LFG.HU

garw
novellaCimkek

Túlélés Szféra 2.

Az ezüstszínű Ford lefékezett a kereszteződés előtt. A környék nyugis, a forgalom gyér, de valami mégsem volt rendben. Ezt érezte meg a sofőr, mielőtt még bekanyarodott volna a keresztutcába.
- Gond, Notti? – Kérdezte Negi.
- Csak a barátaid – szólt Nottingham és lassan előrébb engedte a kocsit.
Az utasok látták, hogy a keresztutcában, közép tájt, két fekete autó áll. Az egyik egy négyajtós sedan, a másik egy nagyobb lincoln, vagy olyasmi. A lincoln csak most érkezhetett, mert féklámpája fel-felvillant, ahogy a sofőrje idegesen nyomogatta a pedált, majd azonnal nyílt is az egyik hátsó ajtó. Egy középmagas, őszes hajú, öltönyös férfi lépett ki a lincolnból és a sedan felé indult.
- Morgenstern. – Mondta fáradtan Negi, bár a többiek is felismerték az ügynököt.
- Remélem nem látnak meg. – Szólt előre Christine, miközben idegesen a nyakláncát babrálta, ami tudat alatt biztosította, hogy ez valóban így is történjen. Nottingham visszatolatott.
- Gratulálok zsarukám! – Negi reszelős, méltatlankodó hangja betöltötte a kocsit. Kicsit vissza is fogott belőle, mikor folytatta. – Egy hirtelen lefékező, egy álló, vagy egy másfelé kanyarodó kocsinál csak egy visszatolató kocsi a feltűnőbb.
- Inkább megköszönnéd, hogy hazahoztunk – nézett kérdőn Negire.
- Ó, köszönöm szépen.
- Erre most nincs időnk. – Szakította félbe őket Christine. – Máshol is tudunk magának gépet szerezni Negi?
- Várjunk csak egy pillanatra! – Tárta szét kezeit az ex-ügynök. – Eszemben sincs elfutni Morg elől! Eddig elkerültük, mert muszáj volt. De most, hogy lepasszoltuk a problémás kiscsajt…
- Molly-t – segítette ki Christine.
- Molly-t… most már beszélhetnénk.
- Remek, hát akkor szállhatsz is kifelé.
- Kösz.
- Én nem tartom jó ötletnek. – Próbálkozott újból Christine.
- És mégis mit tartana jó ötletnek? Egész hátralévő életemet törvényen kívüli deviánsként éljem le, csak mert…
- Még mindig nem értem, hogy ez a két szó miért szinonima…
Negi, ma először, elmosolyodott. – Nyílván soha nem is fogja, de most nem morális kérdésekről van szó. Csak arról, hogy azt tettem…
- Tettük – helyesbített Nottingham.
- Segítettem maguknak, olyan ügyben, mely azokat is érinti, akikhez lojális vagyok. És eszemben sincs keresztbe tenni nekik, mert tisztelem őket, és amit tesznek. És remélem, megbíznak bennem annyira, hogy ha odaállok Morg elé, akkor legalábbis végig fog hallgatni, sőt, el fogja fogadni, hogy miért segítettem elszöktetni Molly-t. Ennyi.
- És maga szerint ez nem morális kérdés! Maguk aztán nem semmi. – Bólogatott gúnyosan Christine.
- Adjak tiszta inget Negi? Van a csomagtartóban.
- Köszönöm “Naszi”, – tért át a Dakotai tájszólásra Negi – de nem.
- Ahogy gondolja, Negi ügynök.
- Szóval én odamegyek, ti meg tűnjetek el!

A sedan mellett két nagydarab, golyóállómellényes ügynök védte hevesen az álláspontját Morgenstern tekintélyével szemben (aki másra pillanatnyilag nem támaszkodhatott). Az egyik mellényes észrevette a sarok felől közeledő Negit, és egy apró intéssel felhívta rá a másik kettő figyelmét. A két ügynök szembe fordult Negivel. Morg, szokásához híven, hátrébblépett, hogy ne legyen tűzvonalban, ha valami történne. Most érezhetően nem erről volt szó, de Morg így jelezte, hogy ő senkinek sem áll az útjába, aki el akarja intézni ezt a két demót.

Demónak nevezték azokat az NWO ügynököket, akik tevékenységük álcázására FBI igazolványt kaptak. Sok mindenhez értettek, mágikusan is erősek voltak, de a bűnüldözéshez csak annyira konyítottak, mint az a bizonyos tradíciós tyúk a kvantumfizikához. Mégis lelkesen lobogtatták igazolványaikat, így népszerűtlenítvén az FBI-t. FBI demók. Pedig voltak arrafelé igazi nyomozók is, technokraták vagy sem, de egynél biztosan többször látták valamelyik FBI akadémia belsejét.
- Mit keresett azzal a zsaruval, a deviáns lakásán, a harmincnyolcadik és a… – kezdte volna demó 1.
- Molly McGinley. – Nézett szúrósan demó 1 szemébe. – Lövéseket hallottunk, és bementünk.
- Nem a saját lövéseiket? – Kérdezte a demó 2.
- Ha vallomást tesz, segíthetünk – ajánlotta demó 1.
- Ez remek. Ahelyett, hogy kinyomoznák, ki akarta szitává lőni az a kislányt, itt rugdosnak engem, hogy ugyan, valljam már be! Vagy ha én voltam, akkor legalább kinyomoznák…
- Épp ezt tesszük.
- Elmehet a jó… – intett a fejével Negi és kezével valamiféle kódolt mellékletet is jelzett.
- Csak ne rontsa tovább a helyzetét, Negi!
- Maga meg találja meg azokat a géppuskakezű …
- Honnan tudja, hogy ketten voltak? – Förmedt rá demó 2.
- Nem mondtam, hogy ketten. Úgyhogy mivel semmi sincs a kezükben ellenem, lekophatnának és hagyhatnák, hogy elbeszélgessek egy kicsit Morgenstern ügynökkel. – Csak ekkor biccentett Morg felé. – Szasz Frank. És kinyomozhatnák, hogy ki küldte azokat a darálókat.
- Nos, ami azt illeti, – kezdte Morgenstern, mire mindhárman feléje fordultak. – én küldtem őket – nevetett kényszeredetten. Egyszerre nyílt bárgyú csodálkozásra Negi szája, és húzódott mosolyra a demóké.
- Remek – nyerte vissza a lendületét Negi. – Akkor talán hátraszigszalagozhatnám a kezemet és beugorhatnék a csomagtartódba, ha jól sejtem. – Mondta udvariasan Negi, miközben felmérte maga mögött a két demó ügynök pozícióját, hogy vakon le tudja szedni őket, miközben a másik stukkerével visszakergeti Morgensternt a lincolnjába (őt nem akarta lelőni, de biztos volt benne, hogy nem is sikerülne).
- Csak nyugi Negi! Ismersz. – Mondta Morgenstern, és felvette az LA, FBI, helyi igazgató-féle kedélyes mosolyát és hogy teljes legyen a maszk a szemeit NWO középvezető módjára húzta össze.
- Persze, szívesen lennék az öböl mélyén, ha úgy látnád jónak, de ez…
- Félreértés történt. – Mondta nyugtatólag, mert Negi még mindig ugrásra készen állt. Tudta, hogy Negi sok mindent képes egyetlen pisztolylövésbe fókuszálni, hátmég másodpercenként négybe. Mentálisan nem volt komoly ellenfél, de mégis jó érzés volt a csapatomban tudni – tűnődött Morgenstern. Ami Negi személyi kartonját illeti, bár címkék alapján nem lehet embereket megítélni, ez állt benne;
Generális véleménykülönbségekre agresszívan reagál. Nem kreatív, ezt azzal kompenzálja, hogy gyakran vállal felesleges kockázatot (hasonló a “csináld vagy halj meg” típusú, célorientált ügynökmodellhez, lásd.:FD 1923/12.354). Gyenge szociális interakció-lépesség… és így tovább.
- Ha azt hiszed… – kezdte Negi és épp kezdett volna személyi kartonjának megfelelően cselekedni.
- Ne itt! A francba, Negi, ezt ne itt beszéljük meg. – Intette le Morg, de úgy, hogy ha akart volna, sem tudott volna tovább beszélni, tekintélyét és régi barátságukat használta fel, hogy, szigorúan pszichológiai alapon, fókuszálja a hatást. Negi elnémult, de Morgenstern megdöbbenésére mozdulatainak továbbra is ura maradt, a lincoln felé indult. – Átveszem az ügyet. – Hajtotta el a demókat.

- Ha kinyírattad volna a csa… Molly-t, meg mondjuk engem, akkor is letudnád ennyivel, hogy “bocs, de félreértés történt”?
- Erre nem került volna sor.
- Figyelj Frank. Kicseszettül mocsok dolog, hogy két kiberhentest küldesz a csajsziért, csak mert Felébredt.
- Tudtál róla?
- Mikor már velünk volt, kiderült.
- Pontosan ez az. Bár akaratán kívül, de nagyon veszélyes dolgokat művelt. Azonnal cselekednem kellett. És ügynökünk nem volt a közelben.
- A demók ott voltak, ők rugdostak ki minket…
- De akkor már meg is volt a baj.
- Persze, a darálóid a fél háztömböt szétlőtték.
- Ők nem a lányra támadtak, hanem valami sárkányra, vagy mire – sóhajtott lemondólag az FBI igazgató.
- Hogy a francba lett volna ott bármi ilyen marhaság? Egy épphogycsak Felébredt nem tud csak úgy, a levegőből előkapni egyet, már ha egyáltalán lehetséges lenne az ilyesmi. És minden golyót a ház fogott fel, csak apró sárkány lehetett. – Gúnyolódott Negi, de ez nem a szokásos, hétköznapi gúnyolódás volt. Ez most személyiségének másik része volt, az agresszív Negi, amit egyetlen dolog váltott ki, a bizonytalanság, hogy tévedhet (hogy tévedett). Egész életében másoknak akart megfelelni, és ez a technokrácia esetében sem volt másképp, és most keresztülhúzta a számításaikat. Vagy legalábbis ők így gondolták. Ez volt az a mi a legjobban dühítette, akármilyen (relatíve) kicsi dologról van is szó… (egy deviáns élete vagy halála).
- Tudom, hogy csak illúzió volt. De…
- De nyoma maradt a kutyuskáid átverhetetlen gépagyában, mi?
- Igen. Képzeld. – lendítette a magasba kezét Morgenstern. – És ti? Nottingham nézett vissza a lövöldözésre, mi? Máshogy is lehet információt szerezni, ha egy Alvó zsarunak azt mondom 24 órát kap, kinyomoz bármit, nem kell ehhez varázslónak lenni. Nottingham-nek pedig mondtam már, hogy kiszedem az agyát, ha még egyszer így kezd bele a nyomozásba.
- Mint a kiscsajnak, mi?
- Ő más. A fél háztömb a pszichiátrián van. Deviáns és kész.
- Te f***alap…
- Mmmoderátó Negikém!
- Az önvédelem nem deviancia.
Nottingham épp ezt a pillanatot választotta, hogy kocsijával a lincoln mellé gurulva bekopogjon az ablakon. Morgenstern sofőre már rég felismerte őket, és jelzett is Morgenstern-nek, aki annyira nem találta veszélyesnek vagy meglepőnek a helyzetet, hogy akárcsak szóbahozza, de épp miattuk terelte a nyomozásra a szót.

Morgenstern leengedte a sötétített ablakot, kikönyökölt és az öklét rázta, mint valami taxis.
- Nottingham…
- Jó nap, Morgenstern ügynök! Szasz Negi, jól vagy? Hoztunk konzervnyitót, ha esetleg kellene, csak szólj.
- Igazi haver vagy Naszi – engedett fel egy pillanatra Negi.
- Jól figyeljen Nottingham, nem mondom el mégegyszer. Maga nem vudu varázsló, nem is kicseszett médium, vagy Frank, a látnok nyomozó, hanem Los Angeles francos sztárnyomozója – a sztárnyomozós résznél egy félkört húzott a levegőben, mintha valami szalagcímet idézne (mellesleg így is volt). – Próbáljon meg tehát úgy is viselkedni. És itt most a kedvenc szféránkra gondolok. – Mondta atyailag dorgáló hangon, majd kihajolt egy kicsit, hogy belásson a hátsó ülésre (pedig pontosan tudta, ki ül ott) – Üdvözlöm Christine. Hogy megy a ricsaj?
- Azt hiszem összekever valakivel. – Közölte hűvösen Christine, a legapróbb jelét sem mutatva, hogy Morgenstern megfogalmazásában felismerte volna a zene, villanygitár, satöbbi szinonimáját.
- Csak viccelek. Hát persze, hogy örülök, hogy látom.
- Ami azt illeti Morgenstern… – kezdte Nottingham, aki nem tudta magába folytatni a mókás énjét – ha már az Időnél tartunk, tegnap megnéztem a Die Hard 7-et. Gondoltam érdekli.
- Nagyon vicces.
- Inkább elszomorító.
- Nocsak?
- Elég lerobbant már a csóka.
- A Béla?
- Nem, a Dudikoff.

Negi mérgesen visszarántotta Morgenstern-t a kocsiba. – A jó életbe Morg! Örülök, hogy jól érzed magad. De még nem fejeztük be. – Mire végigmondta, le is csillapodott valamelyest, és visszahuppant az ülésre. Még mindig dühítette, hogy Morg nem változtatott az álláspontján (egyáltalán nem is mondott semmi konkrétumot, egyszerűen ejtette a vitát és elkezdett jópofizni kedvenc deviánsaival.).
- Jól van, csillapodj! Ezügyben én már úgysem tehetek semmit. Segítettetek neki eltűnni, – elgondolkodva meredt maga elé. – Amíg nem bukkan fel újra…
- Már Odaát van. Ha újra felbukkan, nem fog bajt okozni. A Tradíciósok majd helyreteszik.
- Én is ettől félek.
- Én sem rajongtam az ötletért, de Christine és Naszi legalább megvédeni akarta. A kibersrácok meg csak…
- Az csak véletlen volt. Csak hozzám kellett volna kísérniük…
- Persze, aztán meg ment volna valamelyik Begyűjtőbe!
- Ezt ne! Oké! – Szúrósan Negire szegezte tekintetét. – Egyáltalán ne! A Begyűjtők, már ha egyáltalán léteznek, – ezt jól kihangsúlyozta – egyáltalán nem a mieink. Egyáltalán…
- Egyáltalán tudom. Bocs.
- Beülhetünk? Vagy valami. – Szakította félbe Nottingham a társalgást.
- Épp kérni akartam – vigyorodott el Morgenstern. – Vagy valami – tette hozzá. Kedvelte Nottingham stílusát, aki idétlen és piszkálódó viccelődését arra használta fel, hogy felmérje az esetleges vitapartnereket és folyamatosan monitorozza társai kedélyállapotát… Más indokot el sem tudott képzelni, ami az embert ennyi kellemetlenkedésre késztetné.

Nottingham és Christine beszálltak a lincolnba. Azért jöttek, hogy segítsenek Neginek az FBI-os NWO ügynök leszerelésében, mert korábban minden alkalommal konstatálták, hogy Neginek komoly problémát okoz jó benyomást kelteni az emberekben, illetve megértetni velük indokait. Most pedig bebizonyosodott, hogy ez ismerősök (és/vagy Technokraták) esetében sincs másképp.

Christine és Nottingham sem értette Morgenstern indokait, de nekik megvolt az az előnyük, Negivel szemben (aki legalábbis elfogadta a hivatalos döntést), hogy nem tartoztak semmiféle csoporthoz. Így azt gondolhatták, hogy képesek helyesen ítélni, pusztán a tények alapján. Ez általában alapvető tévedéseket eredményezett, de ezúttal a színfalak mögé láttak, egyáltalán nem volt szó sem tévedésről, sem túlkapásról; Morgenstern félt valamitől. De akkor miért engedte el mégis a lányt? Miért fogadta el a két renegát és volt ügynöke indokait? Vagy ez csak a látszat? Valójában ugyanúgy keresteti a lányt, ezek után is?
- Miért olyan fontos ez a lány? – Kérdezte Christine.
- Nem fontosabb, mint a többi szabadon garázdálkodó deviáns.
- Ez igazán megnyugtató.
- Jobb szeretem a Független terminuszt – motyogta Nottingham, inkább csak úgy magának.
- Természetesen az önök helyzete egészen más. Nincs okuk aggodalomra.
- Ha esetleg elfelejtette volna, – kezdte Nottingham – itt emlékeztetném, hogy a két hónapja begőzölt ügynökük nem a telefonkönyvből vette a nevünket, hanem az önök szép kis deviáns-nyilvántartásukból…
- Ilyesmi többet nem fordulhat elő… – Kezdte volna Morgenstern, de valahogy bizonytalannak tűnt, mintha magától is elhallgatott volna, ha Christine nem folytatja Nottingham gondolatmenetét.
- Amiben mellesleg Negi is benne van, szóval meglehetősen igazságtalan, azonkívül indokolatlanul elfogult, anti-részletes, és mint ilyen könnyen félreértelmezhető adathalmaz.
Nottingham visszavette a szót. – Ne mondja, hogy a szemükben van különbség köztünk és Molly között. Esetleg az éppen aktuális prioritásunk. Ennyi.
- Igen, rendszerünknek vannak alapvető problémái, de emiatt ne engem tegyenek felelőssé.
- Persze, ön nem tehet semmit. Senki nem is hibáztathatja ezért, mert ebben lelik szórakozásukat…
- Szó sincs szórakozásról. És a deviáns-kérdés is ugyanakkora probléma, mint a társadalmi előítéletek, amik ellen…
- A Deviánsok kérdése maga szerint nem előítélet?
- Technikailag nem. Az ő megkülönböztetésük szükséges, a hatékonyságunk szempontjából. És amíg a legtöbb probléma oda vezethető vissza, és ez sajnálatos módon statisztikailag igazolható, ennek megfelelően kezeljük a kérdést. Ha majd nem ránk lesz szükség, helyünket egy másik szervezet, legyen az bármilyen indíttatású, veszi át, aki talán majd egy kalap alá veszi a deviánsokat és a többi társadalmi problémát, mert valami nagyobb veszéllyel kell szembenéznie. Én őket is őszintén támogatni fogom. Ez nagy valószínűséggel nem mostanában lesz, és ha mégis bekövetkezik, nem hiszem, hogy az én támogatásom érne valamit… De remélem értenek valamit ebből az egészből. És csak rosszabb lenne a világ, ha Christine elképzelése szerint szépen eltűnnénk.
- Remélem maga tényleg hisz ebben.
- Megint gúnyolódik. De hadd szögezzem le, mi is tisztában vagyunk vele, hogy nem fogjuk megváltani a világot.
- Most óriási csalódást okozott, remélem tudja.
- Köszönöm az őszinte szavakat Christine.
- Nem tesz semmit.

- Befejezték? – Kérdezte Negi, félbeszakítva a kedélyes civódást.
- Visszatérve a hm… Függetlenekre, nem szeretném, ha azt hinnék, hogy ártani akarunk nekik, önöknek – húzta bizonytalan mosolyra a száját Morgenstern. – Egyszerűen tudnunk kell róluk. Mindent. Mert olyan bizonytalansági faktor lengi körül őket, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni…
- Vettük észre.
- Pusztán azért, mert felmérhetetlen kockázati tényezők a nagy képletben, amit alkalmazunk. Túl nagy bizonytalanság veszi körül őket, – egy pillanatra elhallgatott, majd hozzátette – már megbocsássanak.
- Nem kell folyton mentegetőznie – nyugtatta meg Christine.
- Eln… Azért teszem, mert amit csak lehet, el szeretnék mondani. Még ha nincs is idő a részletes magyarázatra, vagy kiegészítésekre, például, hogy természetesen számunkra sem mindenki veszélyforrás, aki nem…
- De azért egyszerűbb lenne az élet nélkülük. – Nottingham
- Vitathatatlanul – mosolyodott el Morgenstern. – Mindazonáltal lehet, hogy nem lenne munkánk.
- Na, azért csak akadna valami, egy olyan nagy cégnél, mint a Technokrácia.
- Részint egyáltalán nem vagyunk egyetlen cég – némi sajnálkozás csendült Morgenstern hangjában. – És valóban, nem egészen korrekt, hogy nem lenne munkánk. De sokkal, sokkal kevésbé lenne érdekes. A magam részéről rajongok a deviánsokért.
- És mi az a minden, amit el szeretne mondani?
- Egész más szemmel tekintünk önökre, mint a valóságbűnözőkre.
- Egész megnyugodtam.
- Christine, ezért vagyok itt, mert Önöknek szüksége van rám. Ezért kérem, hogy próbáljon meg rám is figyelni egy kicsit, nem csak az önmagáról kialakított szkeptikus képet erősíteni bennünk. Köszönöm.
- Akkor talán én mehetek is…
- Maradjon még egy pillanatra, kérem! Nem megbántani akartam.
- Nem bántott meg – vágta rá Christine, azt már csak gondolta, hogy megbántáshoz valamiféle kapcsolat lenne szükséges.
- Sokan vannak, akik nem valóságbűnözők, csak éppen nem tartoznak egyik frakcióhoz sem. Ezt mi nem tekintjük bűnnek, bármit is gondolnak most önök. Az igazság másik része viszont – hatásszünetet tartott, és ezt leplezendő, megsimogatta egynapos borostáját az állán. – Ha nem én kezelném L.A.-ben az ügyeket, Önök már nem élnének. Nem mindenki osztozik a rajongásomban.
- Tehát mégis célpont aki… – gondolkodott el Christine.
- Nem. Hivatalosan nem.
- Ez tehát a kulcsszó…
- Talán. És ezek azok a belső problémák, amikkel szembe kell néznünk. Ehhez szükségünk van olyanokra, mint önök.
- Ha azt szeretné…
- Csak annyit kérek, hogy maradjunk kapcsolatban. Ha tehetek önökért bármit, hívjanak, ez nekem is információ. Ha nagyobb horderejű dolgot tapasztalnak, akkor is, bízom a helyzetítéletükben.
- Most mi a különbség e között és az ügynök szerepünk között? Ha így spicli leszek, akkor inkább lennék ügynök – vetette fel Nottingham, persze csak a viccből, már ő sem látta, hová vezet ez a társalgás. De ha néha-néha felhívja a többiek figyelmét is az esetleges következetlenségekre, az talán mindenkinek segít a helyes értelmezésben, de legalábbis vicces.
- A különbség annyi, hogy így csak én tudok önökről. Ez önöknek biztonságosabb, már láthatták, hogy nem akarok ártani önöknek.
- Most akkor válaszoljunk?
- Annyit szeretnék még mondani, hogy úgy látom, Önök elég jól helyre tudnak tenni a mi hatáskörünkön túlmutató ügyeket is. És mégis annyira kívül élnek a Tradíciókon is. Semmilyen hierarchia nem hátráltatja önöket; Nincsenek feletteseik, akik kiosztják önöknek az értelmetlen részfeladatokat, nem félnek odaállni elém, vagy az CoE gengszterek elé, hogy meggyőzzenek minket… Pontosabban, hogy felhívják figyelmünket, hogy a mi érdekünk is segíteni itt és itt…
- Azt hiszem már tisztáztuk, hogy nem leszünk az ügynökei – Christine óvatosan Nottingham-re, majd Negire nézett. – Legalábbis én nem.
- És erről még akkor le is tettem. Ám az utóbbi események igazolták, hogy mindannyian nagyobb hatékonysággal működhetünk, ha kapcsolatban maradunk. És az utóbbi ügy azt is bebizonyította, és ez a hivatalos véleményem, hogy önállóan is a Technokrácia számára praktikus megoldást választottak.
- Micsoda szerencse! – Kiáltott fel örömében Nottingham. Az ő szájából ez nem annyira hangzott gúnynak, ez Christine szövege volt. De Nottingham nem kockáztatta meg, hogy egy ilyen varázslatosan cinikus pillanat csak úgy elússzon. Christine csak egyetlen szusszanásnyit nevetett.
- Ami a mostani ajánlatát illeti, még gondolkodunk.
- Rendben, de nekem nem besúgó kell, vagy tétova függelék. Tegyék, amit szükségesnek látnak, de informáljanak, beszéljünk, hogy mindkettőnk számára optimális megoldást találjunk. Át kell látnom a Technokrácián, ezért kérem a segítségüket.
- Még gondolkodunk – mondta Christine és kiszállt.

Nem akart a többiek nevében beszélni, most aztán igazán nem. Ezt a döntést maguknak kell meghozniuk, de Christine érezte, hogy amit mondott, az mindegyikükre igaz. Ő maga hallani sem akart a Technokráciáról. Nottingham rendőrként átlátta az úgynevezett “Rendszer” előnyeit, de mindeddig nem foglalt állást a Technokrácia mellett. Nyílván jó oka volt rá. Negi alig egy hónapja mondott búcsút Morgenstern-nek és a Technokráciának. Talán sok volt neki, hogy az L.A.-t rettegésben tartó sorozatgyilkos egy ámokfutó NWO ügynök volt, egy buggyant technokrata.
Összességében tehát úgy tűnik, egyikük sem lelkesedik Morgenstern és barátai iránt. Önzők, meggondolatlanok, rugalmatlanok, rutinból hazudoznak, remekül hitegetnek, vagyis nagyon-nagyon veszélyesek. Ezek a saját embereiket sem kímélik. Ki akar így vendég lenni a technokrácia házában?
Nem sokkal később, miután a “Molly-ügy” bűnügyi vonatkozásait is tisztázták, Negi és Nottingham is kiszállt.
- Legyenek óvatosak! – Szólt utánuk Morgenstern. – Még jelentkezem.



UI: Kicsit önkényesen használtam a WoD-os terminológiát. A Mage kiegészítők és regények nem ezt a stílust sugallják; Aki menő WoD-os, az mondhatja, hogy még egy árva/független/deviáns stb. sem száll be egy fekete limóba beszélgetni.

De ez az, ahogy mi játszunk, és nem szándékosan alakítottuk így. Elkezdtük valahogy, és rájöttünk, hogy nem a Storyteller játékok szörnyei:) köré épített, (hagyományos értelemben vett:) Sötétség Világában járunk, hanem a minket, a játékosokat körülvevő világban, azzal a különbséggel, hogy mögé helyezzük a Storyteller motívumokat. Ez pedig lekorlátozza pl. a Technokrácia hatáskörét; jobban oda kell figyelniük, cserébe’ több remény van elodázni az apokaliptikus kalandokat:) és kicsit otthonosabban mozoghatunk a világban. (Bár mi is angolszász karakterekkel játszunk:)

Nem kell annyi kiegészítőn átrágni magunkat, DE HA egyszer be akarunk mesélni valakiket, huhh, akkor azokat jó alaposan “újra” kell gondolni, megnő például a célorientált társaságok (ahol vegyesen tolonganak a Techno+Trad+stb pasasok-k.) jelentősége. Majd kiderül, hogy megéri-e.


A szerző más irásai

[ további írásai]
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához