj, nézd meg”), a szellem inkább elmegy a sámán saját szelleme után megnézni, hogy az mit csinál.
Itt egy kis homokszemet érzek a csapat (egyébként nem létező) tervének fogaskerekei közt, mert az utasításoknak megfelelően Trevor háta mögött megjelenik egy jókora, félig mechanikus patkányra hasonlító szellem, amely zavarba ejtően emberi mancsaival megragadja annak hátán a kardot és „Add ide! Add ide!” kántálással megpróbálja elvenni. Félig sikerül is neki kivonni, mielőtt a nagydarab ork úgy vágja a boksz szemközti falának, hogy csak úgy nyekken. Egyenesen az ott ülő haverjai nyakába. Nagy sikoltozás, ork férfiak és nők próbálnak kimenekülni ijedten a nyakukba szakadt rettenet elől, miközben az általános zűrzavarban manifesztálódik az asztaluk mellett egy görnyedt, hajléktalan öregasszony, és hátborzongató hangon azt mondja: „Hello.”. Innen kezdődnek a kezdeményezés dobások, majd sorrendben a következők történnek a kocsmában:

  1. Trevor kardot ránt, és egy mozdulattal kettévágja a patkányszellemet.
  2. A kocsmából valaki rálő az öregasszony szellemére. Ennek láthatóan semmi fizikai hatása nincs rá. Túl erős.
  3. A szellem arca eltorzul, kevésbé emberi vonásokat vesz föl, majd elkezd sikítani. A bent lévők Akaraterő próbát dobnak. A többség természetfeletti félelem hatására heveny menekülésbe fog a kijárat felé.
  4. A bandafőnök megpróbálja kitörni a kocsma koszos ablakát egy székkel, de rádöbben, hogy a pusztulatbeli kocsma a törhetetlen üveg csodájának köszönheti, hogy egyáltalán még van ablaka.
  5. A bandacsaj és Trevor az egyetlenek, akik sikert értek el az Akaraterő próbán, de előbbi paraképesség nélkül is a falhoz simulva áll és sikoltozik. Utóbbi magabiztosan megpróbálja kettévágni ezt a szellemet is, de a penge egyszerűen lepattan annak nyakáról.
  6. A szellem mérgesen belenéz Trevor szemébe. Nem tudni, mi játszódik le köztük, de az ork azonnal menekülőre fogja.
  7. A bandacsaj rádöbben, hogy egy eszméletlen, megtaposott nőtől eltekintve ő az egyetlen, aki még a helyiségben tartózkodik. Elkezd kifelé menni, amikor ezt hallja közvetlenül a tarkója mögül: „Hello.” Leírom neki, hogy csak azért nem liheg a nyakába, mert nem lélegzik. Ahelyett, hogy futna, mint az őrült, megáll és megfordul. Amikor az egyre kevésbé emberi, kicsit rángatózó arcú szellem „Mondd meg hol vannak!” követelésére nem igazán válaszol semmi használhatót, a dühös szellemnek köszönhetően a további pár percet saját hányásában fetrengve tölti, miközben a világ hullámzik és szétfolyik körülötte, az egyik asztal pedig megpróbálja megharapni.

Kint a bandafőnök futva üldözi a falkában menekülő orkokat, amikor azok közé váratlanul becsapódik a rigó furgonja, természetesen bekapcsolt lopásgátlóval. Csodával határos módon Trevor kicsit megviselten, de eszméletén marad (Trevor nem szép, nem okos, de jól bírja, ha verik). Ekkor a bandafőnök jó fizikai adeptusként felszalad a falra és egy szaltóval egyenesen a nyakszirtjére esik. Mármint az orkéra. Ekkor rádöbben, hogy bár fizikai adeptus, karakteralkotásnál megfeledkezett a pusztakezes harc szakértelemről… Hatalmas mázlival sikert dob a tulajdonságból levezetett szakértelemre (meglepetésből), de gyakorlatilag lepattan (Trevor ugyebár nem szép…). Trevor pisztolyt ránt. A kocsiba visszamenekült sámán gyorsan egy Láthatatlanságot varázsol a főnökre, miközben a rigó megfordulva a járművel gyorsít visszafelé, hogy ismét elüsse az orkot. Így kénytelen rádöbbenni, hogy Trevor és közte valahol ott van a láthatatlan bandafőnök, de nem hagyja magát zavartatni a ténytől… A főnök némi mázlival elkerüli a kilapítást, a furgon pedig ismételten az orkok közé csapódik. A célpont ezúttal átalakul fekvőrendőrré, áthajtanak rajta.
Kiszállva megszemlélik a több tucatnyi törött csonttal rendelkező, el- és áramütött orkot. A főnök Elsősegély képzettség híján megállapítja, hogy az jó jel, hogy ütemesen spriccel belőle a vér, mert azt jelenti, hogy még ver a szíve, tehát életben van. Utasítja a sámánt, hogy próbáljon meg mágiával gyógyítani rajta. Itt némi vita a játékosok között, mivel a mágiahasználó minden mágikus tartalékát kimerülésbe akarja rakni, mondván, inkább esetleg bukják el az egész munkát, de ő nem szeretne kimerülni. Végül nagy kegyesen átcsoportosít pár kockát (ha jól emlékszem kettőt), és egy jó nehéz dobással (kiberverek…) stabilizálja.
Gyorsan bedobják a testet a furgonba a kicsit ütött-kopottá vált karddal együtt és még a lassan magához térő bandacsajt is eszükbe jut összeszedni. Gyorsan leadják a fegyvert és felmarkolják a pénzt. Az ork állapotáról mélyen hallgatnak. Gyorsan elmennek vele egy ismerős utcai dokihoz, aki megvizsgálja és közöli, hogy egy ezresért nagyjából helyre tudja rakni, hogy valamikor egyszer talán még újra járjon, de egész estés munka lesz. A csapat első kérdése: „És mit tud kihozni egy ötszázasból?”.
Végül az összetört, de stabilizált orkot felrakják egy buszra és elmennek aludni.

A másnapi újság

A másnapi újság
(Katt a teljes mérethez!)

[Következő rész]


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához