LFG.HU

Sterr J.E.
novellaCimkek

Fekete árny suhant át a kis tábor felett. A sátrak mellett nagy tűz égett, pár őr bóbiskolt mellettük.
Csak akkor riadt fel egyikük, amikor egy durva csuhát viselő ember lépett mellé.
- Hol van az Öreg?
- Mondd meg, ki vagy és odavezetlek, ha kell.

A csuhás szemei áthatoltak a köztük levő sötét levegőn és az őr úgy érezte , megfullad. Ekkor lépett ki a sátorból egy lány.
- Várj varázsló, ne bántsd őt! Nem vártuk érkezésedet. Nem szóltunk senkinek sem. Az öreg már vár.
A csuhás bólintott és követte a lányt, aki bevezette egy sátorba. Ugyanolyan volt, mint a többi.
A belsejében szénnel és állati vérrel festett történetek, képek díszelegtek. Sok állatprém és bőr hevert a földön és egy pokróc alatt egy nagyon öreg, összetöpörödött kis ember feküdt.
- Jó, hogy megérkeztél – mondta alig halhatóan.
- Siettem, ahogy tudtam. Hallottam, hogy eljött az idő és hogy.. – az Öreg csöndre intette. Ránézett a lányra. Az ijedten nézett vissza. Az Öreg intett, a lány kiment. A csuhás végig lent tartotta a szemét a földön.
- Mondd hát. Ma úgy lesz?
- A jósok azt mondták. De vannak, akik úgy érzik, később.
- Az atlantisziak? – A csuhás bólintott.
- Hallgatnak. Azt hiszem, ők sem tudják, de félnek- Az Öreg nyerítve felröhögött.
- Persze, hogy félnek! Emlékszem még, mit jósoltak nekik a régi jósok. Meg fognak halni mind!
- Láttad az eget? – váltott témát a csuhás.
- Igen. Még utoljára meg kellett néznem – lehunyta a szemét és arca elkomorult. Sokáig tartott a csend. Az öreg és az ifjú találkozott. Az élet útja. A fa kivirul, termést hoz….. Ha kivágják, új fa nő a helyébe.

A sámán tanítványt fogad, felneveli és mikor átlépi a sötétség küszöbét, új tanítvány áll helyébe.
- És mi lesz azzal a jószággal kint?
- Tessék? – nézett fel a csuhás.
- Nagy szelet csapott – mosolyodott el az Öreg.
- Most már mindegy, ki látja meg, ki nem. A Dracon nevet kapta. Úgyis mindenki sárkánynak hívja…
- Nem tudom. Engem már nem érdekel, ki tudja meg… De mi lesz vele…. Azután?
- Nem tudom. Magammal akartam vinni, de nem engedik. Talán örök álmot bocsátok rá. Hűségesebb társ volt, mint bármelyik ember…. Hiányozni fog. – Hm….
- Öreg?
- Igen?
- Ki az, aki átkísér minket? Talán megengedné…………
- Hát, nekem csak annyit mondtak, hogy meg fogunk lepődni.
- Merlin szerint egy nagy születésnapi meglepetés lesz.
- Mi az a születésnap?
- Merlinnél ki tudja? Mindig visszafelé él – ezen összemosolyogtak. Merlint régóta ismerték és tudták, vannak dolgok, amik a jelennél is jobban érdeklik. Ezt a bogarát elnézték, hiszen mindenkinek volt egy. Az Öreg például imádott a föld alatti növényekkel beszélgetni, mert szerinte sokkal jobban tudnak elmélkedni a sötétben.

Csuhás barátunk pedig új állatfajokat talált ki és hozott létre.
Ahogy beszélgettek a régmúlt időkről, belépett egy fiú. Alig láthatott nyolc nyarat.
- Itt az ideje, uraim. A többiek már várnak.
- Jól van. Lassan megyünk- mondta az Öreg. A csuhás odalépett hozzá és átkarolta, úgy segített neki felállni.
Lassan mentek. Az Öreg könnyekkel a szemében nézett végig a táboron. Mindenki aludt. Egy mély, hipnotikus álomban.
- Tudod, mi fog nekem igazán hiányozni? – mondta a csuhás öreg barátjának.
- A sárkánylovad?
- Á dehogy. Hanem az élet. Hogy mindig más testet ölthettünk fel – az Öreg elmosolyodott.
- Hát, voltak szép napjaink.
- Jut eszembe, a tanítványod nem jön?
- Az a fiú? Annyit tanítottam meg neki, hogy meg tudja különböztetni a mérgező kígyót a siklótól – nevetett fel az Öreg.
- Szóval semmit sem ért a mágiához.
- Annyit sem, mint béka a brekegéshez – miközben ezt mondta, lassan kiértek egy sík területre. Közepén egy hatalmas, sötét árny ácsorgott. A fiú visszanézett a csuhásra.
- Bocsáss meg, de még utoljára el szeretnék köszönni tőle.
- Rendben – intett a fiú, aztán kinyújtotta a kezét. Ahol megérintette, a levegő vibrálni kezdett és egy hasadékra emlékeztető sötét lyuk keletkezett. A csuhás odatámogatta az Öreget.
- Majd gyere – mosolygott még vissza a csuhásra, aztán eltűnt a hasadékban. A fiú némán meghajolt és követte az Öreget. A rés pedig bezárult.

A csuhás odament a sárkányhoz és gyengéden megsimogatta a fejét.
- Bár velem jöhetnél. Hiányozni fogsz.
- Gazda, te látod a jövőt, igaz?
- Igen.
- Ha a mágia eltűnik a földről veletek, akkor nekünk mi lesz a sorsunk?
- Lassú szenvedés. És ha sikerül, egy nap elviszlek titeket innen – ígérte könnyes szemekkel a csuhás.
- Gazda, ne sírj. Tudom, hogy így kell történnie és köszönöm, hogy szerettél. És hálás vagyok, hogy igazat mondtál. Kérlek mégis, adj nekem egy kis ajándékot.
- Mi az?
- Hogy tudjak hazudni. Nem akarom, hogy másnak is fájjon a távollétetek – a csuhás bólintott. Felült a sárkány hátára.

Az széttárta hatalmas szárnyait és csendben felemelkedett. Hatalmas teste természetellenesen könnyedén úszott a levegőben. Hegyek, tavak suhantak el alatta, mígnem egy sziklarakáshoz érkezett. Ott lassan leszállt. Gazdája a földre ugrott és még utoljára megsimogatta, aztán kinyújtotta a kezét és a sárkány újból felemelkedett, immár gazdája nélkül. Mikor elég magasan volt és úgy gondolta, nem hallja senki, hatalmasat üvöltött.

A csuhás csendben odalépett a kőrakás közepéhez. Nem voltak sokan, talán úgy harmincan. A világ mágusai, sámánjai. A varázslás utolsó képviselői.
Középen állt a fiú. Mellette Merlin, nem mosolygott senki. Komor és szomorú volt a hangulat. Aztán szinte mintegy áramütésre, mindenki kinyújtotta a kezét. Merlin is belépett a körbe és megfogták egymás kezét. Hirtelen világosság gyúlt ki és a fiún kívül mindenki eltűnt. Egyedül állt a kör közepén. Lehunyta a szemét és mintha álmodna, beszélni kezdett:
- Utolsónak és elsőnek maradtam. Élni fogok, hogy emlékezzenek rátok, és meghalok, hogy megtagadjanak. Feltámadok és az utolsó csepp mágiát is elhozom. Ha felébrednek álmukból, akkor újra eljövünk. Nem ártani, hanem segíteni. Nem jobbá tenni, hanem elviselni. – elhalkultak a szavai. – Gábriel, gyere. Ma még meg kell születnem. – amint kimondta, egy fénnyel körülvett szárnyas alak jelent meg.

A fiú apró fényszikrává változott.
Ahogy elhaladtak az égen, mintha egy csodálatos csillag haladt volna végig.
Alatta hatalmas reccsenéssel kettétört valami. Mintha egy földdarab hasadt volna meg.
A Nap vérvörös sugarakkal kelt fel. Talán neki is fájt a szíve. De egy új világ kezdetén nem illik szomorkodni, így hát körberagyogta sugaraival a harmatos földeket és megsimogatta egy betlehemi jászolban fekvő újszülött arcát.


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához