LFG.HU

Valgab
RPGCimkek

[Azon sorstársaim számára, akik fantasztikus világok teremtésével múlatják idejüket, valószínűleg nem újdonság, hogy az igényesebb munkához nem árt ismerni a valós világ működési szabályait. A gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális stb. törvényszerűségek elég közismertek, azonban van egy terület, melyet rendre elhanyagolnak: ez pedig a nyelv. Középföldén kívül igen kevés olyan világot ismerek, melynek nyelvei ne néhány véletlenszerűen egymásra hajigált hang minél idegenebb helyesírással való leírására korlátozódtak volna. Persze nem várható el mindenkitől, hogy beleássa magát az - olykor kétségtelenül száraz - nyelvtudományba, ezért úgy gondoltam, az rpg.hu olvasóinak is hasznos lehet, ha rövid, olvasmányos formában találkoznak a témával. Ezt a célt szolgálná A nyelvek világa - világok nyelvei minisorozat, melyben főleg nálam képzettebb emberek idevonatkozó munkáiból szemezgetnék. Remélem, a téma nem bizonyul unalmasnak, sőt, segíti valamelyest a világteremtés nemes feladatára vállalkozó jelölteket. J - V]

[A harmadik részt a hangok leírásának szenteltem. Tapasztalataim szerint erre nagyon kevés gondot szoktak fordítani a világalkotók, és nemigen törődnek vele, hogy a hangok átírásánál érdemes valamiféle rendszert követni. A saját ábécé, netán szótagábécé vagy ideogramma-készlet kitalálása pedig már csak hab a tortán... A cikkből, mely ismét Pablo David Flores tollából való, mindezekkel kapcsolatban hasznos útmutatást kapunk. - V]

AZ ÍRÁS

Átírás

Ha eldöntötted, mely hangokat fogja használni a nyelved, kell találnod egy módszert, hogy leírhasd a latin ábécével (ezt nevezik átírásnak), és esetleg egy saját ábécét is alkothatsz neki. Az ábécékről hamarosan szó lesz.

Az átírás olykor rémálommá válhat. Ideális esetben minden hangnak meg lenne a maga szimbóluma, a latin ábécében azonban egy csomó rendkívül gyakori hanghoz nincs jel. Itt az első választási kényszer: külön szimbólumot használsz minden egyes hanghoz, vagy valami más módszert választasz? Ha minden hangnak egy-egy szimbólumot akarsz, akkor vagy nem betűjellegű karaktereket kell használnod (pl. ` @ ?), vagy pedig diakritikus jeleket, azaz a betűket apró jelekkel kell módosítanod (alattuk vagy felettük). Az ékezet és a két pont ilyen diakritikus jel: á è î ÿ. Az angol egyáltalán nem használ diakritikus jeleket. A spanyol némely hangsúlyos magánhangzót ékezettel jelöl: acá éramos ínfimos órganos súbitos; a palatalizált orrhangot (ny) pedig ñ-nek írja (pl. año). A francia ékezeteket használ, hogy jelölje, mikor kell az e hangot kiejteni, valamint sok szóban a hagyomány miatt: été âme à mère; valamint ç betűvel jelöli az sz-t a, o, u előtt. A portugál a nazalizált (orrhangú) magánhangzókat tildével (~) jelöli (pl. são). A német a hátsó magánhangzók elülső változatainak írására két pontot használ (ö ü). A dán a kerekített a hangot å betűvel írja, az elülső o-t (ö) pedig ø-vel. Sok nyelvben szokatlan betűk vannak bizonyos hangokra, és ha nem beszéled az illető nyelvet, valamint nincs megfelelő karakterkészleted, nehezen fogod elérni őket, amikor a nyelvedet le akarod írni a számítógépen.

Ha nem akarsz túl sok fura jelet használni, két vagy több szimbólummal kell jelölnöd egyetlen hangot, mint ahogyan az angolban az sh és a th is egyetlen hang. Ezeket digráfoknak (kétjegyű hang) nevezzük (trigráfok is elképzelhetők, de a hosszúságuk miatt általában kerülik őket). [Ilyen trigráf például a magyar dzs. - V] A h betűt nagyon jól lehet digráfok céljára használni. Valamit azonban figyelembe kell venned: sose használj két jelet digráf alkotására, ha azok magukban is megjelenhetnek egymás mellett, két különböző hangot alkotva. Az angol azért használhatja a th-t, mert a /t/+/h/ mássalhangzócsoport nem szerepel az angolban, de például nem használhatna sn-t egy nazális réshang jelölésére, mert néhány szóban az sn valóban az /sn/ hangokat jelöli. [A szóösszetételek itt most nem számítanak; ilyenekben nyilván megjelennek ezek a hangcsoportok (th pl. a cathouse szóban stb). - V]

Az átírásnak nincsenek szabályai arra vonatkozóan, hogy melyik jellel melyik hangot lehet jelölni, de azért nem árt, ha mások is el tudják olvasni a nyelvedet: nyugodtan használhatod a zh-t az /f/ jelölésére, csakhogy a legtöbb ember valami /f/-től teljesen különböző dolgot fog kiolvasni, amikor odaér – amellett pedig ha már úgyis ott van a jó öreg f, miért ne használjuk, nemde?

Jó, ha az átírás annyira fonemikus, amennyire csak lehetséges. Az angol rossz példa: ennek szavait úgy írjuk le, ahogyan századokkal ezelőtt ejtették, így egy szó írott és beszélt formája általában nem következetes. A francia még rosszabb (pl. egy olyan szót, mint az oiseau, /wa’zo/-nak kell ejteni; nincs egyetlen hang, ami megfelelne a “maga” betűjének.) [Hasonló a helyzet egyik kedvenc nyelvemmel, az írrel is: egy vicc szerint az ír helyesírást és kiejtést két, egymástól hermetikusan elzárt és egymásról mit sem tudó bizottság készítette el. Aki látott már ír szöveget, tudja, miről van szó. :) - V] Az írott spanyol és az olasz eléggé fonemikus, és legalább ilyen fontos, hogy a hangokat ki lehet találni írott formájukból, bár kissé pontatlanul. Némely nyelv figyelemreméltóan következetes írott formájában.

Ábécék és egyéb írásmódok

Az ábécé olyan jelek csoportja, melyek hangokat jelölnek. Te is kitalálhatsz egy ábécét a nyelvednek, ha akarsz. Ha így teszel, és a latinosított helyesírásod fonemikus, akkor az ábécédnek is célszerű annak lennie: egy hangot egy jel képviseljen. Használhatsz digráfokat és hozzáadhatsz diakritikus jeleket az ábécédhez. Ha a nyelved egy másik nyelvből származik, melynek már kitaláltál egy ábécét, akkor az új nyelv valószínűleg a régi ábécét fogja használni, néhány betű azonban más hangot fog jelenteni. A spanyol például a latin ábécét használja, de a c betű e és i előtt már az sz hangot jelöli. Ez nem fonemikus helyesírás, de a változás teljesen szabályos.

Amikor betűket találsz ki, játszadozz velük egy kicsit és írd le őket gyorsan egymás után. Az emberek az esetek zömében hanyagul írnak, és a bonyolult betűk hajlamosak az egyszerűsödésre. Arra is figyelj, hogy az egyes betűk különbözzenek az összes többitől, nehogy összekeverjék őket. Amikor két jel nagyon hasonló, ki szoktak találni valamit, amivel megkülönböztethetik őket. Az i fölötti pont akkor jelent meg, amikor a kis i betű vonalkáját kezdték összekeverni a gót kézírás m és n betűinek függőleges vonalaival. A számítógépes karakterkészletek és a programozók úgy különböztetik meg a nullát az O-tól, hogy átlós vonalat rajzolnak bele.

El kell döntened, miként történik az írás és az olvasás. Balról jobbra, ahogyan a latin és a cirill ábécét írják? A hébert és az arabot jobbról balra írják, a magánhangzókat pedig nem jelölik, kivéve a gyerekkönyvekben és (az arab esetében) a Koránban. A japán írás általában fentről lefelé és jobbról balra halad, némely könyv (pl. matematikával foglalkozók) esetében azonban balról jobbra.

Az ábécé nem az egyetlen írásmód. A kínaiak ideogrammákat (képjeleket) használnak, olyan karaktereket, melyek régebben egy tárgy képét ábrázolták. Minden karakter egy fogalmat jelöl és egy szótagként olvassák; azokat a szavakat azonban, melyek ugyanúgy hangzanak és nincsenek kapcsolatban egymással, különbözőképpen írják. A kínai karakterek két részből állnak: egy gyökből és egy fonetikus részből. A gyök a jelentésre, a fonetikus rész pedig a hangzásra utal; olykor egy gyök szerepelhet fonetikusként és fordítva.

A japánok egy kandzsikből (ideogrammákból) és kanákból (fonetikus szótagjelekből) álló vegyes rendszert használnak. Általában a mondandó lényegi részét kandzsival írják, a töltelékszavakat, kötőszavakat és ragokat pedig kanával. Kanából körülbelül 90 darab van, két készletbe osztva (hiragana és katakana). A hiraganát leggyakrabban az eredeti japán szavakra használják; a katakanát a jövevényszavak esetében alkalmazzák, valamint kiemelésnél, majdnem ugyanúgy, mint a dőlt betűket a latin ábécében. Továbbá amikor egy szokatlan kandzsit használnak, az értelmezést megkönnyítendő melléírják ugyanazt fonetikusan is, hiraganával – ilyenkor ezt furiganának (“segítő kana”) nevezik. Egy adott kanában szereplő mássalhangzót meg lehet változtatni diakritikus jelekkel. “Szabvány” kandzsiból 1945 darab van, ebből 1006-ot tanítanak az általános iskolában, és minden kandzsit kétféleképpen lehet olvasni: japán kiejtéssel (kun-jomi), vagy az eredeti kínai kiejtéssel (on-jomi). És ha ez még nem lenne elég zavaros, minden kandzsinak többféle olvasata is lehet mindkét típusból.

A koreaiak a hangulnak nevezett ábécét használják. Ez egy olyan rendszer, melyben a hasonló hangokat hasonló jelek jelölik. Nem tudom, honnan ered, mindenesetre figyelemreméltó fonetikai elemzést igényel. A hangulban a jeleket szótagokba rendezik, amitől az írás úgy néz ki, mintha sok ideogrammából és szótagjelből állna, de nem így van.

Az arab kurzív írást (folyóírást) használ, ami meglehetősen szokatlan, lévén a történelem folyamán a legtöbb nép szögletes betűkkel kezdte. Ez az íráshoz szükséges anyagok természetéből adódott. Gyanítom, az arabot kezdettől fogva finom ecsettel írhatták valami sima felületre; a kurzív betűk tökéletesen alkalmatlanok arra, hogy (gyorsan) kőbe vagy agyagba karcolják őket.

A thai, bár szótagoló nyelv, fonetikus ábécét használ, különálló betűkkel, melyeknek gyakran kis kunkorok és csavarok vannak a végükön. A glóbusz ama területe lakóinak némely más írása ilyesféle karaktereket használ, melyek egy kissé túlbonyolítottnak tűnnek. Ennek oka, hogy kezdetben olyan anyagokra írták őket, melyek megkövetelték, hogy a sorokat valahogyan “lezárják”.

[Tolkien kétféle ábécét is kitalált tündéi számára. Ezek közül az egyik, a certar vagy cirth gyakorlatilag a skandináv rúnákkal egyezik meg; a másik, a tengwar azonban a szerző eredeti találmánya. A tengwar (quenyául "betűk") az arabhoz hasonlóan folyóírás, ecsettel vagy tollal írták. Érdekes, hogy a betűk megkülönböztethetősége terén Tolkien nem osztotta a fenti nézeteket: "A mi ábécénkben csak egyetlen olyan összefüggés van, amit az eldák fel tudtak volna fogni, éspedig a P és a B betű között; de ostobaságnak minősítették volna, hogy ez a két betű elkülönül egyrészt egymástól, másrészt az F, M és V betűktől." A tengwák tehát nagyon hasonlítanak egymásra, és a hasonló jelek hasonló hangokat is jelölnek, bár meg kell jegyezni, hogy az egyes betűk hangértéke nem állandó. Szintén fontos, hogy tengwával csak a mássalhangzókat írták, a magánhanzókat diakritikus jelek, ún. tehták (tehtar) jelölték. Sokat lehetne még beszélni a tünde írásmódokról, hiszen Tolkien igen alaposan kidolgozta őket, de javaslom, inkább nézzétek meg magatok A Gyűrűk Ura E. Függelékében. - V]

Mindez egyetlen alapelvre lyukad ki: egy ábécé kidolgozásához tudnod kell, mire fogják írni és milyen eszközzel.

Egy ábécé kitalálása még egyszerű dolog, egy szótagábécéé (vagy képjeleké) azonban okozhat némi fejfájást, ezért gondold meg alaposan előtte. Az ideogramma talán a legrosszabb fajta írásmód, és célszerű eltekinteni tőle, hacsak nem rendelkezel fotografikus memóriával. A szótagábécék megfelelőek, azonban csak nagyon korlátozott nyelvek esetében válnak be [ld. Hangtani megszorítások, a következő részben - V]; az angolban hatalmas mennyiségű lehetséges szótag van, és lehetetlen mindegyik számára egy külön jelet kitalálni.

A betűk elrendezése

Megszoktuk már, hogy betűink sorba rendeződnek. Ez nagyon hasznos a szótárak és a telefonkönyvek forgatásakor, és általában a mutatóknál. Nálad milyen sorrendben lesznek a jelek?

A latin ábécén alapuló nyugati ábécék általában kiszámítható sorrendet követnek. Az angol viszonylag kevés jelet használ, a digráfokat pedig nem tekintik önálló jeleknek, ez azonban más nyelvek esetében nem igaz. Például:

- A spanyol ábécében megvan az angol ábécé összes betűje, plusz a következők: ch (ami a c után jön), ll (az l után), és ñ (az n után). Így tehát egy olyan szót, mint chico, nem találsz meg a C fejezetben. A te nyelved latin alapú írást használ? Milyen extra jeleid vannak és közülük melyeknek van saját helyük az ábécésorrendben?

- A finn ábécében az ä és ö magánhangzók az y után jönnek.

- A hollandban olykor még mindig egyetlen jelnek tekintik az ij digráfot. (Olyannyira, hogy a régi írógépeken külön billentyűje van!)

- A svédben a v-t és w-t ugyanannak a hangnak két változataként tartják számon, ezért mindkettőt a V fejezet tartalmazza. Ez sok gondot okozhat, mivel a svéd nyelv (mely eredetileg csak v-t használ) rengeteg w-vel kezdődő angol és német jövevényszót vett át.

Más, nem latin írást alkalmazó nyelvek máshogyan rendezi el a karaktereket. Némelyikük a hangok fonetikai jellemzői alapján teszi sorrendbe a betűket; például előbb az ajakhangok (p b m f), aztán a fogmederhangok (t d n sz) és így tovább. [Tolkien tengwái hasonlóképp rendeződnek el, ami a szerző pedánsságát ismerve nem is csoda. J A 24 tengwát négy témá-ba (sorozatba) osztották: az első volt a foghangoké, a második az ajakhangoké, az utolsó kettőt pedig többféleképpen is alkalmazták. - V]

Ami a szótagábécéket (szillabáriumokat) illeti, általában itt is van egy meghatározott sorrend. A japánban a kanák mindkét típusát így rendezik el: előbb a magánhangzók (a i u e o), aztán a k-val kezdődő szótagok (ka, ki, ku, ke, ko), majd t-vel, n-nel, h-val, m-mel, j-vel, r-rel, w-vel kezdődők, és legvégül jön a magánhangzós n jele. Régebben egy másik, hagyományosabb sorrendet használtak (és használnak még ma is a mutatókban és a táblázatokban; a modern sorrendet szótárakban alkalmazzák). E sorrend alapja egy vers, melyet egy Kúkai nevű buddhista szerzetes írt és melyben az összes hiragana karakter pontosan egyszer fordul elő:

Iro ha nihohe to
csirinuru wo
waka jo tare szo.
Cune naramu
uwi no okujama
kefu koete
aszaki jume
misi wehi mo szeszu.

(NB: ez valószínűleg nem jó modern japánul, és nem is ez a helyes kiejtés. A ha kanáját /wa/-nak ejtik, a wi és a we kanája pedig kiment a használatból. A wo kana kiejtése /o/.)

Ami az ideogrammákat illeti, a japán kandzsikat (és a kínai hanzikat) a gyökök száma szerint rendezik sorba, ugyanazon a gyökön belül pedig a karakter megrajzolásához szükséges vonások száma szerint (van egy módszer a megfelelő megszámolásukra).

Jó ötlet, ha a betűk nevei jelentenek valamit, vagy sorban el lehet őket mondani. A latin betűk nevei az összes nyelvben, mely őket használja, értelmetlenek, és gyakran túlságosan hasonlítanak egymásra – innen jön az igény az olyasféle kódokra, mint “Alfa, Bravo, Charlie”… Más nyelveknél és írásoknál ilyen problémák nincsenek.


Kapcsolódó adatok Linkek/fórum

[http://www.ancientscripts.com]
A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához