LFG.HU

Minya Balázs
novellaCimkek

Részlet Achors Vendemol
dartonita paplovag,
Mordan Zatandorhoz
írt leveléből:

” Korra délután érkeztem a folyóhoz, melynek túlpartján már látszott a fogadó. Nagyon reméltem, hogy ez lesz az amiről öcsém a levelében beszélt, mert már majdnem odafagytam a nyereghez a hidegtől. Bár igaz, hogy két nappal a megbeszélt időpont után érkeztem meg, de reméltem, hogy Morell még nem állt odébb.

Két héttel ezelőtt ért utol levele. Az Alkony Pallosa templomerődben kaptam kézhez. Szerencsére öcsém számolt azzal, hogy időbe telik, míg levele eljut hozzám, így a találkozónk időpontját is ehhez igazította. Amint kézhez kaptam levelét azonnal útra keltem. Sietségemnek két oka is volt. Az egyik az, hogy Morell valami fontosat akart átadni nekem amiről úgy érzi, hogy Darton paplovagjait igen csak érdekelné, ezért hát úgy gondolta összeköti a kellemest a hasznossal, így velem is találkozhat. A másik ok pedig, hogy nekem is hiányzott már a csavargó öcsém, akit már jó két éve nem láttam. Eleinte még bosszantott, hogy benne nem volt meg az a hit mely engem Darton paplovagjai közé vitt, de már megbékéltem vele. Azóta ritkán, de akkor mindig nagy örömmel találkoztam Morellel aki a bárdok széltoló életét éli.

Ezen gondolkodva vezettem lovam folyó jegére, hogy minél előbb a túlparton álló fogadóban lehessek. Nagyon reméltem, hogy elégé befagyott ahhoz, hogy elbírja lovam és páncélba öltözött testem súlyát. Miközben hatalmas párafellegeket eregettem gondosan figyeltem a jég hangját, hogy a legelső gyanús hangra visszafordítsam lovamat.
Alig néhány méternyire voltam már a túlparttól, amikor megreccsent alattunk a jég. Visszafordulni már felesleges lett volna, így hát előre ugrattam lovamat. A jég hangosan recsegve hasadt szét azon a helyen, ahol az előbb álltunk. Szerencsémre azonban lovam néhány szökkenéssel elérte a partot, s bár a jég több helyen is meghasadt sikerült felkapaszkodnunk a partoldalon.

Morogva indultam a fogadó felé melynek kéményéből meleget ígérő füstcsík kanyargott a az eget borító felhők felé. Lassan haladtam el a fogadó előtt melynek ajtaja felett színét vesztett cégéren egy sárkány ágaskodott.
Biztosan ez lesz az, gondoltam, mivel Morell azt írta levelében, hogy a folyóparton álló Zöld Sárkány fogadóban vár rám.
Lovamat bevezettem a fogadó mögötti istállóba és egy ott álló szekér rúdjához kötöttem. Hátamra kaptam zsákomat és a prémes csuklyámat hátrahajtva a bejárathoz indultam.
A fenyőfából összeeszkábált faajtó sarokvasai hangosan felnyikorogtak, ahogy beléptem. A kinti hideghez képest kellemes meleg fogadott odabent, ezért gyorsan belöktem az ajtót magam mögött. Az ajtóval szemben helyezkedett el a pult, mely mögött a kövér fogadós szöszmötölt. A pult és az ajtó között pedig néhány gyalult faasztal állt szétszórva.
Ettől eltekintve a fogadó üresnek tűnt. A fogadóson kívül más embert nem láttam.
– Adjon Isten! – köszöntött a fogadós.
– Szintúgy, fogadós! – válaszoltam, miközben a kandallóhoz legközelebb álló asztalhoz ültem.

Kesztyűmet az asztalra dobtam, prémcsuklyás köpenyem pedig magam mellé fektettem a
lócára.
– Hozhatok valamit, lovag uram? – kérdezte az asztalom mellé lépő fogadós.
– Hozz valami erős pálinkát ami átmelegít, és valami melegétel is jólesne.
– Jasmen hozz egy üveggel a pálinkából és hozz a lovag úrnak a friss sültből is! – kiáltott be a pult mögött lévő ajtón, majd letelepedett velem szemben az asztalhoz. – Aztán mi járatban erre, ha megkérdezhetem?
– Találkozóm van valakivel. Nem járt – e itt néhány napja egy fiatal bárd? – kérdeztem miközben éreztem, hogy a meleg kezd lassan áthatolni a lehűlt páncélomon.

A fogadós arca kissé sápadtabb lett kérdésem hallatán, de gondolkodás nélkül válaszolt.
– Hát éppenséggel megszállt itt párnapja egy fiatal férfi, aki lantjával elszórakoztatta az akkor még meglévő vendégeim, de…
– De micsoda! – mordultam rá miközben rossz érzés kezdte befészkelni magát a fejembe.
– De… az fiatal férfi meghalt, emiatt mentek el a vendégeim.
Jéghideg marok szorította össze a gyomrom. Az nem lehet, hogy az öcsém meghalt, gondoltam miközben a jeges marok lángoló dühhé változva elöntötte egész bensőmet.
– Mi történt!!? – dörrentem a fogadósra miközben az asztal fölött átnyúlva megragadtam zsírfoltos ingét, és magam elé rántottam.

A fogadós arcából a maradék vér is kifutott, miközben reszketve próbált válaszolni.
– Lovag úr…én…én…
– Ne makogj nekem hanem válaszolj az istenedet!
– A báró unokaöcsse… ő tehet mindenről.
– Mondj el mindent, hogy mi történt! – engedtem vissza ülni, de szememben gyilkos láng lobogott.
– A báró unokaöccse. Ő az oka mindennek.

Közben megérkezett a Jasmen nevű asszonyka egy üveg pálinkával, és egy tálal melyben egy egész sült kacsa gőzölt körberakva párolt zöldségekkel. Lerakta a pálinkát és a tálat majd szó nélkül visszament a konyhába.
– Folytasd! – mordultam miközben fogammal kihúztam a dugót az üvegből, majd jót húztam belőle.
– Hát… tulajdonképpen néhány hónapja kezdődött minden, amikor az öreg báró unokaöccse megérkezett. Egy kisebbfajta hordával érkezett. Azt monda a bárónak, hogy a testőrei, de inkább olyanok, mint egy rablóbanda. Beköltöztek a báró várától nem messze lévő birtokra, és az óta a környéken nincs nyugalom. Az öreg báró – aki egyébként áldott jó ember – már nem tudja őket kiebrudalni a birtokról. Az az átkozott pedig rendszeresen zaklatja a környék lakóit. Két napja is éppen ez történt. A fiatal bárd éppen a vendégeimet szórakoztatta, amikor az a csürhe beállított. Kötekedni kezdtek a vendégeimmel és minduntalan a bárd zenéjét gyalázták. Ezt addig folytatták míg végül bekövetkezett a baj. A bárd fegyvert rántott, majd összecsaptak. Azt hiszem, a többit el tudod képzelni lovag uram. Az a fattyú Gorten – így hívják a báró unokaöccsét – és emberi legyűrték a fiatal bárdot és azt a néhány vendéget, aki a pártjára állt, a többiek pedig elmenekültek. Kis híja, hogy engem is meg nem öltek. Hát ennyi a történet lovag uram. Ki volt az a bárd lovag uram, már ha meg nem sértelek kérdésemmel?
– Az öcsém! Hol van az a birtok? – tettem fel a kérdést, s közben már láttam magam ellőt annak a fattyúnak a holttestét.
– Alig félórányi útra lóháton, innen északra. De remélem nem akarsz odamenni lovag uram. Bizonyára nagy harcos vagy, de ők tízen vannak, és bizony jól bánnak a fegyvereikkel.
– Ne félts engem fogadós. Mire az éjszaka leszáll, addigra az a nyomorult Darton előtt fog felelni tettéért. – mondtam, miközben felvettem fekete, prémcsuklyás köpenyem és két ezüstöt dobtam az asztalra.

Zsákom a hátamra kaptam majd az ajtó felé indultam. Az ajtóból még visszafordultam.
– És mi lett az öcsém holttestével?
A fogadós szemlesütve válaszolt.
– Bocsáss meg lovag uram, de kényszeríttetek, hogy léket vágjak a folyó jegébe és abba dobták a holttesteket.
Arcom düh torzította el, ahogy az ajtót bevágva az istálló felé indultam.

Hamar megtaláltam a birtokot, amiről a fogadós beszélt. Régi épület volt. Falairól már foltokban mállott a vakolat. Tetejét vastag hóréteg borította, ami csak a füstöt eregető kémény közelében tűnt vékonyabbnak. A bejáratot rögtön felismertem, mert két vastag kabátba öltözött fegyveres állt dideregve előtte.
Érdeklődve figyelték, ahogy közeledtem. Nem is sejtették, hogy a halál közeledik feléjük. Amint a ház közelébe értem leszálltam lovamról és az ajtóhoz sétáltam.
– Gorten itt van? – löktem oda köszönés helyett, miközben öles léptekkel tartottam feléjük.
Még nem sejtettek semmit, mert nem láthatták amint kezem a köpeny alatt a szent pallosom markolatára fonódik.
– Itt. Oszt mi dógod vele? – kérdezte az egyikük.
Nem válaszoltam. Előrántottam pallosom és a jobb oldali felé sújtottam. Feje koppanva esett a hóba miközben vére groteszk mintát festet a falra. Társa megrökönyödve bámulta amint a fejetlen test vért spriccelve eldől. Azt azonban már nem láthatta amint puffanva a hóra érkezik, mert addigra pallosomat ellene fordítottam. Hatalmas erővel csaptam felé oldalról. Bal kezét könyök alatt érte a vágás, majd tovább haladva a bordáit szétzúzva a szívében állapodott meg kardom. Akárcsak társának, neki sem maradt ideje kiáltani. Holtan rogyott a hóba, mely pillanatok alatt vörösre színeződött a kiömlő vértől.
– Uram, te ki első vagy az istenek közt, ki örülsz a halálnak és a sikolyoknak, fogadd áldozatom! – mormoltam magam elé.
Aztán befelé fordultam, hogy használhassam erőm, melyet istenemtől, Dartontól kaptam. Kimondtam a megfelelő igéket, melytől a következő pillanatban az imént megölt két holttest lassan feltápászkodott és mögém állt.

Nem várakoztam soká, benyitottam az ajtón. Kisebb előcsarnok féleségbe jutottam, melynek padlóját megkopott mozaik kövek alkották. A falakon megkopott szőnyegek, és néhány festmény.
De nem nézelődtem tovább. Affelé az ajtó felé indultam, mely mögül mulatozás hangjai szűrődtek ki. Mindeközben a két holttest hűségesen követett.
Egyetlen erőteljes rúgással beszakítottam a kétszárnyú ajtót, mely forgácsot köpve dőlt a terem kövére, melybe beléptem. Odabent hirtelen vége lett a duhaj mulatozásnak. Nyolc értetlen szempár meredt rám.

Mindjüket megelőzve szólaltam meg.
– Te vagy Gorten! – mutattam kardommal az asztalfőn ülő fiatal kopasz férfire.
Az a meglepetéstől csak bólintani tudott. De ekkor én már válaszra sem várva az asztalhoz ugrottam. Egyetlen ütéssel letaglóztam a hozzám legközelebb ülőt. Hallottam, ahogy csont reccsen a páncélkesztyűm alatt, és láttam, ahogy arcát elönti a vér.
Ekkora már mind magukhoz tértek. Fegyvert rántva próbáltak rám támadni, de ekkor bekapcsolódott két hűséges élőholtam is.

Míg én mellkason döftem az egyiket, addig élőholtjaim is megöltek kettőt. Következő ellenfelem kissé ügyesebb volt. Mire sikerült végeznem vele addigra Gorten és két megmaradt csatlósa sikeresen szétkaszabolta egyik mozgó hullámat, de közben közülük is
meghalt az egyik.
Ekkor Gorten felé fordultam. Megmaradt emberét az élőhalottra hagytam. Gorten reszketve fordult felém.
– Miért? – kérdezte.
– Majd Dartontól megtudod. – válaszoltam, miközben felé sújtottam.
Kardját maga elé emelte, hogy védekezzen, de pallosom csapásától kardja pengve tört ketté, hogy aztán a letörő darab a torkába álljon. Nem hagytam, hogy sokáig szenvedjen. Kardom a szívébe döftem.

Végül az utolsó ellenfelem felé fordultam, de éppen ebben a pillanatban végzett vele a serényen csapkodó élőholt.
Nem nézelődtem tovább. Egyszerűen hátat fordítottam és kifelé indultam. Menet közben leemeltem egy lámpást a falról és elhajítottam. A lámpásból kiömlő olaj pillanatok alatt lángra kapott. Mire a ház körül tébláboló lovamra felszálltam már hatalmas füstfelhő és óriási lángnyelvek csaptak ki a házból.
Észak felé indultam, mert nem akartam visszatérni a fogadóba.
Már majdnem besötétedet mire ismét megláttam egy fogadót magam előtt. Már épp ideje volt gondoltam, mivel igen hideg lett az éjszaka közeledtével. Közben megpillantottam a folyó kanyarulatát.

Furcsa gondolat kezdett körvonalazódni bennem. Mikor az ajtó elé értem mégjobban elkezdtem gondolkodni. Az ajtó feletti cégéren cirádás betűkkel a következő állt: Zöld Sárkány Fogadó. Lovamat itt is bevezettem az istállóba majd a fogadóba léptem. Itt több vendég is volt. Nagy zajjal álltak körül egy asztalt melynél fiatal férfi játszott a lantján.
Közelebb léptem, hogy megpillantsam az arcát. Ekkor egy pillanatra felnézett, és belőlem előtört a kacagás. A férfi, aki lanton játszott nem volt más mint tulajdon öccsém, Morell Vendemol.
Ismét megtapasztaltam, hogy uram, Darton nem csak a halál, de a sötét tréfák istene is.”


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához