LFG.HU

HammerTimeCafe
Valgab
RPGCimkek

Azon sorstársaim számára, akik fantasztikus világok teremtésével múlatják idejüket, valószínűleg nem újdonság, hogy az igényesebb munkához nem árt ismerni a valós világ működési szabályait. A gazdasági, társadalmi, politikai, kulturális stb. törvényszerűségek elég közismertek, azonban van egy terület, melyet rendre elhanyagolnak: ez pedig a nyelv. Középföldén kívül igen kevés olyan világot ismerek, melynek nyelvei ne néhány véletlenszerűen egymásra hajigált hang minél idegenebb helyesírással való leírására korlátozódtak volna. Persze nem várható el mindenkitől, hogy beleássa magát az – olykor kétségtelenül száraz – nyelvtudományba, ezért úgy gondoltam, az rpg.hu olvasóinak is hasznos lehet, ha rövid, olvasmányos formában találkoznak a témával. Ezt a célt szolgálná A nyelvek világa – világok nyelvei minisorozat, melyben főleg nálam képzettebb emberek idevonatkozó munkáiból szemezgetnék. Remélem, a téma nem bizonyul unalmasnak, sőt, segíti valamelyest a világteremtés nemes feladatára vállalkozó jelölteket. ;) – V]
[A hangokénál magasabb szint a szavaké, ezért most ezt a témát járjuk körül. A cikk első két témája a szavak hangsúlyával, illetve hanglejtésével foglalkozik. Ezután két érdekes jelenségre kerítünk sort: a harmónia és a mutáció a szavak egyes hangjait változtathatja meg más szavak jelenlétében. Majd rátérünk arra, hogyan alkossunk az ún. hangtani megszorítások segítségével olyan "öntőformát" a szavainknak, hogy a nyelvünk egyedi és semmi mással össze nem téveszthető ízt kapjon. Végezetül pedig a szerző, Pablo David Flores, néhány tanáccsal lát el bennünket a szavak kitalálásával kapcsolatban. - V]

A SZAVAK

Hangsúly
A hangsúly természetesen az a nyomaték, mely minden szó egy bizonyos szótagjára (vagy egy teljes mondat fontos szavaira) esik. A nyelveknek lehet szabályos hangsúlyuk, ezt elég csak megemlíteni, de lehet szabálytalan is, amit viszont külön jelezned kell. Az angol hangsúlyok szabálytalanok és nem is jelzik őket sehol; még az írásban egyforma szavaknak is lehet eltérő hangsúlymintája. A spanyol hangsúly szintén kiszámíthatatlan, de gond nélkül lehet helyesen olvasni. A spanyolban egy ékezet nélküli szó hangsúlya az utolsó előtti szótagra esik, ha az magánhangzóra vagy n-re, ill. s-re végződik; ha másik mássalhangzóra, akkor az utolsó szótag hangsúlyos; ha pedig ékezet szerepel (a magánhangzók fölött, pl. álamo, adiós), a hangsúly az ékezetes magánhangzón van. A francia szavakban mindig az utolsó szótag hangsúlyos. A kecsuában hátulról a harmadik (az utolsó előtti előtti) szótag hangsúlyos. A latinban szintén, ha mindkét utolsó szótag rövid (vagyis rövid magánhangzók és egyes mássalhangzók szerepelnek benne, pl. seculus: /`sekulus/), máskülönben a hangsúly az utolsó előtti szótagra esik (pl. secundus: /se`kundus/).

A hangszín a szótag hangmagasságát jelzi. A japán például nem hangsúlyokat, hanem hangszínt használ a szavak nyomatékosítására. Egyes szótagok alacsony hangszínűek, mások magasak. Egy szótag hangszínét a fő hangszín-esés vagy emelkedés helye határozza meg.
A legtöbb nyelv esetében egy teljes mondatban lehetnek hangsúlytalan szavak is. Az angolban például az “I`m here for the ad” mondatban az “I`m”, “for”, “the” szavak hangsúlytalanok. (A hangsúlytalan magánhangzók pedig középre tolódnak és schwa vagy gyenge /I/ lesz belőlük.)

Hanglejtés
A hanglejtés a szótag intonációs szintje. A hanglejtés minden nyelvben jelen van, de olykor nem fonemikus. Az angolban a “What did you do?” (normál kérdés) és a “What did YOU do?” (nyomatékos visszakérdezés) kérdések kiejtése eltér, és a kulcsszavak más-más hanglejtést kapnak.

