LFG.HU

Ren_the_Unclean
novella

… Minden készen állt a nagy eseményre. A kis szobában nem volt más jelen, csak a Mester és a Szolga. Sötét, ablaktalan, ötoldalú szoba volt. Közepén egy pentagrammában ötágú kandeláber, minden karjában egy-egy gyertya. A Szolga éppen ezeket gyújtotta meg. Miután már mind égett, meggyújtotta a pentagramma körül álló huszonöt gyertyát is. Teljessé vált a varázsjel.

A Mester mindeközben már a hetekkel ezelőtt elkészített varázskörben ült. Nem érzékelte a külvilágot, hiszen már hozzákezdett a varázslathoz. Hónapok előkészítő munkáját és a két héten át tartó alapos ellenőrzéseket követően végre nekiláthatott az órákig tartó idézésnek. Nem hagyhatta, hogy bármi megzavarja, hiszen akkor a varázslat véletlenszerűen fejeződött volna be, és ennek beláthatatlan következményei lehettek volna.
A Szolga még több gyertyát meggyújtott. Először a Mester körénél, majd a szoba falain gyújtott meg huszonöt gyertyát. Végül a számára kijelölt varázskörben foglalt helyet, vigyázva arra, nehogy megtörje a rajzolatot, mikor belép.
Csend lett. A szobát sejtelmes, táncoló fényekkel töltötték meg a gyertyalángok. A középső ötből egyre erősebb füst szállt, s betöltötte a pentagramma közepét…

…A Mester vigyázva elmosolyodott. – Már csak egy óra – gondolta. – Már csak egy óra, és beteljesedik a Mágikus Szövetség sorsa. Hát kellett nekik megtagadni az engedelmességet? Kellett nekik elűzniük engem? Engem, aki hatalmassá tehettem volna őket, ahogyan hatalmassá tettem Malon vár urát is? ENGEM, aki felajánlotta nekik cserébe Cassus varázskönyvét? ENGEM, AKI A DÉMONOK LEIGÁZÓJA VAGYOK? … Higgadj!
Egy pillanatra megijedt, de hamar visszanyerte önuralmát. Ostoba, fölösleges dühöngésével csaknem megtörte a varázslatot, majdnem tönkretette tizenöt év munkáját. Úgy döntött, hogy nem tér vissza a gondolatmenethez, nehogy legközelebb nagyobb baj legyen belőle. Újra transzba süllyedt…

… Percenés. Még egy. Valami megmoccant a szobában.
A Szolga az. Ébredezett benne valami. Riadtan, de csöndben szemlélte a lelkében történő változást. Most mit tegyen? A válasz egyszerű: semmit. A legegyszerűbb cselekmény is megtörheti a Mester koncentrációját, és ő – már ha túléli a mágia háborgását – jobban félt a Mester haragjától, mint a saját lelkétől. Így hát nem tett semmit. Újra csönd…

… Halvány derengés kelt a pentagramma közepén. Eleinte alig lehetett észrevenni, mert a gyertyák fénye erősebb volt, de mostanra már fáklyányi fényforrás lett belőle. Az öt gyertya nehéz, színes füstje szétvált, s a pentagramma száraiba szállt.
Nyers mágikus erő robbantotta darabokra a belső gyertyákat. A megolvadt viasz darabokra szakadt, s egyenletesen beterítette az egész rajzolatot.
A varázsjelek eltűntek! Láthatatlanná váltak a viasz alatt.
Lassan izzani kezdtek a falon égő gyertyák is. A szoba falai megremegtek, tágulni kezdtek. Velük tágult a pentagramma és a két védő varázskör is…

… A Szolga mindebből semmit sem észlelt. Halott volt. Egy másik lélek vette át az irányítást a teste felett. Rövid ideig újra a létezés örömét ízlelgette, majd körülnézett a szobában.
- Úgy! – gondolta. – Eljutottam idáig. Nem gondoltam az elején, hogy sikerülni fog. No de még a Hatalmas Frugus, a Démonok Leigázója is tévedhet. Tévedett is rendesen, de nem emlékezhet erre, hiszen még nem is tud róla. Sikerült lepleznem előtte jelenlétemet. De vigyáznom kell! Még most is rengeteg varázserőmet emészti fel a rejtőzködés…

… A Mester megrezzent. – Valamit elrontottam – gondolta, amint megérezte a mágikus erők rövid, gyenge rezzenését.
Egy perc múltán felsóhajtott. – Nem volt végzetes. Nem érzem, hogy a varázslat eltérne a megadott formuláktól. – Folytatta az idézést…

…- Ezt megúsztam – gondolta az új lélek. – Meg sem fordult a fejében, hogy valaki észrevétlenül áthatolhatott a védelmén.
Újra körülnézett. Most már izzott az egész, eredeti méretének kétszeresére nőtt pentagramma. Vörösen. Egyre erősebb hőhullámok érkeztek felőle.
- Most már nincs sok hátra – gondolta a lélek. – Tíz perc múlva kiteljesedik a kapu és megérkezik Ő, Aki Van. Cselekedjünk hát!
Mintegy végszóra, a szoba elérte legnagyobb méretét, s a padló meghasadt a pentagramma közepén. Erős, vörös fény szűrődött ki a folyamatosan táguló résen. Kísérteties hangok hallatszottak, s kisebb démonok végtagjai türemkedtek ki a kapuból. Átjönni azonban nem tudtak. A kaput Ő, Aki Van valódi nevével kötötték meg, így csak ő léphetett át rajta. A démonok csalódottan ordítottak, hiszen tudták, nem léphetnek át, bár a kapun már átfértek volna a kisebb démonhercegek is.
Az új lélek kilépett a kirekesztő varázskörből. Tudta, hogy már nem lehet megzavarni a varázslót. A mágia túllépett Fruguson, s az ő halálával csak a gátak szűnnének meg, a kapu nem. Így nem is próbálkozott vele.
A Szolga teste odament a Mester köréhez, megkereste a démonoktól védő kört, s teljes nyugalommal varázsolni kezdett…

… A Mester megrezzent. – Baj van – gondolta nemes egyszerűséggel. – Baj van, és én nem tehetek ellene semmit – Szemei felpattantak, s gyorsan körülnézett.
- A kapu kész. A Szolga a helyén. A démonok mind odaát, s Ő, Aki Van közeledik – vette sorra a tényeket. – De mi EZ?
Nem tudta mire vélni azt az ismerős érzést, ami hatalmába kerítette. Erő sugárzott valahonnan a közelből.
- Ki lehet ez? Valamelyik démonúr auráját érzem? Nem juthatnak át! Nem, nem… Ez egy ember! – hasított belé a felismerés. – Valaki átjutott a védelmemen… De nem, azt éreztem volna, ha a saját védőrúnáim megszűnnek. Borzasztó hatalom sugárzik mellőlem, innen a szobából!

A Mester lassan a Szolga felé fordult, így meglátta, amint az elégedetten vigyorog. – MI EZ?
- Üdvözletem Frugusnak, a Balgának! Megismersz, fiacskám?
- Ez… ez… ez nem lehet!… Te… halott vagy!
- Valóban! Ezen én is meglepődtem. Most, hogy mondod!
- De… de… én téged… megöltelek!
- Nos, javítsunk ki egy tévedést! Csak az aktuális testem pusztítottad el, a lelkem kijelölt utódomba szállt.
- De… hogyan kerülsz te IDE?
- Nézd, szégyellem bevallani, de kijelölt utódom a te majdani legígéretesebb tanítványod volt. Én pedig okosan úgy döntöttem, hogy alva várom meg a Nagy Idézést, így nem vehetsz észre.
- Cassus, mit akarsz tőlem?
- A halálodat.
- Ezt nehéz lesz kivitelezned. Ő, Aki Van már a kapu előtt áll, és várja az átjövetel idejét, ami hamarosan eljön. Én pedig tehetetlenséget színlelve megbontottam a védőköröd kötéseit. Jól is jössz most nekem. Egy ilyen hatalmas lélekért cserébe nem sok energiámba telik majd meggyőzni Őt, hogy tegyen meg nekem egy kisebb szívességet. – Frugus felkacagott. – Erre mit mondasz, Cassus?
- Óh, te balga. Ha figyelnél arra, ami körülötted van, talán – ismétlem, talán! – lenne esélyed, de így már halottnak is tekintheted magad – szólt Cassus, még mindig mosolyogva. – Ha nem csupán arra gondolnál, hogy engem elpusztíts, talán még védhetnéd magad. De amíg itt bájcsevegsz velem, és szájtátva hallgatsz, mint tanítvány a mesterét, nem érsz rá a saját köröddel törődni. Míg te csendben idézgettél, megkötöttem a Szolga tökéletes védőkörét magamnak, a tieddel együtt.

Frugus elhűlten hallgatta egykori mesterét, majd lázasan keresni kezdte a törést. Hamar megtalálta. Tudta, hogy nincs ideje újra megkötni a kört, és nyomorultul fog szenvedni évszázadokon keresztül az Ő karmai között.
Cassus újra megszólalt.
- Szívesen fogad majd Ő, Aki Van. Te leszel a záloga annak, hogy egy évszázadig a démonurak ne léphessék át az elsődleges anyagi sík határát…

… A kapu megremegett. Alig bírta átengedni a hatalmas testet, mely így is csak kevéssé fért be a szobába. Először csak a két méteres szarv jelent meg, melyek magukhoz vonzottak és elnyeltek minden fényt, feketén kirajzolódva a gyertyafényes szobában. Aztán felbukkant a fej. Három ember magas, sötét tömeg. Előbb még csak a tar koponya látszott, majd a hatalmas, vörös homlok, a mélyen ülő, fekete szemek, melyek készek elnyelni a lelket, a goblinpofa, mely olyan félelmet áraszt magából, hogy a legbátrabb lovag sem bírna szembenézni vele. Majd felbukkant az izmos nyak, rücskös felületű és vastag. Az Ő vállai azonban már nem fértek át.

Hatalmas bődülés reszkettette meg a termet. Érezhető volt, ahogy a démoni energia nekifeszült a kaput összetartó erőknek, s egyetlen pillanatra úgy tűnt, szétfeszíti azokat… de nem. Frugus erős varázsló volt, így Ő, Aki Van nem jöhetett át.
- Hibáztál, parány! – jött az újabb bődülés.
- Ugyan, Nagyúr, ne vedd ezt a szerény üzletet sértésnek – vágott a szólni készülő Frugus elébe Cassus.
- Üzlet? NEKEM? Hogy merészeled?
- Előnyös üzlet a számodra, nagyúr. Tekintsd ezt a szerencsétlent itt!
- FRUGUS! Halott vagy! – szólt a démon, s elsöprő lángcsóvát indított a tehetetlen varázsló felé.
A tűz mindent beborított, de éghető anyag híján hamar elaludt. A két varázsló sértetlen maradt, s a pentagrammát védő viasz sem párolgott el a hatalmas hő hatására.
- A tied, Nagyúr. Cserébe mindössze egy apró kérésem lenne.
- Halandó, ne játssz a türelmemmel!
- Cserét ajánlok. A Démonok Leigázóját ajánlom fel neked, cserébe egy évszázadnyi zavartalanságért a démonurak részéről.
- Ostoba! Nem a te dolgod, hogy mikor és kit engedek át pusztítani gyenge fajtársaid közé. Add a varázslót, és nem pusztulsz el.
- Nézd, Nagyúr! Nem tudtál ártani nekem tüzeddel, és nem vagy képes ártani mással sem. De ha mégis, nem viheted el Frugus lelkét a körön belülről, csak ha én kiengedem.
- Pusztulj! – ordította Ő, és mágikus zárótüzet zúdított a pimasz halandóra, hogy móresre tanítsa. De hiába. Bármit is tett, nem volt teljesen a Síkon, így nem vethette be teljes hatalmát. A varázslóknak nem árthatott.
- Elfogadod végre az ajánlatomat? – szólt újra Cassus, amikor Ő, Aki Van szünetet tartott. – Nem szeretném ecsetelni annak a lehetőségét, hogy bezárom a kaput, és sosem látod viszont az annyira áhított lelket.
- A paktum megköttetett – mordult fel Ő, majd ordítva folytatta: – De nehogy a szemem elé kerülj mér egyszer, mert többet ilyen alkalmad nem lesz!
- Köszönöm, nagyúr. Öröm volt veled üzletelni – válaszolt Cassus, majd megszüntette a Frugust védő kört.
A varázsló borzalmas sikollyal bukott át a kapu peremén. Ő, Aki Van lassan visszahúzódott, a kapu bezárult.
Cassus elégedetten távozott a szobából…

… Valahol a messzeségben megszületett egy gyermek. Nem sírt, amikor világra jött, érdeklődő tekintettel nézett körül.
- Varázsló lesz belőle – szólalt meg az udvari jós. – Hatalmas varázsló, nagyuram!
A Szolga lélekben elmosolyodott, majd évtizedes álomba küldte magát.
A gyermek végre felsírt…


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához