LFG.HU

Szappanos Szabolcs
ismertetőCimkek

Csendben üldögéltünk a tavernában. Csípős, hideg idő volt, az eget sötét fellegek takarták. Talán ha már itt felfigyelünk a jelekre, akkor…

De mindegy. Akkor és ott ugyanúgy végighallgattuk Veszprém városának elkeseredett polgármesterét, mint a többiek. Sokan voltunk, és ez kissé meg is lepett: rég láttam ennyi kalandort egy helyen. Talán a somogyi parasztok leverésekor, vagy nem is tudom…

Á, de hol is tartottam! Ja igen, hát persze! Lélekben felkészültünk az előttünk álló feladatra: a várost megátkozták, és megoldást kellett találni erre a kényes helyzetre. Még egyszer ellenőriztem fegyvereimet, ahogy azt egy jó fejvadászhoz illik, és oldalra pillantva láttam, hogy társaim is így tesznek. Tris és Manfred, a két bátor lovag, nomeg Gilbert, az izgága, de értelmes tolvaj. Kissé távolabb megpillantottam Juszuf atyát is: valaha pogány volt, de az Úr kegyeibe fogadta a török lelkét, és megajándékozta a hit erejével.

Épp, hogy hüvelyébe löktem a kardom, mikor egy köpcös, körszakállas férfi-a polgármester titkára-lépett az asztalunkhoz.
-Uraim, had fejezzem ki nagyrabecsülésünket, azért, amit tenni készülnek. Kérem, fogadják meg a tanácsom: az átok megtörésének kulcsa a könyvtár magisztereinél rejtőzik.
Nem tétováztunk, kifizettük a sörünket, és feltűnés nélkül távoztunk. Mivel Gilbert megfordult már a Bakonyban és Veszprémben, hát hagytuk, hadd vezessen bennünket. Úgy tűnt, nem hazudott, mert rövid úton már a könyvtárnál is voltunk.

A magiszterek csendesek, békések voltak. Persze a tudást ők sem adták ingyen.
-A tudásért tudást, csodás éneket kérünk cserébe magatokról, bátor idegenek!
Én csapdát sejtve húzódtam félre, míg a lovagok ékesszóló tudományukat megcsillantva megszerezték, amiért érkeztünk.

Manfred határozottan adta ki a parancsot:
-Irány a liget, ahol a sötét varázsló lakozik! A tudás következő morzsáját nála találjuk!
Így érkeztünk meg a sötét ligetbe, ahol a mágus testőre fogadott, majd miután felfedtük kilétünket, tovább engedett ura színe elé. A férfi körül szinte sugárzott a sötét hatalom aurája: láttam, ahogy Juszuf atya keresztet vet, majd figyelmesen hallgatja a beszédet. Ő is egy feladatot tűzött ki elénk: szerezzük meg a közeli barlangban lapuló sárkány egy tojását. Juszuf minden habozás nélkül indult neki az éjszínű járatnak, majd öt perc sem telet bele, és már ballagott is kifelé, kezében a tojással.
A varázsló bólintott, majd folytatta. Én a környező fákat, árnyékokat, leshelyeket figyeltem. Csupán három szó ütötte meg a fülemet: vindentem ingentus expertis. Ismertem ezeket az igéket, láttam már egyszer, hogy mire képesek. Elkomorult arccal indultam a többiek után, s csak jókora táv megtétele után kérdeztem rá:
-Ugyan minek is akarunk mi holt lelkeket megídézni?
-Sajnos az éji rém elpusztításának csak Ő, a Sötét Úr ismeri a módját.

Ezután, ha lehet, még óvatosabbá váltam. Nekem se volt az a patyolat a lelkiismeretem, de ez a váratlan lépés még engem is meglepett. De mit tehettünk volna, hisz adott szavunk és csekélyke becsületünk kötött minket: segítenünk kellett ezen az elkárhozott városon.

Beléptünk hát az éjfekete temetőbe.
“Keressétek a lidércfényt!” zengett a mágus hangja az elmémben. Gyorsan rátaláltunk. Ketten voltak a jeltelen sírnál, és nem tudtam eldönteni, vajon ők is az éjszaka gyermekei, vagy csupán egyszerű emberek. Egyikük, a szakadt gúnyákba burkolózó köpcös alak, egy találós kérdésre várta a megfejtést, s csak eztán engedett minket a sírhoz.
-Ezer arc jő, sz mind hamisz! Köztük vagyok magam isz!…
Percekig törtük a fejünket, mikor Tris felcsettintett, és rávágta: álarc!
-Helyesz – sziszegte a köpcös. -Ccak gyorszan, mert az időtök végesz!
Gilbert, s jómagam léptünk a sír elé. A tolvaj vállalta, hogy felébreszti a Sötét Úrat. Hallottam, ahogy Juszuf hátrébb húzódva a lelkünk üdvéért és bűnbocsánatért imádkozik.
De amint a lélek megjelent, szinte minden összemosódott szemem előtt. A következő, mire emlékszem, az az, hogy valamit magam elé motyogva ballagok a vár felé: a Grál…az Igazság Forrása…

Tudtuk, utunk a vár tudósaihoz vezet. Csakhogy a kapuban feltartóztattak minket: a vár hadnagya volt az kíséretével. Nemes lélek volt, igazi harcos, így a feladat, mit a bejutás fejében kitűzött, kézenfekvő volt: egyik nemes lovagunk küzdjön meg vele első vérig. Tris lépett előre, de az utolsó pillanatban az atya vállára helyezte kezét:
-A Mindenható áldásával harcolsz fiam, mert szent a célod!
És ekkor a megértés fénye gyúlt a várnagy szemében, s leengedte szörnyű csatabárdját.
-Az Úr bajnoka vagy, így nincs jogom, hogy akadályozzalak küldetésedben. Menjetek, és keressétek a Tűzkört!

Végighaladtunk a váron, majd elértük a hegyet, melyen hatalmas kereszt mutatta Krisztus diadalát, s mellette ott lobogott a lángokból rótt kör. Mellette találtuk Veszprém városának érsekét is, kitől a szent Grált kellett megszereznünk.
-Tudjátok meg hát, gyermekeim, hogy csak a hit erejével szerezhetitek meg a Grált, mely nélkül képtelenek lesztek megtörni az átkot. Oltsátok hát el a kelyhet övező Szent Lángok körét, s vihetitek magatokkal.
Gilbert elmondása szerint a hegy lábánál apró patakocska folydogált, melyről úgy tartották a helyiek, hogy a vize isteni hatalmat rejt magában.
-Csak így lehet eloltani a tüzet – helyeselt a főpap. – De vigyázzatok, ki a patak túlpartjára lép, annak lelke az örök enyészetbe vész…
Gyorsan megfordultunk, két kulaccsal merítve a szent patak vizéből. A pap nem hazudott: a túlpart rejtélyes sötétségbe burkolózott, s még az időközben előbújt csillagok fénye sem hatolt át rajta.

A Grált megszerezve a hegy túloldalán tanyázó Remete felé vettük utunkat: csak ő igazíthatott útba bennünket a titokzatos lovaghoz, ahol újabb segítséget nyerhettünk. De súlyos árat fizettünk figyelmetlenségünkért: haramiák csapdájába estünk, s a tolvajt szinte felnyársalta a Remete pengéje. Juszuf intésére nem bocsátkoztunk harcba: a főpap ereje elég kellett, hogy legyen egy hívő lélek visszahívására.

Az érsek előtt megbántuk bűneinket: a szellemidézést, a gonosz, jó keresztényhez nem illő gondolatainkat és cselekedeteinket. Cserébe Ő az Úr szólította, aki rámosolygott halott bajtársunkra, s újra életet lehelt belé.

Ezután már éberebben közelítettük meg a Remete rejtekét. A hídon azonban így is feltartóztattak minket, s rövid vita után engedtek csak utunkra. Már közel jártunk, éreztük Vlad Tepes, a Veszprém éjszakáiban kísértő rém sötét kisugárzását. Merthogy ő volt az, ebben biztosak voltunk, csupán még az elpusztításának módját kellett megtalálnunk.

Rátaláltunk a lovagra, ki kedélyesen fogadta bátor társait, s az utolsó próbának vetett alá bennünket: az emlékezet próbájának. Elcitáltuk hát kívánságára az idéző litániát, szóról-szóra, s ő rábólintott. Megosztotta velünk a rejtély maradékát is: a vámpír csupán a Szent Láng fényében sebezhető, s önnön vére az Igazság Forrása, melyet a Grálba felfogva kell meginnunk. Így törhető meg csupán a rém átka.

Elindultunk hát, s tudtuk, közel az idő, mikor szembenézünk a végzetünkkel. Kezünkben a fegyverekkel haladtunk a szentségtelen hely felé, s ekkor bukkantunk rá Valentinus atyára, ki elmondása szerint azért volt ott, hogy minket a szörnyig vezessen, s ott is velünk küzdjön.
Követtük, de újból nem voltunk elég éberek. S e hibánk végzetesnek bizonyult. A szentségtelen kőhöz érve Valentinus elkérte a Szent fényt hordozó fáklyát. Juszuf kétkedve nyújtotta felé, de megtette. Láttam, ahogy a néhai pap fénytelen ajkai mosolyra fakadnak, amint a kezében tartotta a lángot, láttam, ahogy hatalmas levegőt véve a szájához emeli, és…

…és kardomat az oldalába döftem, de tudtam, a szívét nem járta át, így a mellkasába vágtam a tőrömet is, de mindhiába. Mielőtt a penge a szívébe hatolt volna, ő elfújta a lángot.
Egy pillanatra kísérteties csönd és sötétség borult ránk, majd megéreztem, ahogy a vámpír teste kilöki magából a pengéimet. S ekkor rontott elő rejtekéből Tepes vajda. Tudta, hogy most már halandó fegyvere nem sérti, az Úr igéi elsiklanak felette, s röpke szívdobbanások alatt végzett társaimmal, s elzárta előlem a menekülés útját. Éreztem a zsigereimben, hogy közel a vég, és a szemébe pillantva támadtam, de ő egyszerűen félresöpörte a kardokat, s közelebb suhanva belém mártotta karmokba végződő ujjait. Egyszer, kétszer, háromszor, …

Levegőért kapkodva ébredtem, számban valami sós ízt éreztem. Vér!
Felpillantva a vajda alakja rajzolódott ki előttem, ahogy visszahajtja felöltőjének ujját.
-Jöjj, gyermekem, mert rövid már az éjszaka, s neked, … nektek – helyesbítette magát, s megfordulva megláttam társaimat, ahogy mögém sorakoznak – még sokat kell tanulnotok, mert közeleg a végső óra.
És tanultunk, s megéreztük a szomjat is, ahogy a halandók csapatai egyre közelebb értek hozzánk. Már heten voltunk, hét vámpír Veszprém sötét éjszakájában, aki csak az alkalomra vár, hogy szomját csillapíthassa. Sokáig vártunk, de megérte.
Sokan érkeztek, s Valentinus most is jól játszotta szerepét. De ekkor megjelent a Remete is, a haramiák és pár kalandor élén, s a Szent fényt követelték, valamint hogy öljék meg a vámpír-papot.
A vita sokáig elhúzódott, de mit tudtuk, várnunk kell, míg atyánk magához nem szólít bennünket, mert a fényben sebezhetőek voltunk. Figyeltem, lestem, kívántam azt a pillanatot, s szemeim elé vörös köd ereszkedett: éreztem, ahogy az agyaraim előhúzódnak a húsból, s rövidebbik pengémet Juszufnak nyújtottam. Üressé vált kezemre pillantottam, s örvendve láttam, hogy az Atyáéhoz hasonló karmok nőnek rajta.

Így mulasztottam el a pillanatot, amikor a fáklya örökre kihunyt. Hogy a hordozója volt ügyetlen, vagy az Atya hatalma oltotta-e ki, nem tudom. S nem is lényeges. Ami akkor fontos volt, hogy Valentinus-sal a remete párbajban végzett, s egy varázsló zombivá alázva hívta őt újabb túlvilági létre. Így maradtunk hatan.

S az Atya ekkor újból szólt hozzánk:
-Vadásszatok, Gyermekeim!

S mi előrontottunk a rejtekünkből. Élveztem a pillanatot, amikor a halandók arcára kiült a döbbenet: ők ismertek minket, s most rá kellett hogy döbbenjenek, hogy mi lettünk a halálhozók. Hogy egyikük sem fogja túlélni ezt az éjszakát. Hogy Tepes elkárhozott serege tovább gyarapodik majd. S hogy hősök híján Veszprém városára is örök alkony borul majd…


A szerző más irásai
Hozzászólások

A hozzászóláshoz be kell jelentkezned.
 

» Ugrás a fórumtémához