Némely nyelvben a hanglejtés fonemikus. Ilyen nyelv például a kínai (mandarin és kantoni), a vietnami és egy csomó afrikai nyelv. Minden szótag egy bizonyos hanglejtéssel bír, mely ugyanannyira jellemző, mint a benne lévő magánhangzók nyíltsága, és megkülönböztethet egymástól szavakat. A mandarin kínaiban például négy hanglejtés van: magas, emelkedő, alacsony-eső és magas-eső (el lehet képzelni, mit jelentenek). A következő példa Mark Rosenfeldertől származik: ma “anya”, “kender”, “ló”, “átok”. [Egy jópofa példa, bár nem tudom, igaz-e vagy sem: állítólag a burmai nyelvben a "ma ma ma ma ma" mondat (minden "ma" más dallammal persze) ezt jelenti: "Segíts a lónak, veszett kutya jön." :) - V] A vietnami hat hanglejtést ismer, ezek közül kettőnél a magánhangzót egy hangszalag-zárhang osztja ketté (recsegő hang: olyan alacsonyra kell venni a hangmagasságot, hogy a hangszalagok külön-külön rezgését hallani lehet). Hallottam egy kilenc hanglejtéses afrikai nyelvről (ez a legtöbb, amivel valaha találkoztak). Hál’ Istennek nem kell tudnom beszélni ezen, hogy beszélhessek róla.

Próbálhatsz hanglejtéseket használni a nyelvedben, de nem javaslom, kivéve ha az anyanyelved is hanglejtéses (tonális). Érdekes eszköz, de elég nagy munkával jár, amíg átképzed a hangszerveidet. A hanglejtés lehet fonemikus jellemző, vagy (a természetes nyelvekben ritkán) egy nyelvtani jellemző. [Azaz lehet, hogy csak szavakat különböztet meg egymástól, de lehet nyelvtani funkciója is. - V]

Harmónia
Harmóniának nevezzük azokat a hangváltozásokat, melyek néhány nyelvben történnek bizonyos beszédelemek esetében, bizonyos körülmények között. Egyszerű jelenség ugyan, de a hangváltozás egyik típusának tekinthető, a hasonulás rokona. [A hangváltozásokról részletesebben egy későbbi részben lesz szó. - V]

Az egyik típust magánhangzó-harmóniának nevezzük. Ez a magánhangzókat változtatja meg, ugyanazon szó többi magánhangzójához hasonítva azokat. A magánhangzó-harmónia jelen van a törökben, a finnugor (például a magyar és a finn) nyelvekben és néhány bennszülött amerikai nyelvben. Ezek közös jellemzője az, hogy agglutinálók, tehát a szótövet több utótag követheti vagy egy sor előtag előzheti meg, melyeket egymás után fűznek (ragasztanak). A szótő hangsúlyos magánhangzóját (mely általában az első vagy az utolsó, attól függően, hogy utó- vagy előtagokat használunk) egy bizonyos ellentét, általában a kiejtés helye szerint kategóriákba sorolják. Így tehát például a magánhangzókat feloszthatják elölképzettekre (i, e, német ä, ö, ü) és hátulképzettekre (a, o, u). Ezután az összes, ragozott toldalékban szereplő magánhangzót meg kell változtatni, hogy illeszkedjék a szótő magánhangzójának jellegéhez. Ily módon minden toldaléknak szükségképpen két alakja van, egy elölképzett és egy hátulképzett. (Néhány nyelvben három vagy négy lépcső is lehet a skálán, nem csak kettő.) Példának okáért nézd meg az alábbi, esetraggal ellátott finn szavakat:
autossa “autóban”
laatikosa “dobozban”
järvissä “tóban”
Látod, hogyan váltakozik az utolsó magánhangzó? Egyszer -a (hátulképzett), másszor (elölképzett). Itt van még néhány példa befejezett idejű igékkel:
on lyönyt “megütött”
on ajanut “vezetett”

A befejezettség jele -nut a hátulképzett magánhangzós tövekre, -nyt az elölképzett magánhangzósokra (y = /y/, magyar ü). Nekem is van egy magánhangzó-harmóniát használó nyelvem, a knarwaz. Hasonlítsd össze a következő szavakat: hátulképzett magánhangzós gnolpusut “a hegyben” vs. az elölképzett magánhangzós lempüsüt “a fában”. Az első szótagok (gnol-, lem-) a szótövek, a végződések pedig a helyhatározó esetet (locativust) és a hímnemet jelzik. A -pusut alak a hátulképzett u-t használja, mert a szótőben szereplő o is hátulképzett. A -püsüt alakban ü (kerekített i vagy elölképzett u) szerepel, mert a szótőben lévő e elölképzett.

A magánhangzó-harmóniát a kiejtés helye mellett más ellentétekre is kiterjeszthetjük; érintheti a hosszúságot, a nazalizációt vagy a kerekítést is. A magánhangzók nyíltságbeli harmonizálása is lehetséges, bár egyetlen ismert természetes nyelvben sem fordul elő.
[A cikk ezután egyéb lehetséges harmóniafajták leírásával folytatódik. Ilyen például az orrhang-harmónia, melynél annyi a különbség, hogy ez a toldalék mássalhangzóját nazalizálja, ha a szótőben orrhang szerepel. Pl. a toldalék dzs hangjából ny, p-jéből m lesz. Ötletként említi még a szerző az "inverz harmóniát", amikor a szótő és a toldalék hangjai nem közelednek egymáshoz kiejtésükben, inkább távolodnak egymástól. - V]

Mutáció
A régi indiai tudósok szanszkrit nyelven szandhi-nak nevezték a hangváltozások azon csoportját, mely a szavakon valósul meg bizonyos körülmények hatására. Mutációnak is nevezhetjük. Ezek a változások sokféle formát ölthetnek. Én egyet fogok megemlíteni, azt, amelyikhez a legjobban értek: a lágyulást (leníciót).

A lágyulás a szavak kezdő hangjait módosítja, amikor azok bizonyos helyzetekben állnak, vagy bizonyos célok érdekében. Ezek a változások a szókezdő hang elvételével, hozzáadásával vagy megváltoztatásával módosítják a szavak kezdetét. Emiatt a szavaknak két vagy több alakjuk is lehet.
Azon nyugati nyelvek közül, melyekről valamit tudok, a walesi és az ír használ lágyulást. Mi több, a walesi adta az ötletet a J. R. R. Tolkien által Középfölde szürketündéi számára kitalált, híres sinda nyelv hangtanához. A walesiről nem sokat tudok, de éppen van kéznél némi anyagom a sindáról, melynek lágyulási szabályai a walesin alapulnak. Ezért a sindát fogom példaként használni.

A sindában a lágyulás a szavak első mássalhangzójára hat bizonyos körülmények között. A lágyított mássalhangzó így változik: a zöngétlen zárhangok (p, t, k) zöngéssé (b, d, g) válnak. A zöngés zárhangokból réshangok lesznek, kivéve a g-t: b, d, g átalakul v-vé, dh-vá, és semmivé. A zöngétlen lh és rh zöngés l-lé és r-ré alakul; az s-ből h lesz és az m-ből v.
A sindában akkor lágyítunk egy szót, ha
a) ez az ige tárgya és mellette áll,
b) összetételek és névelők után áll,
c) melléknévról van szó és a kapcsolódó főnév mögött áll, vagy ha
d) ez egy szóösszetétel második eleme.
Például: a certh “rúna” szóból i gerth “a rúna” lesz; a peth “szó” szóból jön a Lasto beth lammen “hallgassatok nyelvem szavaira” varázsige; a calen “zöld” szóból a Tol Galen “Zöld Sziget” név; a mellyn “barátok” szóból az Elvellyn “Tündebarátok” név.
A walesi mutációs szabályok ennél azért sokkal összetettebbek; háromféle mutáció is van: gyenge- (=lágyulás), nazális- és réshang-mutáció. A walesiben van egy ehhez kapcsolódó jelenség is: az igeragozásnál (legalábbis a bod létige esetében) a kérdő és tagadó alakok a hanglejtés megváltozása és/vagy segédszavak használata mellett a kezdőhangokat is megváltoztatják.

Használhatsz másféle lágyulást és mássalhangzó-mutációt is, és meghatározhatod hatókörüket. Az afrikai ful nyelvben a személyek osztályába tartozó főnevek többesszáma lágyulást okoz: egyesszámú dzsim “társ” > többesszámú jim’be “társak”, a dzs hang j-vé lágyul. Furcsa módon a tárgy osztályba tartozó főnevek pont az ellenkező irányba lágyulnak.

Hangtani megszorítások
Minden nyelvben vannak olyan hangkombinációk, melyeket nehéznek, tiltottnak vagy lehetetlennek minősülnek. Ezeket nevezzük hangtani megszorításoknak: olyan öntőformák ezek, melyekhez minden szónak illeszkednie kell a koherencia és az “ismerősség” érdekében.
[A tömörség kedvéért a szótagok hangtani megszorításait egy képlettel fejezzük ki, ahol C a mássalhangzókat, V a magánhangzókat jelöli, a zárójel pedig azt jelenti, hogy az adott helyen szereplő hang elhagyható. Általában minden hang elhagyható, kivéve a szótag magját jelentő V-t. A legegyszerűbb, földi nyelvben használt képlet a (C)V; éppenséggel lehetne a V(C) is, de érdekes módon nincs olyan földi nyelv, mely kizárólag ilyen szerkezetű szótagokat engedélyezne. - V]
Az angolban alig találunk ilyen hangtani korlátokat. Emiatt hatalmas mennyiségű idegen szót volt képes magába olvasztani, olyanokat, mint garage, sombrero, mosquito, ersatz, schmuck… Némely nyelvek nem állnak ellent az ilyen invázióknak.
A japán például (mely az egyik legkorlátozóbb nyelv) alapvetően olyan szótagokat engedélyez, melyek egy (esetleg kettős) mássalhangzóból, egy (talán kettős) magánhangzóból és egy n-ből állnak: (C)V(V)(n). Az angol klub szót a japánok kurabu-ként vették át, hogy szélsőséges példát említsünk. Még egy olyan egyszerű spanyol patronímet is, mint a Rodríguez, átváltoztattak Rodorigeszu-vá.
A Fidzsi-szigeteken beszélt nyelv majdnem ugyanennyire korlátozó: mássalhangzó plusz magánhangzó, a szó végén egy opcionális mássalhangzóval.

A finn egészen a legújabb időkig nem tolerálta az olyan mássalhangzó-torlódásokat, mint a pr vagy a fl. A tündék nyelve, a quenya egyáltalán nem tűri meg a szókezdő vagy szóvégi mássalhangzó-torlódásokat. [Ez így nem pontos, ld. lent. - V] A görög szavak csak -sz-szel, -n-nel vagy magánhangzóval végződhetnek. Néhány nyelv bizonyos hangokat csak egy másikkal együtt használ, sosem egymagukban.
[Továbblépés előtt lássunk még néhány példát, részben Mark Rosenfelder alapján:
A quenya nyelv többek között éppen azért olyan dallamos, mert nagyon szigorú hangtani megszorításokkal él. Quenya szó elején csak a következő mássalhangzó-kapcsolatok állhatnak: qu (= cw), ty, ny és nw. Szó végén kizárólag t, s, n, l, r, vagy magánhangzó lehet; utóbbi eset a gyakoribb. Szó belsejében pedig csak a következő kapcsolatok megengedettek (a dőlt betűsek a gyakoribbak, ezeket Tolkien jelölte meg eképp): cc, ht, hty, lc, ld, ll, lm, lp, lqu, lt, lv, lw, ly, mb, mm, mn, mp, my, nc, nd, ng, ngw, nn, nqu, nt, nty, nw, ny, ps, pt, qu (= cw), rc, rd, rm, rn, rqu, rr, rt, rty, rs, rw, ry, sc, squ, ss, st, sty, sw, ts, tt, tw, ty, x (= ks). Ezek a szabályok jellegzetes hangzást adnak a tünde nyelvnek.
És hogy a fenti képletet is használjuk:

Mandarin kínai: (C)(i, u)V(w, y, n, ng); pl. wô, shì, Mêiguó, rén, wényán, chìàn, mànhuà, Wáng, Zhang.
Kecsua: (C)V(C); pl. Wallpakuna sarata mikuchkanku achka allin hatun mosoq puka wasikuna.
Angol: (s)(C)(r, l, w, y)(V)V(C)(C)(C); pl. sprite, thinks.

Az angol példáján látszik, hogy mennyire nehéz feladat egy szabadabb szótagszerkezetű nyelvnél effajta képleteket felállítani. Édes anyanyelvünknél nem is próbálkozom ilyesmivel, mint ahogy annak sem látom értelmét, hogy egyenként felsoroljam az összes lehetséges szótagkezdő és -záró hangsort. A magyar ugyanis szintén rendkívül sokféle szótagot engedélyez, még ha némelyik csak toldalékolt alakban fordul is elő (pl. hagyd, nyomsz, zengd, pénzt). Ugyanakkor figyelemreméltó, hogy a két vagy több hangból álló kezdések és zárások zöme kizárólag jövevényszavakban fordul elő. Az ősmagyar nyelv valószínűleg nem volt ilyen megengedő - íme a Kárpát-medencében töltött több mint egy évezred lenyomata... - V]

Nem könnyű egy szabályt csak úgy önmagában megtervezni – mégis jó, ha legalább van némi elképzelésed róla. Az a fő, hogy meghatározd, a nyelved – hétköznapi és pontatlan kifejezésekkel élve – magánhangzós vagy mássalhangzós legyen-e. Az angol (és a legtöbb észak-európai nyelv) jobbára mássalhangzós. A spanyol, a japán és a görög inkább magánhangzós. A hawaii rendkívül magánhangzós (egy olyan szó, mint a Kilauea, a legtöbb nyelvben nem megengedett). Egyes elméletek szerint az általános tendencia a legegyszerűbb mássalhangzó+magánhangzó szerkezet felé mutat. Talán kezdhetnéd így te is.
A sok toldalékot használó, összetett nyelvek általában az egyszerű szerkezetet kedvelik. (Mindazonáltal ott van a grúz, egy erősen ragasztgató (agglutináló) nyelv, melyben akár hat mássalhangzót is találhatsz egymás után, például a vprtskvni “meghámozom” szóban). Az izoláló nyelveknél a nagyon bonyolult szavak sem okoznak gondot, hiszen nem ragasztunk semmit hozzájuk (itt vannak például a tibeti nevek, mint a K`ri-srong-lde-brtsan). A legjobb, ha addig nem hagysz fel a próbálkozással, amíg a szavak külsőre és hangzásukban nem kezdenek illeszkedni az ízlésedhez és hangulatodhoz (csak nehogy megváltozzon félúton!).
A hangok hajlamosak megváltoztatni egymást és maguk is megváltozni. A hangváltozás végül egy új nyelv vagy egy elkülönülő nyelvjárás létrejöttéhez vezethet. [A hangváltozás szabályaival majd egy későbbi részben foglalkozunk. - V]

Szavak alkotása
Nos, mivel mostanra már mindent előkészítettél, el kell kezdened szavakat alkotni. Valószínűleg van már néhány töltelékszavad, esetvégződésed, toldalékod stb., ám ez csak a csontváz.

Hány szóra van szükséged? Ha egy teljes nyelvet készítesz (feltételezem, hogy így van, mert nem olvastál volna idáig, ha nem ez lenne a célod), akkor körülbelül 2000 szóra lesz szükséged, hogy valamennyire kényelmesen kommunikálhass. 1000 szóval is elég jól boldogulhatsz, ha ez netán megrettent; de olykor-olykor úgyis ki fogsz találni új szavakat.
Mark Rosenfelder említi (és nem ismétlem meg itt) Ogden és Richards elméletét. Ezek a fickók kimutatták, hogy egy tetszőleges angol szöveg zömében roppant szűkös szókészletet használ. Kevés, gyakran használt szó adja ki bármely szöveg 80-90%-át. Ezért azt mondták: “Jól van, akkor vegyük ki ezeket a szavakat és csak és kizárólag őket használjuk, a bonyolultabb fogalmakhoz pedig kombináljuk őket ahelyett, hogy nem olyan gyakori szavakat használnánk.” Például felejtsük el a “success” (“siker”) szót, és használjuk helyette azt: “make good”. Mindent összevetve 850 gyakori szóval is elboldogulunk, plusz talán még százzal a speciális területekre.

Az érvelés jól hangzik, de van egy bökkenő. A leggyakoribb szavak, melyek olyan nagy részt elfoglalnak a szövegből, pontosan azok, melyek a legkevesebb információt hordozzák: névelők, elöljárószók, névmások stb. Az újságok főcímeiben ezeket általában elhagyják, mivel nem olyan fontosak és a maradék nélkülük is érthető. A nem olyan gyakori szavakat nem lehet elhagyni, mert ezek azok, melyek az üzenet lényegét, az információ zömét közvetítik. Sőt, a modern informatika elmélete kimondja, hogy a legritkább jelek hordozzák a legtöbb információt. Ha egy szöveg szavainak 90%-át megérted, de a maradék 10%-ban vannak a leglényegesebb információk, akkor valójában semmit sem értettél meg, csak egy halom töltelékszót, melyek érthetetlen fogalmakat kötnek össze.
Szóval ne spórolj a szavaiddal. Sosem lehet túl sok belőlük.

Hogyan kezdj neki? Általános módszer nincs, de elmondok pár lehetőséget, amit én használtam már.
1. Lefordíthatsz egyszerű szövegeket. Amikor csak szükséged van egy szóra, alkosd meg; ha van kapcsolódó gyök, alakítsd ki abból, vagy pedig előbb magát a gyököt találd ki és jegyezd fel. A szavaid nem jöhetnek a semmiből. A fordítás fárasztó munka, és bosszantó is minden egyes szónál megállni és kitalálni azt, mindazonáltal szavak alkotása nagyszerű élmény. Azt, hogy mit fordítasz, neked kell eldöntened. Természetesen nem célszerű James Joyce-szal vagy Kierkegaard-dal vagy Borges-szel kezdeni. A Bábel-szöveg nagyon jól használható. Ezután folytathatod a Bibliával (vagy a Talmuddal vagy a Rigvédával vagy a vallásod bármelyik szentírásával, ha van neki és neked van vallásod). Ha ez túl nehéznek tűnik, használj képregényeket vagy A babót. Ha elég bátor vagy, megpróbálkozhatsz egy másik kitalált nyelv valamely – szómagyarázatokat tartalmazó – szövegének lefordításával a sajátodra.

2. Összeállíthatsz egy alapszó-gyűjteményt. Nekem van egy angolul nem beszélők számára készült angol-angol szótáram, melyben szerepel a szómeghatározások magyarázatánál használt 2000 gyakori szó listája. Kivettem innen néhány szót és lefordítottam őket a saját (kitalált) nyelvemre. Ne fordíts le egész szótárcikkeket. Ez unalmas, időrabló és céltalan: lesz egy csomó szokatlan szavad, az összes, melynek magyar megfelelője a-val kezdődik, és semmi más.

3. Keress egy témát vagy tárgykört és találj ki hozzá kapcsolódó szavakat. Például: mozgással kapcsolatos igék (sétál, megy, ugrik, jön, felkel, felemel, vonszol, pörög), testrészek (fej, kar, láb, lábujj, ujj, arc, szem, haj), színek (hadd ne soroljam fel őket), számok (vagy saját számrendszert készítesz vagy a tízes rendszert használod), szerszámok, állatok, háztartási eszközök.

4. Ezt még nem használtam, de érdekesnek tűnik: alkoss rímelő szavakat. Végy egy tetszés szerinti magyar fogalomhalmazt, majd fordítsd le az elsőt egy bizonyos szóval a nyelvedre, utána pedig az összes többit egy rá rímelő szóval. Vagy fordítva (a magyarban sok egymásra rímelő szó van, különösen az egyszótagú szavak között). Vagy készíthetsz váltakozó sorozatot, olyan szavakat, melyek csak az első mássalhangzójukban vagy a magánhangzóikban különböznek (ezeknek persze teljesen eltérő fogalmaknak kell lenniük, kivéve ha a hangváltakozás a te nyelved elfogadott ragozó mechanizmusa). Aztán felhasználhatod ezeket a szavakat szóviccek gyártására, ha akarod :-).

Van egy roppant érdekes szólista (a Universal Language Dictionary), mely 1600 szót tartalmaz különböző témakörökbe osztva – olyanokat, melyeket ilyen vagy olyan formában a világ leggyakoribb nyelvei használnak. Ezt megtalálhatod a Model Languages honlapon, akárcsak a Langmaker nyelvgenerátort. Ez nagyon jó, legalább a szavak miatt nézd meg (ülni és egyiket generálni a másik után viszont nem túl szórakoztató). Egy egyszerűbb, de még mindig jól használható módszer a véletlenszerű szógenerálásra a Wordgen. Ezzel meghatározhatod a szótagkezdő, középső és szótagzáró mássalhangzókat, -csoportokat, magánhangzókat és diftongusokat, valamint a kívánt szótagszámot.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához