LFG.HU

Michael H. Snow
novellaCimkek

Kellen és Twek megvitatták a térkép és a tölgy ügyét, és végül Kellennek sikerült meggyőznie Tweket, hogy semmi bajuk nem eshet a vén fánál. Nem volt könnyű dolga, mert Twek nagyon félt attól, hogy valami szörnyűséges dolgot fognak ott találni. Leginkább a szellemektől tartott és a különböző szörnyetegektől, aztán pedig ott volt a különböző átkok lehetősége. Hát egyik gondolat sem volt túl vidám. Persze nem mintha látott volna már ilyen rémséges dolgokat, de sosem lehet tudni. Egyik másod-unokatestvére például nemrég azt mesélte neki, hogy a falujukban van egy ember, aki mindenkinek azt bizonygatja, hogy ő már bizony látott farkasembert. Állítása szerint már több juhát felfalta a szörnyeteg, aki félig ember, félig pedig farkas. A falu többi lakója szerint csak képzelődött, és egy közönséges farkast nézett vérfarkasnak. Amikor Tweknek elmesélték ezt, egy hétig farkasemberek elől menekült álmában, semmi kedve nem volt most igazi szörnyetegek elől menekülni. Igazából persze nem hitt az ilyen rémtörténetekben, de azért úgy gondolta, hogy jobb az óvatosság. Viszont azt sem akarta, hogy Kellen gyávának tartsa és a kincs is izgatta, így végül csak belement a dologba és elindult barátjával a tölgyhöz vezető ösvényen.
Izgatottan bandukoltak az erdőben és közben azt találgatták, hogy vajon milyen kincsek várhatnak rájuk. Arany, ezüst, gyémánt, varázserejű tárgyak-minden lehetőséget számba vettek és egyre lelkesebben haladtak. Már nem voltak messze a nagy tölgytől, mikor Kellen, – aki egy kicsit belefeledkezett gondolataiba – egyszer csak azt vette észre, hogy barátja lemaradt tőle. Hátranézett, de Twek nem volt sehol, pedig pár pillanattal ezelőtt még itt lépdelt mellette. Szemével végigpásztázta az erdei utat, és az út menti fákat, s egyszer csak meglátta barátját, amint az út mellett fekszik ájultan. Oda akart rohanni, hogy megnézze mi történt vele, de valami megakadályozta ebben. Ez a valami pedig nem más volt, mint két erős kéz, amely a vállát szorította. Mielőtt még megpróbálhatott volna kiszabadulni a szorításból újabb kellemetlen élményben lett része, egy erős szagú kendő személyében, melyet durván az arcához szorítottak. Elsötétült előtte a világ.

Mikor magához tért azt kellett észrevennie, hogy a karjai nem mozdulnak. Ez persze nem is volt csoda, hiszen alaposan gúzsba kötötték őt is és a földön mellette heverő barátját is. Twek is most ébredezett. Velük szemben egy idősebb, ősz hajú ember ült, akinek szakadt ruháját több helyütt vérfolt tarkította. Kellen arra gondolt, hogy ha a ruháján lévő vérfoltok mind az ő sebeiből származnak, akkor az is csoda, hogy egyáltalán még életben van. Külsejét meghazudtoló fürgeséggel állt azonban talpra ültéből, mikor meglátta, hogy fogjai felébredtek.
- Üdvözlet álomszuszékok! Lenne néhány kérdésem hozzátok. Volt nálatok valami ami nagyon értékes számomra, szeretném tudni, hogy hogyan került hozzátok. -mondta.
- A térkép? – kérdezte Kellen. Nem mintha lett volna náluk bármi más ami valakinek is értékes lehetne.
- Úgy van. -felelte az öreg. – Bár én inkább G’hronomo-nak szoktam nevezni. -mondta, miközben eltette a térképet a földön heverő tarisznyájába. – Nem is sejtitek, hogy mi ez, igaz?
- Dehogynem ez egy ki…- Twek azt akarta mondani, hogy ők bizony pontosan tudják, hogy ez egy kincses térkép ami Oimothron rejtett kincseihez vezet, de ekkor meglátta, hogy barátja igen szúros szemmel néz rá, és inkább elharapta a mondatot. – Nem fogalmunk sincs.
- Értem- mosolygott az öreg- Nos bármit is gondoltok erről a papírosról, biztos vagyok benne, hogy közelében sem jártok az igazságnak.
Twek és Kellen érdeklődve bámulták az öreget, várták, hogy elmondja az “igazságot” a térképről, de ő inkább megismételte korábbi kérdését.
-Hogyan került hozzátok?
Egy ideig nem szóltak semmit. Twek nem akarta magára vállalni a válaszadást, hiszen ő is csak Kellentől hallotta a történteket. Rövid gondolkodás után Kellen elmondta az öregnek azt amit nemrég Tweknek is, miszerint éjjel furcsa hangokat hallott, és amikor kiment megnézni a hangok forrását, csak a térképet találta a ház előtt.
Az öreg elgondolkodott néhány pillanatig, hogy vajon igazat mondott -e Kellen, aztán mivel úgy gondolta, hogy igen, eloldozta őket.
-Bocsássatok meg, de óvatosnak kellett lennem. Egyébként is, aki a tűzzel játszik ne csodálkozzon rajta, ha megégeti magát. Sokkal rosszabbul is járhattatok volna. Ez a térkép nagyon veszélyes. Veszélyes mert sokan szeretnék megkaparintani maguknak. Tegnap este majdnem sikerült is kettőjüknek, de azt hiszem sikerült egy kis meglepetést okoznom nekik. Most induljatok haza és felejtsétek el amit láttatok és hallottatok. Biztos vagyok benne, hogy azok ketten nem adták fel és most is itt vannak valahol a közelben. Ha ők találtak volna rátok a térképpel a zsebetekben, biztos, hogy nem úsztátok volna meg élve.
- De nem ám. – szólt egy mély hang a hátuk mögül. Mindhárman hátrakapták a fejüket. Még épp időben, hogy lássák a két dobókést amely egyenesen Twek és Kellen felé repül. A két ifjú legnagyobb meglepetésére azonban a kések nem érték el őket. Azt kellett látniuk, hogy az öreg kezében volt mind a két gyilkos eszköz. Az egyik a balban, a másik pedig a jobban. Elképzelni sem tudták, hogy lehet valaki olyan gyors, hogy elkapjon két ilyen nagy sebességgel száguldó kést.
- Szép volt öreg. -mondta Fardon. Merthogy, ő volt az aki az életükre tört.
Az öreg ránézett Twekre és Kellenre. Twek rögtön észrevette, hogy valami nincs rendben a tekintetével.
-Meneküljetek. A tér…kép. Nem kap…hatják me..ee…eg. -nyögte, majd örökre elhallgatott, s arccal előre beledőlt az avarba. Hátából egy szakasztott ugyanolyan kés állt ki, mint amilyenből kettőt a kezeiben szorongatott, de ezt nem Fardon hajította, hanem a társa, Grankale, aki most bújt elő a fák közül.
-Hát bizony nem volt egy lovagias húzás.-mondta nevetve.
-Épp ez volt benne a szép.- válaszolt Fardon.- Köszönjük a közreműködést kölykök. Miközben megmentett titeket a biztos haláltól, nem volt ideje kitérni Grankale támadása elöl. Talán meg sem hallotta. Már nem volt a régi.
Kellen és Twek teljesen megdermedtek, levegőt sem mertek venni. Néman figyelték, ahogy a két fickó, elégedett mosollyal az arcukon lassan megindul feléjük. Vagyis inkább az öreg felé, a térképért. Ekkor hirtelen, Kellen odaugrott az öreg tarisznyájához, kikapta belőle a térképet, és rákiáltott Twekre.
- Mire vársz? Fussunk!
Tweknek sem kellett kétszer mondani. Rohantak ahogy csak bírtak, hátra sem néztek. Anélkül is biztosak voltak benne, hogy a két bandita ott lohol a nyomukban. Az erdőben kacifántosan haladnak az ösvények, mindegyikről sok leágazás van, ezeket ki is használták, abban reménykedve, hogy ha üldözőik egy kicsit kifulladnak és lemaradnak, talán sikerül lerázniuk őket. Mikor Twek hátrafordult futás közben, megdöbbenve látta, hogy nem lohol mögöttük senki.
- Lemaradtak. -mondta Kellennek.
- Ha- ha- ha! Nem bírták az iramot az öreg urak.- nevetett fel Kellen, mikor ő is hátrapillantott.
Viszont azonnal elment a kedve a nevetéstől, mikor a fák tetejéről eléjük ugrott a két gazfickó, gúnyos mosollyal ronda képükön. Kellenék megtorpantak, elszállt minden reményük a túlélésre. A magasabbik, széles vállú bandita előrelépett és jól képen teremtette Tweket, aki az ütés erejétől azonnal földre rogyott. Úgy érezte, nem is fog tudni felkelni többé, teljesen elkábult. Kellen megkísérelte megütni termetes ellenfelüket, de az könnyedén hárította a támadást, és földre küldte Kellent is.
-Ezt azért kaptátok, mert megpróbáltatok szembeszegülni velünk.- mondta és gonoszan felnevetett.
Twek és Kellen nem bírtak talpra állni. Megpróbálták arrébb vonszolni magukat, de egy- két méternél nem jutottak tovább. Fardon és Grankale jót szórakoztak kínkeserves próbálkozásukon. Mikor megelégelték ezt, előkapták kardjukat és megindultak leendő áldozataik felé. Twek lelki szemei előtt már látta is a temetésüket, ahogy gyászolják őket szüleik, családjaik, barátaik. Nem akart ilyen fiatalon meghalni. Bárcsak soha ne találta volna meg Kellen azt az ostoba térképet. Már az elején tudta, hogy valami baj lesz belőle. Miért is nem beszélte le a barátját erről a hülye kincsvadászatról? A két sötétlelkű alak már ott állt előttük egy lépésnyire, kardjukat felemelték a levegőbe. De mielőtt még lesújthattak volna a végzetes pengék, olyan történt amire senki sem számított. Fardon és Grankale alatt megnyílt a föld. A két bandita még ordított egyet, mielőtt örökre elnyelte volna őket a föld mélye.
Kellen és Twek nem tudta mire vélni a dolgot. Olyan gyorsan történt minden, hogy még fel sem fogták, hogy megmenekültek. Kellen nagy nehezen feltápászkodott. Meglepődve tapasztalta, hogy azon a helyen ahol tíz másodperccel ezelőtt eltűnt a két bandita, most ismét ugyanolyan volt a talaj, mint bárhol máshol a környéken.
-Odanézz! -kiáltotta Twek.
Ekkor vették csak észre, hogy a nagy tölgy, amit kerestek, itt van néhány méternyire tőlük. Mielőtt még elkezdhettek volna gondolkozni azon, hogy mihez kezdjenek, újabb váratlan dolog történt. Alattuk is megnyílt a föld.

(folyt. köv.)


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához